ELSŐ FELVONÁS.
Reading edition
Szeparé egy előkelő hotelben. Este. Három személyre van terítve. Pezsgő behűtve. A falnál asztalkán likőrök és gyümölcs. A háttérfalon, jobbról, ajtó.
Főpincér és kis pincér némán foglalatoskodik.
Egyszerre berohan Konrád. Átadja kabátját, kalapját. Szmokingban van. Kis pincér kiviszi a holmit.
Konrád a főpincérhez. Kérem, gyorsan, gyorsan! Azonnal menjen ki a mellékbejárathoz. Ott áll egy autó. Az autó le van függönyözve. Az autóban vár egy hölgy. A hölgyet feltűnés nélkül, diszkréten azonnal vezesse ide be. Egy szót se szóljon hozzá. Ne is köszönjön neki. És aztán azonnal kezdhetik a vacsorát szervírozni!
Főpincér szolgálatkészen hallgatja ezt végig és kirohan. Pár izgatott pillanat szünet. Lu belép izgatottan, estélyi ruhában. Konrád lesegíti köpenyét.
Lu elragadóan graciőz, kedves, kissé gyerekes, nagyon groteszk. Túlságosan finoman viselkedik, finom hangon beszél.
Konrád erőszakoltan «finom», tulajdonképpen neveletlen, parvenü, mohó, komikus.
Lu mosolyogva a szívére szorítja a kezét. Ah, hogy dobog a szívem!
Konrád. De az Istenért, nagyságos asszonyom! Miért ez a félelem? Ez a túlzott óvatosság? Bujkálni! Külön-külön bejönni, nem együtt…
Lu. Nekem vigyáznom kell!… A férjem, jaj, a férjem!… Ha meglát valaki végem van!
Konrád. De hát, ahol az autóval megálltunk, az külön bejárata a hotelnek, a mellékutcából, direkt külön folyosóval a külön szobákhoz!
Lu. Nem ismeri a férjemet! Félelmes ember!… Ha itt egyedül lát meg valaki, mindig mondhatom, hogy egy barátnőmhöz jöttem, aki itt lakik a hotelben. De ha egy férfival látnak!… Kettesben! Isten ments!
Pincérek bejönnek, némán szervíroznak kaviárt és osztrigát. Ezalatt hallgatás. Pincérek kimennek. Rögtön tovább folyik az izgatott dialóg.
Lu. Kérem, hol a barátja? Azt mondta, a barátja is itt lesz… Azt mondta: hárman leszünk! Kikötöttem! Direkt kikötöttem, hogy legalább hárman legyünk! Becsapott?
Konrád. Dehogy csaptam be! Nyugodjék meg, az Istenért! Hisz látja, itt a harmadik teríték. Kicsit későn szóltam az államtitkárnak. Már akkor elígérkezett egy politikai vacsorára. De itt van a vacsora ebben a hotelben. Az első emeleten. Egy bankett. És őméltósága megígérte, hogy megosztja az estét. Okvetlenül lejön később hozzánk, ide. Fantasztikus ez az óvatosság! Fél tőlem?
Lu. Én… nem akarok kettesben… szeparéban édelegni… Nem vagyok kokott!…
Konrád. De hát ez az idegekre megy, ez az izgalom… minden alkalommal!
Lu. Na, na! «Minden alkalommal». Harmadszor vagyunk együtt. Az első, az nem számít, amikor a tánc-teán megismerkedtünk. Mikor váratlanul hozzámlépett két úr: ön és barátja, ez az államtitkár… és bemutatkoztak… és kacéran amikor ön mindjárt észrevehette a tekintetemen, hogy… dacára az államtitkár feltűnő férfiszépségének, én önt választottam…
Konrád felbuzdulva. Oh, édes kis Lu…
Lu. Megbeszélt találkozás csak kettő volt eddig. Számítsa össze. Ez a harmadik.
Konrád. Szép kis randevu! Mondhatom. Az egyik délután háromkor egy túlzsúfolt cukrászdában, a másik délután ötkor, egy tánc-teán, megint, mindig ezer emberrel együtt.
Lu. Ezt az izgalmat még el lehet bírni, kedvesem. Mit akar? Mindössze egy hete ismer.
Konrád. Ismerem? Ez túlzás. Csak annyit tudok, hogy úrihölgy, egy ügyvéd felesége. Ennyit mondott. Egyebet semmit. Titkolózik. Én mindent elmondtam magamról. Maga még a nevét se árulta el.
Lu. A nevem: Lu.
Konrád. Ez kevés.
Lu. Lu: vagyis Lujza.
Konrád. Ez már valamivel több, de még mindig nem elég.
Lu. Nem szebb így?
Konrád. Nem.
Lu. Olyan romantikus…
Konrád. Miért kínoz evvel a romantikával? Miért titokzatoskodik? Ez már rég nem divat. Más korban élünk. Ennek a kornak jelszava: a haladás. És semmi… hogy úgy mondjam… haladás nincs köztünk.
Lu. De uram! Mért ez a brutálisan kifejezett türelmetlenség!
Konrád. Mi célja van velem? Hisz látja, hogy megbolondulok magáért! Nem ismerek magamra!… Éjjel, nappal csak egy gondolatom van: maga. Megzavar a munkámban, az üzleti dolgaimban! Fel vagyok dúlva! Szerelmes vagyok, mint egy tizennyolc éves fiú! Miért jön velem, miért ül most is itt, ha nem szeret?
Lu. Türelem, türelem!
Konrád. Mindig ezt mondja. Meddig még?
Lu. Ki akarom ismerni. Én nem vagyok ilyen-olyan. Hányszor mondjam még? Asszony vagyok. Nekem skrupulusaim vannak. Nálam ez ritka és nagy eset. Nem holmi rövid, cinikus kaland.
Konrád. Oh drága, drága! Mozdulat.
Lu. Türtőztesse magát, elnököm. Legyen kedves, és társalogjunk nyugodtan. Meddig marad még Európában?
Konrád. Sokáig. Lehet, hogy egy évig is. Amíg a fiókjainkat Középeurópában végig mind meg nem szerveztem. Három országban. Ez sokáig tart.
Lu. Akkor végleg visszamegy New-Yorkba. Sóhajtva. A feleségéhez!…
Konrád. Igen. Mért néz rám ilyen szemrehányóan? Magának meg férje van!
