HARMADIK FELVONÁS.

Spórum irodájában. Másnap délután. Szerteszét nagy és kis csomagok. Három széken egymás mellett háromféle írógép.

Karolin egy széken áll kalapáccsal a kezében a kárpitos kis létrája mellett és a kárpitossal együtt egy kis gobelint próbálgat a térképre illeszteni. Aztán leszáll és bekopogtat a lakásajtón. Ügyvéd úr kérem, a gobelint ideiglenesen odatűztük, tessék jönni meggusztálni. Visszaszalad a gobelinhez.

Dr. Spórum mint a vihar, berobog a lakás felől, iratokkal a kezében. Vastag szivar a szájában. Oda se néz. Egyenesen íróasztala székébe veti magát. Mögötte jön és mellette megáll az irnok.

Dr. Spórum lázasan rendezve az iratokat és az asztalon levő kis csomagokat. Mi az, Karolin kisasszony, mi az? Jegyezget.

Karolin. A gobelin!

Dr. Spórum oda se néz. Már itt van? Csomagokat rakosgat.

Karolin. Itt van. Az imént küldték. Most próbáljuk a helyére. Tessék idenézni!

Dr. Spórum. Ez gyorsan ment, Karolin!

Karolin. Tudom, hogy mindig ez volt a leghőbb vágya. Hát gyorsan intézkedtem. És különben is, hajlandók hitelbe ideadni.

Dr. Spórum. De ilyen gyorsan! Tegnapról mára! Tegnap este kaptuk a megbízatást és ma délben már itt a gobelin! Isten nem szereti ezt a mohóságot, Karolin kisasszony!

Karolin. Ön mondta, hogy sietni kell a berendezkedéssel!

Dr. Spórum. De ennyire?

Karolin. Ez már amerikai befolyás! Az amerikai kliens hatása!

Dr. Spórum az irnokhoz. Szóval, nincs több megbeszélni valónk, ifjú barátom, megállapodtunk. Ön. dr. X. Y. ma belép irodámba, mint ügyvédsegéd és dr. Kiss Karolin kisasszonnyal jó egyetértésben fogja ellátni irodám megszaporodott ügyeit. Ha ketten nem bírják, a jövő héten veszünk egy harmadikat.

Karolin. És egy negyediket!

Dr. Spórum. Csöndet kérek. Irnokhoz. Ön azonnal elkezdi a munkáját. Künn erős kalapálás. Mi ez a kopogás?

Karolin. A telefon mellékállomását szerelik.

Dr. Spórum. Máris?

Karolin. Már tegnap este megrendeltem. Kiszól. Csöndet kérek! A kalapálás megszűnik.

Dr. Spórum. És ez itt? Csomagra mutat.

Karolin. Levélpapír. Új minta. Két nyelven: németül és angolul. Az ott száz névjegy a gyorsnyomdából.

Dr. Spórum. És ez?

Karolin. Indigópapír. Carbonpapír. Mappák. Itatós. Két tampon. Töltőtollak. Modern lámpa az íróasztalra. Ez úgy hiányzott.

Dr. Spórum a lámpát próbálgatva. Óriási!

Karolin egy óriási ollót csattogtatva: És ez egy óriási, éles papirvágó olló!

Dr. Spórum ijedten kap a szakállához.

Karolin. Fel kellett szerelnünk magunkat. Semmink se volt. Ezt mind ma hozták. Reggel óta hoznak, hoznak, hoznak!

Két munkás hoz egy kis szekrényt.

Karolin. Oda állítsák a falhoz. Munkások odaállítják. Ez az új aktaszekrény. Legújabb rendszerű. Tűzmentes.

Dr. Spórum. Nem volna jobb ide? Más helyre mutat.

Karolin. Nem. Oda a Wertheimkassza jön.

Dr. Spórum. Te jó Isten!

Karolin. Muszáj! Fontos okmányoknak. Pénzeknek.

Dr. Spórum. Ez egy vagyonba fog kerülni!

Karolin. Muszáj! És a számlák csak jövő elsején jönnek!

Dr. Spórum. Bravo! Mind ki fogjuk fizetni, Karolin kisasszony, mind ki fogjuk fizetni! Ön egy kincs! Micsoda gyorsasággal csinálta mindezt!

Karolin. Hja, amerikai kliens, amerikai szellem! Boldog vagyok, ügyvéd úr! Reggel hét óra óta telefonálok, rendelek, átveszek. Ez a méltó válasz a követség megtisztelő ajánlatára. Hátha még több klienst is ajánl a követ!

Dr. Spórum félre. Rémes gondolat! Jegyezget.

Karolin. Tessék már idenézni!

Dr. Spórum. Most nem érek rá. Irnokhoz. Ezt be a kis irodába. Ezt majd az új szekrénybe. Ezt a régi szekrénybe. Ezek meghatalmazási blanketták. Ezek borítékok. Kicsik és nagyok.

Karolin. Tessék már idenézni!

Dr. Spórum. Rögtön. Ezek vízhatlan vászonborítékok, Amerika számára. Ezek aktazacskók. Ezek táviratblanketták. Kábelblanketták. Pecsétviasz. Bélyegző. Festékpárna. Gumiszalagok. Karolin, ön egy világcsoda!

Karolin. Negyvenhétféle dolgot rendeltem, ebből negyvenhármat már el is hoztak.

Dr. Spórum irnokhoz. Jól van, fiam, kimehet. Hopp, előbb adja csak ide azt a bibliát. Kiveszi belőle a szemüveget és megnézi a gobelint. Jó. Nem drága? Irnok el.

Karolin. Nem.

Dr. Spórum. Hitel?

Karolin. Hogyne.

Dr. Spórum. Hagyja egyelőre ott a falon. Most ideges vagyok. Majd később alaposan megnézem és döntök. Kárpitos kimegy. Ezek mik?

Karolin. Ez egy másológép. Ez egy számológép. Ez egy új írógép.

