ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

277. SZÉP ILONA. Isten jó nap! biró gazda, A kend házában! BIRÓ. Fogadj Isten, szép Ilona! Az én házamban. SZÉP ILONA. Én kihajtám ludaimat A zöld pázsitra! Oda jöve biró fia, S közikbe hajta. Agyon üté biró fia Szép gunáromat. BIRÓ. Mit kivánsz hát, szép Ilona, Szép gunárodért? SZÉP ILONA. Azt kivánom, biró gazda, Szép gunáromért: Minden tollacskájaért, Egy egy aranyat; Szépen sétáló lábaért Arany kanalat; Szépen kiterjedt szárnyaért Két arany tálat; Szépen kiáltó torkaért Arany trombitát. BIRÓ. Számtalan sok kivánsága Szép Ilonának, Akasztófa azért helye Biró fiának. SZÉP ILONA. Akasztófa, olyan legyen, Mint kinyilt rózsa, Két karom, két szép karfája Akasztófája.

278. A királyfi. Egyszer egy királyfi mit gondol magában! Betér egy udvarba szegényes ruhában. „Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“ ‚Isten hozta magát szegényes ruhában! Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘ „Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“ ‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én, Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell, Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘ – „Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya.“ ‚Isten hozta magát szegényes ruhában. Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘ „Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“ ‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én, Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘ – Betér egy udvarba királyi ruhában, „Jó napot, jó napot, gazdag biró lánya!“ ‚Isten hozta magát királyi ruhában, Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘ „Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“ ‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én, Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘ „Nem kellesz már nekem, világ rosz leánya. Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

279. Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy paraszt, Keze, lába egy araszt. Nem kell nekem az. Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat, az ajtón. Jaj anyám, egy takács, Olyan mint a sárga váz. Nem kell nekem az. Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy kovács, Olyan mint egy szennyes zsák. Nem kell nekem az. Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón, Jaj anyám, egy szabó, Tetü-bolhaszurkáló! Nem kell nekem az. Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy diák, Olyan mint a gyöngyvirág. Az kell nekem, az. Vagy: Jaj anyám, katona, Olyan mint a viola. Az kell nekem, az.

280. Lám megmondtam, sólyom madár, Ne rakj fészket az ut mellett. Fiaidat is elhordják, Még magadat is megrontnak. – Felszáll sólyom fenyüfára, Fenyüfára, száraz ágra, Kopár körmit kopogatja, Sólyomszemét forgatgatja. Alatta megy szegény ember: ‚Mért sirsz, mért sirsz, te szép sólyom?‘ „Hogy ne sirnék, hogy ne rínék, Sólyompárom elvesztettem.“ ‚Ne sirj, ne sirj, te szép sólyom, Majd megmondom, hol te párod. Hosszú réten, széles páston Vadak hordják gyönge husát. Vadak hordják gyönge husát, Viz elmossa apró csontját, Föld eliszsza piros vérit, Szél elhordja bársony tollát.‘

281. Megöltek egy legényt Hatvan forintjáért, A Tiszába bevetették A nyerges lováért. Tisza be nem vette, Partjára vetette; Arra ment egy hajós legény, Hajójába tette. Oda ment az anyja, Költi, de nem hallja, Szép fekete göndör haja Vállára van hajtva. Oda ment az apja, Költi, de nem hallja, Sárga sarkantyus csizmája Lábára van fagyva. Oda ment rózsája, Költi, de nem hallja: Kelj fel, kelj fel, édes babám, Borulj a nyakamba. Borulj a nyakamba, Hadd vigyelek haza; Harmad napig, negyed napig Nyugodj a házamba.

