NEDÉLYES, GUNY- ÉS KOMOLY DALOK.

191. Jaj beh szegény legény vagyok, Egy pénznek ura nem vagyok. Hej! kölcsön kérnék, de nem kapok, Mert nagy interest nem adhatok. Jaj beh szegény legény vagyok, Csókot pénzért sem kaphatok; Hej! de ha egyszer elindulok, Még fejem alá is rakhatok. Szegény legény vagyok nagyon, Magam heverek az ágyon; Mi haszna, hogy nincs feleségem, Ha üres mindig az erszényem. Utszu tehát mit nem teszek, Feleséget mindjárt veszek. Nem bánom legyen, ha szegény is, Faháztul való vagyok én is. Szánjon meg hát, hugom asszony, Legyen feleségem asszony. Épitsünk csak a szereteten, Boldogok leszünk mind a ketten.

192. Mikor én nőtelen voltam, oda! A sarkantyum azt peregte, oda! Sörre, borra, pálinkára, oda! Leányoknak pántlikára, oda! De mikor megházasodtam, oda! Az én patkóm azt kopogta, oda! Sóra, borsra, egy font husra, oda! Feleségemnek papucsra, oda! Hát most, hogy megöregedtem, oda! A bocskorom azt csoszogja, oda! Csisz el, csosz el a templomba! Onnét meg a koporsóba, oda!

193. A nagy ember bámultatik, A jó ember csalattatik, A rosz ember használtatik, Nem mindig hiresen. Czigánytul ló cseréltetik, Jó énekes heréltetik, A katona verettetik, Nem mindig rendesen. A nagy barom esettetik, Ló mellette keféltetik, Pénz bárkitűl szerettetik, Nem mindig eszesen. A jó föld boronáltatik, A kis gyerek elaltatik, Az ember borotváltatik, Nem mindig helyesen.

194. Nincsen nekem semmi bajom, Csak hogy szegény vagyok. Életemben korhely voltam Mégis rongyos vagyok. Vermem ugyan elég van, De kenyerem nincsen, Ha pénzemet megszámlálom, Egy fillérem sincsen. Meg is házasodtam már én, Feleségem sincsen. A gyermek is megszűletett, Igaz apja nincsen. Kereszteltetni kellene, Jaj de itt pap nincsen. Komát is kéne hivatni, Jó emberem nincsen. Bort is kellene felhoznom, De pinczémben nincsen. Vagy a kocsmából hozatnom, De hitelem nincsen. Kölcsön kellene hát kérnem, Emberségem nincsen. Jaj Istenem, mit csináljak! Mikor semmim sincsen.

195. Volt egy szegény ember, Nem vala egyebe, Csak egy kék tehene, Egy szép felesége. Lám, a szomszédasszony Nem olyan szép mint én: Mégis van ruhája, Szép piros csizmája. Az asszony az urát, Arra ösztönözi: Adja el a kéket, Ruházza fel őtet. Elhajtják a kéket Gyorsan a vásárra, Vásárolnak posztót, Száz forint az ára. Sem flanér, sem posztó, Sem sinór reája. Édes kék tehenem! Hová lett az ára?

196. Viczeispán, perczeptor, főnotárius, Főbiró, viczebiró, komiszárius, – Hát az a sok mennykő esküdt, Hát az a sok mennykő esküdt, Arkhivárius! Egzaktor, inspektor és a tiszttartó, Számtartó, kasznárok és az ispánok, – Hát az a sok kujon hajdu, Hát az a sok kujon hajdu, Falusi birák! Káptalan, esperes és plebánusok, Káplánok, mesterek és harangozók, – Hát az a sok kámzsás barát, Hát az a sok kámzsás barát, És mendikánsok! Dékánok, tógások, predikátorok, Doktorok, orvosok, mind huzóvonók. Hát az a sok fránya borbély, Hát az a sok fránya borbély, Patikárusok! Kocsmáros és kelner, ugy mészárosok, Molnárok, birkások és árendások, – Hát az a sok csalárd legény, Hát az a sok csalárd legény És a kalmárok! Szénával, abrakkal, a sok robottal, Ha nem szolgálsz, hátad verik botokkal; Hát az a sok fene forspont, Hát az a sok fene forspont, És a porczió!