Telefon szól. Dr. Spórum frissen, virgoncan ugrik oda.

Dr. Spórum. Halló? Mi? Chevrolet? Bemutatni a kis kocsit? Pardon, egy pillanatra. Karolinhoz. Egy kis autót akarnak bemutatni. Mi ez? Ez is ön?

Karolin. Én telefonáltam oda. Negyvennegyedik rendelés. Egy kis Chevrolet, városi kocsi, előnyös részletekre.

Dr. Spórum a telefonba. Mindenesetre meg fogom nézni. De kötelezettség nélkül. Jó. Holnap, korán reggel. De csak kevés időm lesz. Jó. Jónapot. Leteszi. Nem túlzás ez már, Karolin kisasszony?

Karolin. Na hallja? Egy kis négyüléses? Minden ügyvédnek van!

Dr. Spórum. Négyüléses! Ah, Karolin, milyen különbség! Tegnap és ma!

Karolin. Ne is juttassa eszembe! Papírt vesz elő.

Dr. Spórum. Nos, mi az?

Karolin. Számítások. Referálhatok?

Dr. Spórum. Halljuk!

Hátradől székében és nagy füstöket ereget.

Karolin iratokkal. Ez az egyik papír a megállapodás, amit az elnök aláírt.

Dr. Spórum. Mikor írta alá?

Karolin. Tegnap este pont fél tízkor, ingújjban.

Dr. Spórum ijedten. Mért ingújjban?

Karolin. Szmokingba öltözött. Fél tíz volt.

Dr. Spórum. Biztos?

Karolin. Órával a kezemben ellenőriztem.

Dr. Spórum. Jó! És a másik papír?

Karolin. Ez az ő munkatervük, amit az ő jogi osztályuk dolgozott ki. Ujabb papír. Ez pedig… egy kis számítást csináltam az éjjel. Én se tudtam aludni. Kiszámítottam a várható havi jövedelmet. Minden normális havi szükségletünket kifizethetjük és a bankba tehetünk átlag havi 10,000-et. Ez egy évben…

Dr. Spórum. Százhúszezer és száz év alatt tizenkét millió. Csinos. Több, mint ahogy reméltem.

Karolin. Isten áldja meg az amerikai követet.

Dr. Spórum. Istenem, Istenem! Nem tudom, mi ez, Karolin kisasszony! Álom! Mámor! Ennek nem lehet jó vége. Egész éjjel nem aludtam. Köszönöm, kisasszony, kimehet.

Karolin kimegy.

Dr. Spórum egyedül. Gazember vagyok? Nem. Jogilag nem. De nem vagyok az a szűz, aki tegnap voltam! A falra néz. Nagyon csinos ez a gobelin. Megveszem! Élvezi a szót, különféle hangsúlyokkal. Megveszem! Megveszem! Veszek egy gobelint! Tetszik, tehát megveszem! Miért ne? Mit csinálok itt? Hangosan beszélek egy üres szobában. Mint egy rádió. Monológot beszélek! Mi ez? Nem férek a bőrömbe? Álom? Mámor?

Telefon csöng. Karolin belép, kezében új, nagy sárga aktatáska.

Dr. Spórum. Hallo? Igen. Hogyne. Kérem. Most? Fél öt. Kérem. Bármikor. Itthon vagyok egész délután. Nagyon fogok örülni. Jónapot. Karolinhoz. Konrád úr titkára. Konrád úr idejön.

Karolin. Mikor?

Dr. Spórum. Azonnal indul. Félórán belül itt van. És itt ez a nagy rendetlenség!

Karolin. Nincs ennél szebb. Ez imponálni fog neki. Lelkesen, szinte kiabálva. Lázas munka! Készülődés! Szervezkedés!

Dr. Spórum. Csöndesebben, kérem! Hát ez mi a kezében?

Karolin. Ez egy gyönyörű szép új disznóbőr aktatáska. Negyvenkilencedik rendelés. Leteszi.

Dr. Spórum. Fenomenális! És a vendégre is fel kell készülni. Cognac, likőr, van? Whisky? Cigaretta? Meg kell kínálnom, ha jön.

Karolin. Azonnal leküldök, hozatok. Ezzel együtt ötvenegyféle rendelés. Indul a kijárat felé. Onnan az irnok éppen csomagokat hoz. Adja ide. Átveszi, az irnok el.

Dr. Spórum. Hát ezek mik?

Karolin sietve, lerakva az íróasztalra a csomagokat. Negyvenhatodik és negyvenhetedik rendelés. Ez hat skatulya ceruza, ez egy ceruzahegyezőgép, ez ezer darab fémkapocs és ez egy kapcsológép. Kirohan.

Dr. Spórum. Ah! Ceruzahegyezőgép! Gyerekkori álmom! Mint kis fiú, hogy vágyódtam utána! És most megvan! Végre! Végre! Kibontja.

Karolin visszajön. A hölgy van itt.

Dr. Spórum. Milyen hölgy?

Karolin. A tegnapi hölgy.

Bebocsájtják, Lu belép.

Lu. Jónapot.

Dr. Spórum. Hozta Isten. Mi az? Tegnap elbúcsúzott tőlem örökre és máris itt van?

Lu. Igen. Mi az a kezében?

Dr. Spórum. Ceruzahegyezőgép. Nézze! Gyerekkori álmom! Gyerekkorom legnagyobb vágya! És csak most valósult meg! Negyven évig vártam rá!

Lu. És mi ez a sok csomag?

Dr. Spórum. Készülődés! Szervezkedés! Felszerelés! Üljön le!

Lu. Köszönöm. Leül. Nagyot sóhajt. Ah, barátom!

Dr. Spórum. Mily mély sóhaj! Részvéttel. Szegény szép gyermekem, én sejtem, ez mit jelent.

Lu. Ah… ez a tegnapi éjszaka!… Kis könnyeket törölget.

