Kesergő szerelem.

Szerelem, szerelem… Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, Mért nem virágoztál minden fa-levelen? Minden fa-levelen, diófa levelén, Hadd szakasztott volna minden szegény legény? Lám én szakasztottam, de elszalasztottam, Utána futottam, de el nem foghattam!

Én csak hírül hallom… Én csak hírül hallom, keseredett szívvel, Hogy az én édesem mással játszadozik. Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát, Kláris ajakával csókolgatja ajkát. Oda sem mehetek, nem is üzenhetek. Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek; De ha azt gondolja, hamisan gondolja, Hamis gondolatja el is kárhoztatja. Csendesen folyó viz télben megaluszik, De az én bús szivem soha meg nem nyugszik. Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár, Kit a zápor eső elvadászott immár…

Csillagos az ég… Csillagos az ég, csillagos, Rózsafa levele harmatos; Rózsafa levele, szakadj rám, Kedves édes rózsám, nézz reám. Csillagos az ég, csillagos, Bú szállt a szivemre, bánatos; Akárhová hajtsam fejemet, Sehol sem találom helyemet.

A hol én elmegyek, még a fák is sirnak… A hol én elmegyek, még a fák is sirnak, Gyönge ágaikról levelek lehullnak. Hulljatok levelek, rejtsetek el engem, Mert az én édesem mást szeret, nem engem. Szerethettél volna, ha szép nem voltam is, Mert én szerettelek, ha szép nem voltál is. Elférhettünk volna ketten egy párnán is, Megélhettünk volna még a kősziklán is.

Szegény vagyok… Szegény vagyok, szegénynek születtem, A rózsámat igazán szerettem. Az írigyek elrabolták tőlem, Most lett szegény igazán belőlem. Fujja a szél a nyárfa levelét, Azt gondolom, hogy az is ellenség. A fűszál is felállott ellenem, Bújdosóvá tett már a szerelem. Elmegyek én messze utra innen, A hol senki ismerősöm sincsen. Elbujdosom a világ végére, Hogy ne legyek senkinek terhére. Csipkebokor legyen a szállásom, A búbánat kísérő pajtásom. A búbánat, és a rózsám képe… Isten veled, kis falum, örökre!

Száll a felhő… Száll a felhő napnyugatról keletre, Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe? Nem jutok én soha többet eszedbe, Más legényt zársz immár a kebeledre. Ha én téged el tudnálak feledni!… Rajtad kívül mást is tudnék szeretni!… De én téged nem tudlak elfeledni, Rajtad kívül nem tudok mást szeretni!

Komor fölöttem… Komor fölöttem az ég is, Elhagyott a reménység is, A nap is gyászt vont magára, Nem süt rám piros sugára. Bús életem, bánat napom, Fekete gyász alatt lakom, Fekete gyász, fehér üröm, Nekem a bánat nem öröm. Olyan bú van a szivemen, Két rét hajlott az egeken, Ha még egy rét hajlott volna, Szívem ketté hasadt volna. Feljő a nap, el is halad, Búban talál s abban is hagy, Bús anyának bús gyermeke. Én vagyok annak egyike. Elmegyek én arr’ a helyre, Honnét madár se jön erre, Fészket rakok egy sürübe’, Bánatfának tetejibe.

Elment a madárka… Elment a madárka, Üres a galiczka, Irja levelébe’: Visszajő tavaszra. Ha tavaszra nem jő, Búzaaratáskor; Ha akkorra nem jő, Szilvaaszaláskor; Ha még akkor sem jő: Tudom, sohasem jő. Köszönöm, édesem, Hogy eddig szerettél, Arról sem tehetek, Ha már megvetettél, Nálamnál szebbeket, Jobbakat kerestél. Adjon is az Isten Szebbet, jobbat, mint én, Kivel a te szíved Sohase nyugodjék! Sohase nyugodjék, Örökké bánkodjék, Mint a tenger habja Örökké hánykodjék!

A fekete holló… A fekete holló gyászt visel magáért, Én is gyászt viselek jegybéli mátkámért. Jegybéli mátkámért mit nem cselekedném! Tenger sűrű habját kalánnal kimerném, Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék, Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék. Küküllő kövecse kalamáris volna, Tenger sűrü habja mind tintalé volna, Mezőn mennyi fűszál, mind pennaszál volna. Fán a mennyi levél, mind papiros volna: Bánatom leirni annak is sok volna!

Árva az a madár… Árva az a madár, Kinek párja nincsen; Én is árva vagyok, Mert szeretőm nincsen. Veled, rózsám, veled, Veled voltam egy pár, De te nálad nélkül Árva vagyok immár. Sok helyet bejártam, Sok szivet próbáltam, De a magaménak Párját nem találtam.

Nincs nekem egyebem… Nincs nekem egyebem a rózsámnál, A rózsámnál; Az is zálogba van az anyjánál, Az anyjánál; Hej, a ki azt nékem kiváltaná, Kiváltaná, Tudom, az Ur Isten megáldaná, Megáldaná!

Szeretlek, szeretlek… Szeretlek, szeretlek, Mint a lágy kenyeret, Sóhajtok éretted Egy nap száz ezeret. Szeretlek, szeretlek, Csak ne mondd senkinek, Mig a templom kövén Össze nem esketnek!

Cserebogár, sárga cserebogár… Cserebogár, sárga cserebogár, Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár. Azt se kérdem: sokáig élek-e? Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e? Nem kérdem én te tőled, kis madár, Derül-e még életemre több nyár? Ugy is hév nyár lankasztja kedvemet, A mióta ő bírja szívemet.