197. Rába mellett mi történt? Lány kérette a legényt; De a legény szabódik: Nem mehet a tavaszig. A vánkosa szövetlen, A párnája töltetlen, Fonalát most fontolja, S még a réczén a tolla.

198. Majd eljön már a durva tél, Jaj Istenem, há leszek. Minden ember karéjt metszhet, De én azt sem metszhetek. Mert a katlant lestem, Semmit sem kerestem, Az atyai névről jól elfelejtkeztem. Gyermekeim a kuczkóban Keservesen kér enni, Nincs kalapja, nincs sisakja, Mert nem volt min venni. Macskám is elszökött Enni fölöstököt, Mert én nálam nem kap torkos csötörtököt. Feleségem olyan czifra, Nem mer az utczán járni, Nincs köténye, nincs szoknyája, Mert nem lehetett venni. Rongy a rekli rajta, Czipellő, harisnya; Nincs rajta semmi ép, csak az isteni kép.

199. Messze jártam házasodni, Bár ne jártam volna! Édes kedves feleségem, Bár ott vesztél volna! Bár az ördög oly jó volna, Taligára tenne, Mennél jobban sikoltanál, Annál jobban vinne.

200. Az én uram jó volt, a mire kellett, Kasza, kapa neki soha se kellett, A hol czégért látott, oda sietett, A ki neki bort mért, annak fizetett, Annak annak annak fizetett, A ki neki bort mért, annak fizetett. Feleségem jó volt, a mire kellett, Szita, rosta neki soha se kellett, Ahol bált tartottak, oda sietett, A ruhaszabónak sokat fizetett, Sokat sokat sokat fizetett, A ruhaszabónak sokat fizetett.

201. Ifju varju, keresztről csak azt kiabálja: Ur vagyok, lábam nyomát a kereszten találja. A vén varju hallja, A boglyáról azt mondja: Telelj ki csak, ha, ha, ha, ha, Telelj ki csak…! Szállj le csak a keresztről, repűlj jegenyére, Meglásd, senki sem tekint kérkedő fejedre. Neked mint varjunak, Ilyen nótát fujnak: Károgj csak, csak, csak, csak, Dögevő vagy…! Hivatalban sokakat beh sokan tisztelnek, A szamárnak, mig nagy ur, kalapot emelnek. De ha majd kiszorul, Szép ege beborul, Akkor lássad csak, csak, csak, csak, Mekkora lett…! A ló is, mig paripa, angol nyereg alatt jár, Ha megvénűl, taligatoló lesz, mint a szamár. Igy már sok mágnások Lettek taligások, Akkor látták csak, csak, csak, csak, Mivé lettek…!

202. Olyan fürge, mint az ürge, A nyiri dáma. Öltözete, viselete, Feszes mint ráma; Kantusban, bundában jár, Akár tél van, akár nyár, Kantus alatt réz a pendely, Csak az az egy kár. Gazdaságban, majorságban, Mely tesz tiz araszt, Kisasszonyként nézi, miként Izzad a paraszt. Kezét teszi kedvére, Mind a két csipejére, Haza kullog, majd megdöglik Éhel estvére. Sötét házban, sövény várban Él heveréssel; A rozskenyért, mit kölcsön kért, Eszi két kézzel. Mindent bevesz a gyomra, Szorul kökényre, somra, Mert málét is nem ad neki Senki potomra. Kávé helyett dinnyelevet Iszik, ha nyár van; Télre kelvén babot főzvén Eszi markában. Ha kérdik az ebédet Mi volt? az a felelet: Tyukhus, fáczán; pedig lencse Fénylik az állán.

203. Jobb Mátyás nap után bizni jéghez, Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez. Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is, A ki kendteknek hisz, hunczut az is.

204. Elvettem egy vén leányt, Mit csináljak vele? Kiszeg, koszog a papucsa, Majd meghalok tőle. Vagyon esküdt, vagyon biró, Válaszszon el tőle. De én, Isten teremtése! Meg nem élek véle. Télen, mikor hideg van, Ott ül a kuczkóban, Nyáron, mikor meleg van, Heverész a porban.