Lu. Ah, kedvesem! Milyen szörnyű az élet. Miért találja meg az ember ilyen későn az igazit?
Konrád. Ah, Lu! Megőrjít ezekkel a szívhangokkal!
Lu. Csak ne őrüljön meg, elnököm. Az sohse jó. Jaj, de mohó ember!
Konrád. Nézze… én belátom, hogy nem lehet valakit rögtön szeretni, átmenet nélkül. De azért vagyok ideges, mert érzem, hogy ön most van közvetlenül a döntés előtt. Az én boldogságom napok, talán csak órák kérdése. Nem tévedek, úgy-e? Ah! Mondja, hogy nem tévedek!
Lu. Nem hinném, hogy tévedne.
Konrád. Ah! Lássa! Hát… akkor… mikor? Mikor? Úgy szenvedek, mint egy… mint egy…
Lu. Türelem. Nálunk polgári asszonyoknál lassabb a tempó. Önök gazdag emberek meg vannak hozzá szokva, hogy… egy kokottot azonnal megkaphatnak. El van kényeztetve, elnököm!
Konrád. Ah! Ne beszéljen így! Mikor tudja, hogy a szerelmem épp a becsülésen alapszik! Azért szeretem, mert asszony, mert ez a szerelem veszéllyel jár mindkettőnkre, mert ön áldozatot hoz!…
Lu. No és… mert ön is nős ember. Ha egy kicsit tárgyilagosan gondolkozunk, önnek itt üzletileg és családilag is nagyon ártana egy nyilvános viszony!
Konrád. Milyen okos! Milyen okos!
Lu. Mi hallgatunk. Mi elbújunk. Íme, egy úriasszonynak megvannak a maga nagy előnyei. Ezért érdemes egy kis türelemmel lenni.
Konrád. Igen, igen. Igaz. Oly okosan beszél. Élvezet hallgatni. Belátom. És kérem, bocsássa meg ezt az ízléstelen sürgetést. Hozzájárul ehhez, hogy már igen régóta közelében sem voltam női lénynek… A hajón senki… egyéb utazásokon senki, senki, és most egyszerre az ön izgató közelsége, illata, tekintete… már egy hét óta!
Lu. Ön vad, uram! Jaj de vad! De ez rokonszenves. Bár amiket itt mond, ezek kizárólag… mondjuk: fizikai nyilatkozatok.
Konrád. És az is nyugtalanná tesz, hogy nem fogad el tőlem semmit. Oly jól esnék nekem, ha néha szabad volna egy-egy csekélységet…
Lu. De uram!
Konrád. Pedig tegnap is… az a szép rubint nyaklánc a kirakatban…
Lu. Elnök úr, ön megbánt engem ezekkel a célzásokkal.
Konrád. Még jó, hogy egypár szál virágot elfogad!
Lu. Azt igen. És még azt is csak az olcsóbb fajtából. De többet nem, uram. Ne legyen még csak látszólagos összefüggés sem az én esetleges meghódolásom és az ön anyagi ereje közt!
Konrád. Mily korrekt beszéd és mily… mily…
Lu. És mily előnyös önre nézve. Úgy-e?
Konrád. De asszonyom!
Lu. Nem, nem. Legyünk csak ismét tárgyilagosak: mi nem kerülünk sokba, ez is egyik előnyünk nekünk, tisztességes úriasszonyoknak. Bár tudom, ön gavallér, uram. Nem lord ön?
Konrád. Nem. Amerikai vagyok. Trust elnöke vagyok.
Lu. Ah! Az több, mint lord.
Konrád. Nálunk igen.
Lu. Hát még nálunk!
Konrád. Üzletember vagyok. Büszkén mondom, asszonyom: üzletember vagyok!
Lu. Oh, én különösen szeretem az üzletembereket, mert én nekik mindig szerencsét hozok!
Konrád. Még ez is? Angyal! Angyal!
Mozdul feléje, de hirtelen abbahagyja.
Pincérek bejönnek és hideg csirkét, salátát szervíroznak.
Konrád. Parancsoljon. Hideg csirke, francia saláta. Ami pedig a szerencsét illeti, nagyságos asszonyom, akár mindjárt ki is próbálhatjuk, mert ebben a pillanatban, ahogy itt ülünk, fontos üzleti ügyem dől el. Később majd fel kell valakit hívnom telefonon, hogy az eredményt megtudjam.
Lu. Na, most már magam is kíváncsi vagyok, hozok-e szerencsét, vagy nem!
Konrád a pincérhez. Kérem, hozza be a telefonkönyvet.
A két pincér kimegy.
Lu ijedten. Szent Isten!
Konrád. Mi az?
Lu. Ez a pincér ismer engem! Borzasztó! Most veszem csak észre. Voltunk itt néhányszor vacsorázni az urammal. Ez a szemtelen direkt mosolyog rám. Mily meggondolatlanság volt idejönni! Mit fog ez gondolni?
Konrád. Ezzel törődik?
Lu. Na hallja! Hogy’ megmondtam, hogy nem akarok így… kettesben, szeparéban… mint egy kokott! Idegesen. Hol marad a barátja? Aztán, ha megint egyszer idejövünk vacsorázni az urammal, ez a szemtelen a szemembe fog vigyorogni!
Konrád. Azt nem teszi semmi pincér.
Lu. Istenem! Most olyan ideges vagyok! Jaj, de ideges vagyok! Iszik egy kortyot.
Konrád. Kérem. Biztos, hogy pár percen belül itt van a barátom, az államtitkár. És ha hárman vagyunk, az már egy kis társaság. Nyugodjék meg. Ha rövid időn belül nem jön, érte megyek, fel a díszterembe, elhozom a bankettről erőszakkal!
Lu. Kérek egy cigarettát.
Konrád. Tessék. Kiteszi dobozát és ott is hagyja az asztalon. Rendkívül finom, nekem csinálják Egyiptomban.
Lu. Direkt önnek?
Konrád. Direkt nekem.
Lu. Mily előkelő luxus! rágyujt. Barátja, az államtitkár, igen szép férfi. És gentlemannak látszik, uram.
Konrád. Az is. Abszolút gentleman, asszonyom.