Ifiuság… Ifiuság sólyom madár, Addig víg, míg szabadon jár. De jaj nekem szegénynek már, Szívem víg örömet nem vár. Illik annak keseregni, Ki világát búval éli, Szeretőjét más szereti, Távol nézi s úgy kesergi…

Kalapom szememre vágom… Kalapom szememre vágom, Mellette hervad virágom, Sírva nézem. Igy múlik el ifjuságom, Ma-holnap oda világom, Oh be érzem! Fogd meg pajtás a vasvesszőt, Verd meg véle a temetőt, Mert nem kedvez semmi szépnek, Semmi épnek. Addsza pajtás a vasvesszőt, Hadd kérdem meg a temetőt: Hol fáj neki. Oda sujtok, hadd érezze A fájdalmat, s ahhoz mérje A miénket. Ottan oly csendesen nyugszik, És a gondtól megmenekszik Párnáján sok hív szerető, Jó temető! Oh, ne bántsd, pajtás, azokat A mohosult sírhantokat Vasvesszővel. Keress inkább az út mellett Kettőnknek egy nyugvóhelyet, S majd idővel Tűzz mellé egy száraz ágot, Hadd példázza e világot, Melyet ketten kinevettünk, Föl sem vettünk.

Szabad a madárnak… Szabad a madárnak ágról ágra szállni, Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni. Áldd meg Isten, áldd meg, a szeretőm házát, Verd meg Isten, verd meg, a benne lakóját; Azt se mindeniket, csak az édes anyját, – Mért nem adta nekem az ő kedves lányát?! Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!

Nem forog a dorozsmai szélmalom… Nem forog a dorozsmai szélmalom, Bús levelét most írja a galambom; Nem kell nekem sem levele, sem maga, Ne átkozzon engem az a vén anyja. Mi az oka, hogy a Tisza befagyott? Mi az oka, hogy a rózsám elhagyott? Szokása a Tiszának a befagyás, A leánynak a szeretőelhagyás.

Hej, csicsóka… Hej, csicsóka, csicsóka, Fészket rakott a csóka, Kis angyalom kertjébe, Rozmaring közepébe. Hej, jegenye, jegenye, Jegenyefa teteje! Kis angyalom levele, Későn jött a kezembe. Hej, iharfa, iharfa, Iharbimbó van rajta; Iharbimbó lehullott, A szeretőm elhagyott. Ha elhagyott, hagyjon is, Megélek én magam is; Lám, a piros rózsa is, Kinyílik az maga is.

Fekete városban… Fekete városban Fehér torony látszik; Az én kis angyalom Más ölében játszik. Azt mondom: nem bánom, De mégis sajnálom, Hogy a kedves kis angyalom’ Más ölében látom.

Árokparti csalány… Árokparti csalány, Kökényszemű leány, Mért vagy oly halovány? Nem vagyok halavány; Mind olyan a leány, Kinek a gyürüjét Más viseli ujján. Árokparti kökény, Barnaszemű legény, Mért vagy olyan fehér? Nem vagyok én fehér; Mind olyan a legény, Kinek szomorúság Nehezedik szivén.

A szőregi utcza… A szőregi utcza Kővel van kirakva, Az én kedves rózsám Sírva sétál rajta. Csizma kopogása A szobámba hallik, Keserves sírása A szivemre hajlik. Dallok rózsám, dallok, De nem azért dallok, Hogy jó kedvem volna, Vagy bort ittam volna. Hanem azért dallok: Tőled elmaradok; Bú szállott szivemre, Bánat a lelkemre.

Debreczenben nyílik egy szép rózsafa… Debreczenben nyílik egy szép rózsafa, Illatozó piros rózsa van rajta; Mit ér nekem a kert piros rózsája, Ha semmikép nem juthatok hozzája. Vásárhelyi póstalegény sípja szól, Levelet hoz az én kedves rózsámtól; Mit ér nekem az aranyos levele, Ha maga is az angyal nem jön vele?

Vetettem violát… Vetettem violát, Várom kikelését, Az én édesemnek Várom érkezését. Kikelt a viola, De nem az a teljes; Eljött, a kit vártam, De nem az a kedves!

Jaj istenem, de víg voltam… Jaj istenem, de víg voltam, Míg az anyám lánya voltam; De már most, hogy nem az vagyok, A búnak is helyet adok. Minden virág virágozik, Csak az enyém hervadozik; Minden bús szív örömet vár, De az enyém sohase már. Bánatos hajóba ültem, A hajóval elmerültem. Bánatos az én életem, Immár meg nem téríthetem.

Mért nincs minden lánynak… Mért nincs minden lánynak Út az udvarába? Aranyos diófa Pitvarajtajába’? Kerek levele, Édes gyökere, Mért nincs minden lánynak Igaz szeretete? Azért nincs a lánynak Igaz szeretete, A legénynek, a legénynek Hamis a két szeme. Hamis a szeme, Álnok a szive: Azért nincs a leánynak Igaz szeretete!

Látom életemet… Látom életemet, nem igen gyönyörű, Az én két orczámon folydogál a könyű. Ha tudtad határát rövid szeretetnek, Mért nem hagytál békét én árva fejemnek! Minden madárkának szabad ágra szállni, Csak nekem nem szabad az utczán sétálni; Titkos szeretetnek nem kell czégért dugni, Mert vagynak irigyek, s el fognak gátolni. Sír az út előttem, bánkódik az ösveny, Még az is azt mondja: áldjon meg az isten! Áldjon meg az isten minden javaival, Mint kertbeli rózsát drága illatokkal!