Dr. Spórum. Szegény gyermekem. Én értem önt. Gondoltam önre. Tíz órakor és tíz után. Igazán nagyon sajnáltam. Nem tudtam aludni. Szörnyű lehetett. Szegény kis teremtés! De hát, erős akarat… és ha tekintetbe vesszük a célokat, amelyeket maga elé tűzött… Ki tudja, fiacskám, talán a fényes jövője, a gazdagsága, a boldogulása lesz ez! És akkor később… meg fog változni a hangulata is. Ne sírjon. Az a férfi szimpatikusnak látszik. Meg vagyok győződve, hogy meg fogja önt becsülni. No de most legalább ezen túl van. Megtette, hát megtette.

Lu. Megtettem.

Dr. Spórum. Szegény gyermekem.

Lu. Ne sajnáljon, kérem. Nem vagyok boldogtalan.

Dr. Spórum. Na, ennek nagyon örülök.

Lu. Boldog vagyok.

Dr. Spórum. Ah! Direkt boldog?

Lu. Tudniillik van egy kis nuance eltérés a kettőnk felfogása közt. Nem hiszem ugyan, hogy jogilag fontos…

Dr. Spórum. És pedig?

Lu. Megtettem. De… nem vele.

Dr. Spórum. Nem vele?

Lu. Nem. Egy másikkal.

Dr. Spórum. Tegnap este tízkor…

Lu. Nem mentem el a randevúra.

Dr. Spórum. Hanem?

Lu. Csak tizenegykor mentem. És nem őhozzá, hanem máshoz. Mit mondott, mi ez a sok csomag?

Dr. Spórum. Készülődés. Szervezkedés. Felszerelés.

Lu. Nem sok ez?

Dr. Spórum. Nagyon sok kell.

Lu. Attól félek, Miksa, kevesebb fog kelleni. Nem lesz annyi dolgod.

Dr. Spórum. Miért? Történt valami?

Lu. Nagyon kevés dolgod lesz. Azt hiszem, semmi dolgod se lesz.

Dr. Spórum. De mi történt?

Lu. Ez már mind ki van fizetve?

Dr. Spórum. Nem.

Lu. Küldd vissza mind, azonnal.

Dr. Spórum. Miért? Mi történt?

Lu. Rajtakapott.

Szünet.

Karolin belép, halkan szól.

Karolin. Ezer bocsánat, de ez az ember türelmetlenkedik a gobelin miatt.

Dr. Spórum. Várjon, fiam. Épp most dől el a gobelin sorsa. Mindjárt értesítem.

Karolin kimegy.

Dr. Spórum. Nos?… Szóval: rajtakapta…

Lu. Rajtakapott. Kérdezd: kivel.

Dr. Spórum. Kivel?

Lu. Egy másikkal.

Dr. Spórum. És… és… Oly konfuzus vagyok. Nem tudom, mit kérdezzek.

Lu. Megint fúj a szél az agyadban?

Dr. Spórum. Igen. Nem értem az egészet.

Lu. Pedig, fájdalom, nagyon egyszerű. Nem tudtam magamat pénzért eladni. Még egyszer utoljára megpróbáltam. De nem tudtam. Pont. Most már nem is próbálom soha többé! Boldog vagyok, csak téged sajnállak.

Dr. Spórum csönget, Karolin belép.

Dr. Spórum. Elvihetik a gobelint, Karolin kisasszony.

Továbbiak alatt elviszik a gobelint.

Lu. Tegnap még reméltem, estig. Még tíz órakor úgy volt, hogy… Aztán tizenegykor döntöttem. Egy pillanatig ugyan gondoltam rád, de aztán… mégse voltam képes. Azt hiszem, nem is kívántad volna tőlem.

Dr. Spórum. Isten ments!

Lu. Na látod.

Dr. Spórum. És… csak úgy magától döntött?

Lu. Az mindegy.

Dr. Spórum. Valaki segített dönteni.

Lu. Igen. Az utolsó percben tanácsért mentem.

Dr. Spórum. Kihez?

Lu. Ahhoz a másikhoz.

Dr. Spórum. És az lebeszélte.

Lu. Igen. Ő adta a végső erőt.

Dr. Spórum. És aztán mindjárt vele is maradt.

Lu. Igen. Nagyobb biztonság kedvéért. Hogy meg ne gondoljam utóbb.

Dr. Spórum. Értem.

Lu. Nagyon egyszerű.

Dr. Spórum. Igen. Erős szénsav. Nagyon erős szénsav.

Lu a falra néz. A térkép sokkal szebb, mint a szőnyeg volt. Szép, színes. Van benne fantázia.

Dr. Spórum. Igen. És tanulságosabb is.

Szünet.

Lu. Úgy tudom, ide fog jönni.

Dr. Spórum. Igen. Már telefonáltatott.

Szünet.

Lu. Úgy ülünk itt, mint tegnap, mikor vártuk.

Dr. Spórum. Egy kis különbséggel.

Lu. Amely azonban…

Dr. Spórum. Jogilag nem fontos. Tudom. Kavarog a fejem. Oly hirtelen, egyszerre, ilyen változás! Nagyot sóhajt.

Lu. Te is tudsz mélyet sóhajtani.

Dr. Spórum. Oh, igen.

Lu. Nem kérdezed, hogy…

Dr. Spórum. Nem kérdezek semmit. Vagy… illetlenség, hogy nem kérdezek?

Lu. Dehogy!

Karolin konyakot, cigarettát hoz.

Karolin. Konyak, cigaretta. Mögötte jövő írnoktól átvesz könyvcsomót. És öt kötet cím- és lakjegyzék.

Lu. Attól félek, elég lesz kettő is.

Karolin bámul.

Dr. Spórum idegesen. Kérem, ne bámuljon. Távozzék. Karolin el. Nos?

Lu. Attól félek, a kettő is sok lesz. Attól félek, egy óra mulva már megint semmi dolgod nem lesz, Miksa.

Dr. Spórum. Gondolja?

Lu. Nem akar többé tudni rólunk.