Lu. Oly bizalomgerjesztő. Külseje feltűnően kellemes. Modora rokonszenves. De soká nem várhatok rá. Az uramnak azt hazudtam, hogy színházba mentem egy barátnőmmel. Barátnőm megbízható. Elment egyedül a színházba és aztán telefonon elmondja nekem a darab tartalmát, hogy referálhassak az uramnak. Ah, lássa! Egy szabad nőnek nincs szüksége ilyen komplikált hazugságokra. De mi úriasszonyok rabszolgák vagyunk! – De uram, az idő múlik és az ön barátja nem jön. Ez így nem mehet tovább. Én nem turbékolok így pincérek előtt. Ezt sohse tettem. Menjen érte és hozza ide be. Idegesen, türelmetlenül. Azonnal menjen érte!
Főpincér belép a telefonkönyvvel. Ki akar rögtön menni, de Konrád utána szól.
Konrád. Várjon, kérem. Előveszi a telefonkönyvet. Egy számot kell felhívnia.
Lu ideges. Most ne üzletet, kérem! Ha én kérem valamire! Menjen érte és hozza be! Elveszi tőle a telefonkönyvet.
Konrád fölkel, nevetve. Jól van, zsarnok! Diktátor! Diktatricse! Mussolina!
Lu. Ne vegye rossz néven, elnököm! Au revoir!
Konrád. Asszonyom, én becsülöm ezt a mentalitást és boldog vagyok, hogy ebbe az irányba orientálódtam. Kimegy.
Pillanat szünet.
Aztán a főpincér nyugodtan az asztalhoz lép, színültig teletölt egy poharat pezsgővel és nyugodtan, kényelmesen megissza. Aztán elkezdődik a dialóg: a pincér az ajtónál áll, rá se néz a hölgyre, Lu nem néz a pincérre, a helyén ül. Gyorsan, halkan folyik a párbeszéd.
Főpincér. Milyen szokatlanul finom hangon beszélsz te evvel az úrral.
Lu. Én nem beszélek. Én társalgok. Az istenért, el ne árulj! Úriasszonynak adtam ki magamat!
Főpincér. És miért vagy ilyen óvatos? Miért bujkálsz?
Lu. Éppen ezért. Hogy elhigyje. Azt mondtam neki, hogy egy ügyvéd felesége vagyok.
Főpincér. Miért mondtad ezt?
Lu. Hogy tiszteljen és becsüljön. Te… mi az: mentalitás?
Főpincér. Észjárás.
Lu. És mi az: orientálódni?
Főpincér. Tájékozódni.
Lu. Köszönöm.
Főpincér. A ruhád honnan van?
Lu. Kölcsönkaptam. Sír.
Főpincér. Mért sírsz?
Lu. Könyörgöm, ne árulj el!
Főpincér. Ugyan. Hova gondolsz. Szünet. Rég nem láttalak.
Lu. Most nem járok ide teázni. Sokkal tartozom neked?
Főpincér. Az nem fontos.
Lu. Úriember vagy.
Főpincér. Mindig is voltam.
Lu. Megkapod. Szünet. Még szerelmes vagy belém?
Főpincér. Változatlanul. – Ezt mióta ismered?
Lu. Egy hete.
Főpincér. Szereted?
Lu. Nem. A táncteánál ismerkedtünk meg. Ketten voltak. Evvel a szép államtitkárral, akiért most kiment. Ő fixírozott. Bemutatkozott. Nem szeretem, de mondjuk: tetszik. Vagy mondjuk: nem is tetszik. Csak éppen, nagyon előnyös. Gazdag és szerelmes. De még nem volt köztünk semmi. Csak táncoltunk.
Főpincér. Tangót is?
Lu. Igen.
Főpincér. Az már félig…
Lu. Ne gúnyolj. Én nem szeretem, de ő szeret és tisztel. Mint férjes úrinőt. Ezen alapszik a szerelme. Ezért bánik velem ilyen finoman. Nézd, most is milyen finom helyre hozott! Ha tudná, hogy egy moziban jegyszedőnő vagyok… Egy fénybogár… a kis zseblámpával a sötétben… sárga kabátban, piros szoknyában… Te! Hogy mondtad az előbb? Mi az: mentalitás?
Főpincér. Észjárás.
Lu. És mi az a másik… izé… orientálódni?
Főpincér. Tájékozódni.
Lu. Köszönöm.
Főpincér. Mért kérdezed?
Lu. Úgy szeretek tanulni!
Főpincér. Azért vigyázz, mert egyszer még betéved abba a moziba, mikor te a helyeket mutogatod a kis lámpával… és akkor megtudja, hogy nem ügyvédné vagy, hanem Szentjánosbogár!
Lu. Oh, a mozit már otthagytam. Már egy hete. Ő miatta. Ő úgy tisztel!
Főpincér. Honnan tudod, hogy tisztel?
Lu. Nem ad pénzt. Nem mer. De nem is fogadnám el. Nem adom el magamat.
Főpincér. Miből élsz?
Lu. Délutáni teából, sok süteménnyel. Meg, még van egy kicsi megtakarítva. Pár hétre elég, nagyon szerényen. És adósságom is van. Igen csinos.
Főpincér. Adósságod? Ki hitelez neked?
Lu. Mindenki. Engem szeretnek. Azért van annyi adósságom. Panzió, szabónő, suszter, fodrász, manikür. Nekem sok kell. Altatószer, Dauerwelle, soványító tabletta, fogorvos, cigaretta, otkolon, púder, rúzs, divatlap, kutyaadó! Mind hitelbe. Csak egy helyen fizetek készpénzzel naponta.
Főpincér. Hol?
Lu. A koldusoknak. Iszik. Később talán majd elfogadok tőle segítséget. De így előre nem tudok. Eddig még soha senkinek nem tudtam eladni magamat. De most minden erőmet összeszedem és megpróbálom! Oly boldogtalan vagyok!
Főpincér. Te be vagy csípve!
Lu. Egy nagyon picit. – Mit nézel úgy?
Főpincér. Nem is nézek úgy.
Lu. Sajnálatraméltó vagyok. Nem?
Főpincér. De igen.
Lu. Lemaradtam.
Főpincér. Miről?
Lu. A mai világról. Nyúlvány vagyok.
Főpincér. Micsoda?
Lu. Átnyúlok a régi világból az újba. De nem tudok beleolvadni. Nem is tudom, mi vagyok! Gondolod, hogy kokott vagyok?
Főpincér. Nem.