Ide künn a zöld erdőben… Ide künn a zöld erdőben Madár lakik egy fészekben. Én is oda mennék lakni, Ha egy fészket tudnék rakni. Kis madár, te hogy tudsz élni, Mikor nem is tudsz beszélni? Lásd, én eleget beszélek, Mégis búbánatban élek.

Kisérj ki, rózsám, siromig… Kisérj ki, rózsám, siromig, Az örök nyugodalomig. Vess rám egy-két kapa földet, Talán megérdemlem tőled. Ha mégy a temető kertbe, Írd fel sirom keresztjére: Itt fekszik egy hű szerető, Nyugtassa meg a Teremtő! Siromra ültess egy fácskát, Vagy pedig egy bokor rózsát: Hadd lássa meg, a ki ott jár, Sohasem voltam csapodár. Azt, hogy szerettelek, mondd ki Bátran, ha kérdi valaki. De azután mást ne szeress, Több szeretőt el ne temess.

Az ég alatt… Az ég alatt, a föld szinén Nincsen olyan árva, mint én. Nincsen apám, nincsen, anyám, Ki gondot viseljen reám. Minden virág virágozik, Csak az enyim hervadozik. Hadd hervadjon, hadd száradjon, Csak az Isten el ne hagyjon. Ez a falu szép kis helység, Benne lakni gyönyörüség… Akárkinek gyönyörüség, Csak én nekem keserűség!

Káka tövin költ a rucza… Káka tövin költ a rucza, Jó földben terem a buza; De a hol a hű lány terem, Azt a helyet nem ismerem Sehol sem. Ki van az én szemem sírva, Mert a rózsámat más birja; Pedig fogadta az egyet, Rajtam kivül mást nem szeret Sohasem. Ha tudtad, hogy nem szerettél, Hálódba mért kerítettél? Hagytál volna békét nekem, Más is elvett volna engem Valaha. Azért, hogy én szegény lettem, S mást választottál helyettem, Lesz nekem is vig napom még: Ború után derül az ég Nekem is.

Szerettelek, nem kellesz már… Szerettelek, nem kellesz már; Szidott anyád, ne szidjon már; Nem fog meg engem az átka, Szálljon a maga nyakába. Szerettelek, rózsám, nagyon, De már annak vége vagyon; Vége vagyon szerelmemnek, Más parancsol a szívemnek.

Nem vagyok én oka semminek… Nem vagyok én oka semminek, Édes anyám oka mindennek. Mért nem adott engem, olyan, olyan, olyannak, A kit én szerettem magamnak. Megvágtam az újjam, de nem fáj; Fügefa levelet tettem rá. Fügefa levele, gyógyíts, gyógyíts, gyógyíts meg, Régi volt szeretőm, csókolj meg. Akkor szép az erdő, mikor zöld, Mikor a vadgalamb benne költ. Olyan a vadgalamb mint a, mint a, mint a lány, Fáj a szíve a legény után!

Szerettelek, nem tagadom… Szerettelek, nem tagadom, De annak már vége vagyon. Vége vagyon a kedvemnek, Teljék kedve irigyemnek. Másoknak is azt ajánlom, Szerelemnél jobb az álom: Mert az álom nyugodalom, A szerelem szívfájdalom. Nincs ez világon drágább kincs, Mint kinek szeretője nincs; Mert kinek szeretője van, Keze, lába bilincsbe van.

Találsz, rózsám, találsz… Találsz rózsám, találsz Szebbet, gazdagabbat, De sohasem találsz Nálam igazabbat. Azzal ne dicsekedj, Hogy engem megcsaltál: Nem én vagyok első, A kivel így bántál. Másnak irigylettél, Magad megvetettél; Ily szerencsétlenné, Valld meg, miért tettél? Azért én nem sirok, Ha megvetettél is, Parancsol az isten Szeretőt nékem is.

A malomba mentem… A malomba mentem, Tiszta buzát vittem; A szerelem miatt Meg nem őrölhettem. Mit tehetek róla, Hogy szerelmes vagyok? Az apám is az volt, Én a fia vagyok!

Hogyha nékem száz aranyom volna… Hogyha nékem száz aranyom volna, Annak adnék, a kinek nem volna; Hej! de mivelhogy nincsen, Fából van a kilincsem. Szeretsz-e, galambom, Kedves kis angyalom? A kinek van tunikás szoknyája, Van is annak pénze a vásárra. Hej! két krajczár dunnára, Három krajczár párnára. Szeretsz-e, galambom, Kedves kis angyalom? A mely lánynak fodros a kötője, Van is annak sok szép szeretője: Hej, ki szőke, ki barna, Kinek göndör a haja. Gyenge majoránna, Gyenge vagyok rája! De szeretnék nyalka huszár lenni, Szép szeretőt vagy kettőt tartani; De hiába, ha nincsen, Fából van a kilincsem. Szeretsz-e galambom, Barna kis angyalom? Hogyha nékem feleségem volna, Este későn nem mennék sehova; De hiába, ha nincsen, Fából van a kilincsem. Szeress hát, galambom, Kedves kis angyalom!

Két út van előttem… Két út van előttem, Melyiken induljak? Két szép szeretőm van, Melyiktől búcsúzzak? Ha egyikhez megyek, A másik haragszik; Igy hát az én szivem Soha meg nem nyugszik, Két út van előttem, Melyiken induljak? Két szép szeretőm van, Melyiktől búcsúzzak? Egyiktől búcsúzok Piros pünkösd napján, Másiktól búcsúzok Halálom óráján.