205. A szegény legénynek bu-látott fejére, Jó hire, jó neve, jó viseletére: Ilyen teremtette Szomoru élete! Jaj, jaj, jaj! Igy hát az életben meg kell házasodni. Mondja meg hát kend is, kit kelljen elvenni. Ilyen sat. Ha kisasszonyt veszek, sok gombostüt neki; Ha tarlóra viszem, nem kell sarló neki. Ilyen sat. Ha gazdag lányt veszek, nem tud czipót sütni; Vendég jő házunkhoz, szégyenlem kinálni. Ilyen sat. Ha szolgálót veszek, azt meg kell ruházni, Azt meg kell ruházni, s mást fog az szeretni. Ilyen sat. Ha vén asszonyt veszek, az mindig szomoru, Annak minden szava csak égi háboru. Ilyen teremtette, Szomoru élete! Jaj, jaj, jaj!

206. A kapi legények pázsiton sétálnak, A réti leányok csoporton járkálnak. Ejh rózsa! hop, hop, hop! Mit visztek, mit visztek selyem sátor alatt? Leányokat viszünk selyem sátor alatt. Ejh rózsa, hop, hop, hop! Hogy adják, hogy adják a leánynak párját? Oh jaj, jaj beh olcsó: csak egy marék ocsó. Ejh rózsa, hop, hop, hop! Mit visztek, mit visztek csipkebokor alatt? Legényeket viszünk csipkebokor alatt. Ejh rózsa, hop, hop, hop! Hogy adják, hogy adják a legénynek párját? Oh jaj, jaj beh drága: száz arany a párja. Ejh rózsa, hop, hop, hop!

207. Ki nem kap a házasságon, Hiába él a világon; Szive fagyos, kebelében; Savó, nem vér, foly erében, Álljon faczipős barátnak, Ha őtet semmi zsarátnak Nem heviti. Egy tyukültető gavallért, Ki nem érne egy fa-tallért, Klastromba kell költöztetni, Szőr harába öltöztetni. Ha nincs a világhoz kedve, Mormoljon ott, mint a medve. Éjjel, nappal.

208. Hogyha szépet veszek el: Ki győz rá vigyázni! Nem lehet a szépnek, Hivségében bizni. Hamar elhóditják, Ha az ember nem őrzi; Egyik nyomoruság A másikat éri. Hogyha rutat veszek el: Hogyan szerethetem? Vagy igaz jó kedvemből Hogyan ölelhetem? Ugy nem leszen vele Éltem boldog soha; Látom a szerencse Nekem csak mostoha. Ha gazdagot veszek el; Egy sulyos keresztem. Csak azt hányja szememre: Hogy csak készre jöttem. Az övé a jószág, Melyet én nem kerestem; Még azt is sajnálja, A mit iszom, eszem. Hogyha szegényt veszek el, Jaj miként élhetünk? Most is szegény vagyok én, Még szegényebb leszünk. Egy koldusbul kettő, Utóbb több is válhat, Elég nyomoruság Bus fejemre szállhat. Ha városit veszek el, Nem szokott munkához; Nem illik a dolog Kisasszonyságához. A sült galamb pedig Nem repűl szájához, Ha serényen nem lát A maga dolgához. Ha falusit veszek el, Otthon ül, goromba, Minden mulatságban, Csak orczán piritja. Nem is leszen vele Éltem boldog soha; Látom: a szerencse Nekem csak mostoha. Ki hasonló hozzám, Ugy látom én ebben, Mint egy világos szint Mutató tükörben. Mintsem hogy én sokat Szenvedjek éltemben, Jobb én nekem, maradnom Ifju legénységben.

209. Ez a derék legény házasodni akar, De nem megy hozzája, kit elvenni akar. Jól meggondold, rózsám, elejét, utóját, Hogy kivel kötöd be két szemed világát. Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnád, Se nem tarka kendő, hogy megfordíthatnád.