Lu. Én se gondolom. Dolgozó új nő vagyok? Nem. Pedig ez volna az ideálom. Nem tudok dolgozni.
Főpincér. Szomorú.
Lu. Korán kelni nagyon nehéz.
Főpincér. Bizony.
Lu. Pontosnak lenni lehetetlen.
Főpincér. Csupa bölcs mondás.
Lu. Nem vagyok munkás.
Főpincér. Nem.
Lu. Gondolod, hogy mégis kokott vagyok?
Főpincér. Mondtam már: nem.
Lu. Mert képtelen vagyok pénzért eladni magamat. Pedig ez volna az ideálom. De képtelen vagyok.
Főpincér. Hát mért ülsz itt ezzel a…
Lu. Mondtam már: most meg akarom végre próbálni. Ez nagyon gazdag. És én így már nem bírom tovább. De nehezen megy. Folyton halogatom, mint a foghúzást. Borzasztó! Magamnak nem tudok egy férfiből pénzt kivágni. Inkább éhezni, mint olyannal, akit nem szeretek. Ennyire nem fontos nekem a magam jóléte. Viszont, tudod… egy szegény beteg anyáért az utcára ki tudnék menni. De nincs. Vagy ha gyerekem volna! Akkor a bélit ki tudnám venni egy gazdag embernek. De nincs senkim. Egy könnyet töröl le. Mit magyarázzam? Nem tudok pénzért. Sírva. Nem tudok olyannal, akibe nem vagyok szerelmes!
Főpincér. Mit sírsz? Ez nagyon szép!
Lu. Ez? A mai világban? Ez egy súlyos betegség. Már voltam is miatta orvosnál.
Főpincér. És mit mondott?
Lu. Klímaváltozás. És sok vitamin. Sír.
Főpincér. Ne sírj.
Lu. Tudod, mi szeretnék lenni?
Főpincér. Mi?
Lu. Buta. Azt mondják, azok boldogok.
Főpincér. Te okosnak tartod magadat?
Lu. Nem. De butának se. Fifty-fifty. Ez a legrosszabb. De Isten szeret.
Főpincér. Az nagy dolog!
Lu. Mert jó vagyok. Nem?
Főpincér. De igen.
Lu. Annyi jót teszek, amennyit tudok. Tudod, mi vagyok?
Főpincér. Mi?
Lu. Tündér. Iszik.
Főpincér. Ne igyál annyit. Attól vagy szerénytelen.
Lu. Ne gúnyolj. Ha ez az illuzióm nem volna, már megettem volna egyszerre egy kiló aszpirint. Lásd, neked is szerencsét hoztam.
Főpincér. Mikor?
Lu. Ma. Ma itt óriási számla lesz. Ez neked jó. Nem?
Főpincér. De igen. Ez nekem jó.
Lu. Így mégis hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Nem?
Főpincér. De igen.
Lu. Csak… kültag vagyok. Nem?
Főpincér. De igen.
Lu. Nincs senkim. Mi?
Főpincér. Ha te mondod! És ha én hiába ajánlkozom!
Lu a fotel sarkából előhúz valamit és mutatja: egy arany cigarettatárca.
Lu. Mi ez?
Főpincér. Szent Isten! Báró Hell arany cigarettatárcája! Egy hét óta keressük! Már a rendőrségen is voltam miatta! Hol volt?
Lu. Itt… Be volt csúszva a sarokba…
Főpincér. Te drága! Nem is tudod, milyen öröm ez nekem! Már engem is gyanusítottak.
Lu. Látod? Én nem is kerestem és megtaláltam.
Főpincér. Tényleg tündér vagy!
Lu. Úgy-e? Báró Hell tárcájába cigarettát rak Konrád tárcájából.
Főpincér. Mit csinálsz?
Lu. Egy kis csodát. Hogy hívják azt a bárót, aki ezt elvesztette?
Főpincér. Báró Hell.
Lu. Hát legyen báró Hellnek egy kis külön öröme is. Pár rendkívül finom egyiptomi cigaretta… kis jótétemény.
Főpincér. Jótétemény? Hiszen lopod, aranyom! Egy más embertől lopod!
Lu. Ha jót tehet az ember, ne ijedjen meg egy kis bűnténytől se.
Nevetnek. Pincér megcsókolja a haját.
Konrád belép. Ezt nem látta, de észreveszi mosolyukat.
Főpincér. Parancsol ásványvizet méltóságos asszony?
Lu. Köszönöm, pincér, nem kell.
Főpincér. Kérem, méltóságos asszony.
Konrád. Mindjárt jön az államtitkár. Parancsa teljesítve van, asszonyom.
Lu túlzott finomsággal. Hálás vagyok önnek, elnököm. Bocsánat, hogy fárasztottam. Ah, lássa, az ilyen félénkség, e túlzott óvatosság, ez viszont hátrányunk nekünk úrihölgyeknek. De hát mit tegyünk? A társadalmi nagyvilág törvényeinek és férjünk szigorának rabjai vagyunk. Nekünk férjeink mentalitása után kell orientálódnunk. Ah!
Finoman sóhajt. A pincér vigyorog.
Konrád. Megengedi most, hogy egy telefonszámot kérjek?
Lu. Épp kérni akartam. Ön lekötelez, elnököm, ha kéri. Parancsoljon méltóztatni.
Konrád a telefonkönyvet nézve, a pincérhez. Kérem, hívja fel nekem 181–92-t. Ha ez a szám nem jelentkezik, akkor 949–49-et.
Pincér följegyzi és kimegy.
Konrád. Tényleg bizalmasan mosolygott önre a pincér. De ön se nézett rá nagyon szigorúan. Elegáns ember a pincér.
Lu. Mi az, elnök? Ön féltékeny egy pincérre?
Konrád. Mindenkire, asszonyom. És erre különösen. Nem tudom, miért, de erre különösen féltékeny vagyok.
Lu. Meg tudná ölni, elnököm?
Konrád. Ha önnel rajtakapnám, feltétlenül.
Lu. De uram, hiszen ő egy más társadalmi osztály tagja!
Konrád. Mindegy. Láttunk már ilyet.
Lu. Mily vad ön! Mily barbár fantázia! Jaj de érdekes!
Konrád. Ah, Lu, megőrülök, imádom magát, imádom! Meg akarja ölelni.
