NEGYEDIK FEJEZET. A vihar.

Jobbadán gazda szerencsésen megérkezett Amerikába s utközben megirt levelei közül kettőt a háziur azonnal postára tett. Ezek a következők:

Harmadik levél.

Tisztelt Nagyságod!

Másnap a Nagyságos ur, kalaptalanságom révén ürügyet találván, egy matrózsipka fejemrei illetékességét tette szóvá. Részemről tiltakozás ellenesete nem foroghatott fenn, mert alárendeltségi érzetemmel párosult a kalaphiány türhetetlensége. Beleegyezési helyeslésem után megkötötte az alku vásárát egy cethalzsiros fekete sapkát illetőleg, mely azonban fejbőségem térfogatát tekintve, szüknek bizonyult, azért én szalmakalapot inditványoztam, javaslatilag, tényleg. A nagyságos ur helyeslése találkozván a kalap árával, a kalap birtoka csakhamar részemen volt s azonnali betáblázása a fejemre kideritette a teljes passzolást.

Hallgatási kérelmem, multkori kalapveszteségemre nézve és nőmet illetőleg, ilyenformán fölöslegessé vált, mivel az uj kalapért az elégtétel a nagyságos ur erszényében rejlett, a mi nőm szivfájdalmait elviselhetőkké teszi. Azért kérem őt kimeritő értesités által a tájékozás medrébe terelni. Köszönöm.

A pipázásra vonatkozó hátramaradottság a hajón fenforgó idegenek közt erősen észlelhető. Mikor tajtékpipámat, ezüstkupakkal és nemzetiszinü bojttal, legelőször a födélzeten megtöltve és rágyujtva, pöfékelés utján bemutattam, egy tiszt odajött és fogaim mellékéről kihuzván, nem adta vissza. Elbámulás után határozott miérttel kutatván az indokolást, a pipa nagyságában rejlő tüzveszedelem mentségéhez folyamodtak, katlannak állitván a tajtom nagy öblözetében sercegő hazai muskatály-dohányt.

Utalva pipázási lehetetlenségem szenvedő állapotára, kis makrapipát nyertem válaszul, melyet azonnali próbatevéssel kezeltem. A tömés sikere kielégitő, habár az öböl térfogata elenyésző csekély. A rágyujtás kényes és nem kecsegtető kisérlet, mely a bajuszt elégéssel fenyegeti. Tajtom hosszu nyeléért esedeztem, kapitányilag, de tengeren bizalmatlanság uralkodik minden pipa iránt, mely a szemtől távol tölti napjait, miközben a dohányégés benne folyamatban van. Még a tüzoltófőparancsnok személye is bizalmatlansági tényező, mikor tengerenni pipázás engedelméről van szó. Nem firtattam tovább a szabályrendelet illetéktelen beavatkozási erőszakosságának ellenzését. Minek?

Megtöltöttem tajt-pipám kis unokagyermekét muskatálylyal és átadván földszinti szabólaktársamnak, rágyujtási kérelemmel fordultam hozzá. Szabólaktársam bajuszhiánya indokolja ezen saját találmányu ötletem végrehajtásában a személyválasztást. A szabó rágyujtási három szipákolása után a pipa azonnali visszavételét eszközöltem, s a szipákolásnak részemrőli folytatása következett. Igy mentettem meg bajuszom csuffátételét, az elégés kizárásával.

De az élvezet nagysága nem felelt meg ötletem sikerének. A makra, kupakhiány és szárrövidség miatt, orromba füstölgött, s tekintetemet marta. Köhögés bekövetkezése, könnyezés ködfátyola, s nyelvbőr hiányom közeledése, a pipázás gyors abbahagyására birtak, földhözvágás utján, a mi ingerültségi kirohanásra birta személyzet gorombábbjait.

– Minek neveztek? – kérdém nyugodt lélekkel a nagyságos urat.

– Marhának, – felelt ő nagysága halkitott suttogással, tekintettel alelnöki tekintélyem érzékenységére.

– Idegen nyelv nem számit. Csakis a becikkelyezett államnyelv becsületsértése állapithatja meg a rágalmazást.

Igy maradtam sikerrel tekintélyi magaslatomon, egyuttal rendreutasitva a gorombasági jogtiprás gyakorló tengerészeit. Mint mindig.

Negyedik levél.

Tekintetes ur! Kellemetlenségi érzés fogja el a lelket, mikor a leves ki van tálalva, az asztal pedig bicceg. A férfiu öklével üt rá, hogy neje siessen a papirossal, melynek láb alá tolása az asztal európai egyensulyát megszilárditja. Nohát tessen nyilvánossági joggal felruházni azon kijelentésemet, hogy tengeren az asztalnak nem egy, hanem mind a négy lába inog egyszerre. Ez szent.

Ilyet értem én személyesen a Merikába menet. A vihar alatt. A szárazföldi vihart ez semmiségi panaszszal illeti. Esik az eső ott is, de földre talál és elfolyik a kanálisban, mig a Dunára nem akad. De ha itt az eső leesik, csak vizre talál, hová folyjon szegény? Ott marad és elkeveredik a többi vizzel, fölereszti a tengert, higabb lesz és ha sokáig esik, másnap már nem olyan sós a tenger és meg is lehet inni, szegzárdival.

Ágyamban a fekvés lehetetlenséggé vált, mert kidobott a szoba közepére; a szoba közepéről a falnak való röpülés kellemetlenségét élveztem. Ha a födélzet szabad levegőjének szivását kezdtem, az idegenek megfogtak és betuszkoltak a nagy szálába, melyben csak ebéd idején szoktunk megjelenést tanusitani.

Másnap megint csak fölmentem, kapitányilag intézkedést kérni, a horgony lebocsátására, hogy a hajó fix állapota, mint mozdulatlan helyzet, mozgásunk szabadságát visszavivja. Megint betuszkoltnak érezvén magam a nagy terembe, mit láttam? A kormányos nevenapját ülő kivándorlók hevertek szerteszéjjel össze, s elannyira sokat ittak, hogy mind rosszullétnek örvendtek. Gyönge legények ezen tisztelt embertársak, mert a hallomás értesitése szerint, nem oly sok vala az ivás mennyisége.

Magam is felhörpintésre forditottam két kupicát, de angol keserüvel…

… Ezt a nyilvánosság kizárásával, csak zárt ülésileg méltóztassék kezelni. A két kupica illuzóriussá teheti alelnöki tekintélyemet s majdan elnöki megválasztásom esélyeinek reményét. Ime, uram:

A két kupica angol keserütől becsiptem, a rosszullét legalacsonyabb fokáig. A tengeri berugás szenvedéseinek első izbeni élvezése kizár minden további pályázást ez állapotra részemről. Isten bizony.

Betegen zárva levelezésem végét, maradok stb.