282. Menjetek el Sári biróékhoz, Hivjátok el lányát: Legények hivatják. Hivjátok el lányát, Szalai kis Katát. ‚Isten jó nap, Sári, birónéném! Ereszsze el lányát: Legények hivatják.‘ „Eredj fiam, eredj! Huzd fel a csizmádat, Szép karmazsin csizmát; Vedd rád selyem ruhád, Szép pár selyem ruhát; Tegyél az ujjodba Tiz pár arany gyürüt: Hadd szakajtsa szivét, Szeretődnek szivét.“ „‚Nem mék anyám, nem mék, Ott van Csomor Danyi!‘“ „Eredj, fiam, eredj! Huzd fel a csizmádat, Szép karmazsin csizmát, Vedd rád selyem ruhád, Szép pár selyem ruhát; Tegyél az ujjodba Tiz pár arany gyürüt: Hadd szakajtsa szivét, Szeretődnek szivét!“ – „Eredj, Csomor Danyi! Hadd menjek ki hülni, Nem fogok elmenni, Vissza fogok jönni. Szép karmazsin csizmám Tele aludt vérrel; Szép pár selyem ruhám Testemre tapadva; Tiz pár arany gyürüm, Ujjomba dagadva!“ „„Nem mégy már innét el, Itt kell most meghalni; Ha enyim nem lettél Hogy másé se legyél. Tested a testemmel Egy sirba nyugodjék; Lelkem a lelkeddel, Egy Istent imádjék; Véred a véremmel Egy patakot mossék!““ „„Eredj, Csomor Danyi! Hadd menjek ki hülni, Nem fogok elmenni, Vissza fogok jönni. Szép karmazsin csizmám Tele aludt vérrel; Szép pár selyem ruhám Testemre tapadva; Tiz pár arany gyürüm Ujjomba dagadva!““ „„Nem mégy már innét el, Itt kell most meghalni; Ha enyim nem lettél, Hogy másé se legyél. Tested a testemmel Egy sirban nyugodjék; Lelkem a lelkeddel Egy Istent imádjék; Véred a véremmel, Egy patakot mossék!““ „‚Oh átkozott anya, Átkozott légy apa! Ki az ő leányát Ily sokára hagyja!‘“ „„Huzd czigány! éjfélig, Éjféltől reggelig; Azután mindétig, Halálom óráig!““

283. Három árva sirdogálva Áll a temető árkába: Kelj fel, kelj fel, édes anyám, Lerongyollott az én ruhám. Nem kelek fel, édes fiam, Lelankadt már az én inam. Van ti nektek más anyátok. Van az Urnak gondja rátok.

284. Vitéz Oláh Gerő dala. Oh gyönyörü tavaszidő, Szerencsétlen uj esztendő! A kit akarsz megujitasz, Engem pedig szomoritasz. – Gyerünk alá, jó katonák, Az alföldre Kecskemétre, Ott próbáljunk jó szerencsét, Talán Isten jobban adja. Mennek vala az alföldre; Oláh Gerő, vitéz legény, Talál elő egy nagy őzet, Mindjárt mondja fakó lónak: Édes lovam, fakó lovam, Érjük el ama nagy őzet. A fakó ló csak eléri, Oláh Gerő csak ellövi. Mindjárt mondja az urának: Uram, uram, Oláh Gerő, Ne kergess én rajtam őzet, Ha törököt nem fogsz, nem vágsz. Paripája mind addig fut, A mig ura oda nem jut, Habos tajték róla szakad, Elesvén, egy árkon akad. Vigy ki innen, jó lovacskám, Szépen nevelt jó maczkócskám, Elhidd bizony meghizlallak, Őz után már nem nyargallak. Mondom, rajtam bátor szivvel Pogányt vághatsz erős kézzel, De te két élű tőröddel Őzet űztél fegyvereddel. Hozz ki még egyszer, jó lovam, Meglátd, törökre lesz utam. Bor, pecsenye lesz abrakod, Nem leszen többé panaszod. Hordozd bátran bus szivemet, Keresd fel régi kedvemet, Hidd el, majd a pogány oszol, Oláh Gerő a hol harczol. Ülj fel hát, ne félj töröktől, Én is hizom pogány vértől, Terjeszd tovább is hiredet, Keményitsd meg személyedet.