Hogyha folyó… Hogyha folyó lennék, Bánatot se tudnék, Hegyek, völgyek között Gyenge martot ásnék; Kaszáló réteken Virágot gyüjtenék, Az én édesemnek Szép bokrétát adnék!

Szép a tavasz… Szép a tavasz, szép a nyár, Szép a ki párjával jár. Járnék én is, s nem lehet, Titkon vagyok csak veled. Nincsen nagyobb gyötrelem, Mint a titkos szerelem, Mert a ki azt próbálja, Nincsen boldog órája. Azt akarják, ne éljek, Veled ne is beszéljek. De én attól megélek S a hol lehet, beszélek!

Nem vagyok én adós… Nem vagyok én adós, Nekem sem adós más, Nem bántok én senkit, Engem se bántson más. Megverek valakit, Vagy engem valaki, De az én rózsámat Ne szeresse senki. Vagy levág valaki, Vagy én le valakit, De a galambomhoz Nem bocsátok senkit!

Magasan száll a felhő… Magasan száll a felhő az égen, Nem láttam én a rózsámat régen; Ha én, mint a felhő, szállni tudnék, Minden este a rózsámhoz mennék. Tavasz lesz már, el fog a hó menni, De szeretnék kék ibolya lenni! Kivirítnék a rózsám kertjébe’, Hadd tűzne fel hószín kebelére. Sem felhő, sem ibolya nem vagyok, Csak egy szegény árva legény vagyok; Messze van az én rózsám tanyája, Csak busúlok, kesergek utána.

Áldd meg Isten azt az utczát… Áldd meg Isten azt az utczát, Kiben az én rózsám sétál; Kirakatom gyémánt-kővel, Nézzen belé este, reggel. Verd meg Isten azt az utczát, Kiben az irigyem sétál; Kirakatom beretvával, Essen belé térden állva.

Faluvégen, szegleten… Faluvégén, szegleten, Van egy kis ház magába’; Oda vár az én galambom, Ebédre, vacsorára. Ne várj, rózsám, ne várj, Nem mehetek mindenkor; Mert van nekem száz irigyem, Ki rám vigyáz ilyenkor.

Nincsen kedvem… Nincsen kedvem, elvitte a gólya, Mert ott jártam, hol nem kellett volna; Lesz még kedvem, elhozza a szélvész, Füred alatt kifogja a révész. Őszszel szokott a fecske elmenni, De tavaszszal vissza szokott jönni. Most kezdtem én egy szép lányt szeretni. Hej! de sokat kell érte szenvedni!

Túl a Dunán zörög az ég… Túl a Dunán zörög az ég, Kedves rózsám, szeretsz-e még? Mutasd hozzám szerelmedet, Ugy sem soká látsz engemet. Egy-két pár csók nem a világ! Száradjon el, a ki nem ád; Adjál, rózsám, e világon, Ugy sem kell a más világon.

Elment az én rózsám… Elment az én rózsám Idegen országra; Azt izente vissza, Hogy menjek utánna. Hogyha én azt tudnám: Melyik uton ment el, Azt én felszántanám Aranyos ekével. Azt én be is vetném Apró szemű gyöngygyel, El is boronálnám Sűrű könyeimmel. Azt én meggyászolnám Délig feketével, Délután pediglen Patyolat fehérrel.

Amott kerekedik… Amott kerekedik egy fekete felhő; Amott tollászkodik egy fekete holló. Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled Apámnak, anyámnak – jegybéli mátkámnak. Könnyen megösmered ennek háza táját: Piros rózsák lepik arany almafáját… Gyémánt az ablaka, – üveg az ajtaja: Magának kék szeme, aranyszínű haja!

A jegenye… A jegenye, jegenye, Jegenyefa levele, A rózsámnak levele Későn jött a kezembe. Irnom kéne a rózsámnak, Legkedvesebb violámnak: Reszket kezem, hogyha irok, Ha nem látom, azért sírok.

Zavaros a Tisza vize… Zavaros a Tisza vize nyárban, Ha felárad szépen a partjában, Ha megfujja záporeső szele, Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe? Akkor jutok én neked eszedbe, Mikor bú száll szomorú szivedre. Szállott már egy, rózsám, az enyimre, Szálljon másik párja a tiedre. Mondd meg, rózsám, szeretsz-e engemet? Ha nem szeretsz, ne biztasd szívemet. Ha nem szeretsz, galambom, hagyj abba, Nem varrottak engem a nyakadba.

Irnék, ha lehetne… Irnék ha lehetne, Kezem nem reszketne; Nehéz a penna is, A hattyu tolla is. Irnék, jaj, de nehéz A könnyű penna is, Feketének látszik A hattyú tolla is. Elbágyadt kezemből A penna kiesik, Két szememből a köny, Mint a patak folyik.

Hervad az a rózsa… Hervad az a rózsa, Kinek töve nincsen, Elhervadok én is, Mert szeretőm nincsen. Haj de kerek ég, Haj de magas ég! Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?! Minden ablak alatt Páros a diófa, Lám az enyém alatt Páratlan kökényfa. Haj de kerek ég, Haj de magas ég! Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

Ha meguntad, rózsám… Ha meguntad, rózsám, Velem életedet: Csináltass koporsót S temess el engemet. Irasd a fejfára: Itt fekszik egy árva, Kinek szerelemből Történt az halála!