Lu. Nem, nem. Elhúzódik tőle. Üljön le szépen és egyék. Alig evett valamit.
Konrád. A szerelem teszi, asszonyom.
Lu. Egy kis hideg csirkét. Milyen okos, elnököm, ez a könnyű hideg vacsora. A kalóriák és vitaminok megvannak benne és mégse hízik tőle az ember. Szereti ön a vitaminokat?
Konrád. Rajongok értük.
Lu. Én is. Látott ön már vitamint?
Konrád. Nem.
Lu. Én se.
Esznek.
Konrád. Boldog vagyok, hogy eltaláltam az ízlését.
Lu. Mi az, hogy eltalálta? Ez egy telitalálat az ízlésembe, elnököm. Ön inyenc és mi tagadás, kéjenc!
Konrád. Ah, Lu, mily ingerlő szavak! Meg akarja ölelni.
Lu. Nem, nem! Csak nyugodtan, uram. Együnk! Eszik.
Konrád. Örülök, hogy ízlik. Már féltem, hogy nem fog enni, mert azt mondta, hogy fogyókúrát tart.
Lu. Igen. De van egy fontos főszabálya minden fogyókúrának.
Konrád. És az?
Lu. Hogy holnap kezdődik. Eszik.
Konrád. Ah, Lu, ah, Lu! Megint meg akarja ölelni.
Lu. De hagyja ezt már abba! Ne legyen oly mohó! Igazán, ideje, hogy jöjjön az államtitkár.
Konrád. Figyelmeztetem, az államtitkár kissé részeg.
Lu. Nem baj!
Konrád. Igyunk mi is!
Lu. Mindig szívesen, elnököm. Isznak.
Konrád. De most… beszéljen végre magáról, édes! Kezdje már el egyszer! Hogy hívják? Hol lakik? Hogy’ él? Kik a barátai? Merre jár? Oly titokzatos, oly hallgatag! Mit csinál egész nap? Hol tölti az estéit? Jár moziba?
Lu. Volt idő, hogy mindennap mentem. Most soha nem megyek.
Konrád. Ne haragudjék, hogy így faggatom. De ön nálam nem futó kaland. Komoly és mély érzelem.
Lu. Mit szeret rajtam?
Konrád. Mindent. És elbűvöl előkelő modora, mely oly pikáns ellentétben van… hogy úgy mondjam… pezsgő egyéniségével.
Lu. Ah, ön úgy találja, hogy egyéniségem pezseg?
Konrád. Mint a champagner, asszonyom. Megbolondulok érte. Nem néhány szép nap! Oh nem! Hosszú, hosszú idő! Én úgyszólván be akarok rendezkedni önre. Tudnom kell, hogy kicsoda. Sőt nagyon szerényen és alázatosan az iránt is szeretnék érdeklődni, hogy milyen anyagi viszonyok közt él?
Lu. Közepes.
Konrád. Van autója?
Lu. Nincs.
Konrád. Ékszerei, bundái?
Lu. Nincsenek. De ne beszéljen erről. Megsért. Látszik, hogy nem lord. Én nem vagyok kokott. Mit szólna az uram, ha egy napon meglátna rajtam egy értéktárgyat!… De erre jobb nem is gondolni!
Konrád. Az ura ügyvéd.
Lu. Oh, igen.
Konrád. Én most szervezem a trösztöm középeurópai fiókjait, mint mondám. Nagyon kellene egy jó ügyvéd.
Lu. Uram, ez egy nyílt anyagi ajánlat!
Konrád. Ugyan, kérem… Nézze: én irtózom a nagyhírű, gazdag ügyvédektől. Azok nem törődnek semmivel. Nekünk egy derék, szorgalmas ügyvéd kell. Higyje el, ön tesz nekem szívességet, ha egy ilyenhez juttat.
Lu. Gondolja?
Konrád. Nagyon hálás volnék. Csupa kis munka, de rengeteg sok. Nem megyek részletekbe, mert az magának unalmas. Elég, ha azt mondom: szenzációsan nagy, de nyugodt jövedelem.
Lu. És öntől függ…
Konrád. Kizárólag. Egy megbízással, egy levéllel gazdaggá, irígyeltté tudok tenni valakit.
Lu. Úgy hangzik, mint egy mese!
Konrád. Pedig valóság. Nagyon egyszerű. És ez nem ajándék. Munka jár érte.
Lu. És nem is az ön pénze.
Konrád. Úgy van. A vállalatomé. Édeskésen. És miért jusson ez másnak? Idegennek? És ebben aztán benne van minden: autó, ékszer, bunda.
Lu. Oh, férjem biztosan el fog engem halmozni! Ő oly gavallér!
Konrád. No de most már mondja meg… ki a férje?
Lu. Ha bizalmamat megnyeri, mindent megtud!
Főpincér belép.
Főpincér. Végre megkaptam az összeköttetést. Az első szám nem jelentkezett, de 949–49 itt van. Megy a gyümölcsért a szomszédasztalhoz és Lu-t kínálja.
Konrád. Megbocsát, asszonyom, egy pillanatra.
Lu. Igazán kíváncsi vagyok az eredményre: hozok-e szerencsét? Mi ez? Ah, szőlő! Ily késő szezonban! Ön elkényeztet, elnököm!
Konrád. Ez egyetlen vágyam, asszonyom. Kimegy.
Lu utána néz, aztán nagy izgalommal, a főpincérhez. Egy nevet! Mondj egy ügyvédet! Gyorsan!
Főpincér. Miért?
Lu. A férjem nevét követeli. Mondj egy nevet!
Főpincér. Találj ki egyet!
Lu. Az nem kell! Egy igazi kell! Most boldoggá tehetünk valakit!
Főpincér. Hogyhogy?
Lu. Gazdaggá akarja tenni a férjemet!
Főpincér. De hisz neked nincs férjed!
Lu. Épp azért mondom, te buta! Mondj egy nevet! Hamar! Azt hittem, futó kaland; csak úgy vaktában, hamarjában mondtam neki, hogy úrinő vagyok, a férjem ügyvéd… és most kisül, hogy komoly szerelem… meg van vadulva… gazdaggá akarja tenni… hamar, mondj egy ügyvédet! Itt most egy embert boldoggá tehetek!
Főpincér. Micsoda bolond ötlet! Látszik, hogy ittál!
