UTÓJÁTÉK.

A rövid szünet után gongütés. Lassan teljesen elsötétedik a nézőtér. A függöny koromsötétben gördül fel. Szín: az első felvonásbeli szeparé, közepén hat személyre díszesen terített asztallal. Oldalt, asztalkán likőrök, poharak, szivar, cigaretta. Egy széken kosárban sok apró virág. Semmit se látni, csak Lu hangját hallani a sötétből, amint jókedvűen fecseg Karolinnal.

Lu… nagyon kedves tőled, hogy eljöttél segíteni. Igazán kedves. Tudod, nekem nagy szenvedélyem szépen teríteni, asztalt díszíteni. Lassan világosodik a színpad. Lu az asztal körül nagyon élénken foglalatoskodik, a terítékeket, poharakat, virágokat rendezgeti, stb. Ezt a rendezgetést, lázas sürgés-forgást egy pillanatra se hagyja abba, egészen addig, amíg a végén le nem ül az asztalhoz a többiekkel. Lu nem változott semmit. A haja világosszőke, még akkor is, ha az első felvonásban sötétbarna volt. Karolin meghízott, kissé meg is őszült. Mind a ketten estélyi ruhában vannak. A férfiak, akik jönni fognak, szmokingban vannak, mind megöregedtek, megőszültek.

Lu… Tudod, nem szeretek semmit se másokra bízni. Mindent magam szeretek csinálni. Mindent magam! Egészen kivilágosodik. Mindent magam! Mit szólsz, milyen ünnepélyesen van megterítve ez az asztal!

Karolin. Igazán gyönyörű.

Lu. Most segíts így szétszórni a virágokat. Karolin segít. Jobban szeretem így szétszórva a virágot, mint azt a sablonos nagy csokrot a középen. Rendezgetik a virágokat. Azért nem tagadom, izgatott vagyok. Mégis megható. Ha meggondolom, hogy ezt a napot is megértem: a házasságom tizedik évfordulóját!

Karolin. És milyen fiatal maradtál.

Lu. Mert boldog vagyok. És ez a férjem érdeme. Ideális férj! Istenem, tíz éve! Ma tíz éve, hogy megesküdtünk!

Karolin. Hogy’ repül az idő!

Lu. Igen, az idő repül. Oda még tegyél egypár virágot. Tudod, azért választottam az ünnepi vacsora színhelyéül ezt a szeparét, mert annyi emlék fűz ahhoz az egyetlen estéhez, amit tíz év előtt itt töltöttem! Oda is kell még egypár virág. Ez a szeparé döntötte el akkor mindnyájunk sorsát. A névcédulákat tedd a poharakra. Furcsa lesz most megint, itt vacsorázni a vendégeimmel. Onnan vegyél el pár virágot, ott sok van. Hallatlan! Nyolc órára hívtam őket és késnek. Egytől-egyig mind késnek, téged kivéve. És mit szólsz a férjemhez, hogy még nincs itt! Neki kellene lennie az elsőnek! Hallatlan! A tízéves házassági évfordulóján elkésni!

Karolin. Elég, ha az esküvőn ott volt pontosan.

Lu. Na hallod! Hány óra?

Karolin. Nyolc óra egy perc.

Lu. Hallatlan! Fél kilenc és a férjem még nincs itt!

Főpincér belép.

Lu. Na végre, hogy itt vagy! Kilenc óra! Megöleli, megcsókolja. Hol voltál olyan sokáig?

Főpincér. Egy ismerősöm fogott meg és nem tudtam megszabadulni tőle!

Lu. Ülj le. Állj fel és igyál valamit. Karolin, adj neki inni valamit.

Főpincér. Kézcsók. Köszönet.

Lu. És segíts te is egy kicsit nekünk. Rakjuk a székeket az asztal köré. Rakják. Szeretem, ha a vendégeim kényelmesen ülnek, nem összeszorulva, mint a heringek. Nagyszerű vacsora lesz. Gyönyörű stiriai kappan, akkora, mint egy sas. Láttam, amikor elkezdték sütni. Ne mosolyogj, a te vendéglődben sohse volt ilyen. Általában, a te vendéglődben jó sör volt, de gyalázatos volt az étel. Azért mentél csődbe. Gyujts rá, ott a cigaretta. Nem születtél vendéglősnek. Örülhetsz, hogy itt visszakaptad a régi állásodat. Vannak emberek, akik nem főnöknek születtek, hanem alkalmazottnak. Te is ilyen vagy.

Főpincér. Ha te feleségül jöttél volna hozzám, jobban sikerült volna minden.

Lu rendezgetve. Ne beszélj annyit. Jobb volt, hogy még mint menyasszony és vőlegény váltunk el, mintha mint férj és feleség váltunk volna el.

Főpincér. Alapjában véve mindegy. Elváltunk, te máshoz mentél férjhez, neked jó volt, nekem rossz.

Lu. Ne légy szentimentális, inkább nyísd ki a likőrös üvegeket. Ma legyünk nagyon jókedvűek! Mit szóltok! Hát nem bosszantó ez? Kilenc óra és a férjem még mindig nincs itt!

Dr. Spórum belép. Nincs szakálla.

Lu. Na végre, hogy itt vagy! Fél tíz! Megöleli, megcsókolja. Mért nem vagy pontos? Hol voltál ilyen sokáig?

Dr. Spórum. Egy tanítványom volt nálam, nem ment le a nyakamról.

Lu rendezkedve. Amíg szakállad volt, pontos voltál.

Dr. Spórum. Na látod! És mégis, hogy’ intrikáltál a szakállam ellen!

Lu. Sajnálod?

Dr. Spórum. Hogyne. Most, hogy egyetemi tanár vagyok, nagy szükségem volna rá.

Lu. Hát növeszd meg.

Dr. Spórum megfogja Karolin kezét. A feleségem nem engedi.

Lu. Mi az, Miksa! A feleségedet meg se csókolod?

Dr. Spórum. Dehogy nem. De te annyit beszélsz, hogy eddig nem jutottam hozzá. Megcsókolja Karolint.

Karolin. A gyerekek lefeküdtek?

Dr. Spórum. Igen, angyalom. Légy nyugodt, már mind alszanak.

Lu. Mind a hat?

Dr. Spórum. Mind a hat. Sóhajt.

Lu rendezkedve. Ne sóhajts, örülj, hogy van rendes jövedelmed és van hozzá hat szép egészséges gyermeked. Ennél nincs szebb. Karolin, büszke lehetsz rá.

Karolin. Büszke is vagyok, de egy kicsit sok.

Lu. Én mondtam a negyediknél, hogy hagyjátok abba. De aztán lett még kettő.

Dr. Spórum. Én vagyok az oka.

Lu. Azt tudom, édesem. Add ide azokat a kis poharakat. Spórum is segít. Köszönöm. A volt vőlegényem is meg van híva. Spórum kezetfog a főpincérrel. Szétnéz. Igyál valamit, Miksa. Mit bámulsz?

Dr. Spórum. Furcsa. Én először vagyok itt.

Lu. Pedig ebben a szobában találtalak a telefonkönyvben. Igyál egy kis vermutot. Főpincérhez. Adj neki egy kis vermutot. Karolinhoz. A karperecemet nézed? Az uramtól kaptam a mai évfordulóra.

Karolin. Hány brilliáns van benne?

Lu. Negyven kicsi és öt nagy. Főpincérhez. A soffőrömnek adattál vacsorát?

Főpincér. Hogyne.

Lu. Később majd intézkedjél, hogy ő is kapjon egy kis pezsgőt. De ne sokat. Most már igazán ideges vagyok. A legnagyobb neveletlenség a férjemtől, hogy még mindig nincs itt. Fél tíz, ti már itt vagytok és a férjem még mindig nincs itt!