Dr. Spórum. Miért?

Lu. Mert megcsaltuk.

Dr. Spórum. «Tuk?»

Lu. «Tam.» Illetve: nem csaltam meg, csak nem teljesítettem a föltételt.

Dr. Spórum. Súlyosbítva azzal…

Lu. Hogy másnál teljesítettem.

Dr. Spórum. És súlyosbítva azzal…

Lu. Hogy ő rájött.

Dr. Spórum. Pont. Ennél világosabb tényállást évek óta nem vettem fel. Isten veletek, csomagok, gépek, kapcsok és borítékok. Legjobban a ceruzahegyező gépet sajnálom. Nos, beszéljen, beszéljen.

Lu. Nem merek beszélni. Félek, hogy megint rosszul leszel.

Dr. Spórum. Nem. Hunyorgat.

Lu. Mi az? Megint ugrál a szemed?

Dr. Spórum. Kicsit ugrál.

Lu. Igyál egy pohár konyakot.

Spórum betölt, de nem iszik.

Lu. Főleg azért jöttem, megkérdezni, hogy elveheti-e tőled a megbízást?

Dr. Spórum. Igen.

Lu. Jogilag?

Dr. Spórum. Jogilag. Van erre az írásban egy pont.

Lu. Ez biztos?

Dr. Spórum. Igen.

Lu. Mint a halál?

Dr. Spórum. Mint a halál. Egy jogérvényes okmány!

Lu. Akkor vitesd vissza ezt a sok holmit. Nem tudom látni. Meghasad a szívem.

Dr. Spórum. Olyan súlyos az eset?

Lu. Olyan.

Dr. Spórum. Nem akarom kérdezni…

Lu. Ne is kérdezz. Csöngess és intézkedjél.

Spórum csönget. Karolin bejön.

Dr. Spórum. Karolin kisasszony, minden csomag, ami eddig jött, visszamegy.

Karolin. Istenem…

Dr. Spórum. Magának egyik előnye, hogy soha nem szokott kérdezni. Ezúttal különösen kérem erre.

Karolin. Kérem, ügyvéd úr. Azonnal intézkedem a mellékállomáson.

Dr. Spórum. És pontosan!

Karolin. Igen. Ötvenegyféle dolgot hoztak. Most majd visszafelé számolom.

Dr. Spórum. Kisasszony, önnek egy könny van a szemében.

Karolin. Kettő, ügyvéd úr, kettő. Kimegy.

Dr. Spórum. Kár. Szép álom volt. Szép remény. És én már teljesen tisztáztam a lelkiismeretem előtt a helyzetemet. Ez egyike legszebb jogi dolgozataimnak.

Lu. Irígyellek a jogtudományodért.

Dr. Spórum. Minek az magának?

Lu. Ez a «jog» nagyon megnyugtató lehet, ha már az ember a lelkiismerete elől nem tud hova menekülni.

Dr. Spórum. Érdekes: nem is a gobelint sajnálom. Milyen érdekes pszihológiai megfigyelés: a ceruzahegyező gépet sajnálom. Szünet. Megbocsátani persze nem fog.

Lu. Ki van zárva.

Dr. Spórum. Súlyos lehet… ami történt.

Lu. Nem részletezem. Nem akarlak izgatni. Nagyon szenvedhetett szegény.

Dr. Spórum. Pedig még nem voltak jogai.

Lu. Nem. Reménye volt. És az jobban fáj, mint a jog.

Karolin belép.

Karolin. Konrád elnök úr van itt.

Lu kiszalad a lakás felé. Nem vagyok itt! Nem is voltam itt!

Dr. Spórum. Bocsássa be.

Karolin bebocsátja Konrádot.

Konrád belép. Spórum nagy ünnepléssel fogadja.

Dr. Spórum. Mily megtiszteltetés! Parancsol konyakot, szivart, cigarettát? Itt tessék helyet foglalni. Nagyszerű színben van.

Konrád. Nem hinném. Rossz éjszakám volt. Mi ez a sok csomag, holmi?

Dr. Spórum. Készülődés! Szervezkedés! Felszerelés!

Konrád sóhajt. Hát kérem…

Dr. Spórum. Parancsoljon, tisztelt elnököm!

Konrád. Magunk vagyunk?

Dr. Spórum. Igen. Kiszól. Karolin kisasszony, senki se zavarjon. Tessék.

Konrád. Nem hallhatja senki, amit mondok?

Dr. Spórum. Nem.

Konrád. Nem hallgatóznak önnél?

Dr. Spórum. Soha. Ön megijeszt engem.

Konrád. Van rá okom.

Dr. Spórum. Szent Isten… csak nem történt valami?

Konrád. De igen. Figyeljen jól ide.

Dr. Spórum. Kérem.

Konrád. Ön meg fog lepődni azon, amit mondani fogok, de a végén be fogja látni, hogy mindezt kénytelen voltam elmondani, bármily szokatlan is.

Dr. Spórum. Tessék.

Konrád. Tegnap este beszállok a hotelemnél az autómba.

Dr. Spórum. Hány órakor?