Lu. Örülök, hogy ittam! Most már, ha úgyis a szeretője leszek, – hadd legyen ettől valaki boldog, ha már én nem lehetek! Ki a te ügyvéded?
Főpincér. Az nem érdemli meg.
Lu. Én meg hála Istennek, egyetlenegyet se ismerek. Hát gyorsan… vaktában… egyet a telefonkönyvből! Maga elé húzza a telefonkönyvet. Így vaktában hirtelen felcsapjuk és azon az oldalon az első ügyvéd legyen az! Hirtelen kinyitja a telefonkönyvet.
Mind a ketten odahajolnak, nézik, suttogva… «S… S».
Lu. Megvan! Dr. Spórum Miksa, Fehérvári-út 104. Telefon: 911–19.
Főpincér. Sohse hallottam.
Lu. Én se.
Kiírják gyorsan egy cédulára.
Lu. Ezt gazdaggá teszem.
Főpincér. És ha már gazdag?
Lu. Holnap tudni fogok róla mindent. Ha gazdag, nem kap semmit. De biztos, hogy szegény. Ne félj, én csak akkor csinálok hibát, ha gondolkozom. Ha így vaktában, találomra csinálom, biztos, hogy a legjobbat találom! Fogadni mernék, hogy ez a legszegényebb ügyvéd a városban! Vagy vagyok tündér, vagy nem!
Főpincér. És ha nős?
Lu. Akkor sohse tudja meg, hogyan jutott a dologhoz. Csak jön az égből a nagy szerencse. Konrád hallgat. Ő nagy gentleman.
Főpincér. És ha…
Lu. Ne kérdezz annyit. Nálam nincs logika, csak ösztön! Elteszi a cédulát. Így ni. Istenem! Milyen szép! Milyen izgalmas! Milyen boldogító érzés! Most éjfél van, valahol alszik egy ágyban egy szegény ember és nem tudja, hogy ebben a pillanatban már boldog és gazdag! Így dolgozik egy tündér!
Főpincér. Mindenesetre kérj tőle proviziót.
Lu. Pfúj. Egy tündér és provizió!
Főpincér. Ez nagyon gyakran előfordul.
Lu. Nem. Én nem csalni akarok, hanem csodát tenni.
Főpincér. Nahát, én attól félek, hogy ebből baj lesz! Feléje mozdul.
Konrád belép, örömtől ragyogó arccal.
Főpincér hirtelen elfordulva a nőtől. Parancsol ásványvizet, méltóságos asszony?
Lu affektálva. Köszönöm, pincér, nem kell.
Főpincér. Kérem, méltóságos asszony.
Lu. Nos? Nos? Az arcáról úgy látom, hogy jó hírt hoz!
Konrád boldogan. De még milyen jó hírt, asszonyom! Megbízottaim az egész vonalon győztek! Avagy, hogy értelmesebben beszéljek: egymilliós üzletet reméltünk és másfélmilliósat kötöttünk!
Lu. Ah! Ön boldogít, elnököm!
Konrád. A tündér szerencsét hoz! Erre iszunk! Főpincér tölteni akar. Jól van, barátom, kimehet, majd én töltök. Főpincér kimegy. Érdekes, ez mindig itt marad, ha én kimegyek!
Lu. De uram!
Konrád. Gyűlölöm ezt a pincért. De hagyjuk őt most. Hol hagytuk el? Láttam az arcán, hogy végre megtudhatom, ki a férje. Nos, a nevét!
Lu. Gazdaggá teszi?
Konrád. De mennyire! És rögtön!
Lu. Esküszik?
Konrád. Esküszöm!
Lu. Ah! Itt a nagy pillanat! Megmondjam? Ne mondjam?
Konrád. Nos? Nagyon kérem!
Lu. Dr. Spórum Miksa!
Konrád. Végre! Mohón írja fel a nevet. Címe? Telefonja? Benn van a telefonkönyvben?
Lu. Lássa, ez az egy biztos.
Konrád. Meg lesz velem elégedve, kis Lu! Már holnap hallani fog rólam! Ein Mann, ein Wort! Holnap ilyenkor már alá lesz írva a megbízatási okmány!
Lu. Csak az istenért, csinálja ügyesen. Engem ne is ismerjen.
Konrád. Az csak természetes, asszonyom. Gentleman vagyok.
Lu. Ezt kissé sokszor mondja, elnököm, de nem baj. Az istenért… ne is sejthesse Miksa, hogy én voltam az, aki… Megölne!
Konrád. De asszonyom! Azt fogom mondani, hogy az amerikai követségen ajánlották.
Lu. És egy szót se arról, hogy engem ismer!
Konrád. De asszonyom! Elég a becsületszavam, hogy megnyugtassa?
Lu. Elég. Köszönöm. Oly boldog vagyok, hogy Miksát boldoggá tehetem!
Konrád. És én boldog vagyok, hogy önt boldoggá tehetem!
Lu. Ah, azért mégis csak szép egy ilyen finom párbeszéd!
Konrád. Melléje ül. Végre, végre, csakhogy kezdi jól érezni magát! Most már akár ne is jöjjön az államtitkár! Úgy-e?
Lu. Igaza van… ittam is egy kicsit… bátrabb vagyok… és maga oly jó hozzám… maga aranyos ember… Mozdulat, mindkét részről.
Főpincér kitárja az ajtót.
Főpincér. Dr. Metz államtitkár úr!
Államtitkár belép szmokingban, részegen. Meghajol.
Lu. Maga megváratott egy hölgyet, államtitkár!
Államtitkár. Ezer bocsánat! Kezet csókol.
Lu. Üljön le, egyen, igyék és társalogjon.
Államtitkár. Köszönöm. Leül tétován.
Lu. A székre, méltóságos uram, ne a szék mellé.
Államtitkár. Forró köszönet az igazán praktikus tanácsért.
Lu. Hallom, ön ittas, államtitkár!
Államtitkár. Valóban, asszonyom.
Lu. Csodálom. Egy államtitkár!
Államtitkár. Emberek vagyunk!
Lu. Egyáltalán, hol államtitkár ön?
Államtitkár. A minisztériumban.
Lu. És mit államtitkol?
Államtitkár. A személyi ügyek referense vagyok… tőlem függnek a címek, a rangok, tanácsosok, főtanácsosok!
Lu. Ez mind öntől függ?
