KÍNAI GONDOLKODÓK.
Reading edition
A KÍNAI LÉLEK.
A mennyei birodalomban találjuk az emberiségnek egyik legrégibb és legönállóbb kultúráját. Kr. e. kétezer esztendővel van már iskolája és a XII. századtól fogva az egész birodalomra kiterjedő egységes vizsgálati rendszere. Ugyanekkor kiadott építési szabályrendelete aprólékosan előírja, milyen rangú ember, hány oszlopos, milyen magas és milyen színű házat emelhet.101) Buddhizmust megelőző műveltsége és irodalma minden idegen befolyástól mentes; szakembernek eddig nem sikerült semmiféle turáni leszármazás vagy az északi samanizmustól való függés földerítése.102) A kínai kultúra elszigetelten álló nemzeti lélek alkotása, mely az őskor messzeségéből nyúlik át napjainkba. Négyezer esztendős irodalommal rendelkező hatalmas nagy nép áll itt előttünk, melynek lelkülete az európai ember számára szinte érthetetlen. Krause müncheni sinologus jelenleg vezető műve szerint a felületes könyvek egész serege terjeszti Kelet-Ázsiáról a tudatlanságot.103) A képek, a nyomdai kiállítás fényes; a teozófikus frázisok nagyszerűen konganak, de a szöveg tudományos értéke minden kritikán aluli. Az eddigi amatőr sinológusok serege mindjobban hamis prófétának bizonyul. A nagy kutatók műveiben a kínai lélek következő vonásai domborodnak ki.
1. Mindenekelőtt erősen fejlett benne a családi érzék és a fajszeretet. Bármiként változnak a dinasztiák és a kormányzati rendszerek, bármennyire versengettek az oligarchák és a mindent elnyomó bürokrácia, a kínai nép mindig megőrizte egyéniségét és erejét, mert ez a családi élet nagyrabecsülésében rejlett és nem változott sem uralkodókkal, sem rendszerekkel. Náluk a gyermek egész jóléte a földön a szülők és az ősök megbecsülésétől függ. Ezért áldoznak az ősök szellemének, ezért gondozzák babonás kegyelettel a mindenfelé szétszórt sírokat. Ezek kedvéért akasztották meg az óriási birodalom közlekedését, úthálózatának és vasútvonalának kiépítését, mert az élők járhatnak másfelé és elköltözhetnek, de a halottat nyugalmában megzavarni nem lehet.
Az ősök tiszteletével vetekszik a császárok és nagy emberek tisztelete és ezzel a fajhoz való ragaszkodás. Közmondásos a kínai copf szeretete. De nemcsak a copfját tartja drága kincsnek, hanem végtelenül nagyrabecsüli egész viseletét, étkezését, szokásait, babonás néphitét. A japán könnyen elfogadja az európai kabátot, a katonai egyenruhát, kivetkőzik faji külsőségéből, a kínai azonban sohasem. Más fajjal nem keveredik, át nem házasodik; ezért az egész világtörténelemben az egyetlen nép, mely teljesen megtartotta nemzeti bélyegét, nem mozdult ki arról a helyről, hol a történelem szemhatárán először feltűnt és semmi lényeges változást életmódja nem mutat az ősidőktől a XX. század forradalmi mozgalmáig. Még ennek se tulajdonítsunk nagy jelentőséget; a négyszáz millió lakos közül alig egymillió vesz részt benne.
Az erős faj- és családszeretetnek árnyoldala az erős érzékiség. Amily igénytelennek látszik a kínai, alapjában véve éppoly gyönyörhajhászó és haszonleső. Pauli heidelbergi orvosprofesszor szemrehányást tesz az ópiumszívóknak és ezt a választ nyeri: «Az a félesztendő, amit boldogító mámorban eltöltünk, felér azzal a tíz-húsz nyomorúságos esztendővel, amivel megrövidítjük életünket.» A legraffináltabb izgatószereket ők termelik és fogyasztják hihetetlen mennyiségben. A nőtlen életet nem értékelik és nem értik meg, ennek követelése volt évszázadokon át a buddhizmus terjedésének fő akadálya. Ha házasuló korban levő fiú komolyan megbetegszik, rögtön megházasítják; ha pedig meghal a házasság előtt, a fiúgyermek lelkét a halál után is összeadják valamely korán elhúnyt leány lelkével.104) A hagyományok túlbecsülése, a kultúra megállása és kővé változása szintén a család túlzó szeretetének következménye: «Így szántott az apám és az ükapám, hogyan szántsak én másképpen.» Csak az a jó, amit az ősök végeztek. Innen van az, hogy Kína történelmének csak első századában volt produktív, míg a hagyományok ólomsúlya rá nem nehezedett. Később minden újítást, minden haladást mint eretnekséget vagy államellenes vétséget kárhoztatott.
2. A kínai lélek második nagy tulajdonsága a gyakorlati értelem túltengő uralma. Ebben az országban minden ember majd minden tetténél azt kérdezi, mennyi haszon lesz belőle. Kitűnik ez már legrégibb legendás könyvükből, a nagy szabályból, melyet állítólag Kr. e. 2000 esztendővel kapott a császár az égből. Az egész nem egyéb, mint gyakorlati ismeretek halmaza és a mű vége mint kínai eszményt a következő öt boldogságot sorolja fel: hosszú élet, gazdagság, nyugalom, erényszeretet és jó halál. Ezek ellentéte az öt csapás: a szerencsétlen és korai halál, szegénység, búbánat, erkölcsi züllés és gyengeség.105) A hegyi beszéd nyolc boldogságából egyet sem találunk meg; az istenországa előttük számot nem tevő tényező. Még legelvontabb gondolkodója, a magábavonuló Lao-ce sem éri be merő elmélettel, inkább arra nyujt útmutatást, hogyan szerezhetünk egész életünkre döntő élményt, a világrend szemléletét. Ők a földi életért, az öt boldogságért túrják a földet, kutatják a természetet, rójják a betűket. Megvalósítására legalkalmasabbnak tartják a szent foglalkozást, a földművelést és a kereskedelmet. Maga a császár is minden évben felszántott és bevetett egy darab földet. Az elfoglalt területeket mindig a földműveléssel hódították meg igazán és ezzel jobban magukhoz láncolták, mint fegyverekkel.
A földművelés a legszentebb, de a kereskedelem a legkedveltebb foglalkozásuk. A keleti kereskedelem úgyszólván kezükben van. Szibériától kezdve le egészen Malakka félszigetig mindenütt ők az üzlettulajdonosok, vagy legalább cégtársak, főleg a gyárakban és bankokban. Hamar megtanulják minden nép nyelvét, főleg az angolt. Maguk mellől minden nemzetet kiszorítanak, minden árut a legolcsóbban kínálnak és az udvarias bókokban, sima beszédben felülmulhatatlanok. E mellett üzleti életükben nagyon megbízhatók. Amit egyszer megígérnek, azt megtartják akkor is, ha belepusztulnak. Az európai pénzemberek nem emlékeznek, hogy kínai ember megcsalta volna őket.
3. Jellemző főleg szellemi életükre az atomisztikus, kazuisztikus gondolkodás és ennek következménye az igazi teremtő képzelet hiánya. Szeretnek egyes esetekkel bibelődni, egy embernek egy cselekvését apróra megfigyelni. Így lesz náluk az etika a gondolkodás kezdete. A nyugati ember az egyetemesből indul ki, a nagy mindenséggel foglalkozik és metafizikát alkot. Az erkölcstan nyugaton a filozófia koronája, melyet csak a sokratesi korszak emel tudományos színvonalra. Ezzel ellentétben a régi Kínának nincsen rendszeres metafizikája, nincsen ismeretelmélete. Ezt a mozaikszerű gondolkodást fejezi ki a klasszikus irodalom aforisztikus töredékes szerkezete. A bölcsek mondásaiban többnyire egyes esetre illő gyakorlati tanácsok szerepelnek. A mindenség kezdete, vége nem érdekli őket.
Első pillanatra úgy látszik, hogy ennek a föltevésnek ellene mond a kínai nyelv és a kínai írás egész szerkezete. A szerkezet matematikai pontosságú és az írás nem betűt, hanem elvont fogalmakat, szavakat jelent. Úgy látszik, mintha ez a nyelv a filozófiai gondolkodás számára volna teremtve. Minden szó gyök, a gyökök pontos összeállításából áll a mondat, melyben az elhelyezés és a hangzás magassága szerint a gyök főnevet, igét, melléknevet, vagy határozót jelent. Ez a szerkezet azonban megtévesztő. A nyelv nevezett mennyiséggel, milyenséggel foglalkozik, nem pedig nevezetlen nagyságokkal, mint a matematika, és épp azért hátrány, hogy a szószegény nyelv kevés gyöke rendkívül sokfélét jelent. Legtöbb értelmük van éppen azoknak a jegyeknek, melyeket a kínai bölcsek legjobban kedvelnek. Például «sin» alapjelentése szív, de mellékesen használják még szellem, érzület és szándék helyett. «Ming» az egyik dinasztia és Konfucius neve, eredetileg annyi, mint parancs, parancsolni, de jelöli még az ég parancsát, rendelkezését, az ember sorsát, rendeltetését és végül az életet, mint minden teremtmény végzetét. «Li» vallásos szertartás és ezenfelül illemszabály, tapintat, illem iránti érzék.106) Ez a néhány példa szemlélteti, hogy a nyelvtani szerkezet minden pontossága dacára a mondatok logikai elemzése rendkívül nehéz. A következtetésben is egészen más a forma és a tartalom. Betarthatja valaki pontosan a szillogizmus szerkezetét, de ha badarsággal tölti meg, még sem következtet semmit. A kínai szójátékra emlékeztet a következő szofizma: ami Hong-kong-ban van, az nincsen Sang-hai-ban. De Hong-kong-ban nappal van; tehát Sang-hai-ban nincsen nappal. A forma kitűnő; az értelem élclapba való.
Az atomisztikus gondolkodásnak tudható be az is, hogy a gépiesség és külső forma uralkodik mindenben. A vallásban fő a ritus, mellékes a tan. A nevelésben fő az emlékezetbe vésett anyag; minden egyéni gondolat, minden eredetiség hibaszámba megy. A társas életben fő a külső illem, az érzülettel kevesebbet törődnek. Erős gyüjtő szenvedéllyel tudományos téren nagy ismeretanyagot halmoznak fel, de belső összefüggést már nem keresnek; e nélkül pedig nincsen tudományos gondolkodás. Gyüjtő szenvedélyükhöz járul erős hajlamuk a schematizálásra, amely nem töri a fejét okok keresésén, hanem ismereteit hamarosan kieszelt kategóriákba szorítja és ezeknél megmarad időtlen időkig. Igy például az említett «Nagy szabály» kategóriája a négy évszak mellett: öt világtáj, öt alkotó elem, öt szín, hang, íz és zsiger. Egyik sorban a negyedik helyen levő tag kapcsolatban áll minden sornak negyedik tagjával. Így keletnek megfelel évszakban a tavasz, elemek között a fa, színben a zöld és zsigerek közül a máj. Az ilyen mondvacsinált összefüggésekre alapították orvostudományukat, helyesebben kuruzslásukat, jóslásaikat és magatartásuk nagy részét.
Atomisztikus gondolkodás következménye az is, hogy hiányzik bennük az igazi teremtő képzelet. Fő művészetük a festészet, de erejük itt is finomkodásban merül ki. Gondosan megfigyelik a természet örökké változó tárházát és az ebből merített díszítő elem méltán lebilincseli a nyugati szemlélőt; de kompoziciót, művészi szerkesztést, lendületet, árnyékolást hiába keres náluk. Költészetükben két és félezer esztendőn át csak a lírai műfaj szerepelt, melyhez aránylag kevés képzelőerő szükséges. A regény és a dráma csak Kr. u. a XIII. században lépett fel, akkor is inkább indiai mintára készült. Ennek a régi nagy népnek nincsen igazi önálló drámája, regénye, nincsen igazi nemzeti éposza sem. A vallásnak nincsen mitológiája, a babonás néphit buddhista hatásra alakul ki.
Alkotásban a művészet testvére a filozófia. Nem csoda, ha ez is mostoha bánásmódban részesül a mennyei birodalomban. Szorgalmasan gyakorolják itt az ősök tiszteletét, de e mellett nem izgatja őket a kérdés, van-e örökélet, hogyan és hol élnek ezek a szellemek. Így érthető, hogy az emberi szellem története egyetlen elméleti igazságot sem köszön nekik és ha a kínai nép sohasem élt volna a földön, ugyanannyit tudnánk, mint manapság; az emberi szellem kultúrpalotájához nem szállítottak egy szegletkövet sem.
KONFUCIUS.
I. Konfucius élete, jelleme és szerepe.
1. Nemcsak nemzetének bölcse, mint Cato, Kant, vagy Sokrates, hanem kétezredév óta az egész mennyei birodalomnak valósággal koronázatlan királya. Születési évét olyan fordulópontnak tartják Kína történetében, mint amilyen Jézus megjelenése nyugaton. A kínai történetírók Konfucius előtti és utáni kort különböztetnek meg.107)
2. Származása. Konfucius eredeti nevén K’ung K’iu született Küo Li helységben Tsu város mellett, Lu államban Kr. e. 552-ik esztendő X. hónapjának 21-ik napján. Atyja katonatiszt, ki a régi időkben Sung államban uralkodó királyi családból származott, de nagyon elszegényedett és már a gyermek három éves korában meghalt.108) Az özvegy szegényesen nevelhette a gyermeket, ki jóideig csűröket, majd nyájakat őrzött az egyik főnemesi család uradalmában.109)
3. Már ekkor feltűnést keltett becsületességével, okosságával és a kínai életben oly nagy szerepet játszó szertartások kitűnő ismeretével. Kisgyermek korában az volt a szórakozása, hogy az ellesett cerimóniákat begyakorolta. Később folyton tökéletesíti magát ezekben. Ha nagy temetés megy végbe, ha fejedelmi látogatás érkezik, odaférkőzik a közelbe, kikérdez és apróra megfigyel mindent. Felnövekedve meglátja a ritusok szellemét és életstílust, harmónikus cselekvést keres benne. Önkénytelenül megérzi a divat óriás hatalmát és ezt kívánja a nemzeti élet szolgálatába állítani. A régiek szertartásokkal szőtték át egész társadalmi életüket: a születésnapnak, a nagykorúsításnak, az esküvőnek, versenynyilazásnak és vendégfogadásnak… egész a temetésig mindennek megvolt a maga rendje-módja. Mindezekben a császári udvar volt a mérvadó és a művelt körök társas életében csak az vehetett részt, aki ismerte a társadalmi formákat. Háromszáz fontos és háromezer kevésbbé fontos szabályt kellett minden művelt embernek begyakorolnia. Viszont ezek tudása megadta a föllépés biztosságát és könnyedségét; a szokásokat tudó férfi mindenben ember a talpán és még a legveszedelmesebb helyzetben is sikert arat; ráléphet akár a tigris farkára, még az sem harapja meg.110) Főképpen ezért a rituális tudományáért nyeri már húszéves korában a Fu-ce, azaz mester nevet és így kerül be a történelembe, mint Kong-Fu-ce.
4. Európai életírói mellőzték egyik legvonzóbb jellemvonását: a zene iránti nagy szeretetét.111) Pompásan énekelt, kitűnően játszott citerán és csengő köveken, úgy hogy a császári udvar karmestere őt hallgatva bámulattal kiálta fel: ez az ember hivatott arra, hogy újjáteremtse az emberiség tönkrement kultúráját. Ezen a téren folyton tovább képezi magát. Meghallja a tánccal, pantomimmel kisért «sao» zenét és oly buzgalommal tanulja három hónapig, hogy «mellette elfelejtette a hús ízét», mert a legfőbb szépség és a legnagyobb jóság csendült ki belőle. Ő a zenében is az erkölcsi emelkedést vagy sülyedést érezte. Hogyan értékelte a zenét, kitűnik a tanulásából. Egy citeradarabnál tíz napig maradt, jóllehet mestere sürgette: eléggé tudja már, haladjanak tovább. Kung mentségeket hoz fel: «Még nem vagyok biztos az ütemben; még nem fogtam fel a dal mély értelmét és nem értem a szerző lelkét.» Végül a tizedik napon megállapítja tisztán a játékból, hogy «a dal szerzője komoly, mélyen gondolkozó, messzelátó elme; nagylelkű és megelégedett nemes szív. Most már látom is a szerzőt. Barna az arca, magas a termete és a szeme olyan, mint a tenger mélye. Ugyan ki lehetne más mint Wen király?» Tanára ezt hallva tisztelettudóan felkel, mélyen meghajtotta magát és üdvözölte: «Te bölcs és szent férfiú vagy, ez a dallam tényleg Wen királytól való.» Ez a jelenet elébünk tárja alaposságát, elméjének megfigyelő erejét és képességét arra, hogy teljesen beleérezze magát más lelkébe. Kiérezzük lelkesedését a régi szép kultúra iránt.
5. Hivatása. Harmincnégy éves korában, mint főnemesi gyermekek nevelője elkerült Lo-ba a birodalom akkori székvárosába, hol tudatára ébred nemzetmentő hivatásának.112) Egymás mellett szemléli itt a szent királyok és a vérengző zsarnokok képét. Vérzik a szíve, ha hazájának korabeli állapotára gondol. Északon a mongolok törtek be és fenyegetik állandóan; délen a határőrvidék hatalmas főurai megtagadják az engedelmességet a császárnak és folytonosan küzdenek egymás ellen. Mindenfelé pártütés és felfordulás. Lu tartományban az utolsó kétszáz év alatt harminchat fejedelmet gyilkoltak meg és nem egyszer a trónörökös tulajdon édesatyját. Mágnás családok tartották kézben a nemzeti vagyont, bitorolták a főhatalmat; udvaraikban viszont táncosnők és heterák voltak a mindenhatók.113) Különösen meghatja Tsu herceg és kormányzó képe, ki visszautasítja a felajánlott koronát és karjára véve a trón jogos örökösét, a kis királyt, kihallgatást tart és intézi az ország ügyét-baját. Ő volt a nemzet utolsó nagy bölcse, ki még tovább építette a nemzeti művelődést. Kong-fu-ce úgy érezte, hogy a nagyherceg kérdőn tekint reá és hallani vélte szavát: «Ki fogja megőrizni nagy örökségemet, ki folytatja tovább a kultúra úttörőinek sorát?» Kung megértette a tekintetet és ettől a pillanattól fogva hivatottnak vélte magát arra, hogy a régi nagy királyok szent örökségét a késő unokákra átszármaztassa. Mély titok gyanánt őrízte ezt a vágyat még tanítványai előtt is, csak nehéz megpróbáltatások idején tolult ajkára a panasz: «Már a végét járom, mert régen nem láttam álmomban Tsu herceget.» Íme az eszmény ott lebegett előtte éjjel-nappal és elkísérte álmaiban. Ezentúl a Tsu dinasztia elkorcsosult tagjairól mindig jobban a régi kor nagy uralkodóira függeszti tekintetét és felvillan benne a forradalmi szándék, hogy mint egy új dinasztiának mindenható minisztere menti meg hazáját az összeomlástól.114)
6. Reformtevékenysége. Alig tér vissza hazájába, elűzik a tartomány törvényes fejedelmét, kit hűségből száműzetésbe követ és jó ideig kivonja magát a politikai tevékenységből. E helyett nagystílű a tanítói tevékenysége. Csak ötvenegy éves korában nyílik alkalma arra, hogy államférfiúi képességeit a gyakorlatban is kimutassa. Az új fejedelem a főváros első előljárójává avatja. Egy év alatt úgy rendbe hozott mindent, hogy a szomszéd fejedelmek csodájára járnak, utánozzák rendeleteit és irígyelni kezdik sikerét. A találkozásokon gyors pillantással átlátja a cselszövést és több vitás területet megment fejedelmének, ki hálából közmunka miniszterré teszi. Hatalmát arra használja, hogy megvizsgáltatja az egész ország talaját és elrendeli, hogy minden talajban a legmegfelelőbb fát és gabonát termesszék. Hamarosan elnyeri az ország legfontosabb állását, legkényesebb tisztét: az igazságügyi miniszteri széket. A hagyomány szerint három hónap alatt olyan rendet teremt, hogy büntetésre nem is volt többé szükség, mert mindenki önként tartotta be a jó szokásokat és erkölcsöket, melyeket példájával és az egész udvar tekintélyével uralkodó divattá emelt.
Kétféle ellenségre talált újító munkájában: örökké kritizáló pesszimistákra és szájas pártvezérekre. A pesszimista kritikusokkal nem sokat törődött; ezeknek legjobb cáfolata maga a tett, a siker. De komolyan félt a szószátyár demagógoktól, kiket alábbvalóknak tartott a rablóknál és gyilkosoknál. Ezeket úgy hallgattatta el, hogy közülük a legtekintélyesebbet, Sao-Csong-Mao-t már minisztersége hetedik napján felköttette és elrettentő példa gyanánt feldarabolt testét a királyi palota előtt közszemlére tetette ki. Mikor ezért a kegyetlenségért tanítványai szemrehányást tesznek neki, így magyarázza meg tettét: «Öt gaztett van a földön, mely alávalóbb a rablásnál és gyilkosságnál: első az engedetlen, lázadó lelkület, álnoksággal egybekötve; második a makacssággal, megátalkodottsággal járó gonosz cselekedet; harmadik a hazug beszéd, ha ékesszólás járul hozzá; negyedik a botrányok gyüjtése és ezek terjesztése széles ismeretkörben; ötödik a gaztettek helyeslése és feldícsérése. Ez a Sao-Csong valamennyit egyesítette magában. Amerre járt, mindenütt pártot alakított és lázongott, a tömegbe államellenes véleményeket hintett; erőszakos fellépésével elhomályosította a jog és jogtalanság fogalmát és mindenütt csak saját érvényesülését kereste. Tizenhárompróbás gazember volt, ezért kellett eltenni láb alól». A régi császárok hét példájával igazolja tettét. «Ha a felforgató elemek hordákba gyülekezhetnek, akkor már nagy ok van a búbánatra».115)
7. Kon-fu-ce kegyetlen tettét, mint kormányzati bölcseséget tünteti fel; szeret mindenben mélyre látni, a bűntények okát és megelőzését keresi. Legfőbb oknak tapasztalja a ferde közvéleményt, azért szerinte minden kormány legfőbb teendője a nép zavaros fogalmainak helyreigazítása. Öreg korában magasállású tanítványa, Tsi-Lu magához hívja: «We fejedelme vár rád, mester, hogy hatalmát irányítsad. Mihez fognál legelőször?» «Minden bizonnyal – válaszolja Kung-ce – a fogalmak helyreigazításához.» A katonás Tsi-Lu megvetően legyint erre. «Csak a fogalmak forognának kockán? Nagyon tévedsz mester. Mire jó ezeknek az igazítása?» A mester válasza: «Milyen faragatlan vagy te, Ju! Nemeslelkű ember nyílt kérdésnek tekinti vagy elmellőzi azt, amit nem ért meg. Ha a fogalmak nem helyesek, akkor helytelenek a beszédek; ha a beszédek nem helyesek, nem jönnek létre a jó tettek… nem virágzik az erkölcs és a művészet, nem érnek célt a büntetések és végül a nép azt sem tudja, hova tegye kezét-lábát. Ezért a nemes embernek szeges gondja van arra, hogy fogalmait minden körülmények között helyes szavakba öntse és szavait valóra váltsa. A nemes ember nem tűri, hogy beszédében bármi pontatlan vagy félreérthető legyen.»116)
Még gyakorlatibb módon hangsúlyozza a tiszta fogalmak jelentőségét a következő hely. Tsi fejedelme kérdi tőle, mi a jó kormányzás titka? Kung-ce válaszol: «A fejedelem legyen fejedelem, az alattvaló legyen alattvaló, az atya legyen atya, a fiú legyen fiú.» Szóval mindenki töltse be pontosan kötelességét és törekedjék eszményképe után.»117)
A szavak jelentése nem egyéb, mint szokás, melynek meggyökereztetéséhez tekintélyre van szükség. Ezért a tiszta fogalmak megteremtésének eszköze a tekintély. Tekintély pedig csak ott lehet, ahol 1. van társadalmi különbség és olyanok az uralkodó rendek és az előljárók, hogy a nép tisztelettudóan tekinthet fel reájuk. A tisztelettudás az egész társadalmi és nemzeti élet alapja. Ahol az arcátlanság elharapódzik, ott vége a társadalmi rendnek és békének. Ezért tartja 2. a társadalom alapjának a szülők iránti tiszteletet és szeretetet, mert legkönnyebb tiszteletre nevelni ott, hol erre segít a vérségi kötelék és a szülők iránt érzett hála. Tisztelettudásra ifjú korban kell még nevelnünk, mikor fogékony rá az ember. Ez a kormányzati bölcseség főtitka.
A fogalmak helyreigazításával egyenlő fontosnak tartja a példaadást, a kifejlett egyéniségből áradó belső vonzást, amit napjainkban W. Förster így fejez ki: «Das Sein erzieht, nicht das Tun.» Mi a kormányzás lényege, kérdi tőle Ki herceg. «Kormányozni annyi, mint helyesen élni. Ha felséged vezet a becsületességben, ki merészel akkor még becstelen maradni.» Más alkalommal azt kérdi, hogy lehet megszüntetni a rablók garázdálkodását. Konfucius azonnal kész a válasszal: «Ha Felséged nem kívánja, még akkor sem fog a nép lopni, ha díjat tűznek ki érette.» Szerinte ugyanis a nép a fejedelem árnyéka és a kormány tükörképe. Ha a nép között tolvajok garázdálkodnak, ez annak a jele, hogy a kormány se tisztakezű, nem egyenes úton szerzi a pénzt. Másik érdekes feladott kérdés, hogy lehet a népet szófogadóvá tenni. Föl kell emelni a nyílt, egyenes embereket, hogy elnyomják a körmönfontakat, így engedékeny lesz a nép; ha pedig emelik az álnok képmutatókat, ezek elnyomják a nyílt embereket és nem fogad szót a nép.118)
A kormányzat fontos eszközének tartja még az erkölcsös nemzeti zenét, mert a kellő cselekvés harmónikus kedélyt tételez fel; a szív harmóniáját pedig a zene teremti meg legkönnyebben. Ezért foglalkozik ő maga is legszivesebben a zenével, ezért fárad a nemzeti zene reformján, ezért hagyja az utókorra az ódák könyvét, a Si-King-et.
A kormányhatalommal rendelkezők főtulajdonsága nem annyira a szaktudás, mint inkább a hazának és a népnek nagy szeretete. A részleteket elvégezhetik az alkalmazott tisztviselők, de az egész világot csak arra lehet rábízni, ki önmagában az egész világot szereti. Az ilyet a nép nem érzi elnyomónak, rendelkezéseit sem találja terhesnek, mert elnyomás helyett inkább szárnyakat ad népének az öntevékenység nagyobb kifejtésére. «Ha valaki egyéniségével uralkodik és szokásával tart rendet, lelkiismeretes lesz a népe; ha pedig valaki rendeletekkel kormányoz és büntetéssel tart rendet, kijátssza a nép és lelkiismeretlenné válik… Ha valaki egész lényével uralkodik, hasonlít a sarkcsillaghoz, mely nyugodtan marad a maga helyén és mégis körülötte forog az egész csillagos ég.»119)
8. Bukása. Ilyen elvek és kormányzat mellett Lu fejedelmének nagyon megnövekedett a hatalma és tekintélye és a szomszéd fejedelmek sanda szemekkel néztek Konfuciusra. Attól tartottak, hogy Lu így nemsokára a birodalom első államává, fejedelme pedig császárrá lesz. Próbálkoztak tehát Konfucius ellen rágalmazással és amikor ez nem sikerült, a következő fondorlattal éltek: Összeszedték hét országnak legszebb nyolcvan lányát, megtanították őket érzéki dalokra, észbódító táncra, felöltöztették káprázatos szép ruhákba és kitűnő zenészek kíséretében elküldötték őket ajándékba harminc fogaton Lu fejedelmének. Ez először csak a városon kívül szállásolja el őket és inkognitóban keresi fel a kis tábort, de annyira levették lábáról, hogy már másnap ünnepi menetben vezette őket székvárosába. Dinom-dánomban teltek a napok, elintézetlenül hevertek az ország ügyei és a téli nagy áldozatok alkalmával a tisztviselők már nem kapták meg az őket megillető jutalmat és tisztességet. Ekkor belátta Konfucius: «Itt az idő a visszavonulásra!» és dalba öntötte keservét: «A nők éneke űzött el és kényszerít életem végéig vándorlásra.»120)
9. Tanítói egyénisége. Bukása és önkéntes száműzetése után sem adja fel a reményt, hogy talál még uralkodóra, aki őt megérti és segíti arra, hogy boldoggá és naggyá tehesse népét. Államról államra vándorol; majd mindenütt tisztelettel fogadják, gondoskodnak róla és tanítványai megélhetéséről. A fejedelmek szóba állnak vele, némelyik meg is valósítja egyik-másik gondolatát, de senki sem meri egész hatalmas tervét magáévá tenni.
Hatvan éves korában nagy fordulat történt életében. Kezdi veszíteni a reményt, hogy ő a maga személyében megmenti nemzetét. De amit maga nem tehet, örökségkép kívánja hagyni tanítványainak és az utókornak és így még öregkorában is folytatja és fokozza nevelői és írói tevékenységét.
Milyen lehetett tanítási módja, erre nézve beszélgetései nyujtják az egyetlen hiteles forrást. Hiába keresünk nála hosszadalmas fejtegetéseket, mint Buddhánál, vagy mélyen szántó okoskodást, mint a vedanták bölcseinél. Tanítványai a vándorélet tarkaságában apró-cseprő kérdéseket tesznek fel, ezekre ad szűkszavú feleleteket. Válaszát csattanós rövidség, fülbemászó ritmus és emlékezetbe tapadó forma jellemzi. Ő a tettek embere. Legjobban szeretne cselekedni, nem beszélni. Tanítványai előtt többször odanyilatkozik: jobb szeretne semmit se mondani, soha többé nem beszélni. «Ha a mester nem beszél, mit írjunk mi tanítványok.» «Nézzetek az égre, vajjon beszél-e. A négy évszak jár a maga útján, létrehoz mindent. Vajjon beszél-e az ég? Működik inkább.»121)
Legbátrabb és egyik legkiválóbb tanítványának felvétele jellemzi mindkettőjüket. Tsi-Lu kakastollal ékesítve hetykén áll oda a híres tanító elé. Ennek tetszik a kemény legény és kérdi tőle: «Mit szeretsz legjobban?» «A hosszú kardomat» – válaszolja az ifjú. «Ha ehhez az erőhöz még tanulsz is valamit, kiváló ember válik belőled.» «Mit használ nekem a tanulás? Ott a déli hegyeken magától nő fel a bambusz hibátlanul és egyenesen. Ha levágják, olyan nyilat lehet belőle faragni, hogy még az orrszarvú bőrét is átjárja.» «Helyes, de ha acélheggyel és tollal látod el, akkor még mélyebbre hatol.» Tsi-Lu erre az elmés válaszra meghajol kétszer és kéri felvételét a tanítványok seregébe.122)
Hogyan gondolja a nevelés célját, láttuk egész életében. Az ő szemében az az igaz ember, aki mindig fején találja a szöget, minden helyzetben megőrzi a lélekjelenlétét és embertársaival szemben mindig és mindenütt kellő módon viselkedik. Erre csak a jó szokások segíthetik, miért is a nevelés főcélja az erények, a jó szokások begyakorlása. Ezek rendszeres csoportosítása szerzi az igaz jellemet. A szociális és állampolgári nevelés alapja szerinte a tisztelettudás és tekintélytisztelet. Ha ez veszendőbe megy és az arcátlanság harapódzik el, akkor az államnak bealkonyodott.
Nevelőeszközei. A jó szokásra nevelést a legkönnyebben kell kezdeni; ez a kisgyermekkorban a szülők iránti tisztelet, szeretet és engedelmesség. A jó szokás maradandóbb lesz, ha összekötjük a vallással. Ezért veszi körül vallásos kegyelettel a szülők iránti tiszteletet és pontosan megszabja a temetés meg a gyászolás módját, a sírok gondozását. A temetés ne legyen ugyan fényűző, de mégis olyan, hogy mély benyomást keltsen a fájdalom őszinteségével és a külső szertartás komolyságával. Az atya halála vésődjék olyan mélyen a gyermek szívébe, hogy emlékét soha el ne felejtse. Ezért rendel el hároméves gyászt. A gyermek három évig szorul rá atyja, anyja karjára, ennyi ideig teljesen igénybe veszi szeretetüket, ennyi ideig gyászoljon tehát érettük.
A jó megszokását nemcsak a vallással köti össze, hanem erősíti a zenével és így az etikát egybe kívánja forrasztani az esztétikával. Saját maga tapasztalatból tudja, hogy milyen nagy a zenének etikai ereje. Amiért is elítéli az érzéki és érzelgő romanticizmust és visszatér az ősök gazdag, de mégis egyszerű dallamaihoz és nemesen lejtett pantomim táncjátékához. Sajnos, ennek a működésének emléke nem maradt reánk.
Láttuk azt is, hogy a zenét emberismeret mélyítésére használta fel. Teljesen bele tudta magát élni a szerző lelki világába, sőt maga előtt látta külső megjelenését.
10. Írói tevékenysége. A régi irodalom termékeiből három könyvet állított össze, ezek az I-king, a Su-king és a Si-king. Az I-king annyi, mint változások könyve. Nehezen érthető szimbólikus könyv, tele varázsigékkel és jóslatokkal. Öreg korában sokat foglalkozik vele Konfucius, összegyüjti benne mindazt, amit az őskínai világnézetből célja elérésére alkalmasnak tart. Második a Si-king, az ódák, nemzeti dalok könyve. Háromezer régi nemzeti énekből a legkifejezőbb háromszázat csoportosítja benne a saját nevelő célzatával. Harmadik a Su-king, az okmányok és krónikák könyve. Régi törvényeket, szokásokat és a régi nagy császárok példáit sorolja fel benne.
A Su-king kiegészítése gyanánt saját maga írta meg a kínaiak negyedik szent könyvét: «A tavasz és ősz évkönyveit», a «Ts’un Ts’iu»-t. Látszólag száraz krónika ez is, amilyet minden államban vezettek a fejedelem tetteiről. Saját államának, Lu-nak történetét foglalja itt össze. Keveset változtat az eredeti szövegen, de minden változtatása elevenbe vágott. Így például csak báróknak címezi a lázadó fejedelmeket, akik magukat már királyoknak hívták. Vagy ha egy vérengző zsarnokot meggyilkoltak, csak annyit ír, egy gonosztevőt végeztek ki. A császárt kényszerítik a fejedelmek, hogy a gyűlésükön megjelenjék, ő ezt így jegyzi fel: vadászni ment a folyó északi partjára. A tervezett «fogalmak helyreigazítása» volt ez nagy stílben. Hatása óriási volt; amikor elterjedt, rettegni kezdettek az áruló trónbitorlók és a lázadó alattvalók.
Ötödik könyv gyanánt hozzájárul ezekhez a szertartások könyve: Li-Ki. A magva mindenesetre Konfuciustól való, de mennyi benne az eredeti, senki sem tudja eldönteni.
Műveiben kitűzi a nemzeti eszményt és megjelöli a megvalósítás módját. Az eszményt a multba helyezi, hogy élő, eleven vonásokkal rajzolhassa meg. Az esztétikai alkotás azonban a kisebb gondja. Ő mindenáron gyakorlati kötelességérzetet kíván ébreszteni. Ne csak ismerjük szép multunkat, hanem kövessük, ami szép és nagy volt benne és így ismét valósággá lesz közöttünk. Bírálja továbbá a jelen viszonyokat és kimutatja, mennyiben térnek el az eszménytől. Ám kritikája sohasem merül el üres zsörtölődésbe és sohasem tétlen «laudator temporis acti», hanem átérzi és átérezteti az alkotmányos reformok szükségét.
Irodalmi működését az esztétikai nevelés szolgálatába is állítja. Erre vonatkozó irányelvét legkedvesebb tanítványa, Jen Huy kérdésére fejti ki. Mi az erkölcs lényege? «Győzzük le magunkat és forduljunk a szép törvényéhez, ezáltal gyakoroljuk az erkölcsiséget. Ha az emberek csak egyetlenegy nap legyőznék magukat és a szép törvényéhez igazodnának, az egész világ erkölcsös lenne. Ami nem felel meg a szép törvényének, azt ne nézd meg. Ami nem felel meg a szép törvényének, arra ne hallgass… arról ne szólj… azt ne tedd.»123)
Végül mind nevelői, mind írói működését saját maga jellemzi legszebben a következő lemondó nyilatkozattal: «Közvetítek és nem teremtek, hű vagyok a régi korhoz és szeretem azt: ebben össze merem magam hasonlítani ami jó P’ong-unkkal» (talán Lao-ce-vel).124) Megrajzolta a nemzeti eszményt, megvalósítására elkészítette a terveket és a jövőbe nézve várta a nagy embert, aki megérti a titkos jeleket és megépíti az új kultúrát.
11. Halála. Se nevelő, se írói tevékenysége mellett nem adta fel a reménységet, hogy talál még uralkodóra, aki hajt a szavára és aki mellett rövid három esztendő alatt rendet teremt az egész birodalomban. Hetvennégy éves korában hallja, hogy a szomszéd állam királyát az egyik trónkövetelő herceg meggyilkolta. A lakosság fel volt háborodva, több mint a fele ellenezte a gonosztevő trónrajutását. Az ősz Kon-fu-ce megfürdött, felöltözött díszruhájába és odaállott fejedelme elé: «Cseu-Csong meggyilkolta az urát; torold meg, kérlek!» A fejedelem azonban elutasítja, fél a főúri családoktól. Füstbe ment utolsó reménye, hogy a fejedelem most megembereli magát és akkor övé a szomszéd állam és hamarosan övé a főhatalom az egész mennyei birodalomban. Megtörten indult hazafelé és ezentúl sejtelmes álmokat látott. Álmában templomban trónuson piros oszlopok között ül és a halál sejtése fogja el. Egy reggel nagyon korán kelt fel, kezét hátratéve, botját maga után húzva ment ki az udvarra, hol fel és alá járva dudolta: «A nagy Taisán-hegynek porrá kell mállnia; az erős gerendának el kell törnie és a bölcs kiszárad, mint a növény.» Tanítványa kérdi, mi az értelme dalának és ő elmondja álmait és hozzáfűzi utolsó ismeretes szavát: «Nem támad bölcs király, ki meghallgatna engem. Ideje meghalnom!» Lefeküdt és hetednapra meghalt. Sírjára lehetne vésni önjellemzését: «Nem zugolódom az Isten ellen és nem haragszom az emberekre. Lenn kutatok, de lelki szemeim fenn az égen.»125)
Tanítványai három évig gyászolják, akárcsak édesatyjukat. Sőt az egyik sátort veret a sírnál és hat álló esztendeig siratja benne mesterét. Körülötte mások is megtelepszenek és így keletkezett Konfucius faluja (K’ungli). Lu fejedelme nemsokára síremléket emelt számára, melyben tisztelői gyülekeztek, a nélkül azonban, hogy isten gyanánt imádták volna. Tisztelete azonban mindig jobban terjed, tanai uralkodóvá lesznek és ő maga a nemzet géniuszává magasztosul. 194-ben Kr. e. a Hán-dinasztia első császára meglátogatta sírját; szellemének, akárcsak az ég nagy szellemének ökröt áldozott és nemsokára templomot épített. Így lett a konfuciánizmus államvallássá, míg ellenfelének, Lao-cenek rendszere titkos tanná sülyedt.126)
Kr. u. a VI. században a birodalom minden kerületében templomot emeltek neki, melyben minden hónap elsején és tizenötödikén áldozatot mutattak be. Később minden tudós és minden tisztviselő, mielőtt valamilyen fokozatot vagy állást elnyert, köteles volt Konfuciusnak áldozni. Még 1907-ben a bukófélben levő császár Konfuciust a legmagasabb istenségekkel, az éggel és a földdel egyenlő rangra emelte. Ezzel akarta megalkotni a kínai szentháromságot, melyben a nemzet nagy tanítója és a császári trón hűséges őrzője a harmadik személy. A forradalmi kormány első tette volt, hogy megszüntette Konfucius tiszteletét, de Juan-Si-Káj 1914-ben már ismét nagy ünnepséggel áldozatot mutat be neki. Konfucius szelleme hatalmasabb, mint a forradalmak és kormányváltozások, mert lelke egybeforrott nemzetének lelkével.
II. Konfucius világnézete.
1. Orelli, Harles, Zottoli vallástörténetírók szerint: «minél messzebb szállunk vissza Kína szellemtörténetében a régi időbe, annál jobban kimagaslik a Mindenható égi Isten, kinek neve (Zottoli szerint magni cœli supremus dominus) az idők folyamán változáson ment át, de a benne való hit és az imádat fennállott még Konfucius korában is.127) Legrégibb neve úgy látszik Shang-Ti, legfőbb hatalmasság vagy Tao, az igaz egyetlen létező és minden létezőnek a forrása. A legrégibb forrásokban Jang, a későbbi pozitív teremtőerő, mint tudatosan cselekvő személy, mint személyes Isten jelenik meg, ki jóságos és irgalmas, tehát nem könyörtelen, mint a vak sors, mint a személytelen természeti erők játéka. Jósága mellett szigorú és igazságos, mert nemcsak áldást hoz, hanem csapást is küld és a gonoszokkal érezteti haragját. Ismeri az emberi szív minden gondolatát, szívének minden titkát. Cseng király szép imái szerint: «Járjunk tisztelettudón, mert az ég nyitott felettünk. Ne mondjuk, hogy magasan van, messze esik tőlünk, mert körüllengi minden cselekedetünket és mindenütt figyel minket.»128) Nem öltözhetik emberi alakba, emberi nyelven nem szólalhat meg, ezért a régi kínai vallás nem is ismer pozitív kinyilatkoztatást… A legmagasabb ég csak működik állandóan minden beszéd nélkül. Akarata örök és változhatatlan és minden erkölcsi és természeti törvény forrása. Az ódák és az okmányok könyvében ismételten megcsendül a tiszta monoteizmus. A föld akkor még nem volt egyenrangú az Istennel, nem is szerepel mint felesége, mert eredetileg a neve is hímnemű, mint az égé, csak Konfuce korában lesz kettőssé az ős jel, hímnemű és nőnemű. Lassanként a régi monoteizmusból deizmus alakul ki, az ég ura szerepét elfoglalja az ég a nappal, holddal, csillagokkal és természetes erőivel. A személyes Isten mindinkább háttérbe szorul és kifejlődik a természetimádás. Az égi jelenségeket, a föld alakulatait, hegyet-völgyet az ősi erők megnyilvánulásának tekintik és lassanként átlelkesítik. A személytelen erők helyére személyeket helyeznek és így mindenütt szellemeket és isteneket fedeznek fel. Ekkép alakul ki a természet imádásából a szellemimádás, midőn az égi erőket összekötik az ősök tiszteletével és életüket valósággal békóba verik mindenféle babonás szokással. Állandóan rettegésben kezdenek élni, vajjon eleget tettek-e ennek vagy annak a nagy szellemnek.
Krause szerint ez a kínai vallás valóságos alakulása és az eddigi sokféle elnevezés: animizmus, animalizmus, totemizmus, samanizmus, asztralizmus, csak arra való, hogy a dolgok lényegét tudományosnak látszó ködbe burkolja.
A babonás szokások annyira mentek, hogy a föld oltárán emberáldozatokat mutattak be és a társadalmi bajokat bűbájos szertartásokkal próbálták orvosolni. A nagy nemzeti szerencsétlenségek az örökös lázongás, pártoskodás megingatták a gondviselő Istenbe vetett hitet.
Kong-fu-ce tulajdonképpen a babonát akarja kiirtani a népből és visszatérést hirdet a régi egyszerűbb, tisztább világnézethez. Ezért állítja össze az I-king homályos, számára is érthetetlen szimbólumait és öreg korában annyit forgatja, hogy két bőrkötést is lekoptat róla. Megemlíti még benne, hogy a régi bölcsek az ég nagy Urának mutattak be áldozatot és vele együtt tisztelték őseiket. Ebben állott egész istentiszteletük. Az égről még szó sem esett.129) De maga Konfucius már a természetvallás és a deizmus alapjára helyezkedik és a homályos könyv tartalmát a következőkép értelmezi.
A természet változásainak megmagyarázására két őserőt kell felvennünk: az eget és a földet és harmadiknak, mint a kettő legteljesebb megjelenését, az embert. Ezt a dualista felfogást Kínának minden ortodox bölcselője elfogadja. Ez a híres Jang-Jin-tan.
Jang a férfi teremtőerő, meleg és aktív elem, mely testet ölt a napban, az égben, a déli égtájban és az élénkpiros színben. Személyes vagy öntudatlan erő-e, nem dönthető el. Jin a női elem, mely sötét és hideg, megjelenik a földben, a holdban, az északi tájban és a fekete színben. Kölcsönhatásuk hoz létre minden dolgot és benne vannak minden jelenségben. Az ég a mindenség atyja, a föld az anyja. Az ég alkotja a csillagokat, az évszakokat, a föld hozza a termést. A Jang és Jin örök változásából örök törvény (Tao) szerint keletkeznek a folyamatok. Ez az örök törvény jut kifejezésre a nap és hold rendszeres keringésében, az eső és szél termésthozó tevékenységében, a villámlásban és mennydörgésben, a hideg és meleg egymásutánjában.
Az ember a természet egyik része, lelkét Jangtól nyeri, testét Jin-től; benne egyesül az ég és a föld, benne föllelhető az egész világ. A természet rendje a legfőbb törvény (Tao), melynek minden ember minden tette alá van vetve. De viszont az ember minden tette befolyásolja a természet tüneményeit. A kínai úgy hiszi, hogy az égbolt beborul és elkomorul az emberek vétkei miatt. Ezért oly nagy az aggodalmuk napfogyatkozáskor. Ha az ember boldog akar lenni, a természet törvényéhez kell alkalmazkodnia. Ezért az emberi tudás főfeladata a természet megfigyelése és az emberi élettel kapcsolatba hozatala. A kormány egyik főgondja a jó naptárkészítés, mert ez az igazi útmutató minden cselekvésre. Az előljárók azért legyenek tudósok, mert így ismerik az ég és föld járását, nem tévedhetnek és erősek az emberszeretetben.130)
A régi hagyományokból ezeket a tanokat hagyja meg Konfucius. Ha a tanítványok saját véleményét kérdik, rendesen kitérő választ ád, hittételekről elvből nem beszél. Az érzékfeletti világot teljesen mellőzi. Ha faggatják az égről vagy a természet erőiről, a kérdéseket kereken elutasítja: «Még ezt a földi életet sem ismerjük, minek törődjünk tehát azzal, mi következik a halál után. Még az embereknek sem tudunk eléggé szolgálni, hogyan szolgáljunk a szellemeknek; az életet sem ismerjük, hogyan ismerhetnénk a halált.» Nem tagadja istent és a szellemeket, hiszen az ódák és okmányok könyvében megőrzi a tiszta monoteizmus emlékeit, de szkeptikusnak és agnosztikusnak látszik. Ő mindenekfelett a tettek embere. Számára az a nagy kérdés: mit és hogyan kell tenni kellő időben és kellő helyen? Vallásának lényege inkább az ősi szertartásokban merül ki. Ezeket mindenkinek lelkére köti, mert felismeri nagy fajfenntartó erejüket. Pontos betartásukra maga is példát ád egész életével. Ebben is igazi kínainak bizonyul: a forma, a ritus minden; a dogma nem számít. A régi kínai birodalomban hiányzik a vallásra vonatkozó kifejezés. Nem volt külön fogalomjegyük se bánatra, se bűnhődésre, sem elégtételre.
III. Konfucius életfelfogása.
1. Mi a nagy élet? kérdi egy francia író és szellemes választ ad reá: «Egy ifjúkori nagy gondolat, melyet az ember érett korban megvalósít.» Az ifjú Konfuciusnak volt egy ilyen nagy gondolata, melynek megvalósítására föltette életét: az erős, hatalmas, egységes mennyei birodalom. És ha legújabb életrajzírója, Wilhelm, azt gondolja, hogy elítéli a nemzeti gondolatot és az egész emberiséget tartja szem előtt, nincsen igaza, mert Konfucius kínainak képzeli az egész emberiséget és nemzetiségen legföljebb az egymással hadakozó főurakat és tartományokat érti. Ő elsősorban hazáját akarja a régi magaslatra emelni azáltal, hogy visszavezeti a régi tiszta erkölcshöz.
Etikai rendszere messzemenő kollektivizmus, mely az egyént teljesen alárendeli a család és az állam érdekeinek. Az egyes embernek csak mint a társadalom tagjának van értéke, önálló létjoga nincsen. A szociális egyenlőség gondolatát határozottan elveti. Mert a társadalmat szervesen fogja föl. Az állam legkisebb alkotó egysége nem az egyén, hanem a család; amint az élő szervezetnek eleme nem az atóm, hanem az élő sejt. Demokratikus monarchiának mondható, amit ajánl. A család előbbrevaló, mint az állam, a népjogok tulajdonképpeni hordozói a családfők, még a császárral szemben is ők képviselik az ég akaratát. A császár hatalma csak eszköz a család és a nép jólétének elérésére. Az államnak akkor van jó sora, ha virágzik a családi élet. A családi életben viszont nagy szerepet játszik az önművelés, melynek alapja az önismeret. Erre törekedjék az egyes ember, mert csak így töltheti be hivatásos kötelességét. Csak így éri el a célját. Ez a kínai kategórikus imperativus. Amint látjuk, Kant gondolatának egész szépsége és értéke, de egyszersmind egyoldalúsága is benne van.
2. Más kultúrákban az eszmény és a valóság ellentétben állanak egymással, ő azonban a maga józan pedantériájával nem álmodik vissza aranykort és emberfeletti lényeket, «Übermensch»-eket, hanem nemzeti vonásokból és bár eszményített, de valóságos történelemből állít népe elé mintaképet. «Közvetítő vagyok és nem teremtő, hiszek a multban és szeretem.» (Grube 65. l.) Eszménye az átlagos, normális kínai ember képe, mely érthető mindenki számára és vonzza évezredeken át a nemzet nagy többségét. Így lett Konfucius a nemzeti nagy gondolat letéteményese, népének nagy nevelője.
Nevelés és kormányzás szempontjából nagy optimista. Az emberbe a Jang, az égi erő, csak jó hajlamokat hintett. Véleményét tükrözi a még most is széltében használt kis ABC-és könyv példamondása: «Az ember lelkülete jó, természeténél fogva szívén hordja egyik a másik sorsát, csak a szokások idegenítik el őket egymástól.» Bizonyára úgy érti ezt, mint legnagyobb követője, Mong-ce (372–289-ig): az embernek képessége van minden jóra, de a jó csírákat öntözni és fejleszteni kell, mert különben a szív parlagon marad. Nincs született gonosztevő, de kész jellemet sem kapunk örökségbe.
Az eszményi jellemben a következő négy fővonást, négy sarkalatos erényt különbözteti meg az ég négy tulajdonságát utánozva: emberiesség, kötelességérzet, udvariasság és tanultság, azaz a klasszikus irodalom ismerete. Mind a négy a gyermeki tiszteletből és engedelmességből fakad.131)
Főerény az emberiesség, mely nem egyéb, mint jóakarat és kellő magatartás a hozzánktartozókkal szemben. A felebaráti szeretet nála csak rokoni szeretet, a mindent átfogó emberbecsüléshez nem emelkedik fel, mert ez a családi kötelék meglazulására vezet és így alapjában megrendíti az államot. Az emberiességre vonatkozó leghíresebb nyilatkozata, életének aranyszabálya a következő. Ce-Kung kérdezi tanítóját: «Létezik-e egyetlen vezérszó, mely minket egész életünkön át eligazít?» Kung mester válasza azonnal kész: «Mindenesetre: a kölcsönösség. Amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd azt másnak.» Máshol kiegészíti: «Ha valamilyen eljárást gyűlölsz az előljáródon, ne tanusítsd azt az alattvalóddal szemben; amit gyűlölsz az elődön, ne adj példát arra az utódnak; amit gyűlölsz a jobboldali szomszédon, ne kövesd el azt a baloldali szomszéd ellen.»132)
Ha figyeljük ezt a kétségkívül szépen hangzó mondást, feltűnik a negatív formája és ez jellemzi is a kínai rokonszeretetet. Inkább passzív békébenhagyás, mint áldozatkész támogatás. Pozitív formáját Jézus adja hozzá: «Ha valamit akarsz, hogy neked cselekedjenek az emberek, te is azt cselekedd nekik.» A kínai szeretet nagyon számító, nagyon önző. Ce-Kung tovább kérdezi mesterét: «Ha az emberszerető bölcs látja, hogy valaki a kútba ugrik, vajjon utána ugorjék a megmentésére?» «Ugyan miért – kérdi – a nemeslelkű indíttatva érzi magát, hogy odamenjen, de nem arra, hogy a kútba fulladjon; eltűri, hogy megcsalják, de soh’sem engedi magát bolonddá tenni.» Az öreg Konfuce szeretetére igen jellemző epizód utolsó éveinek egyik legnagyobb szomorúsága, kedvenc tanítványának, Jen-Huinak halála. Olyan keservesen megsiratja az elhúnytat, hogy több tanítványa egészen megütközik rajta. Őszinte gyásza előnyösen tér el Buddha fagyos, erőszakolt nyugalmától. Jen-Hui atyja ki akarja használni ezt a mondhatatlan fájdalmat és arra kéri a mestert, adja el a kocsiját és az árán vegyen szép kőkoporsót a halottnak. Azonnal a leghatározottabban elleneszegül a kívánságnak: «Mindenki elsősorban a gyermekéről gondoskodik, akár tehetséges az, akár tehetségtelen. Amikor az én Li fiam meghalt, csak egyszerű fakoporsóba temettem el. Nem járhatok gyalog azért, hogy kőkoporsót vásároljak. Magas tisztséget viseltem, nem illik gyalog járnom.»133)
Ellenségszeretetet sem ismer. Ha kérdezik: «Kell-e a rosszat jóval visszafizetni?» Csattanósan felel: «Mivel akarod akkor visszafizetni a jót? Fizesd vissza a rosszat igazságossággal, a jót jósággal.»134)
Második főerény a kötelességérzet. Tízféle kötelességet különböztet meg, ez azonban nem egyéb, mint a társadalom alapját alkotó ötféle viszony, mely az élő szervezet tagjai között áll fenn. «Mi az ember kötelessége? Az ember kötelessége ez a tíz dolog: legyen az atya szelíd, a fiú tisztelettudó; a testvérbátyja barátságos, öccse hozzáalkalmazkodó; a férj igazságos, a feleség engedelmes; az öreg jóságos, az ifjú engedékeny; az uralkodó szeretetteljes, az alattvaló lelkiismeretes.» Három családi és két társadalmi összeköttetést csoportosít ezen a helyen és pedig elvont fogalmak helyett kézzelfogható példákat említ. Az atyáról és fiúról szól, de ez egész természetesen magában foglalja a nagyatya és az unoka, az anya és fia, az anya és leánya közti kapcsolatot. Érti általában az idősebb és ifjabb nemzedék kellő magatartását egymással szemben. Az uralkodó és alattvaló kötelességén érti minden fellebbvaló, minden munkaadó és munkás teendőit. Sőt minden jog kötelességet is hord magával. A munkásnak nemcsak kötelessége a munka, hanem joga is van munkabérére.135)
3. Leggyakrabban tárgyalja a gyermeki tiszteletet és engedelmességet, a fejedelem és alattvaló viszonyát; méltassuk ez utóbbit életfelfogásában különös figyelemre. A kormányzás nem egyéb, mint jóravezetés, azért a fejedelem elsősorban életével kormányozzon. Uralkodói hatalmát tulajdonképpen erénye adja meg: azért rendelkezik isteni joggal, mert isteni az élete és jelleme. «A fogalmak helyreigazítása» a gyakorlatban egész végzetes lehet. A legnagyobb konfuciánusnak, Mong-ce-nek hírül hozzák: «Vu meggyilkolta a fejedelmét és ezzel súlyos bűntényt követett el». Mong-ce válaszol: «Én csak azt hallottam, hogy egy alávaló embert gyilkoltak meg, nem pedig fejedelmet.» A fejedelem cím nála csak azt illeti meg, akiben a következő öt tulajdonság találtatik: «Legyen jó vezető, az állami jólét kútforrása, jóságos és általános bizalomnak örvendő és méltányosan bánjék a hatalommal.» Ha ebből az öt jegyből csak egy is hiányzik, akkor a fejedelem név már nem illeti meg az uralkodót: «A fogalmakat ki kell igazítani.» Jogát már a fejedelemségre elveszítette, megölése nem királygyilkosság, hanem csak egy gonosztevő kivégzése. Mong-ce még tovább élezi ezeket a tanokat. A nép előbbvaló, mint a fejedelem, az ég rendeli ugyan a fejedelmet, de akarata a nép akaratában nyilvánul meg és a király isteni hivatásának egyik jele az is, hogy az egész nép elfogadja. Vox populi, vox dei. A méltatlan császárt szabad megbírálni, elűzni, sőt megölni. Az állam első tisztviselőjének kötelessége megróni az uralkodót, ha rossz útra téved. A népjogok tulajdonképpeni képviselői a családapák. A császárral szemben is ők képviselik az ég akaratát.136)
Az uralkodónak és kormánynak azon kell lennie, hogy a nép bizalmát állandóan megőrizze. Ez akkor sikerül, ha anyagi jólétet és műveltséget biztosít számára. A jó családból származó jónevelésű emberek önként követik a jót és megerőltetés nélkül kerülik a rosszat. Legyen nagy gondjuk az ősök tiszteletének fenntartására, mert így megőrzik a gyermeki tisztelettudást, melyen alapszik minden társadalmi erény. Ne rendelettel és büntetéssel kormányozzanak, hanem jellemerővel és jóraszoktatással.
4. Konfucius életfelfogásának és kormányzó bölcseségének mélyére hatolunk, ha iparkodunk megérteni, milyen társadalmi törvényeket és módszereket hámoz ki az I-king rejtelmes vonalaiból.