Kimenék egy hegyre… Kimenék egy hegyre, Benéztem egy völgybe, Ott láttam édesem’ Talpig feketébe. Ki kékbe’, ki zöldbe’, Ki talpig veresbe’, Csak az én édesem Földig feketébe’! … S ott egy nagy fa álla, Annak kilencz ága, Arra reá szálla Kilencz tarka páva. Hej, páva, hej, páva, Tarka tollas páva! Mért nem lehetek én Bár egy perczig páva! Hej, páva, hej, páva! Ha én páva volnék, Jó reggel felkelnék, Folyó vízre mennék, Szárnyam’ csattogtatnám, Tollamat hullatnám; Fényes tollaimat Szép leány fölszedné, Az ő édesének Az ő kedvesének Bokrétába kötné, Kalapjába tenné!

Azt gondolom, hogy az eső… Azt gondolom, hogy az eső csepereg, Pedig az én bánatos könyem pereg. Búbánatos köny hull piros orczámra, Meglásd, babám, meghalok nemsokára. Járok-kelek én az úton egyedül, Rajtam még a jó isten sem könyörül; Csak a bánat jár én velem, az kisér, Lánczra veri a szívemet, nem kimél.

Kis kertemben… Kis kertemben elszáradt az eperfa, Este, reggel bús gerlice ül rajta. Tán azt búgja az a gerlicze madár, Hogy a leány: szőke, barna, csapodár. Árva madár, leveletlen fatetőn, Nincsen párod, nekem sincsen szeretőm: Vigy el engem magaddal az erdőre, Ott ássuk meg egymás sírját előre.

Nagypénteken… Nagypénteken mossa holló A fiát, Egész világ kigyót-békát Rám kiált. Mondja ki hát, ki mit tud, a Szemembe: Kinek mit vétettem én életembe’. A csillagok feketébe Öltöznek, Engem rózsám az irigyek Üldöznek. Jó az Isten, pártját fogja A jónak!… Tudod, rózsám, sok alja van a szónak.

Hej, te fényes holdvilágom… Hej, te fényes holdvilágom! Elbujdosok e világon. Addig járok, addig mének, Míg a síromhoz nem érek. A sok, messze tartományban Voltam én már bujdosásban, De a keserű szerelem Oda is csak eljött velem.

Kiszáradt… Kiszáradt a vad almafa, Nem terem több alma rajta. Kedves babám gyenge karja Nem ölel meg több hajnalba’… Megvirad még valaha! Nyisd ki, babám, az ablakot, Szóljál hozzám egy szózatot! Vess utánam egy pillantást. Ugy sem látjuk többet egymást… Megvirad még valaha! Már, kedvesem, Isten hozzád! A szerencse vigyázzon rád. Nem engedik azt az egek, Hogy én téged szeresselek… Megvirad még valaha!

Ha nem voltál jó szerető… Ha nem voltál jó szerető, Boritson el a temető. Vigyen el a sárga halál, Takarjon a szárnya alá. Ha nem voltál igaz hozzám, Mért csókoltad meg az orczám? Hagytál volna békét, rózsám, Ne is szóltál volna hozzám!

Zavaros a Tisza vize… Zavaros a Tisza vize, Barna kis lány fürdik benne; Én is megfürödtem benne, Rám is ragadt a szerelme. Tisza partján elaludtam, Jaj, be szomorút álmodtam! Megálmodtam azt az egyet, Hogy a rózsám már nem szeret.

Zöld az erdő… Zöld az erdő, Zöld a petrezselyem, Benned, rózsám, Meghült a szerelem. Nemcsak meghült, Meg is fogyatkozott, A szivemre Nagy bánatot hozott.

Végig mentem az ormódi temetőn… Végig mentem az ormódi temetőn, Elvesztettem zsebbevaló keszkenőm. Zsebbevaló keszkenőmet nem bánom, Csak a régi galambomat sajnálom. Barázdában szépen szól a pacsirta, Levelemet régi galambom irta; Azt olvastam könyes szemmel belőle, Csak a halál, csak az választ el tőle!

Nincsen kedvem… Nincsen kedvem, nincsen, Mert szeretőm nincsen; Ha szeretőm vóna, Kedvem is ugy vóna. Nincsen kedvem, nincsen E világhoz való, Mert szeretőm nincsen, Kedvem szerint való. Ha szeretőm vóna, Kedvem szerint való: Kedvem is ugy vóna, E világhoz való!

Nagy oka van… Nagy oka van keservemnek, Nincs orvosság sérelmemnek; Bokros bánatja szivemnek, Mig vége lesz életemnek. Azért senki ne csudálja, Ha életemet vizsgálja: Csak az tudja, ki próbálja, Szivem mennyi bú találja.

Édes anyám… Édes anyám karján nevelt engemet, Mégsem tudja az én bús életemet. Hej, ha tudná az én bús életemet, Éjjel-nappal megsiratna engemet. Édes anyám, pénz vagyon a zsebembe, Arra kérem, markoljon ki belőle. Sárga rézből csináltasson koporsót, Hármasával veresse rá a jajszót!

Alsó-bátki nagy toronyba… Alsó-bátki nagy toronyba Tizet ütött már az óra, Angyalom, galambom! De nekem nem ütött jóra: Most van babám kézfogója, Angyalom, galambom! Lement a nap borulásba, Felöltözött szivem gyászba, Angyalom, galambom! Gyászba, gyászba, gyászruhába, Most vagyok igazán árva, Angyalom, galambom!