210. Három éli van a sásnak, Hamis lelke van a lánynak. Négy éli van a gyékénynek, Igaz lelke a legénynek. Nem tud tettetni a legény, Gyakran megcsalódik szegény. De a leány szép szin alatt Megcsal, mérget ad méz alatt.

211. Nem vagyok én paraszt ember, Reám ugy nézzetek; Familiám, nemzetemre Bár figyelmezzetek. Bizonyos anyám volt, Kirül apám igy szólt, Hogy a fagyban aratáskor megholt. Eszem-iszom törzsökébül Származtak eleim, Ezt mutatják a korcsmákon Adós leveleim. Apám akárhol járt, A vizben nem tett kárt, Evett, ivott, sok kinálást nem várt. Hogy én vagyok e törzsöknek Egyik igaz ága: Bizonyitja száraz torkom Gyakran szomjusága. Ihatnám mindenkor, Reggel és éjfélkor, Csak kaphassam, mindenkor jó a bor. Egyik ága czimeremnek A jó káposztás hus, Melyre ha nincs kolbász rakva, Szivem is immár bús. Oh áldott káposzta! Paradicsom hozta! Áldott, a ki kolbászszal foltozta. Másik része czimeremnek Ama jó bosporos. Ha a sült hus borsos lészen, Legyen is jó boros. Mert bor nélkül méreg, Egye meg a féreg; Annyit használ, mint ebnek fakéreg. Harmadikát czimeremnek Hiják kaszáslének, Eztet mondják a magyarok Legjobb ételének. Valaki ezt falja, Ajakát megnyalja. Kálvinista menyországnak vallja. Nemes levél pecsétemnek Ha kivánod tudni A viaszát, nem akarok Én abban hazudni. Ez forditott kása, Melynek nincsen mása; Sczithiából vagyon származása. Eztet csak sátoros s jeles Ünnepen készitik; De az asztalt ezzel nagyon Szépen ékesitik. Hasunk jó barátja, Egy forinton latja; Szalonnátul vagyon jó illatja. Boritéka levelemnek Két katonabéles, Rétessel van ki bélölve, Jó vastag és széles; Oh drága ármális! Böcsös uraknál is, Könnyen lehetsz ezzel generális. Addig valál virágodban, Hervadt Magyarország! Mig e drága jó étkektül Magad meg nem fosztád. Mihent a tortáta Országod meglátta: Elfonyadtál, már mikor állsz lábra!

212. Elment a kisasszony, Trézi, Kölcsön üres zsákot kérni; Hogy asszony anyja küldötte, A magáét kiégette. Tekintetes szomszéd asszony! Azért küldött anyám asszony: Ha egy üres zsákot adna, Ma bengészni kisétálna. Kisasszony lelkem, csak egy van, Az is az urfi alatt van, Ha kiveszem, felkel, majd sir; Éhes mindjárt kenyéret kír. Pedig már egy falat sincsön, Tegnap kértem egyet kölcsön. A lisztünk is már elfogyott, Hombárunk is összerogyott. Majd hát, tekintetes asszony, Hoz kenyeret anyám asszony, Ha felkel is János urfi, Kenyérrel kell csititgatni. Csak ne bántsa, kérem szépen, Mert mezítelen van épen; A gatyáját meglugoztuk, Róla még tegnap lehuztuk. Ugy kötöttük be a zsákba, Hogy szegényke meg ne fázna. Mert nincs neki több gatyája. Zsákon van hosszu párnája. Zsákunk nincs, tavaly eladtuk, Az árát is bálban hagytuk. Az urfinak nagy kedve volt, A sok serbe majd bele holt.

213. Hogy mehetnék én te hozzád, Én édes szerelmem? A kutyának ugatása Észrevétet engem. Adok csontot a kutyának, Vége lesz az ugatásnak; Igy bejöhetsz hozzám. Hogy mehetnék én te hozzád, Én édes szerelmem? A lovaknak dobogása Észrevétet engem. Adok szénát a lovaknak, Vége lesz a dobogásnak; Igy bejöhetsz hozzám. Hogy mehetnék én te hozzád, Én édes szerelmem? A ludaknak gágogása Észrevétet engem. Adok zabot a ludaknak, Vége lesz a gágogásnak; Igy bejöhetsz hozzám. Hogy mehetnék én te hozzád, Én édes szerelmem? A macskának nyávogása Észrevétet engem. Adok tejet a macskának, Vége lesz a nyávogásnak; Igy bejöhetsz hozzám! Hogy mehetnék én te hozzád, Én édes szerelmem? Az egérnek czinczogása Észrevétet engem. Félre, vitéz! minek is élsz, Ha már egy egértül is félsz; Távozz tőlem messze.