Konrád. Tizenegykor. Tízkor volt egy randevúm, de az illető lemondott. Tizenegykor, mondom, beszállok a hotelemnél az autómba. Nem a főkapunál, hanem a mellékutcában. Tudniillik ott kell állniok a privát-autóknak. A személyzeti bejárat közelében. Figyeljen, mert ez a részletmegjegyzés fontos. «A személyzeti bejárat közelében.» Pont az autóm előtt áll egy taxi, amely a vendégeivel épp el akar indulni. Ugyanakkor, amikor én. Ahogy manövríroz, hogy kijusson a sorból, dudálás nélkül hátrál, összeütközik velünk és összetöri mind a két vadonatúj Reiss-reflektoromat, amit egy nappal azelőtt kaptam, amit külön nekem csinált a gyár, és amik egy vagyonba kerültek, annyiba, amennyiért egy kis autót lehet már kapni. Ezt összetöri, kérem, azzal elrohan, kérem, megszökik! A számát nem néztük meg, sem én, sem a soffőröm. Mérhetetlen dühös lettem. Mondom a soffőrömnek: «Albert, utána, üldözni és elcsípni, ha reggelig megyünk is.» Tudniillik, kérem, az én kocsim biztosítva van törés ellen, de a biztosító kötlevélben benne van két egyszerű, olcsó Yollux-lámpa. Ezeket cseréltem ki a méregdrága két speciális lámpára. A biztosítótársaság tehát jogosan élhet kifogással. Ezért vágtattunk oly szenvedélyesen a megszökött taxi után, na és dühből is, mert ilyen óriási kárt csinált és megszökött! Végig a városon, robog a vadászat, utcából ki, utcába be. Nem vesztettük el szem elől. Végre, kérem, megáll a taxi, egy ház előtt. Mondom, megáll a taxi, kérem, és kiszáll belőle… most fogózkodjék meg a székében… kiszáll belőle: a főpincér az én hotelemből és az ön kedves felesége, dr. Spórum Miksáné! A főpincér kifizeti a taxit, karonfogja dr. Spórum Miksánét és bevezeti a házba, ahol, mint megtudtam, ő lakik. A pincér. Ez engem annyira megdöbbentett, hogy vártam. Vártam, mikor fog lejönni őnagysága. Uram! Tizenegy után tíz perccel mentek be – és pont hajnali félháromkor jöttek ki. Őnagysága beszállt egy taxiba és elrobogott. Búcsúzáskor egy olyan hosszú csókot váltottak, hogy még csak nézni is szörnyű volt. Nos, mit szól ehhez?

Dr. Spórum. A dolog világos. A biztosítótársaság köteles megfizetni a lámpákat.

Konrád. Micsoda? Ez a válasza?

Dr. Spórum. Igen. Már a római jogban megvolt a «Navis refecta», az «újjácsinált hajó» jogi fogalma. Ha egy hajónak idők multával minden egyes alkatrészét kicserélték, azért a hajó ugyanaz a jogi személy maradt. Az ön autója minden felszerelésével együtt volt biztosítva.

Konrád. Ez nagyszerű! Ahhoz egy szava sincs, hogy a felesége egy éjszakát töltött egy pincérrel?

Dr. Spórum. Pincérrel?

Konrád hevesen. Igenis. Egy főpincérrel.

Dr. Spórum. Ne induljon fel, kérem. Bocsásson meg, csak a jogi részre figyeltem. A szokás hatalma. De most már kezdem érteni. A hölgy hosszú időt töltött ott egy főpincérrel.

Konrád. De még milyen hosszút!

Dr. Spórum. Én ön lent várt hajnalig.

Konrád. Igen.

Dr. Spórum. Szóval: kémkedett.

Konrád. Mi az? Ön ezért haragszik?

Dr. Spórum. Nem haragszom, de furcsának találom, hogy ön ott ül egy autóban tizenegytől félháromig. Mi köze önnek ehhez az egészhez?

Konrád. Az, hogy én ott vártam, talán túlzott kíváncsiság, tehát hiba volt. De hogy a férjnek ezt most elmondom, ez oly szokatlan, hogy lovagiatlanságnak látszik, bár ön mindjárt be fogja látni, hogy bármily kínos is ez nekem, kényszerítve vagyok rá. Bár, kérem, Európában az a szokás, hogy a megcsalt férjet mindenki kineveti, de senki se szól neki. Ezzel szemben nálunk Amerikában…

Dr. Spórum. Ugyan kérem, hagyjon nekem békét Amerikával!

Konrád. Bocsásson meg… Ilyen meglepetés! Csudálom az ön nyugalmát. Ezt nevezem egészséges idegrendszernek!

Dr. Spórum. Kérem. Tartsunk rendet. Szíveskedjék felelni néhány kérdésemre.

Konrád. Kérem.

Dr. Spórum. Jól látta ön az illető hölgy arcát?

Konrád. Jól.

Dr. Spórum. Nem volt rajta fátyol?

Konrád. Nem.

Dr. Spórum. Sötét volt?

Konrád. Épp ott van egy lámpa.

Dr. Spórum. Ön nem rövidlátó?

Konrád. Nem. Messzelátó vagyok.

Dr. Spórum. Konstatálnom kell, hogy ön csak egyszer látta életében a hölgyet, itt, tegnap, futólag. Hogyan ismerhette fel a sötét éjszakában egy pillanat alatt?

Konrád. Bocsánat, ön keresztkérdéseket ad nekem. Nem én vagyok a vádlott. Én vádló vagyok.

Dr. Spórum. Pardon. A vádlónak kell bizonyítani.

Konrád. Uram, én értem önt. Ön egy tipikus férj. Ön most nekem hidakat épít, hogy visszavonulhassak. De én nem vonulhatok vissza. Mert az előadottakon kívül még olyasmi is történt, ami ezt lehetetlenné teszi. És az egyszersmind döntő bizonyíték is.

Dr. Spórum. És pedig?

Konrád. Én megszólítottam őnagyságát.

Dr. Spórum. Mikor bement vagy mikor kijött?

Konrád. Mikor kijött.

Dr. Spórum. És mit mondott neki?

Konrád. Azt mondtam: «Asszonyom, konstatáltam, amit láttam, és kijelentem, hogy ennek konzekvenciái lesznek.

Dr. Spórum. És mit felelt erre ő?

Konrád. Ő azt mondta: «Úgy van, ennek konzekvenciái lesznek, mégpedig eggyel több, mint ön gondolja» – és ezzel pofonütött. Rettenetesen pofonütött a főpincér előtt és a soffőröm előtt. Mit mondjak, uram, a szemem szikrázott. Most már tudja uram, hogy mért vagyok itt, és mért voltam kénytelen az egészet elmondani. Pofonütött.

Dr. Spórum nyugodtan Jól tette.

Konrád. Micsoda?

Dr. Spórum. Minek spionírozott utána.

Konrád. Bocsásson meg, én a taxi száma után spioníroztam, ez nekem kellett!

Dr. Spórum. Az nem kellett, mert a biztosítótársaság köteles fizetni. Már mondtam.

Konrád. De akkor még nem beszéltem önnel!

Dr. Spórum. Mért nem jött előbb hozzám?

Konrád. Mert hátha ön azt mondta volna, hogy a biztosító nem köteles fizetni és akkor én nem találtam volna meg soha azt a taxit.

Dr. Spórum. Na látja! Akkor sohse kapta volna meg a pofont. Egy kis logika, uram, egy kis logika!

Konrád miután hosszasan bámult rá. Hát hagyjuk most ezt a vitát, ügyvéd úr. A lényeg az, hogy az ön felesége engem két tanu előtt felpofozott. Én ezért nem megyek a bírósághoz, én nem kérek öntől elégtételt. Ellenben, miután ez így van, ahogy van, én fel vagyok pofozva és azonkívül abba a szörnyű helyzetbe kerültem, hogy egy férjnek ilyen jelentést kellett tennem neje szerelmi kalandjáról, ön beláthatja, hogy mi ketten nem érintkezhetünk többé egymással, sem emberileg, sem üzletileg. Ön csak természetesnek fogja találni, ha élek a szerződésünkben biztosított felmondási jogommal és ezennel azonnali hatállyal megvonom öntől a megbízatást. Én talán hibát követtem el, mikor ott a hely színén eleget tettem egy magasabb etikai felfogásnak, de úgy ebből, mint neje általi ütlegeltetésemből le kell vonnom a végső konzekvenciákat.

Dr. Spórum ájuldozva. Ezenneli… azonnali… Elájul, mint a második felvonásban.

Konrád csönget, Karolin belép.

Konrád. Az ügyvéd úr, mint rendesen, rosszul lett.

Karolinnal vizet, konyakot adnak neki.

Spórum magához tér. Karolin el.

Dr. Spórum. Köszönöm. Bocsánat.

Konrád. Ne vegye rossz néven, ha kifejezem csudálkozásomat. Most elájult. Az előbb, mikor a feleségéről bebizonyítottam, hogy… akkor úgy ült itt, mint akinek mindegy.

Dr. Spórum. Mert ön rám egy visszautasított szerelmes benyomását teszi, aki mindenáron bosszút akar állni egy hölgyön.

Konrád. Spórum úr! Viszont tudja, minek a benyomását teszi ön énrám? Fenyegeti az ujjával. Spórum úr! Dr. Spórum úr!

Dr. Spórum. Mi ez?

Konrád. Ön… ön énrám egy olyan férj benyomását teszi, aki nem egészen a kellő szigorral nézi felesége ledérségét.

Dr. Spórum. Mit akar ezzel mondani?

Konrád. Azt! Azt! Eltalálta! Azt!

Dr. Spórum. Uram!

Konrád. Kezdem hinni, hogy igen helyes volt önnel az összeköttetést megszakítanom!

Dr. Spórum nyugodtan. Nézze elnök úr. Ön egy komoly ember. Amilyen biztos volt tegnap, mikor ide bejött, hogy meg fog bízni a jogi képviseletével, – oly biztos most, hogy ezt a képviseletet megvonja tőlem. Tehát ennek vége. Tehát kár tovább beszélni, tehát: mars ki innen, és gyorsan, mert ha nem siet, megrugom a tradicionális helyen, mégpedig egyszerre mind a két lábammal, ez az én specialitásom.

Konrád szelíd mosollyal. Ehhez a mutatványhoz én önnek nem fogok alkalmat adni.

Indul kifelé. Lu belép.

Lu. Ah elnök! Ön még itt?

Konrád. Már megyek, asszonyom.

Lu. Máris? Elnök, ön siet.

Konrád. Oh igen, asszonyom. Kissé sietek.

Lu. Akkor hát… Isten vele. Mikor látjuk?

Konrád. Mostanában… nem igen hiszem…

Lu. Engem úgyse találna itt. Miért titkolódzunk ilyen kiváló kliens előtt? Úgy-e megmondhatom neki a dolgot, Mimikém? Mi ketten… válófélben vagyunk.

Konrád. Igen?

Lu. Igen. Válunk. Békésen, okosan. Mimi oly bölcs és oly nemes. Ő most egyedül marad.

Konrád. Áh! Mimi egyedül marad. Érdekes. És ön?

Lu. Én valószínűleg férjhez megyek. Egy igen előkelő vendéglőtulajdonoshoz. Nagyon kedves volna öntől, ha…

Konrád. Ha odajárnék ebédelni.

Lu. Igen. És ha ajánlaná ezt a restaurant-t előkelő bankembereknek, a többi elnököknek. Lekötelezne, ha segítene leendő férjemen.

Konrád. De asszonyom, ez csak természetes.

Lu. Leendő férjem megérdemli a támogatást.

Konrád. Oh, az teljesen irreleváns.

Szünet.

Lu. Egy kis konyakot?

Konrád. Köszönöm nem. Egy kis búcsút veszek. Isten önnel asszonyom. Uram! Meghajol és nagyon előkelően távozik.

Kis szünet.

Lu. Mondd kérlek: mi az: «irreleváns»?

Dr. Spórum. Azt teszi: nem fontos.

Lu. Köszönöm. Mondd: te védtél engem?

Dr. Spórum. Mi az? Hallgatózott?

Lu. Természetesen. Te védtél engem?

Dr. Spórum mérgesen. Igen! Hagyjon már békében!

Lu meghatva. Miért… védtél te engem?

Dr. Spórum mérgesen. Mondja, nem hagyja ezt abba? Rémesen idegessé tesz!

Lu. Az… irreleváns.