Államtitkár. Igen. Ezek kényes dolgok, és állítólag bennem van a legtöbb tapintat az összes élő államtitkárok közt.
Lu. Hatalmas ember! És képzelem, milyen szigorú!
Államtitkár. Bizony! De ha valaki csak egy kicsit is kedves hozzám… oh, elragadó asszony… annak olyan vehemenciával állok szolgálatára, hogy… feléje nyúl.
Lu. Mily fájdalmas meglepetés, államtitkár! Ön nyulkál?
Konrád. No! No!
Államtitkár. Mi az, féltékeny vagy?
Lu. Ő borzasztóan féltékeny! És ön ne felejtse el, hogy ön egy kimondott érzéki férfiszépség! Konrádhoz. Mondja, az államtitkár urat is meg tudná ölni?
Konrád. Önnel kapcsolatban feltétlenül. Nyugodt ember vagyok, de ha egy nő ilyeneket mond, elvesztem az eszemet.
Államtitkár. Zavarok talán?
Lu. Nem, nem. Csupán társalgunk.
Államtitkár. Miről?
Lu. A férjemről volt szó.
Államtitkár. Ah, ez engem is érdekel. Kit ne érdekelne a boldog férfi, aki ilyen kincset bír! Ezt az arcocskát! Ezeket a kezeket! Ezeket a lábakat! Ezeket a mellecskéket!
Lu. Pardon! Mely ledér hang?
Konrád. Barátom, más tónust kérünk, őnagysága férjes asszony, egy előkelő ügyvéd neje.
Államtitkár. Ah!
Lu. Hát mit gondolt?
Államtitkár. Azt nem mondom meg. Nevet.
Lu. Na hallja, ha magában van a legtöbb tapintat az összes államtitkárok közt, akkor tiszteltetem a többit!
Államtitkár. És milyen ember az a boldog férj? Hogy néz ki?
Lu. Jól.
Államtitkár. Fiatal? Öreg?
Lu. Öregebb, mint a Sonny Boy és fiatalabb, mint Tutankámen.
Államtitkár. Magas? Alacsony?
Lu. Magasabb mint a küszöb, és alacsonyabb, mint egy felhőkarcoló.
Államtitkár. Szőke? Barna?
Lu. Hogyis mondjam: kellemes.
Államtitkár részegen nevet. Egy új szín! Kellemes! Haha! És mondja kérem… Dr. Kellemes már ismeri Konrád urat?
Lu. Nem.
Államtitkár. Pedig ő nem rossz ismeretség egy ügyvédnek! Van dr. Kellemesnek több ilyen jó ismeretsége? Nevet.
Lu. Kérem, elnök, védjen meg! Az államtitkár tapintatlan!
Konrád. De méltóságos uram! Méltóztassál kérlek alássan megengedni, de őnagysága olyan érzékeny, mint egy mimóza. Ne hervaszd el!
Államtitkár. Mimóza? Ez nagyon jó.
Lu. Mit akar maga evvel a mimózával? Ez az úr olyan goromba, hogy attól egy tölgyfa is elhervad.
Államtitkár. Tölgyfa? Ez még jobb.
Konrád. Igazán asszonyom… very sorry…
Államtitkár. Mondja, cicus… És minden… jó ismeretséghez… így jut dr. Kellemes?
Lu. Ez borzasztó! Hagyja ezt abba, kérem. Elnök, védjen meg!
Konrád. De méltóságos uram!
Államtitkár. dadogva Dr. Kellemes! Dr. Sonny Boy! Nevet. Dr. Cicus!
Lu nagyon mérges. És ő is részeg kissé. Nem tűröm, hogy a férjemet gúnyolja! Ez lovagiatlanság! Szégyelje magát!
Konrád rémülten. De nagyságos asszonyom! De méltóságos uram!
Félrehuzza suttogni az államtitkárt.
Főpincér bejön, tölt, közben odasúg Lu-nak.
Főpincér súgva. Mért izgatod magad?
Lu kiáltva. Ha én azt mondtam, hogy a férjem, akkor tiszteletet követelek neki!
Konrád. De nagyságos asszonyom! A pincér előtt!
Lu. Akár pincér előtt, akár pincér mögött, nekem mindegy, én megvadulok, ha a férjemet gúnyolják!
Államtitkár. Asszonyom, én… nevet… én… nem tud beszélni a nevetéstől.
Lu. Menjen haza és aludja ki magát! Pincér, hozzon nekem egy autót! Elnök, kérje a számlát! Nem maradok itt, ahol az uramat rágalmazzák!
Konrád. Ejnye, ennyire szereti az urát?
Lu. Igenis, szeretem. Szeretem és tisztelem! Talán meg akarja ölni?
Konrád. Isten ments! Épp ellenkezőleg!
Lu zokogva. Nem maradok itt! Kérje a számlát! Maga meg hozzon egy autót, pincér!
Államtitkár. Asszonyom, sajnálkozásomat fejezem ki!
Lu. Menjen a pokolba!
Konrád főpincérhez. Kérem a számlát!
Lu. És egy autót!
Főpincér kimegy.
Lu kitörve. Nem hagyom szegény férjemet! Az asztalt üti. Nem hagyom! Egy poharat vág a falhoz. Nem hagyom!
Konrád. De asszonyom, ebből botrány lesz!
Lu. Mégse hagyom szegényt! Most otthon görnyed az íróasztalánál, dolgozik… mialatt itt… miattam… sértegetik, kinevetik! Zokog.
Az urak csitítják.
Államtitkár. Nem marad más hátra, mint hogy távozásommal járuljak hozzá a helyzet tisztázásához. Ajánlom magamat. És kérem, máskor is híjjanak, ha így kedélyesen együtt vannak. Sértődötten távozik.
Lu. Nagyon jó! Még ő van megsértve!
Konrád. Na, én se leszek az idén méltóságos úr!
Lu. Szívesen arculütöttem volna ezt az urat!
Konrád. Hogyan? Ez a pici kéz erre is képes?
Lu. Ha igazán mérges vagyok? Hogyne! Akkor kicsúszik a kezem!
Konrád. Magától még az is édes lehet!
Lu. Jobb, ha nem kívánja, elnököm!
Főpincér belép.
Főpincér. Itt a számla, méltóságos uram. Lu-hoz. Az autóért elküldtem, méltóságos asszonyom.
Konrád a számlát nézve. Pincér, ebben a számlában szörnyűségek vannak.