Úgy elmegyek… Ugy elmegyek, meglássátok, Hogy híremet sem halljátok; Nemhogy hírem hallanátok, Levelemet sem kapjátok. Megérem még azt az időt, Sírva mégy el kapum előtt: Megöleled a félfáját, Úgy siratod a gazdáját. Nézz ki, rózsám, ablakodból, Most indulok a faluból; Vess utánam egy pillantást, Úgy sem látjuk többé egymást.

Sír az egyik szemem… Sír az egyik szemem, A másik könyezik. Sírjon mind a kettő, Mint a sebes eső. Lehajtom fejemet, Rózsám, a válladra, Hullatom könyemet, Hószinü nyakadra.

Édes rózsám… Édes rózsám, ravasz voltál, Csak szembe hogy szépet mondtál. Nem éreztél szeretetet, Olyat, a mi megilletett. Szerettelek, jól tudhatod, De te magad nem mondhatod. Mondjunk j’écczakát egymásnak, Nem mink vagyunk, kik így jártak.

Fujd el, jó szél… Fujd el, jó szél, fujd el az én bánatomat, Könnyebbitsd meg bár te nyomoru sorsomat. Vidd szél fuvására, viznek lementére, Vidd rózsám házának ablak-üvegére. Még onnét is fujd be az ő kebelére, Az ő kebelére, ugy haljon meg véle. Meg ne halljon szegény, hadd éljen kedvére, Éljen, a ki élhet, az ő kedvesével. Én már nem élhetek az én kedvesemmel, Végét adta Isten az én életemnek, Betöltötte kedvét minden irigyemnek, Istenem! fizess meg ellenségeimnek!

Bús az idő… Bús az idő, bús vagyok én magam is, Valamennyi szép leány van, mind hamis. Szeretete nem állandó, Mint az idő változandó, ihaja! Felettem is mért borult be ily korán? Mert elhagyott, kit szerettem igazán. Másnak hódolt a hitetlen, Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja! Árva vagyok, hej, nincs több ilyen árva, Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva. Nem leszek én árva mindég, Ború után derül az ég, ihaja!

Én vagyok az, aki voltam… Én vagyok az, a ki voltam, Szekfű között rózsa voltam, De rosz kertészre akadtam, Keze alatt elhervadtam. Én vagyok az a gerlicze, Ki a párját elvesztette: Egy vadgalamb elkergette, Szerelmünket irigylette…

Te kerítéd… Te kerítéd gyászba szivem, Nincsen azért semmi kedvem, Mert elhagytál te engemet, Búba boritád szivemet. Ne örvendjen senki szive, Míg a madár nincs kezibe; Mert nehéz madarat fogni, Mint a szél után futkosni. Siratnálak, ha megszánnál, Megfognálak, ha megvárnál. Haj, de nem szeretsz te engem, Szived hozzám rég idegen. De nincs olyan édes óra, A mely ne fordulna búra. Megkeresnél még te engem, De már testem földben leszen.

Jaj, Istenem… Jaj Istenem, hogy éljek meg, Hogy a világ ne tudja meg? Én megélnék a bú nélkül… Icczu te! de a bú nem nálam nélkül. Én Istenem, add ezt nekem, Mert én igazán szeretem, Mert ha azt nekem nem adod, Icczu te! nem kell, de semmi vagyonod. Megvert Isten ostorával, Mindennapos bánatjával. Vajjon mit is akar a szél?… Icczu te! mindétig csak rólam beszél.

Én vagyok az, aki nem jó… Én vagyok az, a ki nem jó, egyedül, Engem ugat a kutya is messzirül. Bepanaszlom az Istennek magának, Mért tartanak engem világ rosszának. Nem szerettem életemben, csak egyet, Azt is elvették tőlem az irigyek. Nem kivánok én azoknak egyebet: Próbálják meg az én bús életemet.

Nem átkozlak… Nem átkozlak, nem szokásom, De sok sűrü sohajtásom Felhat a magas egekre: Mind te felelsz meg ezekre. Nékem a legtisztább estve Fekete színre van festve, Komor felettem az ég is, Elhagyott a reménység is. A mi engem vidítana, Az élethez kedvet adna: Attól mind meg vagyok fosztva, A jó mind másnak van osztva. Fel sem venném, a mi nézi, Él az Isten, elintézi! De, hogy búmat más is érzi, Ez az, a mi szivem vérzi.

A Csap-utczán végig… A Csap-utczán végig, végig, végig, Minden kis kapuban virág nyilik, Minden kis kapuban kettő, három, Csak az enyém hervadt el a nyáron. Ne vigasztalj, édes, kedves anyám! Hadd sirjam ki magamat igazán. Ki megbántott, megsegit a bajban, A jó Isten majd könyörül rajtam!

Várj meg… Várj meg, várj meg, én édesem! Megver téged a jó Isten! Se nem értem, se nem másért, Csak a hamis szeretetért. Fogjon is meg az én átkom, Igaz szivbéli bánatom; Verjen meg az igazságom, Utánad való járásom. Elmentél s nem búcsuztál el, Megátkozlak, hogy hervadj el. Jere vissza, búcsuzzál el, Átok alatt ne hervadj el!

Ha meghalok, tudom, eltemetnek… Ha meghalok, tudom, eltemetnek, Azt is tudom, milyen földbe tesznek; Sárga homok borítja testemet, Régi rózsám, siratsz-e engemet? Ha meghalok, még azt is meghagyom, Hogy a rózsám ne sirasson nagyon; Sírhat akkor csendesen magába, Ha lefekszik este az ágyába…

Addig bánom… Addig bánom, a mig élek Hogy mért szerettelek téged. Ha nem szerettelek volna, Most a szivem nem gyászolna. Zavaros a Nyikó vize, Bánom, hogy mért jöttem ide. Ha ide nem jöttem volna, Dolgom sokkal jobban folyna. Tán azt tudod, te szigorú, Érted a szivem szomorú? Nem szomorú, még megújul, Még végtire jóra fordul.