214. A dió is törve jó, Az asszony is verve jó! Elhidd bizony, elhidd bizony, Ritka van jó asszony. Mert az asszony gyarló, Másokhoz hajlandó. Elhidd bizony, elhidd bizony, Ritka van jó asszony. Azon kivül csacska, Hamis mint a macska. Elhidd bizony, elhidd bizony, Ritka van jó asszony. Hárman négyen összegyülnek, Csak ugy tanácskoznak, Sógor asszony, komám asszony, Bába asszony, gyerünk a korcsmára, Meggyühetünk, ha sietünk Holnap délutánra.

215. Mindennek van szeretője, Csak én nekem nincsen, Kinek kettő, kinek három, Nekem egy csep sincsen. Ha az Isten egyet adna, Jaj, beh megbecsülném; Kezét lábát összekötném, A füstre feltenném. A barátok, a barátok Faczipőben járnak; Azok élik világokat, A kik ketten hálnak. Én, mint szegény árva legény, Csak egyedül hálok. Minden felé tapogatok, De csak falat látok.

216. Minek az a pörge kalap, Ha a legény csak egy darab? Hej huj hajnalban, Meghalok bánatomban. Minek az a pej paripa, Ha más nyargalódzik rajta? Hej huj hajnalban, sat. Minek az a rojtos gatya? Ötvent, hatvant vágnak rajta. Hej huj hajnalban, sat. Minek az a selyem kendő, Ha a leány nem kelendő? Hej huj hajnalban, sat. Minek a suvikszos stibli, Ha a legény hibli, hubli? Hej huj hajnalban, sat. Minek az a fényes csizma? Ötven font vas csörög rajta. Hej huj hajnalban, Meghalok bánatomban.

217. Szintelen, szintelen A legény, mig nőtelen; Ázik is, fázik is Egyaránt nyáron, telen; De ha lészen párosa, Pirul arczulatja, Rózsaszinűre mossa Szerelem harmatja. Szintelen, szintelen A leány, mig férjtelen; Ázik is, fázik is Egyaránt nyáron, telen; De a férje árnyékában Jobban fölmelegszik, Mintha leány korában Parázstűzbe fekszik. A ki hát szájat tát A páros élet ellen, Harázsló, varázsló Légyen az a szemtelen. Száraz fán járjon, keljen, Száraz fán zápuljon, Kenderhámot viseljen, Kenderen kimuljon.

218. Ne készits nagy palotákat jó barátid számára; Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára: Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod, Utoljára magad maradsz azon is, meglátod. Jobb az Isten minden papnál, És az erszény száz barátnál. Gazdálkodj és imádkozz: A konyhára többet hoz.

219. A mely leány sokat szeret, Jámbor asszony ritkán lehet; Mert mihelyt annyira mehet, Hogy fejére kontyot tehet: Az urát nevezi lónak, Hol deresnek, hol fakónak; Magát pedig mondja jónak, Nem barátja a szép szónak. Ha még egyszer legény lennék: Megnézném, a kit elvennék; Megválogatnám a leányt, Mint a piaczon a dohányt. A dohánynak a pirosát, A leánynak a csinosát. Ha még egyszer leány lennék: Megnézném, hogy kihez mennék; Megválogatnám a legényt, Mint a piaczon az edényt. Az edénynek a mázosát, A legénynek a szálasát.