Konrád belép.

Lu. Na végre, hogy itt vagy! Tíz óra! Megöleli, megcsókolja. Mért váratsz magadra? Hol voltál ilyen sokáig?

Konrád. Londonnal telefonáltam és sokáig nem kaptam összeköttetést.

Üdvözli a többieket.

Lu. Igyál valamit. Ma legyünk nagyon vidámak. Szeretsz?

Konrád. Változatlanul és örökké!

Lu. Akkor igyál még valamit. Spórumot is szereted?

Konrád. Amióta a történetét ismerem, direkt imádom. – Milyen ízléssel van terítve ez az asztal! És milyen kedves gondolat tőled, hogy ebben a szeparéban jövünk össze… szétnéz.

Lu. Emlékszel még rá?

Konrád. Én ne emlékezném?

Lu. Sőt a volt vőlegényem is itt van.

Konrád. Ön most ismét itt pincér?

Főpincér. Igen. De ma vendég vagyok.

Konrád. Bravo. Kezet fog vele.

Lu rendezkedve. Így ni. Most minden rendben volna. El lehetne kezdeni a vacsorát, ha a férjem itt volna. Konrádhoz. Bocsásd meg neki, hogy késik, de biztosan a te vállalatod üzleti ügyében szaladgál.

Konrád. Az valószínű. Milyen szerencse, hogy ilyen kitűnően bevált európai vezérigazgatómnak! Tündér, őt neked köszönhetem! Te protegáltad!

Lu. Te meg gazdag embert csináltál belőle. Kvitt. Hanem mondjátok, nem felháborító, hogy ti már mind itt vagytok, fél tizenegy és épen csak a férjem nincs itt?!

Államtitkár belép.

Lu. Na végre, hogy itt vagy! Tizenegy óra! Megöleli, megcsókolja. Hogy lehet így elkésni? Hol voltál? Mi dolgod volt?

Államtitkár. A titkárom tartott fel, ezer bagatell ügyet kellett még elintéznem. Üdvözli a többieket. Órájára néz. Nyolc óra hat perc, pontosan.

Lu. Ne beszélj annyit. Mindnyájan későn jöttek, a vacsora pont nyolcra volt mondva, de hogy te, mint férjem, mint házigazda és mint ünnepelt utolsónak jösz, ez mégis sok.

Konrád. Bocsánat, én megvédem vállalatom büszkeségét! Kezet fog vele.

Lu a többiekhez. Tíz éve nem tudom pontosságra szoktatni. Az államszolgálatban megtanulta a pontatlanságot és nem enged belőle most se, pedig már tíz éve kereskedő. Boldoggá tesz, de nem pontos. Megcsókolja. Emlékszel erre a szeparéra? Mikor megismerkedtünk? Mikor olyan rosszul viselted magadat?

Államtitkár. Én ne emlékezném?

Lu. Tízévi házassággal büntettelek meg ezért!

Államtitkár. Büntetés? Halljátok ezt? Tízévi boldogság! Boldogság, amit az én drága kis feleségemnek köszönhetek…

Lu közbevág. Ne légy szentimentális, késő van, üljünk le. Mindenkinek ott van a neve a helyén. Leülnek. A főpincérhez. Te meg szólj ki a kollegáidnak, hogy kezdhetik szervírozni a vacsorát. Főpincér kiszól az ajtón és visszaül helyére. Remélem mind éhesek vagytok, mert olyan vacsora van… a színpad sötétedni kezd… büszkén mondhatom, olyan vacsora van, amivel meg lesztek elégedve… sötétedik. Vidám fecsegés. A többiek is csevegnek… mondhatom, elvállalom érte a teljes felelősséget… Tovább beszél, koromsötét van, semmit se látni, csak mindnyájuk vidám zaját hallani, miközben sötétben gördül le a

FÜGGÖNY