285. Fehér László. Fehér László lovat lopott, A fekete halom alatt; Minden nyereg-szerszámostul, Csikós fékkel, kantárostul. Utána ment Göncz városa Őtet fogni, hogy meglássa Egész vidék faluibul, És csakugyan hadnagyostul. – Isten jó nap, hadnagy uram! Fogadj Isten, édes fiam! Kinek hivnak, édes fiam? Majd megmondom, hadnagy uram. Van-e neked apád, anyád? Igazán szólj és meg ne bánd. Nincsen nekem, apám, anyám, Csak van nekem egy szép hugom. Az én hugom Fehér Anna, A lovamnak fehér lába. – Nem kérdem én a lovadat, Sem a te kedves hugodat; Hanem kérdem a nevedet; Különben rosz lesz te veled. – Fogjátok meg a hunczutot, Az akasztófára valót. Fehér László az én nevem; Megmondani mindig merem, Hogy engemet annak hivnak, Én utánam nagyon vannak. Vigyétek le a tömlöczbe, Annak is a mélységébe. Kezét, lábát vasba verve, Kivallatok mindent vele. – Fehér Anna hogy megtudta, Hogy a bátyja fogva volna: Fogd be, kocsis, a lovakat, Tégy mellém sok aranyokat. Isten jó nap, hadnagy uram! Fogadj Isten, gyöngy madaram, Miért jöttél, szép aranyom? A bátyámért, hadnagy uram. Ha a bátyámat kiadná, Az Isten is megáldaná. – Kiadom én a bátyádat, Ha egy éjjel veled hálok. Nem szólt arra Fehér Anna, Csak elmegy a folyosóra. Folyosórul a rostélyra, Hogy akadna a bátyjára. Isten jó nap, édes bátyám! Fogadj Isten, édes hugám! Én most tégedet kiváltlak, Hadnagy urral vele hálok. Ne hálj vele, a hunczuttal, Az akasztani valóval. Szüzeségedet elveszi, Bátyádnak fejét véteti. Nem szól arra Fehér Anna, Csak elmegy a folyosóra, Folyosórul palotába, Lefekszik a nyoszolyába. Aluszol-e Fehér Anna, Kincsem adta, szép Diána? Nem aluszom, nem nyughatom, Mert a sok lánczzörgést hallom. Csak aludjál, édes kincsem, Te vagy rubinom, mindenem. Szép a képed, a termeted, Érted adom mindenemet. A béresek fáért járnak, Azok nagy lármával vannak. – Aluszol-e, Fehér Anna, Kipiroslott kisded alma? Nem aluszom, nem nyughatom, A sok puskalövést hallom. Csak aludjál, csak nyugodjál, Csak engemet szivedbe zárj. Aluszol-e, Fehér Anna, Oh te kincsem, szép Diána? Nem aluszom, nem nyughatom, Mert a sok kardzörgést hallom. Csak aludjál, csak nyugodjál, A bátyádnak vége van már. – Hadnagy uram, hadnagy uram! Átkozott légy, hadnagy uram! Viz előtted megáradjon, Sár utánad felfakadjon. Lovad lába megbotoljon, Földre téged agyon nyomjon, Mosdó vized vérré váljon, Kendő ruhád meggyuladjon, Az kenyered kővé váljon. Az ég téged meg se áldjon.

286. Mikor engem férjhez adnak, Ejh, akkor leszen szomoruság. Még a hust is borban mossák, A pálinkát vizbe rakják. – Jött ám hozzánk egy vén ember; Én ugy megiedtem, kiszaladtam. Hát csak mondja a vén ember, Hogy kisérjem be a kis házba. Meg csak mondja a vén ember, Hogy öleljem meg, csókoljam meg. Megöleltem, megcsókoltam, Ejh nagy kénytelen, nagy kelletlen. Meg csak mondja a vén ember, Hogy vessek ágyat, fekügyünk le. Megvetettem, s lefeküdtünk, Ejh beh kénytelen, nagy kelletlen. Vagyon nekem rejtekházam, Hej én abba járok siránkozni.

287. Gyere haza, édes anyám, Betegen fekszik édes apám. Mindjár, mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Egy szép legényt látok. Gyere haza, édes anyám, Meghalt már az édes apám. Mindjár, mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Lesz már más apátok. Gyere haza, édes anyám, Temetik már édes apám. Mindjár, mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Van már más apátok.

288. Egy ut visz a Vágdunára, A Vágdunának hidjára, Ott egy csinos szögletház van, Barna kis lány, lakik abban. Barna kis lány, szép galambom, Mért nem néztél az ablakon? Kétszer mentem el előtted, Még sem láthattalak téged. Föl is mentem, le is mentem, Ablakodra nézve néztem. Néztem, néztem, de hiába, A szivem is fájt bujába. A Vág felől hűs szél támad, Körűllengi a rózsámat; Bár felém is lengedezne, But, bánatot tőlem űzne.

289. Megkérette anyámat Czifra szabólegény; Engem is megkéretett, Szegény kapáslegény. Öröme anyámnak Czifra szabólegény, Siralom én nekem Szegény kapáslegény. Nagy lakzit csap anyámnak Czifra szabólegény; Engem csendesen elvisz, Szegény kapáslegény. Öröme anyámnak sat. Szép ruhát varr anyámnak Czifra szabólegény, Nekem vesz rása szoknyát Szegény kapáslegény. Öröme anyámnak sat. Magas ágyban hál anyám, S czifra szabólegény; Engem szalmásba fektet, Szegény kapáslegény. Öröme anyámnak sat. Bottal költi anyámat, Czifra szabólegény; Engem galambcsókjával Szegény kapáslegény. Örömem én nekem Szegény kapáslegény; Siralom anyámnak Czifra szabólegény.

290. A merre én járok, Még a fák is sirnak; S ej gyenge ágairól Levelek hullanak. Csütörtökön estve, Csak azt vettem észre: Csetényi birónál Vasra vagyok verve. Oda jön angyalom, Sirat engem nagyon, S ej ne sirass, galambom, Fáj a szivem nagyon. Mért ne siratnálak, Mikor vason látlak. S ej holnap tiz órára Beszperémbe látlak.

291. Oh én édes komám uram! Nem látta kend az én uram! Tegnap elment a vásárra, Nem jött haza vacsorára. Ej már nem tudhatom, El sem gondolhatom: Hová ment el, hová lett el, Talán csak a föld nyelte el. Oh én édes komám asszony, Én kendnek csak azt mondhatom: Tegnap jókor reggel Házam előtt ment el. De igen sirt, és zokogott, Még jó regvelt sem mondhatott. Oh én édes komám uram, Merre ment hát az én uram? Addig járok, kelek, Mig reá nem lelek, Megölelem, megcsókolom Soha többé meg nem bántom. Oh én édes komám asszony, Én kendnek csak azt mondhatom: Tegnap viradtára Egy cserfa ágára Felakasztá sugár nyakát, Ugy végezte házasságát. Oh átkozott csunya mérgem! Hogy pokolba vivé férjem. Oh én nagy szemtelen! Helyemet sem lelem. Adjatok hát egy zsineget, Én is utána elmegyek. Kend már roszul gondolkodik, Hogy zsinegért sohajtozik. De mivel kend azt fogadta Hogy életét megjobbitja: Én már most kimondom, Többé nem titkolom, Ő van pipacsárdában, Ott iszik, tánczol bujában.

292. Még a buza ki sem hányta a fejét, Már a madár mind kiszedte a szemét. Jaj Istenem, jaj Istenem, Istenem! Édes anyám, mire vitt a szerelem. – Szépen legel a kisasszony gulyája, A kisasszony maga sétál utána. Még messziről kiáltja a gulyásnak: Szivem, gulyás, teritsd le a subádat. Lányom, lányom! lányomnak se mondalak, Ha én téged egy gulyásnak adjalak. Édes anyám, nem bánom, ha megtagad, Az én szivem a gulyáshoz hiv marad.

293. Duna partján sétáltam, Szeretőmet ott láttam. Rózsavizben mosdott, Az orczája mosolygott. Aranyhaju kis leány, Gyere által a Dunán. Mindjárt megyek, angyalom. A szoknyámat fodrozom. Három rojtu a szoknyám, Ugy-e babám, illik rám? Azt is azért vettem rám, Hogy több legény nézzen rám.

294. Elment, elment a vén ember Leányt kérni ő magának. Haza vitte a menyecskét. Kiment a menyecske az utczára Játszodozni, mulatozni, Vén embertől szabadulni. Utána ment a vén ember: Haza, haza te menyecske! Nem azért vettelek én el, Hogy az utczán játszodozzál! Hanem azért vettelek el: Ringyem rongyom varrogassad, Tüskés bajszom csókolgassad, A hátamat vakargassad. Elment, elment a vén ember Az erdőre tüzet rakni, Tüzet rakni, ludat sütni. Utána ment a menyecske, Belé taszitá a tüzbe; Mind elégett vén szakála, Csak megmaradt csontja álla. Átkozott légy vöröshagyma! Keseritsd meg a szememet, Hogy sirassam vén uramat, De még jobban a ludamat. Mert a ludam szép bubos volt, De az uram vén hunczut volt.