Pincér. Szörnyűségek, méltóságos uram? Hogy lehet az?
Konrád. Nem szoktam szólni, de ami sok, az sok. Kaviár százhúsz?
Lu. Elnök, ez nem szokás.
Konrád. Kérem. Mérgesen fizet egy nagy bankóval.
Főpincér kimegy a pénzzel.
Lu. És most maga menjen el előbb. Úgy menjünk, ahogy jöttünk.
Konrád. De mi értelme…
Lu. Ne tegyen idegessé! Engedelmeskedjék, ha valamit parancsolok! Nekem nagyon kell vigyáznom! Még mindig nem érti?
Konrád. De értem, asszonyom. Csak úgy gondoltam, hogy diszkréten, óvatosan, egy taxin hazakísérhetném…
Lu. Isten ments! Maga úgyis itt lakik a hotelben, csak menjen haza. Majd én egyedül! Szegény Miksa nagyon féltékeny! Miksa neve említésére megint sírva fakad.
Konrád. És mikor látom, édes?
Lu. Holnap.
Konrád. Mikor.
Lu. Este tízkor. Úgy, mint ma. Jöjjön értem a cukrászdába. De csak a soffőrt küldje be.
Konrád. Köszönöm! Köszönöm! Remélhetek akkor? Hadd örüljek előre!
Lu. Maga egy drága ember. Mindenesetre elvárom, hogy villámgyorsan teljesíti első ígéretét.
Konrád. Én? Akár most elrohanok a férjéhez, és felköltöm álmából.
Lu. Isten ments! De minél gyorsabban intézkedik, annál megbizhatóbb benyomást tesz! – Most menjen aludni!
Konrád. Csak egy biztató szót! Remélhetek holnap? Ah, válaszoljon, válaszoljon!
Lu. Ah, te! A keblére borul.
Hosszú, szenvedélyes csók.
Konrád. Ah, az első csók. Megőrülök, én megőrülök!
Lu. Te ne őrülj meg, hanem cselekedjél. Mégpedig gyorsan és okosan.
Főpincér belép.
Főpincér. Itt az autó, méltóságos asszony. Tányért nyujt aprópénzzel Konrádnak. Ez visszajár, méltóságos uram!
Konrád. Még vissza is kapok? Csudálom! Nyúl utána.
Lu Konrádhoz. Hagyja csak elnök. Főpincérhez. Az mind a magáé.
Főpincér. Köszönöm.
Lu. És most távozzék, elnököm. Pá!
Konrád kezet csókol. És engedje meg, hogy én kérjek bocsánatot, amért az államtitkár…
Lu. Jó, jó, elnököm! A viszontlátásra!
Konrád elmegy. Lu egyedül marad a főpincérrel. Öltözik.
Lu. Látod, mit tettem egy ártatlan emberrel?
Főpincér. Melyikkel?
Lu. Miksával. Nevetség és gúny tárgyává tettem! Most már tartozom is neki elégtétellel. Nekem van felelősségérzetem! És ez az államtitkár úr elégtétellel tartozik neki!
Főpincér. Ordináré ember.
Lu. Nagyon ordináré… Elmosolyodik… de engem boldoggá tett.
Főpincér. Hiszen sírtál!
Lu. A boldogságtól. Oly jó volt valakit védeni, valakihez tartozni! Oly jól sírtam! Oly hálás vagyok neki, hogy bántotta szegény jó Miksát!
Főpincér. Ha Miksa ezt tudná, talán megverne téged!
Lu. Még akkor is! Nekem kell ez a Miksa! Te… nekem annyi szívem van, és nincs hozzá senkim! Oly egyedül vagyok!
Főpincér. Ajánlkozhatom?
Lu. Már megint? Ugyan eredj. Most?
Főpincér. Randevút adtál neki holnapra…
Lu. Igen.
Főpincér. Döntőt?
Lu. Mondjuk: elődöntőt. Az ember sohse tudhatja. Azt hiszem, most végre sikerülni fog! És, ne felejtsd el, most már talán könnyebben fog menni, mert van kiért. Mért nézel úgy?
Főpincér. Nem is nézek úgy.
Lu. Fáj?
Főpincér. Mit tagadjam?
Lu. Ugyan! Te jóbarát vagy!
Főpincér. Jobb, mint gondolod.
Lu. Én a legjobbat gondolom.
Főpincér. Én szeretnélek téged elvenni feleségül.
Lu. Most? Te csacsi. Épp most?
Főpincér. Kínálnak nekem a külvárosban egy jó kis vendéglőt. Rendes, tiszta, nyugodt életed lehetne. Kis ház, kert, gyerekek.
Lu. Hány gyerek?
Főpincér. Minden évben egy.
Lu. Ah, ez az én álmom! Sóhajt. De most nem aktuális! Ne állj útjába a szerencsémnek!
Főpincér kezet csókol neki.
Lu. Mért csókolsz kezet?
Főpincér. Megköszönöm, hogy engem is gazdaggá tettél. A számlát mutatja. És hogy az aranytárcát megtaláltad.
Lu. Nagyon szívesen.
Főpincér halkan. Hazakísérhetlek?
Lu. Nem. Hova gondolsz?
Főpincér lehorgasztja a fejét.
Lu. Azért ne ess kétségbe. Várj. Türelem. Sorrakerülsz te is. Ne félj, nem hagylak szenvedni. Én senkit se hagyok szenvedni. Add ide a köpenyemet. És mialatt a főpincér rásegíti a köpenyt és ő kifelé indul. Az államtitkár ki fogja nevezni Miksát tanácsosnak! Majd adok én neki! Ah! Miksa most mélyen alszik valahol, messze, ebben a nagy városban, az éjszakában, és nem tudja, hogy holnap gazdag lesz és előkelő… Oh, hogy’ izgatja ez a fantáziámat! Egész éjjel nem fogok tudni aludni! És most csókold meg még egyszer a kezemet.
Főpincér. Megint?
Lu. Tudja Isten… ma erre vagyok beállítva!
Főpincér kezet csókol.
Lu. Így! Az ajtóhoz suhan, visszamosolyog a főpincérre. És most… az ajtó csöndesen, lassan, magától kinyílik.… adieu! Kisuhan. Az ajtó csöndesen, lassan, magától becsukódik.
FÜGGÖNY.