Nála az őserők nem rosszak; baj mindig akkor következik be, ha a gyenge Jin uralkodni akar az erős Jang felett. Ennek megakadályozására meg kell figyelnünk a természet nagy törvényeit és hozzájuk alkalmazkodnunk. Három törvényt különböztet meg: A változások, a képek és az ítéletek törvényét.137)
A változások törvénye a lassúság. Minden történésben benne rejlik a két tényező: a Jang és Jin. Az erős törvénye az, hogy mozgása észrevétlenül, könnyen kezdődik, lassan gyorsul, míg a veszedelmes és nehéz fordulópontot eléri. A gyenge változása is lassú. Egyszerűen kezdődik és mindig bonyolultabbá lesz. Ha lázadás tör ki, ha a szolgák megölik az urukat, a fiú az atyját, nem egy napnak vagy éjnek az eredménye, hanem lassanként jutott el odáig és pedig azáltal, hogy az odavezető folyamatot nem ismerte fel idejében. Jelentéktelen dolgok, ha szabadjára engedjük őket, a legnagyobb visszaélésekre vezetnek. Életfilozófiájának egyik alapgondolata tehát: ismerjük fel a dolgokat. Ismerjük fel az eseményeket még lappangó csíraállapotban, irányítsuk a folyamatot addig, amíg könnyű és egyszerű. Akadályozzuk meg a bűntényeket, mielőtt a nép reágondol és lelkében gyökeret ver a gondolat, hogy ilyet is el lehet követni. Ezért kell a jó szokásokat a törvény és paragrafusok helyére állítani.
A képek törvénye. Amint a változások könyvében a képek és jelek gondolatot jelentenek, hasonlóképpen a változásokban a világ törvényét alkotó eszmék (Platon ideái) a két alaperőn keresztül a jelenségek világába lépnek. Minden találmányban, pl. a tűzben, a hálóban, az ekében egy ősi eszme ölt alakot. Az eszmék fellépése és távozása hozza létre az események változását. Aki ezeket a képeket szemléli, az előre látja, mi következik be a valóságba. Így Konfucius előtt világos, hogy három év alatt milyenné tudná tenni a kínai társadalmat. A vezető ember eszméje erőt sugároz ki és átragad a tömegre. A szép formának is nagy a gyakorlati fontossága, mert ez adja meg az igazságnak az erőt, hogy kényszer nélkül hasson az emberekre és örömmel kövessék.
Az ítéletek törvénye. A képek megmutatják a helyzetet és ennek csíráit, de nem mutatják meg, hogy a világtörvények szellemében ez vagy az a helyzet hová vezet. Ezt tisztázzák az ítéletek, mert az ítélet igazsága megköveteli, hogy a helyzet megfelelő legyen a valóságnak és ezért kell helyreigazítani a fogalmakat. Ez történik tanulással és tanítással. A tanulás nála azonban mindig művészetet jelent, ha valamely ismeret nem vezet működésre, akkor hiábavaló; a tanulás és a gyakorlat karöltve járjanak.
IV. Konfucius méltatása.
1. Nem bölcselő a szó szoros értelmében, de még kevésbbé vallásalapító. Nem törődik a lét általános határozmányaival és végső okaival, de nem foglalkozik vallásos kérdésekkel sem. Ő a gyakorlat, a tettek embere és akkor is, amikor meggátolják az alkotásban, életfilozófiát ír; keresi a nagy nemzeti eszményt és a hozzávezető utat. Ezen a téren érdemelte ki «a tudósok és tanítók királya» címet. Az ő bölcsesége a derék élet, a helyes tett, nem pedig a magasba szökkenő eszmélődés.
Világos és fölséges a célkitűzése, józan az ország állapotáról alkotott ítélete. Megmentésül csodás épületet tervez, melyben minden darab kő az állam és a család javát szolgálja. Mindent erősen központosít. A községek független életét teljesen ismeretlenné teszi hazájában. Az egész Kína óriás gépezet, melyet a tisztviselők és felügyelők serege igazgat. Ami nem illik bele a nagy gépezetbe, azt egyszerűen mellőzi vagy elnyomja. Éppen ebben rejlik Konfuciusnak és népének a tragikuma, hogy híven őrzi a régi kort, de ennek szellemét nem fogja fel. Nem tekint elég mélyen az ősök lelki műhelyébe, csak a külső kultúrát, a szellemi munka megkristályosodott eredményét veszi át. Kiöli ellenben a szabadságérzetet, megbénítja a kezdeményező képességet, minden igaz kultúra forrását. A tudós műveltségnek az állam alapjává tételével megcsontosodott maga a művelődés. Nem annyira a hivatalnokok lettek tudósok, mint inkább a tudósok hivatalnokok, s így Konfucius remekbe alkotott rendszere minden egyéniséget kiölő bürokráciává torzult. Bármilyen korán ismerte a kínai nép a csillagászatot, az iránytűt, mégis messze elmaradt a haladó nemzetek mögött, mert a késő unokák csak őrizték a régit, de nem fejlesztették, másoktól meg elszigetelték magukat. Régi kultúrájukban bizakodva lenéztek minden nemzetet, míg az összetűzés Nyugattal és a haladó japán észre nem térítette az elbizakodott vezetőket. Ekkor látták, hogy az örökös gyámkodással erőtlen és gyáva lett a népük.
2. A pontosan körvonalozott szertartásoktól nem tagadhatunk meg bizonyos fönséget és egyszerűséget. Az istentisztelet örve alatt Kínában nem rendeznek orgiákat, mint a legtöbb kultúrnépnél. Nincsen féktelen és fajtalan istenük, mint Indiában, Föniciában vagy Hellasban. Teljesen hiányzik a vallás összekötése a nemi élettel. Az istenek életében lejátszódó trágár jelenetek már a lamaizmus késői befolyására vezethetők vissza. Az ősvallásban nincsenek istenképek vagy szobrok, a bálványimádás Indiából terjed át hozzájuk.
Mikor a keresztény hithirdetők Kínában először megjelentek, majd mindent elfogadhattak, amit Konfucius tanított, csak az evangéliumot kellett hozzáadniok. Az ‚ég‘ fogalmát jóideig azonosnak vették az igaz Isten fogalmával; az ősök tiszteletét egyszerű polgári szertartásnak minősítették és már nem jártak messze attól, hogy Krisztus vallása a kínai birodalom hivatalos vallása legyen, mikor a viszálykodás és üldözés kitörése minden sikerüket és tervüket meghiúsította.
3. Konfucius erkölcsi elvei fejlett társadalmi érzékről tesznek tanuságot. Okos és bölcs tanácsokat foglal egybe, de az evangélium magaslatát nem éri el; az igazi felebaráti szeretet vagy az ellenségszeretet ismeretlen fogalom előtte. Mint vérbeli politikus nem válogatós az eszközökben. Tanaiból Mong-ce joggal vezeti le a királygyilkosságot. A hazugságtól és esküszegéstől ő maga sem riad vissza. Bukása utáni vándorlása közben a szigorú és nagytekintélyű igazságügyminiszter két hadviselő sereg közé kerül. Az egyik fél elfogja, de készséggel szabadon engedi azzal a feltétellel, hogy nem tér vissza az ellenséges We tartományba. Ő ezt határozottan megígéri, meg is esküszik reá és mégis szabadulása után első útja We fejedelmi udvara. Tanítványai kérdik: «Mester, szabad az esküt megszegni?» Ő nyugodtan hirdeti: «Ez kényszerített eskü volt, az ilyet nem hallgatják meg az istenek.»138) Még kémszerepre is vállalkozik, mert erősen biztatja We urát, foglalja el a szomszédtartományt, mert amint ő látta, gyenge az ereje, és a segítség, amire számít, el fog maradni. Ha maga a nemzet bölcse ilyen eszközökkel él, akkor ne csodálkozzunk, ha a népben is gyakran sekélyes az erkölcsi felfogás.
Konfucius az erkölcsös és a vallásos életnek ütőereit metszette el, midőn a «szent könyvek»-ből kihagyja az isteni gondviselés világos fogalmát és hideg, élettelen deizmussal olvasztja össze a természeti erők tiszteletét. Nagy gonddal szabályozza az ősök kultuszát, de hallgatással mellőzi az örök életet és nagyon is kidomborítja, hogy a holtak tisztelete nem egyéb, mint az állampolgári nevelésnek egyik hatásos eszköze. Mindenben csak földi célokat ismer; ami a tapasztalatot meghaladja, azt mellőzi; a dolgok lényegével keveset törődik. Módszerének következménye, hogy a gyermekbe nevelt édeskés, udvarias modor sokszor kegyetlen önzést, számító ravaszságot, kicsapongó érzékiséget és vérengző kegyetlenséget takar. Ilyen módon támadhat külsőségekben csillogó kultúra, de tudásában hiányzik a mélység, erkölcsében az őszinteség, vallásából az áhítat, művészetéből a gondolat. Ennek a népnek soha sincsen igazi ünnepe: a temploma sírkamra, egyháza az állam, papja a tudákos mandarin; mélység és emelkedettség nem terem nála sehol.
LAO-CE.
I. Élete.
1. Életírói az emberiség egyik legnagyobb misztikusának tartják. Annyi bizonyos, hogy ő a kínaiak igazi metafizikusa és egész Keletnek a leghomályosabb és talán a legmélyebb gondolkodója. Az európai bölcselőktől tősgyökeres kínai vonások különböztetik meg: atomisztikus gondolkodás és gyakorlati irány. Igaz, hogy ő inkább elmélkedő, mint a tettek embere, de még a legmagasabb eszmélődésben is aforizmákat szór, ellentéteket hangoztat, akár Nietzsche, és minden tanával útmutatást kíván nyujtani arra, hogyan lehetünk egyek a mindenséggel. Mindazok, kiket nem elégített ki Konfucius túljózan eszménye, a kínai átlagember, őnála kerestek vigaszt, és homályossága miatt mindenki azt találja meg benne, amit éppen óhajt.
Az ő eszményképe nem a polgár vagy az államférfi, hanem az elhivatott egyén, aki önmagának keresi az igazságot és aki inkább elrejtőzik titkos társaságokba, elvonul a kolostorok mélyére, mintsem kiálljon a közélet porondjára.
Élete. Életét annyira át- meg átszőtte a legenda, hogy komoly tudósok még a XX. században is kételkedtek létezésén és nem tartották történeti személynek.139) Wilhelm szerint azonban a legújabb kínai kutatók művei után létezését alig lehet kétségbevonni.
2. Életének egyetlen egész biztos adata, Konfuciussal való találkozása. A szertartások könyvében ugyanis Konfucius megemlíti, hogy egy temetésre együtt mentek Lao-ce-vel, mikor egyszerre napfogyatkozás állott be. A természettől félénk Konfuciusra ez a ritka tünemény olyan befolyást gyakorolt, hogy egész életében nem tudta feledni. A csillagászati adatok szerint Kínában Kr. e. 518-ban tényleg napfogyatkozás játszódott le és ez az év teljesen megegyezik Konfucius életének hiteles adataival. 34 éves korában kezd nevelősködni és ekkor keresi fel Lao-Yangot, a Tsu-dinasztia fővárosát.140) Több forrás megegyezése egy tényre vonatkozólag annyira erős bizonyíték, hogy Laoce-t nyugodtan elismerhetjük történeti személyiségnek. Mint az uralkodócsalád levéltárosa sokat foglalkozott a régi történelemmel és igen becses adatokat szolgáltathatott Konfucius hivatásához. Ez fel is kereste őt magányában, de midőn az ősök kultuszának kérdését felvetette, erős rendreutasításban részesült: «Akikről beszélsz, meghaltak, csontjaik porrá váltak, csak szavaik maradtak fenn. Hallottam, hogy egy gazdag kereskedő a szegénység látszatát vette magára, holott raktárai telve valának kincsekkel; így a szellemi fennsőbbséggel bíró ember, jóllehet, tökéletes, mégis ostoba külsejű lehet. Vesd le gőgös külsőd, sok vágyad, hízelgő orcád, függetlenkedő akaratod, mert mindez nem válik előnyödre. Ezt akartam mondani neked.» Ha hihetünk a hagyománynak, Konfuciust nem hozták zavarba az aggastyán szavai, hanem így felelt: «Én tudom, hogy repül a madár, úszik a hal és hogy fut a négylábú állat. A szaladó állatot meg lehet fogni hurokkal, az úszó halat horoggal és a madarat utóléri a nyíl. De a mennyei sárkány hogyan nyargal a szél hátán a felhőkön át és emelkedik az égig, azt nem tudom megmondani. Ma láttam Lao-ce-t és nem hasonlíthatom máshoz, mint e mennyei sárkányhoz.» Más alkalommal hozzátette: «Most az egyszer valódi sárkányt láttam. Ha összehúzódik, látható testet ölt; ha kinyujtózik, légi alakká válik, túlhatol a felhőkön, a világos és a sötét őserőkkel, Janggal és Jinnel táplálkozik.»141)
3. Családi neve Li, személyneve Tan; együttvéve tehát Li-tan; később kapta a Lao-tan, majd a Lao-ce, az öreg mester jelzőt. Lao, az «öreg» nevet a legenda szerint azért kapta, mert mint öreg gyermek ősz szakállal és ősz hajjal jött a világra. Lao-ce bizonyára nem született nyolcvan esztendős aggastyánnak, de a mesében mélyebb értelem rejlik. Ha az utókor valamely nagyember emlékét megőrzi, rendesen kiemelkedő jellemvonásokat örökít meg róla, bár fantasztikus alakban. A monda veleje bizonyára az, hogy Lao-ce koraérett, magábavonuló, melanchólikus ifjú volt. Lelke mélyén ő is fájlalta, akárcsak Konfucius, a közállapotok romlottságát. A polgárháborúkban országok mállottak széjjel, uralkodói családok koldusbotra jutottak; millióknak omlott a vére, üresen tátongtak a csűrök és gaz verte fel a szántóföldeket. Milliók szeméből kicsordult a könny és keserves panaszra fakadtak: «Jobb lett volna nem születnünk, mint ilyen nyomorúságot megérnünk. Az ég könyörtelenül nézi, hogyan pusztulunk szárazságban és éhségben. Nincsen isten az égben, nincsen igaz uralkodó itt a földön, senki sem hallgatja meg panaszunkat.» Ilyen körülmények között Lao-ce nem tudott Konfuciusszal remélni a szebb jövőben, hanem elveszti minden hitét a kultúrában és a társadalmi orvosságokban: «Aki cselekszik, az ront; aki megőriz valamit, az elveszíti.» Levéltárosi állását is feladja és visszavonul délre a Jang-ce-kiang partján valamely remeteségbe. A Hanku-szorosnál nagyon kéri a kapus, foglalja össze tanait, mire megírja ötezer jegyből álló művét, melyet Tao-te-king-nek, a nagy törvény és az erény útjának neveznek.
4. Öregkorban visszatér övéihez szülőföldjére, Tsen államnak K’uhsien nevű helységébe. Követője, Tsuang-Tse, egész hiteltérdemlő módon ír haláláról. «Lao-tan meghalt, Tsin-Si elment részvétét kifejezésre juttatni. Három jajszót hallatott, azután sarkon fordult és távozott. Egyik tanítványa kérdi: «Nem voltál Te a mi urunk barátja?» – «Ó igen!» – «És elégnek tartod ilyen módon kifejezni fájdalmadat?» – «Igen! Azt tartottam, hogy a mi emberünk és még sem az. Amikor beléptem, úgy könnyeztek az aggok, mintha fiukat temetnék és úgy sírtak az ifjak, mintha anyjukat siratnák. Mivel ennyire ragaszkodnak hozzá, olyan szavakat kellett szólnia, amit nem szabad lett volna kiejteni és olyan könnyeket hullatott, melyeket nem szabad lett volna elsírnia. Ez pedig mind eltérés a mennyei élettől, mert gyarapítja az emberi indulatokat… Aminek a végét látjuk, az csak a tűzifa, de a tűz tovább ég és nem látjuk, mikor alszik el.»142) Íme, Lao-cét is kétféleképpen gyászolják tanítványai, mint Buddhát, Ázsia másik világosságát és a «tökéletesek» fásult közönye meglepően egyezik mindkét ravatalnál.
II. Tanai: A Tao-te-king.
Lao-ce-nek ez az egyetlen műve. A könyvre is ráillik az a jellemzés, amit szerzőjéről mondott Konfucius: «Hasonlít a mesebeli sárkányhoz, keresztülhatol a felhőkön, világossággal és sötétséggel táplálkozik.» Határozottan kifejezett meggyőződést alig találni benne és kevés szavát lehet szószerinti értelemben venni. Krause negyvenkétféle fordítását említi, de nincsen egyetlen sora sem, melyet a fordítók egyenlően értettek volna.143) Ő nem akar nyárspolgári, alpári lelkeknek írni; örvend, ha ezek kinevetik és akkor van megelégedve, ha nem értik meg. Szereti a keleti ködöt, és gondolatait ellentétekbe, paradoxonba burkolja. Terjengős kommentárjai a mű után ezer esztendővel készülnek, azért ezek is gyakran elhomályosítják és nem tudni, mennyi bennük az idegen hatás.
A könyv tartalma legegyszerűbben címe szerint osztható fel. «Tao» annyi, mint a világ nagy elve; «te» az erényt jelent; «king» klasszikus okirat.
A tao igen sokjelentésű szó. Eredetileg annyi, mint út. Írásjele a ‚fejt‘ és ‚menni‘ jelények csoportosítása; olyan utat jelent tehát, melyen feje után jár az ember, mely célhoz vezet, melynek iránya és értelme van. Először az égi pályák jelölésére használták. Az egyenlítő a piros út, a térítő a sárga út. Lao-ce átviszi az eszmék birodalmába és megkülönböztet nagy Tao-t és kisebb tao-kat. A nagy Tao a végső irányt adó hatalom, mely az ég, a föld és az ember kis tao-ját létrehozza, igazítja és fenntartja. Az európai fordítók többféleképpen próbálják jelentményét eltalálni: voie, cause première, parole, Weltgesetz, Sinn, Höchstes Gut… Legközelebb jár hozzá a görög «logos», a latin «ratio» és a Spinoza-féle causa sui, natura naturans.
Bizonyára az ősvalláshoz tartozó fogalom ez, mely Kínában alapja minden világnézetnek, etikának és vallásnak. Megtalálható mind Konfuciusnál, mind Lao-cé-nél, de különböző módon.
Konfuciusnál a tao az I-king szövegében a nagy természet mechanikus törvénye az ember erkölcsi életére alkalmazva. Külön törvénye van az égnek, a földnek és az ember etikai világának, de mindannyinak alapja az égi tao, az ég járása. Ezt kell a császárnak felismernie és közölnie az alattvalókkal a szertartások előírásával. Ezekkel gondoskodik arról, hogy az égi erők megáldják uralkodását és népét. Kung-ce-nál az a szent ember, ki az isteni Tao-ra alapítja minden törvényét és magatartását és a földkereksége engedelmeskedik neki.144)
Lao-ce tao-ja. Konfuciusnál a legmagasabb az égi tao és ez azt a benyomást kelti, hogy nála ez nem egyéb, mint a személyes Isten, ki őt egyedül ismeri, aki hivatásával megbízta és akihez nagy megpróbáltatásokban imádsággal fordul.145) Lao-ce szemében az ég nem lehet végső elv. Kell lenni egy felfoghatatlannak, kimondhatatlannak, melyet jobb kifejezés híján a «nagy Tao»-nak nevez és ez nem egyéb, mint az égi, földi, emberi tao-k végső forrása, végső célja és minden ismeret alapja. Semmikép se vallásos, hanem tiszta filozófiai fogalom; istentiszteletben nem részesül, áldozatot nem mutatnak be neki és nem imádkoznak hozzá.
A nagy Tao először kozmológiai elv, mindennek létforrása, minden teremtmény anyja, mely az ég és föld előtt fennállott már. Mindent létrehoz, de önmaga sohasem lesz jelenséggé, azért nem tapasztalható meg. Nem zárkózik a tér és idő keretébe, azért hiába nézünk utána, nem látjuk meg soha. Hiába hallgatódzunk a szavára, nem hallható soha. A szobrász nincs ott a szobrában, a festő nincs a vásznában és az atya nincsen gyermekében. Mint világelv a két őserő (Jang és Yin) ellentétét egyenlíti ki, mert benne minden eggyé válik. Olyan az ég és föld (Jang és Yin), mint a megszólaló fuvola. Önmagában üres, de ha törvénye szerint beléfújnak, csodálatos hangok áramlanak ki belőle. A fuvola a föld, a lehelet az ég, de ki adja a leheletnek a kellő erőt és gyorsaságot. A nagy fuvolás, a nagy Tao, ki ebből a varázsfuvolából az egész világot elővarázsolja.
A nagy Tao a mindenség célja. Minden létező tőle származik, minden hozzá tér vissza, mint esténkint a gyermek anyja ölébe hajtja fáradt fejét. Az embernek is ez a célja: egyesülés a nagy Taoval, amint ezt az életfelfogásban láttuk.
A nagy Tao minden megismerés alapja. A jelenségekben nem található, azért őt magát csak közvetlen megéléssel, intuicióval foghatjuk fel. Olyan ez a felfogás, mint a jóga-gyakorlat magaslata a szamadhi, melyben a lélek elveszti öntudatát és alámerül a tudattalan örvényébe. Szerinte ez az intuició az emberi lélek legősibb, legegyszerűbb jelensége, melyet nem lehet levezetni és bizonyítani. A piros és kék színt nem lehet megmagyarázni annak, akinek sohasem volt ilyen élménye; viszont aki látta a pirosat és kéket, megérti a mondott szóból is. Hasonlóképpen csak az érti meg Lao-ce szavát, aki már megízlelte a nagy Táo-t.146)
3. Eszmetana. A nagy Tao ős valóságában jelen vannak a dolgok fogalmi képei (a platoni ideák) és a lélek intuiciójában ezeket is átéli, de ezek a fogalmak ki nem mondhatók. Ilyen például a lét és a nemlét. A lét az égnek és a földnek anyja, a nemlét pedig anyja a létnek; egymással tulajdonképpen azonosak, csak a szavak, a jelek különböznek.
Ismeretelmélete realisztikus. A szemlélő lélekben a kimondhatatlan eszmék mintájára alakulnak kimondható fogalmak is; ime ezen alapszik a kínai realizmus. Konfucius és Lao-ce megegyeznek abban, hogy a szavak és kimondható fogalmak a valóságot tükrözik, mert a valóság maga a nagy Tao és a benne rejlő kimondhatatlan fogalom; az egyéni lélek kimondható fogalmai ezek mintájára készülnek és így a szavak kimondható fogalmakat, a fogalmak pedig valamikép valóságot jelentenek. Amíg tehát szavainkat ellenőrizhetjük a valósággal, a Tao átélésével szerzett tapasztalatokkal, addig használhatók ezek a szavak a valóság rendezésére és arra, hogy a nagy Tao-hoz igazítsák életünket.
De az egyéni lélek önkényesen bánik lelki kincseivel és csapongó képzelete olyan fogalmakat alkot, melyek nem felelnek meg az örök eszméknek és így az egyéni vágyakozás olyan célt tűzhet maga elé, ami nem felel meg a valóságnak. Így alkotja meg az ember a valósággal ellentétben levő külön világot: az álmok és a vágyak világát. Így keletkezik a vágy a kényelem, a gyönyör és az idegen vagyon után, mivel pedig ez nem adatik meg mindenkinek, kezdődik a küzdelem, a pereskedés, végül a lopás, a rablás és a gyilkosság, szóval minden, ami ellenkezik a nagy Tao-val, a valóság nagy világrendjével. A rosszat tehát az olyan oktalan vágyak teremtik, melyek önalkotta fogalmainkhoz tapadnak, ezért nem lehet a bajokon segíteni emberi bölcseséggel és tudással, mert minél jobban fárad az értelem, annál jobban szaporítja önkéntes fogalmait, annál jobban eltávolodik a valóságtól. Ezért ne törődjünk tudással és kultúrával, hanem bízzuk rá magunkat a természet folyamatára, a nélkül hogy meg akarnók nevezni vagy tudással keretekbe foglalni. Ez a maga átengedés, a nemtudás és nem cselekvés ismét helyreállítja a jóviszonyt a természet és az ember, az édes anya és a gyermeke, a nagy Tao és a jelenségek között.
III. Lao-ce életfelfogása.
1. Az embernek is a nagy Tao az alkotója és a célja. Az igaz embernek, a szent embernek főkötelessége tehát, hogy hozzá hasonlóvá legyen, vele egyesüljön és magában megtestesítse. Lao-ce nem annyira elméletet kíván nyujtani, mint inkább megjelölni az utat (az emberi tao-t), mely a jelenségek zürzavarából az örök eszmék világába vezet.
Két úton jut el az ember a nagy Tao-hoz: a lét és a nem lét útján.
A lét útján a jelenségeket figyeljük. Keressük mögöttük alkotójukat és forrásukat, a nagy Tao-t; de őt csak akkor találhatjuk meg, ha lemondunk minden u. n. tudományos célkitűzésről és minden vágyról. Csak azt tudjuk tárgyilagosan felfogni és megítélni, amire nézve «üressé lett a szívünk, és így benne, mint tiszta tükörben képződhetik a nagy Tao tükörképe». Ha ez kialakul a lelkünkben, akkor belátjuk, hogy semmi sem történhetik máskép, mint ahogy van, nyugodtan nézzük az események játékát, amint minden folyik, keletkezik és elmúlik. Belátjuk, hogy élvezet, tudomány, művészet, vagyon és minden kultúra hiábavalóság; csak zavarja a tiszta látást, eltávolít a valóság szemléletétől.
A nemlét útján az egyén lemond minden vágyról, ezzel kialszik maga az egyéniség és helyére lép a nagy Tao. Az ember fönséges unió misztikában, misztikus egyesülésben egyenlő lesz a mindenséggel. Amit a lét útján csak szemlél, azt most magában éli át. A menny kapui feltárulnak előtte, hallja a hallhatatlant, látja a láthatatlant, a tiszta fogalmak világát és a nagy Tao-t, az ős egységet, melyben nincsen kettősség. A teste is egyesül a mindenséggel, egyéni gyarló testből világlélekké lesz, mely csodákat tehet és uralkodik a szellemvilágon. Az ilyen szent még egyéni életet él, de az egyéniség álarca már nem csalja meg, keresztüllát a cselszövésen. Ő szemléli a világtörvényeket, a dolgok lényegét és csíráját. Ezeket idejekorán befolyásolja és így mágikus erőt nyer. Látja, hogy minden ellentét egységbe olvad, egy a fény és az árnyék, egy a kicsiny és a nagy. Megismeri a becsületet és mégis nyugodtan marad szégyenben; engedékeny az erőszakossággal szemben és megszabadul minden szenvedéstől. Nincs többé halandó része, nem fél a tigristől és az orrszarvútól, páncél nélkül áthatol bármilyen felvértezett seregen.?
2. A nagy Tao-val megegyezés még a földi életet is meghosszabbítja, a teljes egyesülés pedig halhatatlanságot ad. Később ez az életmeghosszabbítás a tao-bölcselők gyakorlati céljává lett. Az élet forrása a lélekzés, az ember a belélekzéssel állandóan életerőt szív magába a világegyetemből; ezért a lélekzés művészete az életmeghosszabbítás kitűnő eszköze. Sok erőt szívjon be az ember, ezt nyelje el, raktározza el és keveset pazaroljon belőle. Az életmeghosszabbítás másik fontos gyakorlata a bőjt. Addig kell bőjtölni, míg a test olyan könnyűvé válik, hogy szabadon lebeghet a levegőben. Az ételek is igen különböznek az életerő szempontjából. A leghatásosabb anyagokból készítik az életelixírt, melynek gyártásával állandóan foglalkozik a tao-ista alchimia.
A tanokat késői tanítványok élezték ki és torzították el ennyire; maga a mester bizonyára nem látta és nem is akarhatta ezeket a következményeket.
3. Etikai rendszerét negatív egoizmusnak és quietizmusnak nevezhetjük. Egoizmus, mert benne minden társadalmi kötelék gátolja a misztikus egyesülést, amennyiben cselekvésre késztet. A törvények és szertartások törlendők és foglalja el az egyén örök érdeke a társadalmi kötelesség helyét. Negatív egoizmus, mert nem pozitív örömöt vagy boldogságot keres, semmiféle tevékenységet nem sürget, hanem «a nem-cselekvést» és minden emberi kapcsolat kerülését, mert ez könnyen vágyakat ébreszt és megakadályozza az egybeolvadást a mindenséggel.
Konfucius sarkalatos erényei értéktelenek. Általában a jó és rossz is csak nevek azok számára, akik a mindenség nagy egységét még nem ismerték meg. Az emberszeretet és igazságosság mesterkélt követelmények. Az ügyesség, melyet gyakorlunk, a tanulás, melyet könyvekből szerzünk, ellensége a természetes passzív viselkedésnek, mely a nagy Taohoz vezet. Igaz erény csak az egyesülés a mindennel. Aki ezt elérte, az tanít szavak nélkül, működik cselekedet nélkül.
Ez a tan destruktív és anarchista jellegűnek látszik. Teljesen ellene mond Konfucius elveinek és szószerint véve aláássa minden társadalom alapját. Nagyon enyhíti az egészet az a körülmény, hogy az ember jellemző vonásává avatja a jóságot, mert ez a nagy Tao-nak is feltűnő sajátsága. Mindenkivel szemben jónak kell lennünk, ne tegyünk különbséget jó és rossz ember között, mert ez a különbség csak a szavakban és nem a valóságban van meg. Nagy érdemének tudják be az ellenségszeretet hirdetését. A Tao-te-king 63-ik fejezetében tényleg ezt írja: «Fizess a rosszért is jóval». A teozófusok keresztény értelmet fedeznek fel benne. Ez azonban nagy félreértés; Lao-ce nem az emberszeretet magaslatát tartja szem előtt, hanem a teljes alkalmazkodást a nagy Tao-hoz. Hogy használ-e másnak a bölcs, vagy árt, az előtte teljesen mellékes; azért ne tegyünk rosszat, mert ez megszakítja egységünket a nagy Tao-val. Nem az ellenséggel akar tehát jót tenni, hanem önmagával. Mong-ce mérhetetlen önzést lobbant a tao-ista bölcsek szemére: «Egy hajszálukat sem adnák oda azért, hogy az egész világnak használjanak vele; ilyen lelkület lehetetlenné teszi az emberi együttélést és a társadalmat». Az ellenségszeretet tehát nem virágzott ki az ókorban.147)
4. Egyén és társadalom. A társadalmi etika terén egész forradalmi hangot üt meg. Minden bajnak az az oka, hogy a kormány sokat beleavatkozik a polgárok ügyeibe. Minél több a tilalomfa, annál szegényebb a nép; minél több a törvény és a rendelet, annál több a tolvaj és a rabló. Az emberi természetnek ugyanis az az törvénye, hogy minden kényszernek, tilalomnak ellenáll, leginkább az erkölcsi kényszernek. Az elgyötört nép eleinte passzív ellenállást fejt ki a hatalommal szemben, míg végül kitör a forradalom. Hiába a kultúra külső máza. Építhetnek kitűnő utakat, a nép a mellékutakon jár. A fejedelmi udvartartás fényes, de a szántóföldeket gaz veri fel és a csűrök üresen tátonganak. Minél erősebben működik a pallos, annál kevesebbet törődnek az emberek a halállal, annál vakmerőbbek, alattomosabbak, engedetlenebbek lesznek és veszedelembe jut az ország.
Konfucius hasonlóan gondolkodik az állapotok bírálatában, de a helyzet javulását egész ellentétes utakon keresi. Szerinte a kultúra jó, a társadalmi különbségek megtartandók és a törvények nemzeti szokássá teendők. A tanultabb, erényesebb embernek kell befolyást biztosítani; ezt teszi lehetővé a társadalmi rendek különbözősége.
Lao-ce szerint, kultúrának, alkotmánynak, törvényhozásnak nincsen önértéke. Amint a természetes szerveink akkor működnek legjobban, ha nem vesszük őket észre, azonképpen az az igazán nagy uralkodó, akivel nem törődik a társadalom; nem kell a népet agyonkormányozni, magától jóra fordul minden. Az ő alapelve a társadalomban is a nemcselekvés, hagyjuk békén a természetet és magától rendbejön minden. Ez a reformgondolat tisztán negatív: kultúra, tudomány, erkölcs és kötelesség, művészet és nyereség, mind kiirtandó hiúság. Mindez csak név, pára és árnyék, melyet szokásból magasztalnak az emberek, de ezek a nevek már nem egyeznek meg a valóság rendjével, a nagy Tao-val. Konvencionális hazugságok ezek, melyekkel az ember áltatja magát, hogy kétségbeejtő nyomorúságát ne lássa.
Minden bajnak gyökere a tudás és a fantázia. Ezek bódítják el az embereket. A színek, hangok, illatok játéka elvon a mélységektől, az igaz valóságtól és felébreszti bennünk az önzést, az ábrándot és a kínzó vágyak seregét. Ezeket az agyrémeket ki kell küszöbölni a társadalomból. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a vezetők megmutatják, hogy értéktelenek azok a dolgok, amire áhítozik a tömeg és maguk is igénytelenűl élnek, sőt csendben eltűnnek a nép között. Nem tudós mandarinokra, iskolára van szükség, hanem egyszerűségre: ez a boldogság útja.
Wilhelm megjegyzi, hogy az ilyen eszmék megvalósítása valamennyire lehetséges volt abban az időben, amikor még kevés volt az ember, és földmívelésel könnyen eltarthatta a családját. Általános értékű alapgondolatuk mégis minden termelési formát meghalad: az ember uralkodjék a termelőeszközökön és ne legyen a külső kultúra rabszolgája.148)
5. Értékelés. Lao-ce rendszerének értékelésére elegendő annyit mondanunk, hogy ködös nyelvezetbe burkoltan megtaláljuk benne Pláton eszméinek világát és Aristoteles legnagyobb intuicióját, az aktus- és potencia-elméletet. Egyébként meg kellene ismételnünk, amit a brahmán miszticizmusról és Buddha rendszeréről mondottunk. Amikor a buddhizmus először kopogott a kínai falon, éppen a Tao bölcselete könnyítette meg számára a bejutást és tette lehetővé az elterjedést, mert alapgondolataiban megegyezik vele. Ezt fejezi ki a legenda is, midőn Lao-ce életét a messze multba helyezi, sőt nagy nyugati missziósútra küldi és az ő tanaként tünteti fel a buddhizmus egész szellemi világát.
A legendának abban igaza van, hogy a két rendszer, az indiai és kinai negativizmus ugyanazokra az eredményekre jut el. A nirvánát kinai nyelvre Lao-ce műszavával, a nemcselekvés elvével (vu-vei) fordították és de Groot szerint igen helyesen, mert a két fogalom teljesen megegyezik; a tao-izmus és a buddhizmus ikertestvérek, mind a kettő közös ázsiai világszemléletből, az ú. n. univerzismusból ered.149)
E megegyezés következtében a tao-izmus könnyen elfogadja a késői buddhisták mitológiáját, isteneit, templomait, szertartásait és kolostorait, csak a nőtlenséget utasítja vissza, mert ez ellentétben áll a kínai nép családi érzékével és érzékiségével. A külső keretek és eredmények megegyeznek, de az éltető szellem mind a kettőben más. Lao-ce követői mindig megőriznek valamit népük optimizmusából és reális érzékéből. A kínai eszmetörténetben szereplő három nagy ember különbségét jól szemlélteti egy régi parabola: Sakjamuni, Konfucius és Lao-ce együtt ültek egy ecetes kancsó mellett, mely az ember földi életét jelképezte. Mind a három belemártotta az ujját, hogy megízlelje, mi van benne. A valóságot szerető Konfucius mindjárt rámondotta: ez savanyú. Buddha a maga pesszimizmusával keserűnek találta; Lao-ce azonban, mint életművész, kijelentette, hogy ez édes»150)