A TORDAI HASADÉK.

A tordai hasadék a természet egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegyláncz tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak csak itt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhatagokká porlasztotta a bérczfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építés pillérei állnak el a falaktól.

A Magyarpeterd felőli bejáratát egy óriási csúcsíves sziklakapú alkotja, több száz lábnyi magas, a világ legnagyobb diadalíve.

Az átelleni bércztetőről az egész sziklacsarnokot végiglátni, mely megragadó szépségével az isteni némaságot egyesíti.

S e felséges táj nem volt mindig ilyen csendes. Egy darab világtörténet ment itt végbe. A római műveltség egyik előre tolt központja volt itten. Túl a hasadékon volt a tartomány legnevezetesebb városa: Salinopolis s a fensíkon mellette megerősített táborhely; lánczolata a védműveknek, honnan az uralkodó Róma az éjszaki barbároknak parancsait osztá. A kétezer év előtt vájt sóbányák tanui ez életnek, és a roppant kőkoczkák s a romok alól napfényre kerülő arany ékszerek, pénzek, fegyverek, hamvvedrek, síremlékek s művészi alkotású istenszobrok töredékei hirdetik, hogy itt hajdan egy darab Róma volt. A hatalmas Traján-út még most is ott domborodik a zöld szántóföldek között, hosszú, egyenes vonalban. Azután más lakók jöttek. – A letelepedett magyar népnek egyik szent királya: László, itt vívta döntő harczát a kúnok ellen. A legenda azt meséli, hogy az ő imádságára hasadt ketté a bércz, hogy ellenségeit visszatartsa; átszökellő lova patkójának nyomát ma is mutogatják a szikla ormán s azon helyen kápolnát építettek a szent harcz emlékére. Azt a kápolnát megint Dzsingisz kán fiának mongol hordái pusztíták el s akkor a sziklafolyosóban védte magát a nép az egész mongol tábor ellen. Majd a szabadság és vallásháború alatt volt itt menedéke Rákóczi portyázó vezéreinek, kik még a harcz bevégezte után is innen folytattak egy mesebeli küzdelmet százan egy egész világ ellen. Azontúl csak az emlék maradt meg s az elrejtett kincsekről szóló mondák. A szent László kápolnája helyén egy faépület húzódott meg keleti hitű kalugyerek számára: mely még nem rég állott. Ma már azt sem találjuk ott, csak egy alacsony kőkereszt jelöli – a kalugyerek egykori temetőjének helyét…

A kétnyilatú sziklakapun áthaladva, a tíz-húsz ölnyi távolra szétnyilt két sziklafal odafenn csak egy keskeny szalagját engedi látni az égnek: csak a déli sziklákon megtört verőfény tanusítja, hogy nappal van.

A hegyrepedés, egy óra járásnyi távolban a Hesdád völgytől, annyira összeszűkűl, hogy a két átellenes fal nem esik egymástól távolabb három ölnél. Ha csak egy kissé meg van is áradva a Hesdád patakja, a két fal medre között csak neki vetkőzve és nagy elszántsággal lehet keresztül hatolni. Azért a tordai hasadék tulsó kapuját nagyon kevés ember látta testi szemeivel.

Ez a szoros igazán kapu.

Még nagyon jól kivehető a két horonyzat, a mi a kirugó sziklafalba van vágva; e rovátkokba bocsáták le a vár lakói a nehéz tölgyfakaput, mely aztán zsilipként zárta el a patakot. E kapunak legalább tizenöt láb magasságúnak kellett lenni: a mit világosan jeleznek a vízmosás nyomai a sziklában, egész üregeket, gömbölyű döböröket vájt a bezárt hullám a kapu felett. E bevágáson túl látszik a nyoma a vasrostélynak, melyet kerekes lánczczal vontattak fel, mikor a zsilipet megnyitották. Olyankor azután a sziklafolyosó felső részébe felszorított víztömeg, mint a Fáraó népét elseprő tenger, omlott az alsó mederbe s ha ostromló sereget talált benne, azt tisztára kiseperte, ha ezernyi ezer is volt.

E vasrács és zsilip védte a két barlangvárat, mely a szűkülésen túl egymással szembenéz, úgy hogy egyiknek kapujából a másikához nyíllal, puskával át lehet lőni. A néphagyomány e természeti erősséget utolsó véderejéről Balyika-várának nevezi. Két egymásra néző barlang az a két sziklafalban, a patak medre fölött egyforma magasságban, mely hetven lábnyi lehet. Az északi oldal barlangjához csak szikláról-sziklára mászva lehet feljutni; tágas szája annak is be volt falazva s a fal bejárata is oly magasan volt, hogy oda valószinüleg csak lábtón jutottak, a kik benne laktak.

A déli oldalon levő barlangvár azonban valóságos erődítmény. Tágas boltív alakú száját a bejáratnál széles tömör kőfal zárja el: óriások rendszerében alkotott sziklabástya, mintegy tizenöt láb magasan, s azonfelül még egyszer olyan magas a barlang kapuívezete, de az első falon túl jön egy második, mely a barlangot egész magasságban elzárja, ezen ajtók és ablaksorok látszanak, tanuságul annak, hogy ez kellőképen berendezett otthona volt valakinek.

Ehhez a barlanghoz egy öblös völgyteknő vezet föl. E völgyecske a vadon virágos kertje. Még késő őszszel is tele zöldelő cserjével s az őszi virágok ritka fajaival.

Szenvedélyes fűvészek nagyon jól ismerik e helyet. Hogy Torda felől hozzá lehessen jutni, egy osztrák tábornok puskaporral vetteté szét a sziklákat s úgy vágatott egy merész útat a sziklaoldalba; ezt az utat most egy magyar főpapról nevezték el, ki tekintély és Mecenás a botanikus világban s maga is gyakran látogatja e helyet.