Dr. Spórum. Szörnyű teremtés! Micsoda helyzetbe hozott most is mindnyájunkat azzal, hogy váratlanul bejött ide!

Lu. Na hallod! Ez csak nagyon egyszerű helyzet volt! Gyorsan, folyékonyan. Őneki úgy kellett tenni, mintha én nem tudnám, hogy te tudod. Nekem úgy kellett tennem, mintha én még nem tudnám, hogy te már tőle tudod. És neked úgy kellett tenned, mintha nem tudnád, hogy én tudom, hogy te már tudod.

Dr. Spórum. Tényleg, roppant egyszerű.

Lu. Viszont azt el kell ismerned, hogy a mi helyzetünket tisztáztam azzal, hogy: válunk.

Dr. Spórum Elég szemtelen ötlet volt. És mi volt az a butaság, az a férjhezmenés… meg az a vendéglő-dolog?

Lu. Ez az ideálom. Van ennél szebb? Egy szerény kis vendéglő. Kis ház. Szép kis kert. Jó kis étlap. Rossz kis koszt.

A két munkás bejön és szó nélkül kiviszi az új iratszekrényt.

Lu. Mi az?

Dr. Spórum. A legújabb rendszerű iratszekrény rövid vendégszereplés után hazamegy. Isten veled. Szép új szekrény! Vigyék, vigyék!

Lu. Fájdalmas. De mit csináljak? Nem tudtam eladni magamat neki. Nem örülsz ennek?

Dr. Spórum. Dehogy nem. Táncolni ugyan nem tudnék örömömben, de bizony Isten fellélekzem. Elmúlt ez a gonosz álom.

Lu. És ezt nekem köszönheted!

Dr. Spórum. Köszönöm. Nem vagyok gazember! Ismét szűz vagyok.

Karolin belép.

Dr. Spórum. Mit akar, Karolin kisasszony?

Karolin. Ügyvéd úr… ne haragudjék, kérem, de én oly nyugtalan vagyok… Itt valami borzasztó történhetett…

Dr. Spórum. Az történt, hogy fellélekzettem, Karolin kisasszony. Ez kihallatszott az előszobába? – Nyugodjék meg. – Mi van a csomagokkal?

Karolin. Elég szépen viszik őket. Most visszafelé számolok: ötvenegy volt, most már csak huszonhat van. A táskát az asztalról elvéve: Huszonöt!

Lu a nagy aranyat elveszi az íróasztalról. Mi ez?

Dr. Spórum. Az elnök aranya!

Lu. Érdekes! A dollárnak még sincs az a nagy vásárló ereje, mint ahogy mondják! Fogja Karolin kisasszony, ezt én magának adom. Átadja.

Dr. Spórum. Pardon, az nem is a magáé.

Lu. Engem sohse az érdekel, hogy kitől veszem, hanem mindig csak az, hogy kinek adom.

Dr. Spórum. Magánjog Tündérországban.

Karolin. Nem értem, kérem…

Dr. Spórum. Jó, most kimehet, Karolin kisasszony. Majd egyszer elmesélem magának az egészet. Álom volt!

Karolin. Álom?

Dr. Spórum. Igen. És most ismét következik a valóság: a boldog, tiszta lelkiismeret, a számlák, az erkölcsi magaslat és ennek természetes következménye: a disznósajt. Karolinhoz, akinek kezében van az aktatáska. A táska visszamegy?

Karolin. Igen.

Dr. Spórum. Kár érte. Szép volt. Isten veled, te szép szőke aktatáska. Na menjen, vigye, vigye!

Karolin kimegy, kiviszi az aktatáskát.

Lu. Hát megyek én is, csak addig maradok, amíg értem jön a főpincér. Iderendeltem, hogy bemutassam neked.

Dr. Spórum keserüen. Gyöngéd figyelem. Igazán köszönöm.

Lu. Mi az? Ez téged bánt?

Dr. Spórum. Tudja Isten…

Lu. Csak nem fáj neked a pincér?

Dr. Spórum. Hát… tudod fiam… ha úgy gondolkozom egy kicsit…

Lu. Miksa! Egy tündér nem magánszemély! Azt nem lehet kisajátítani! Egy tündér az egész világé! Az embereké, az állatoké, a virágoké, a bogaraké, a pincéreké!

Szünet.

Dr. Spórum kis szünet után. Nézze gyermekem. Most én szeretnék magának mondani valamit, ami nem hasonlít azokhoz, amiket eddig mondtam.

Lu. Nos?

Dr. Spórum. Most… most igazán nem bánnám, ha megcsókolna.

Lu. Én? Téged?

Dr. Spórum nagy zavarban. Igen.

Lu. És… érzékileg?

Dr. Spórum. Igen.

Lu. Érdekes. Tegnap nem akartál.

Dr. Spórum. Az más volt. Most változott a helyzet. Most már… ennek a dolognak… nincs erkölcsi akadálya.

Lu. Jaj! Most már megint van, szegény jó Miksám!

Dr. Spórum. Hogyhogy?

Csöngetnek.

Karolin belép.

Dr. Spórum. Mi az? Kidobta?

Karolin. Nem, ez nem számla volt. Egy úr van itt. A hölgyet keresi.

Lu. Jöjjön be.

Főpincér belép.

Lu rámutat. Ő az! Ő az erkölcsi akadály!

Karolin kimegy.

Dr. Spórum. Ön az erkölcsi akadály?

Főpincér. Igen, kérem.

Dr. Spórum. Ön az a bizonyos pincér?

Főpincér. Igen, kérem. Én vagyok.

Dr. Spórum. Gratulálok, fiam, szívből gratulálok.

Főpincér. Nagyon köszönöm, ügyvéd úr.

Dr. Spórum. Ön… ön igen helyesen tette, hogy a bárányt a meredély széléről visszarántotta.

Főpincér. Uram, ez kötelességem volt.

Dr. Spórum. Na, hát kötelessége éppen nem volt.