Este akar lenni… Este akar lenni, Le kell már fekünni, Az idegen testet Hogy kell megölelni! Ölelni akarom: Karjaim elhalnak; Csókolni akarom: Könnyeim hullanak.

Édes anyám rózsafája… Édes anyám rózsafája, Engem nyitott utoljára. Bárcsak ne is nyitott volna, Maradtam volna bimbóba. Lám egy hunczut leszakasztott, Kalapjában elhervasztott.

Isten átkát nem kivánom… Isten átkát nem kivánom, De ha rád száll, azt se bánom, Szálljon is rád, azt kivánom Gyilkosom benned nem szánom. Az a fa is száradjon ki, A mely alatt meg fogsz állni; Az a csárda gyuladjon ki, Melyben csendesen fogsz hálni. Borod, buzád ne teremjen, Szántófölded ne zöldeljen, Páros késed kiforduljon, Az is a szivednek álljon.

Ázom, ázom… Ázom, ázom, azt gondolom, hogy esik, Hej, pedig csak a két szemem könnyezik. Sirhatok én, könnyezhetek eleget, Mert elhagyott, ki oly forrón szeretett. Hej, hogyha én vadgerlicze lehetnék, Mindég szomoru füzfára fészkelnék. Szomoru fűz hajlós ága megbirna, Az én szivem te miattad nem sirna.

Fehér ruha… Fehér ruha a fejemen, Fekete gyász a szivemen, Mert a kit én úgy szeretek, Azzal együtt nem élhetek. Édes anyám sok szép szava! Kit fogadtam, kit nem soha. Most ha élne, megfogadnám, Kezét, lábát megcsókolnám!

Mondd meg, édes rózsám… Mondd meg, édes rózsám, Hogy mikor jössz hozzám, Télbe, karácsonba, Kis karácson napján? »Látod ama hegyen Azt a száraz nyárfát? Mikor az kizöldül Akkor megyek hozzád.« Még megéred, rózsám, Kizöldül az én fám, Bezzeg akkor te is Eljönnél majd hozzám!

Szél hajtja a habot. Szél hajtja a habot, Viz a vizi malmot, Szerelem csinálja A jó barátságot. Mi haszna szeretlek, Ha el nem vehetlek, Oda nem tehetlek Ahova szeretlek? Mi haszna, ha szép vagy? Ha mindig beteg vagy? Dologra születtél S nem arra való vagy!

Fekete pántlikám… Fekete pántlikám Fujdogálja a szél, Köszönöm galambom, Hogy eddig szerettél. Nem én voltam első, Mással is így tettél, Verjen meg az isten! Hamar megvetettél. A bazsarózsának Lehajlott a szára, Hej! én is hajlottam A rózsám szavára. Mit ér a rózsafa Piros bimbó nélkül? Mit ér a szerelem Igaz hűség nélkül? Istenem! nagy dolog, Ki egymást szereti, Mégis a jó Isten Össze nem vezeti. De még nagyobb dolog: Ki egymást gyülöli, Mégis két vénasszony Összeköszörűli. Nehéz a kis hangyát Kősziklán nyomozni, Két kelletlen párnak Egy ágyban nyugodni; Mikor ölelni kell: Karjait fájlalja, Mikor csókolni kell: Könyeit hullatja.

Fekete szem, piros orcza… Fekete szem, piros orcza, Nem minden leány hordozza, Piros orcza, fekete szem, Ez engem a földbe teszen. Fekete szemü cseresznye, Rabod vagyok, te menyecske, Rabod vagyok, mert elfogtál, Sötét kalitkába zártál. Ha elfogtál, tarts magadnak, Nevezz kedves galambodnak, S ne úgy bánjál, mint raboddal, Bánjál úgy, mint galamboddal.

Kék a kötőm kerületi… Kék a kötőm kerületi, Barna legény kerülgeti; De hiába kerülgeti, Mert nem adnak engem neki. A ki szeret, az mindég fél, Reszket mint a nyárfa levél; Búval fekszik, bánattal kel, Nyugodalmat soha sem lel. Ásd ki, holló, azt a szemet, A mely ötöt-hatot szeret; Lám, én csak egyet szeretek, Még is eleget szenvedek.

Hull immár a fa levele… Hull immár a fa levele, Örömem is elhull vele, Sárgul orczám, mint a levél… Szegény szivem, mivé lettél! Hittem minden mézes szónak, Egy csapodár csábítónak: Gyenge szívem lépen akadt, Hollóköröm közzé szakadt. Így jár az, ki szépet szeret, Felejtené, de nem lehet. Ezután olyat szeretek, Kit könnyen elfelejthetek.

Szólnak a kakasok… Szólnak a kakasok, Majd is reggel lesz már, Fordulj felém, babám, Mert magad maradsz már. Bár csak az hajnal Hamar ne hasadna, Gyenge szerelmünknek Vége ne szakadna. Könnyebb kősziklából Poharat csinálni, Mint két igaz szívnek Egymástól elválni!

A Tiszából a Dunába… A Tiszából a Dunába Foly a viz, Mi az oka, édes rózsám, Hogy te sirsz? Hogy ne sirnék, keseregnék, Bánkódnék, Most kezdtelek szeretgetni, Már elmégy.