220. Lám, megmondtam tegnap este, Hogy ha nem jösz a fonóba, Csalfa lány vagy, rám se is nézz, Mert itt hagylak ebadóba. Nem kell nekem többé Soha senki szép leánya, Legyen bár a mese tündér Ilonája, Lám megmondtam valamennyi, Mind hamisnak terem a lány. Annyi bennök a hamisság, Mint a levél a fa galyán. Egyik tizenkilencz, Egy hián husz valamennyi, Hová tudjon hát a szegény legény menni. Borcsa édes, Marcsa kedves, Julcsa nyájas, Panna mézes, Ilka sugár, Hancsa köpczös, Jutka módos és beszédes. Ámde Borcsa, Marcsa, Julcsa, Panna, Ilka, Hancsa, Mintha mindet egy bordában szőtték volna.

221. Azt mondja kend, hogy megver, Hogy a guzsaly csak hever. Hát kend ugyan mit csinál? Kertbe néha kisétál. Mit veszekszik kend mindég, Tudja az egész alvég. Mondtam, hogy nem szeretem; Minek vett el kend engem? Csak egy rása szoknyába Nem mehetek a bálba. Adja el kend a tinót, Vegyünk rajta viganót. Azt mondja kend, nem bánja, Hogy a pénzét kihányja. Veszen nekem nem egyszer Vásárfiát a mester. Csak rá vesztek még egy szót: Ha nem vesz kend viganót, Ugy elmegyek a háztul, Meg nem lel kend falustul.

222. Rákos mezőn egykor pesti vásárrul, Tul a Tiszán levő csikós, bundástul, Dudástul, bundástul, Három itcze finom borra befordul. Azt kérdezik az ottvalók tréfábul: Ha tudnak-e tul a Tiszán magyarul? Tiszántul, magyarul? Felel nekik ezen csikós tréfábul: Tul a Dunán iszik magyar glázlibul, Megeszi a roszprádlit a czintálbul. Dunántul, glázlibul! Ebugatta módon van ez magyarul. Tul a Tiszán iszik magyar kulacsbul, Jó paprikás hust is eszik bográcsbul. Tiszántul, bográcsbul! Bezzeg ugyan helyesen van magyarul. Kocsmárosné nálunk beszél magyarul, Itten pedig magyar szótul majd megful. Tiszántul, magyarul! Nem is fér ki a német szó torkábul. Dorog hajdu városában Tiszántul, Prédikál az orosz pap is magyarul. Dunántul, sógorul, A bakter is gugog éjjel golyvábul.

223. Pázsitos udvaron lakik a szegénység, Üres kamarába beszorul a szükség. Ott egy fedél alatt legközbül az éhség, De atyafi-látni gyakran jár az inség. Előáll a restség, mint egy édes atya, Mellé a korhelység, mint egy édes anya. De a sok borital csak azt erősiti, Hogy mindenik neki tulajdon gyermeki. Restség korhelységet annyira szerette, Hogy most nem régen is teherbe ejtette. Borital fiokat szereti elvenni, Ugy szokta magánál örökre tartani.

224. Az asszony egy szükséges rosz, de a férje Jóvá teszi, csak lábsziját ne kimélje. Csókolja meg kétszer, Lábszijazza meg hétszer, Minden héten! Ujju! minden héten. Bánom én a házasságom, a mig élek; Szaporodik a sok poronty, attul félek. Már is tele a kuczkó, Majd megbódul a ficzkó Boszujában, Ujju! boszujában. Föl sem veszem a világot, eb busuljon! Csak hogy tőlem a komorság eloszoljon. Előveszem a pintest, Megujul ettül a test, Egyszeriben, Ujju! egyszeriben!

225. Kincsem, komám asszony! Csak olyan az asszony. Ujjai az orsón, Szemei a korsón. Ha megitta magát, Félre üti kontyát. Kincsem, komám asszony! Csak olyan az asszony. Dudolja nótáját, Hajtja kotyogóját, Mereszti a száját, Nyeli borocskáját. Kincsem, komám asszony sat. Ha azt mind kiitta, Veszett ilyen adta! Pöröl sikos nyelvén, Urától sem félvén. Kincsem, komám asszony sat. Medve pofozza meg, A bagoly rugja meg, Vágja le a sárkány, Röfögje az ártány. Kincsem, komám asszony sat. Ha magát megunja, Pajtását kinálja: Igyál! most van módunk, Még fennáll a kontyunk. Kincsem, komám asszony sat. Ha az majd lecsuklik, Nekünk is ugy tetszik, Fekszünk nyoszolyánkra, A puha párnánkra. Kincsem, komám asszony! Csak olyan az asszony.

