← Table of contents
Magyarhon szépségei; A legvitézebb huszár

VÉGSZÓ.

Reading edition

Hősünk életrajza nem költemény.

A miket elmondánk róla, azok a történetírás sajátjaivá váltak.

Még most is élnek azon korból való emberek, a kik e tényekre visszaemlékeznek s bizonyítják azoknak valóságát és még sokkal többet tudnak felőle mondani; a miket mind följegyezni nem volna hely e kis könyvecske lapjain.

Kútfőink voltak az «Oesterreichischer Beobachter» egykorú lapjai és tudós hazánkfia – Nagy Pálnak 1849-ben kelt életirása, a további eseményeket élők szavai után egészítettük ki. Minden tény hiteles okiratokkal van megállapítva, a mik kétségtelenné teszik, hogy Simonyi József volt a magyar történet leghirhedettebb hőse.

Nagyobb jelenet, mint maga Toldi és méltó, hogy egykor hasonló költőjére találjon.

Majd hogyha egykor ő is a regekör személyei közé emelkedik, mint lovagkorunk hősei.

Addig is ne hagyjuk eltörlődni emlékét; míg az utókor költői keze elmossa emberi hibáit s felmagasztalja hősi erényeit.

Honának büszkesége, lelkesedése volt ő; a nagy Széchenyi Istvánnak ifjú korában óhajtott mintaképe.

E dicső hazafinak más utat jelölt a sors a honboldogítás halhatatlan hiréig. Ketté törte a kardot s a szellem harczaihoz utasítá őt. Simonyit letörte, a kardok bajnokát s támasztá Széchenyit, az eszmék vezérét. – Vajjon mit kezd velünk, hogy ezt is összetörte?

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings