23

Történet, feltalálók vigasztalására. Működik New-Yorkban egy bécsi származású nagyon öreg ember, akinek a mestersége: business-builder, magyarul: üzletfelépítő. Abból él, hogy feltalálók elmennek hozzá, elébe terjesztik a találmányt, ő aztán megvizsgálja, jónak vagy rossznak találja, és ha jónak találja, «felépíti». Kidolgozza az értékesítési tervet, sőt pénzembert is szerez hozzá. (Nálunk a szabadalmi irodák csinálják ezt.) Erről az öreg emberről beszélte el dr. J. O. úr New-Yorkban a következőket. Megjelenik nála egy szegény ember egy ötlettel. Valami autó-gummi-dolog volt, nem annyira találmány, mint inkább üzleti ötlet: új és ügyes módja a kilométerszámra adandó pneumatik-bérletnek. Az öreg bölcs elolvassa a memorandumot és igenlőleg bólint.

– Jó – mondja.

A feltaláló azonban kétkedő ember.

– Tényleg jó? – kérdi.

– Nagyon jó – felel a bölcs. – Biztos üzlet.

A feltaláló, mondom, kétkedő ember.

– Kérem – mondja – én nem nagyon bízom benne. Amióta ezt a memorandumot megírtam, sok ellenérv jutott eszembe. Tele vagyok aggodalommal. Féltem a kis pénzemet.

Az öreg bölcs összeráncolja a homlokát és dühösen kiált rá:

– Ha én azt mondom, hogy jó, akkor jó. Kinek néz maga engem? Legyen nyugodt, én vagyok a legóvatosabb ember a világon. Én kidobtam Bellt, aki a telefónnal jött hozzám, és kidobtam Edisont az izzólámpával. Egyikben sem láttam biztos üzletet. Ha én a maga találmányára azt mondom, hogy jó, hát nyugodt lehet.

És igaza van: dicsőségnek nem nagy dicsőség egyik se, de óvatosabb már nem igen lehet valaki.