226. Ázsiából jött dicső eleink, Párduczbőrös, kalpagos őseink, Ha egy aba posztó mentét vettek, Abban becsülettel megvénhedtek. Puczot, dominót még nem ismértek, Likőröket hitelbe nem kértek; A czukkerpakkeráj, meg a torta Igazán gyült pénzök el nem hordta. A sok olasz tészták és fagylaltak Sok magyar vért már ugy megfagylaltak, Hogy az igaz magyar vér helyébe Csupa savó folydogál erébe. A sok régi magyar öltözettel Sok szép szokás és erkölcs veszett el. Minket megemészt a más módia, A speczeráj és galantéria. Módi ruhánk azért ugy ujuljon Hogy kevés vagyonunk ne pusztuljon. Igy aztán nem átkozzák hamvaink Miattunk szegény maradékaink.

227. Gyászos én életem, Bánom cselekedetem, Hogy én pappá lettem. Nem tetszik ez élet, Mert engem a természet Más utra vezérlett. Igaz: urak a papok, De nincsen nyugodalmok, Mert szerelemrabok. Járnak gyászruhába, Nem mehetnek a bálba, Sem a játékházba. De majd ugy cselekszem, Papi ruhám leteszem S mással fölcserélem. Nem kell reverenda, Maradjon a klastromba, Nekem többé soha. Sok szem néz a papra, Sok fül hallgat szavára, Predikálására. Eszének kell lenni, A ki megy predikálni, Vagy misét szolgálni. Nem lehet ott nevetni, A lányokra inteni, Szemmel hizelkedni. Bár ne mentem volna Én is ma a templomba, A szent rorátéra. Lámpás nélkül mentem, Helyem eltévesztettem, Egy szép lányhoz ültem. Meglátott a püspök, Bezzeg volt száraz früstök, Izzadott az üstök. Nagyon megbűntettek, Füstös kóterbe tettek, Még vasra is vertek. Pedig nem vétettem, De még sem volt hitelem, Sem semmi kegyelem. De azért nem busulok, Mihelyt megszabadulok, Katonának állok. Nem kell reverenda, Maradjon a klastromba, Nekem többé soha.

228. Nyomoruság az életem, A sok adót én fizetem; Nincs, ki könnyitse sorsomat, Van, ki nevelje bajomat. Én állitom a katonát, Én fizetem annak zsoldját; És hogy az urat őrizze, Nálam kovártélyozzák be. Én csinálom meg a gátot, Mégis én fizetek vámot: A nagy adó terhe alatt Házgerendám majd leszakad. Házam előtt áll a biró, Nem hatja meg a sok siró; Kocsira rakja gunyámat, Utolsó véka buzámat. Sok csak a lábát lógatja, Mégis zsiros a falatja. Ha szememből nem foly könyem, Sótalan eszem kenyerem.

229. Meg ne mondja komám asszony Az uramnak, Hogy eladtam a zabomat A zsidónak. Ha kérdi, azt mondja kend: Egy szemet se látott kend. Komám asszony! Van én nekem egy kakasom, Majd eladom, Ha kérdi az én emberem, Majd azt mondom: Hogy valaki elvitte, Hogy a róka megette. Komám asszony! Egy két véka kukoricza Még az nem sok, Látom én, hogy visznek el még Többet mások. Jobb ma nekem egy, kettő, Mint holnap tizenkettő. Komám asszony! Ördög bujjék az én uram Bocskorába, Mért nem tudja, hányszor mentem A kocsmába. Nincs a fején annyi szál, A hányszor megcsaltam már. Komám asszony! Elküldöm én a lányomat A kocsmába, Hogy töltessen kilencz itczét Csutorámba; Kilencz itczés a gyomrom, Tizedikkel megtoldom. Komám asszony! Ördög bujjék komám asszony Ködmönébe, Kilencz itcze pálinka fér A zsebébe. Tizediket ugy viszi, Attul fájul a feji. Komám asszony! Ördög bujjék komám asszony Bocskorába, Mit csatangol éjjel nappal A kocsmába. Hogy a fene egye meg, Mikor szőrösödik meg? Komám asszony!