Lu. Dehogynem! Tudniillik… Még nem mondtam? Ő a vőlegényem. Ő lesz az a vendéglős. Férjhez megyek hozzá.

Dr. Spórum. Miért?

Lu. Mert ő elvesz. Régi igazság: az ember csak olyanhoz menjen feleségül, aki elveszi.

Dr. Spórum. Ez már igaz.

Főpincér. Így hát kötelességem volt… közbelépni. Oh, volt szó önről is, Lu sírt és azt mondta: «most megint nem lesz mit enni Spórumnak.»

Dr. Spórum. És mit mondott ön?

Főpincér. Én azt mondtam: annyi baj legyen.

Dr. Spórum. Nemes szív.

Főpincér. «Meg aztán» – mondtam – «most vendéglőnk lesz, majd adunk neki enni, ha éhes.» Nekem nem az az érzésem, hogy mi bármivel is tartozunk önnek.

Lu. De nekem az az érzésem! Ne félj, Miksa, amíg engem látsz!

Dr. Spórum. Nem is. Én csak akkor félek magától, ha nem látom!

Lu a főpincérhez. Most pedig menj ki, várj egy pillanatig az előszobában, rögtön jövök. Egy utolsó kérésem van még az ügyvéd úrhoz.

Főpincér kimegy.

Dr. Spórum az íróasztalhoz ül és meggyujtja a lámpáját. Na mi az, édes fiam?

Lu. Arra akarlak kérni… Nézd édesem: a vőlegényem most megvásárol egy kis vendéglőt. A kérésem…

Dr. Spórum. Hogy én is járjak oda ebédelmi.

Lu. Azt nem is kérem, az olyan természetes. Nagyon előkelő vendégeink lesznek: bankárok, elnökök, Metz államtitkár, stb. De mást akarok kérni tőled. Nézd… Mici… annyi jogi dolog van e körül… adásvételi szerződés, átiratás, telekkönyv, adó, illeték, provizió! És az ügyvédek olyan drágák! Csináld ezt mind meg a vőlegényemnek…

Dr. Spórum. Ingyen.

Lu. Igen, ingyen. Jó?

Dr. Spórum. Jó. Nagyon jó.

Lu. Nézd, Mici, én magamnak nem tudok kérni semmit… Hisz te tudod.

Dr. Spórum. Tudom.

Lu. De máson segíteni, ez a specialitásom. Most nála vagyok tündér. Megteszed?

Dr. Spórum. Hogyne, nagyon szívesen.

Lu. És ingyen.

Dr. Spórum. Ingyen, ingyen. Hogyne.

Lu. És csak járj oda ebédelni és viszont mi meg adunk neked kosztot.

Dr. Spórum. Ingyen.

Lu. Azt nem. Nem ingyen, csak olcsóbban. Gyere ki és nézd meg egyszer. Írd fel a címet: Külső Soroksári-út 427/b. «Vendéglő a jó tündérhez.»

Dr. Spórum. Várj fiam, felírom. Ceruzát vesz elő. Ejnye… ez a ceruza nem fog… Beleteszi a gépbe… Meghegyezem a ceruzahegyező gépen… Utoljára… Mielőtt még ezt is visszaviszik… A lámpát maga felé fordítja, arca fényben fürdik, ő csendesen beszél tovább… Mielőtt még visszaviszik… Ezt a kedves ceruzahegyező gépet… még egyszer meghegyezem rajta… a ceruzát…

Lu miközben a sötétedő szobában lábújjhegyen az ajtó felé megy. Halkan… négyszázhuszonhét bé…

Dr. Spórum halkan… meghegyezem… a ceruzát… forgatja a gépet.

Lu ezalatt lábújjhegyen kilopózik a szobából és becsukja maga mögött az ajtót. Spórum mosolyogva csöndesen tovább hegyezi a ceruzát, mialatt legördül a

FÜGGÖNY.

A nézőtér sötét marad. Mikor a függöny legördül, abban a pillanatban a függöny elé lép frakkban a színházi titkár s kezével jelt ad, hogy beszélni akar.

Titkár. Bocsánat, hölgyeim és uraim! Szíves meghallgatást kérek! A színház titkárja vagyok. Pár percre még szeretnők igénybe venni becses türelmüket. Itt most egy kis történetet játszottunk el Önöknek. A történet befejeződött, a függöny legördült, a játéknak tulajdonképpen vége. Ne vegyék rossz néven, ha kissé izgatott vagyok, de egy kísérletről van szó. Évezredek óta játszanak a színházak mindenféle történeteket: szomorúkat és vidámakat, és mikor a darabnak vége, a függöny legördül, a közönség távozik. Távozik azzal, mondjuk… hogy az ifjú szerelmesek egymáséi lettek, a dolog jól végződött: happy end. Vagy távozik azzal, hogy a hős rosszul járt, a dolog rosszul végződött, – unhappy end. De mindig azzal távozik, hogy vége van. Pedig… Istenem… nincs vége. Csak pontot tett a szerző. Csak elhallgattak a színészek. Minden történet száz évig történik tovább, – csak mi türelmetlenek vagyunk, és egy bizonyos ponton hazamegyünk. Azt bátorkodom ajánlani Önöknek, hogy most az egyszer tegyünk kivételt ez alól az évezredes szabály alól. Nézzünk bele egy rövidke időre, pár pillanatra csak, ennek a kis társaságnak, aki itt most Önök előtt élt, a messzi jövőjébe. Egyszer nézzük már azt is meg, mi lesz egy mesének a személyeivel, mondjuk tíz év mulva. Mint egy messzelátóval egy messzi csillagba, nézzünk bele az életük messzi, messzi jövőjébe, hirtelen világítsunk rá egy reflektorral öt percére a jövő életüknek… Csak egy pillantás az egész! Egy rövid pillantás! Tehát: Most múljon el tíz év, – és aztán gördüljön fel még egyszer a függöny! A titkár visszamegy a függöny mögé, a nézőtér kivilágosodik.

Rövid szünet.