Bujdosik az árva madár… Bujdosik az árva madár Minden erdő-szélen leszáll, Hát az olyan árva, mint én, Hogy ne bujdokolna, szegény! A mint mentem haza felé, Kinyilt az ég háromfelé, Ragyogtak rám a csillagok, Mert tudták, hogy árva vagyok.

Állj előmbe, rózsám… Állj előmbe rózsám, hadd búcsuzzam tőled, Ha el nem búcsuzom: bujdossunk el ketten! Vagy meghalok érted, Vagy enyimmé teszlek, Édes szivem! Fekete két szemed mire csalt meg engem? Gyenge szép termeted mire hozott engem? Vagy meghalok érted, Vagy enyimmé teszlek, Édes szivem! Ne menj el, galambom, ne repülj el tőlem Jőjj vissza, madaram, szállj bé ablakomba! Vagy meghalok érted, Vagy enyimmé teszlek, Édes szivem! Ha elmégy is szivem, csak hozzám igaz légy, Igaz szereteted hamisra ne forditsd! Vagy meghalok érted, Vagy enyimmé teszlek, Édes szivem!

Elmegyek már… Elmegyek majd valamerre, A jó isten tudja, merre; Addig megyek, addig járok, Mig a bútól meg nem válok. Bubánat az utitársam, Erdőn, mezőn jár utánam, El sem marad, meg sem kimél, Éjjel nappal rólad beszél!

Mikor bujdosni… Mikor bujdosni indultam, Szinem sem volt, úgy búsultam! Édesemtől elbúcsuztam, Mindenemből kipusztultam. Minden lánynak azt ajánlom, Gyászvirágot ne gyomláljon; Mert ha gyászvirágot gyomlál, Az édese bujdosni jár!

Fáj a szivem… Fáj a szivem kivül, belől, Bánat szoritja két felől; Fáj a szivem bánatjába, Mert nem járhat szabadjába. Mikor szabad madár voltam, A hol tetszett, ott sétáltam; De már fogoly madár vagyok, Kaliczkában búsulhatok. Vetem szemem’ az egekre, Csordul könnyem le a földre; Ki a földre, ki előmbe, Ki bánatos kebelembe. Én istenem, valahára Felsüt-e napom súgára? Felsütött, de nem tisztába, Jaj, elborult gyászhomályba!

A kit az én szivem szeret… A kit az én szivem szeret, Nem ir az nekem levelet, De a szive, tudom, szeret, Mert az régen az enyém lett. Ha én levelet irhatnék, Arany pecsét alatt irnék: A szivemet belé tenném, Hozzád, rózsám, elküldeném.

Retteg pej paripám… Retteg pej paripám Az égcsattogástól, Az igaz szeretet Fél az árulástól. Nincs tavasz, nincsen nyár Piros rózsa nélkül, Az igaz szeretet Nincs ölelés nélkül. Nem volt tél, nem is lesz Havas eső nélkül, Az igaz szeretet Nem lehet csók nélkül.

Azt gondolod… Azt gondolod, hogy én sirok? Szomoru levelet irok? Reszket kezem, nem irhatok, Fáj a szivem, nem szólhatok. Most irattam a levelet, Bele irták a nevemet. A levelem szomoru lesz, Az irása mind jaj szó lesz.

Bujdosik a kedves rózsám… Bujdosik a kedves rózsám valahol, A hol még a dalos madár sem dalol. Ne bujdoss el, kedves rózsám, messzire, Érted megyek én a világ végire. Télen még a rózsafa sem virágzik, Érted voltam gyászba ilyen sokáig; Nem is kerül többe, csak egy szavadba: A rózsa is kinyilik a szavadra.

Haja, haja, hajnal akar lenni… Haja, haja, hajnal akar lenni, A szeretőm haza akar menni; Az ajtaját be sem tudja tenni, Az ágyára le sem tud feküdni. Haja, haja, ha én oda mennék, Az ágyára, hej! én lefeküdnék, Két karomat alárakogatnám, Két orczáját körülcsókolgatnám.

Azt mondják… Azt mondják: nem adnak Engem galambomnak; Inkább adnak másnak, Annak a hat ökrös Fekete subásnak. Pedig az én rózsám Oly szeliden néz rám, Vagy ha csókot hint rám: Tizenkét ökörért Csakugyan nem adnám. Édes anyám, kérem, Ne hütse meg vérem, Hiszen azt igérem, Hogy én a rózsámmal Holtomig beérem.

Kiöntött a Tisza vize… Kiöntött a Tisza vize messzire, Valamennyi szép leány van, elvitte. Fogja ki hát mindenki a magáét, Ne szeresse soha senki, Soha senki a másét. Nincsen kedvem, mert a fecske elvitte, Egy magas jegenyefára föltette. Akkor leszek, kedves rózsám, a tiéd, Mikor az a jegenyefa, Jegenyefa kivirít. Magasan repül a daru, szépen szól, Haragszik tán a galambom, mert nem szól. Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig, Tied vagyok, tied leszek Koporsóm bezártáig!

Szivem gyönge szivére… Szivem gyönge szivére, Testem gyönge testére, Lehajtom bús fejemet, Fehér hattyú mellére. Egész falu énnékem Mind ellenségem légyen, Kedves rózsám, édes rózsám, Te léssz a feleségem! Semmit sem ér a helység, Ha nincs benne feleség. Bármit mond a helységem, Te léssz a feleségem!