230. Isten áldjon meg, édes barátom! Jó hitvestárssal, szivből kivánom. A házasságra van kedved, látom. Azért a rendet tartsd meg, javaslom. Lába nyomaért vadat ne keress, Kecskét gyapjáért soha ne fizess, Üres tarisznyával lovat ne keress. Nőtlen legénynek ez a rend helyes: Arany ezüstért czifra ruháért, Leányt el ne végy koszorujáért, Inkább szeressed jámborságáért, Előtted való szép járásáért. Ne nézz a leány tánczos lábára, Ne hajolj az ő mézes szavára. Figyelemmel légy indulatára, Tanulj szert tenni szive titkára. Jól lehet ezt még én nem próbáltam, De jó barátom házánál láttam, Az asszony dolgát ott megtanultam, Urához ilyen szavát hallottam. Mondja urának: egyél, ha hoztál, Üres konyhára mért házasodtál. Hogy megkészitsem, mondd meg, mit adtál, Egyél kenyeret, nincs egyéb annál. A szegény férfi nem tud mit tenni, Szegény létében a vizet veszi, Száraz kenyerét azzal öntözi, Az asszony dolgát sirva könyezi. Koporsójáig gyász dolga annak, Kinek szemére efélét hánynak, Ilyen rosz asszonyt kerüld, mint lehet, Mert ez sok bút hoz fejedre neked. Régi beszédben igaz közmondás: Tanulj másoktól, hogy sok bút ne láss. Az igazmondás nem emberszólás, De a rosz asszony holtig való gyász. Azért, barátom, adom tudtodra, Ezen tanácsom ne vessed hátra: Magadban járó, ne hágj nagy fára, Mert visszaesel fejed lágyára. Mert nehéz dolog az erőtlennek, Nagy fát levágni a csonka kéznek, Gazdag lányt venni szegény legénynek, Nagy fát mozgatni az erőtlennek.

231. Reménység az embert gyakorta táplálja, Strázsa istrázsáját reménységért állja, Erős hadat, várat ugyanazért szállja, Hogy pályafutását ő is megpróbálja. Hol kiebb, hol belebb halászhat a halász, Távol puskájával kerülget a vadász. Lépet vet és lest hány reggel a madarász, Reménységért hányja horgait a halász. Tengeren a gályák ha elszakadoznak, Eloszlott deszkákhoz sokan ragaszkodnak, Noha ők, szegények, szárazat sem látnak, De jó reménységért azokhoz kapkodnak. Jó reggel vitézek ágyokból fölkelnek, Lovat abrakolnak, puskákat töltenek, Fegyvert, kardot kötnek, harczra ugy készülnek, A jó reménységért csaknem elröpülnek. Jó reggel a szántó nézi taligáját, Igazgatja vasát, éles csoroszlyáját, Elébe ragasztja csikorgós tézsláját, Ökrei nyakára felteszi a jármát. Oh boldog szerencse! engem is jól biztass, Kenyeret holtomig, Istenem, szolgáltass, Te szent országodra igaz utat mutass; Ha meg kell is halnom: lelkemnek irgalmazz.

232. Nincsen szerencsésebb a paraszt embernél, Mert jobban foly dolga minden mesterségnél. Nem cserél papokkal, Sem gazdag urakkal, Sorsa jobb ezeknél. A pörpatvaroktól nem félti jószágát, Az ellenség ellen nem őrzi országát. Azért csendességben Nyugszik békeségben, Vigasztalja magát. Paraszt az urakat tartja s királyokat, Tartja a papokat és a katonákat. Tartja szegényeket És jövevényeket Tartja diákokat. Ha paraszt nem volna, ha ő nem szántana, Buza nem teremne, mindenik koplalna. Ha ő nem kapálna, Torkunk megszáradna, Vajmi nagy kin volna.