295. Amott van egy kis ház Arczczal napkeletnek, Keserü a leve, A mit abban főznek. Benne van egy asztal, Gyászszal megteritve, Rajta van egy pohár, Bánattal megtöltve. Akárkié legyen Az a teli pohár, Csak nekem kedvezzen A kegyetlen halál. Ugyan édes anyám, Mi bajom én nekem? Három rőf pántlika, Által nem ér engem. Eddig egy rőföt is Bokrosan kötöttem, Most három rőföt is, Csimbókra kell kötnem. Kötöttem bokrétát Egy szőke legénynek, Hogy ha meghalok is Szépen kivigyenek. Elvennélek rózsám, De anyám nem enged, Mert a házábul is Majd kiverne téged.

296. Amott egy virágos kertben, Nyugszik puha pázsit székben Egy holtszin kisasszony, ülve, Virágokkal körülvéve. Egy ifju is ott halad el, Látásán illendő diszszel: Mondd meg nekem, szelidecske, Leány vagy-e vagy menyecske? Én sem leány sem menyecske Nem vagyok, sem szelidecske, Én egy kerti virág vagyok, Már lassan el is hervadok. Ha te virág vagy a kertben, Én meg harmat leszek ebben. Estve a virágra szállok, Reggelig rajta uszkálok.

297. Ha betekintsz a szegedi csárdába, Ott iszik a szegény legény bujába; Mig a csárdásné jóféle italt hoz, Paripáját megköti az ágashoz. „Isten megáldj!“ szóval iszik egy hajtást, Poharából megkinálja a pajtást, Azzal félre vágja kerek kalapját, Eldalolja Barna Bandi nótáját. Tul a Tiszán beborult az ég alja, Barna Bandi szeretőjét fájlalja. Ágas bogas terebély tölgy aljában, Ott kesereg Barna Bandi bujában. Barna Bandi, ne keseregj babádon, Hisz a lepke sem áll meg egy virágon; Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt, Ád az Isten neked még más szeretőt. Nem szól szegény, magába fojtja buját, Köny áztatja két fekete pilláját. S egyet iszik, felül paripájára, Elvágtat el, messze, be a pusztába.

298. Az alföldön halászlegény vagyok én, Tisza partján kis kunyhóban lakom én. Szelid lánykám, jöjj be hozzám pihenni, Öreg anyám majd gondodat viseli. Sötét felhők tornyosulnak az égen, Hull a zápor a tiszai térségen. Barna kis lány, selyem kendőd megázik, Gyönge vállad, hószin nyakad megfázik. Sem aranyom, sem ezüstöm nincs nekem, Csak egy csendes kis kunyhócska mindenem. De keblemben dobog forrón érző sziv, Mely a viszont szeretetért holtig hiv. Nem vágyok én, mond a lányka, tetszeni, Sem aranyban, sem ezüstben fényleni. Megelégszem kis kunyhóban sziveddel, Kis kunyhóban lángoló szerelmeddel. Szétoszlottak már a sürü fellegek, Isten hozzád, kedves legény, én megyek. Élj boldogul, a jó Isten áldjon meg. Olykor, olykor rólam is emlékezz meg.

299. Söprik a füredi utczát, Masiroznak a katonák. Tizenhat esztendős barna kis lány Megyen a regement után. Kérdi tőle a kapitány: Hová, hová, barna kis lány? Ne kérdje azt hej huj! főkapitány, Megyek a szeretőm után.

300. Uram, uram, biró uram! Adja ki a fakó lovam. Sietős az utam nagyon, Subám zálogba itt hagyom. Fakó lovam! rugd szét a port, Ne nézz árkot, ne nézz bokort. Mire a nap nyugvóra száll, Ott lehessek a rózsámnál. Jaj beh fázom kivül belől, Hideg a szél Mátra felől; Süvegem is elkapta már, Tiszába vitte a tatár. Subám a biró házánál, Süvegem a Tiszán uszkál. Elvitték a szeretőmet, Verje meg az Isten őket.