Széchenyi István

(3) Ébred az ország. A „Hitel" sikere

Széchenyi nagylelkű kezdésére a tudóstársaság csakhamar megalakult. Ugyanekkor megteremtette Széchenyi a nemzeti kaszinót és ezek fölé röppent az a gondolata, hogy mindkét új szervezet a fővárossá emelendő Pestbudán működjék.

A nemzetnek, hogy szétzüllött és legyengült állapotából kiépülhessen, természetes középpontra és vezérlő életszervekre volt szüksége. Amazt megjelölte Széchenyi Budapestben, emezeket létrehozta a szellemileg kiválók intézetében: az Akadémiában (akkor magyar tudóstársaságnak nevezték) és a társadalmi előkelőség gyűlőhelyén: a kaszinóban. Az egyiket a nemzeti műveltség fejlesztésére, a másikat a nemzeti erkölcs és a társas érintkezés nemesítésére szánta.

Következtek volna a többi feladatok, amikhez Széchenyi már ezektől a szervektől kaphatott segítséget. De neki a nemzet millióinak érdekeltségére is szüksége volt.

Már látta azt az eszközt is, mellyel a sokaság lelkéhez hozzáférhet, azt felrázhatja a tespedtségből, életvágyakat gerjesztve benne. Az országgyűlésen történtek nem hagyták kétségben: a nemzeti nyelvért buzdult fel az országgyűlés és a közvélemény. Széchenyi tehát a tollhoz nyúlt, hogy a milliókat serkentse, irányozza, kergesse a nehéz úton, mely a nemzet jövő nagyságához elvezet.

Első irata 1828-ban, mint kísérlet, csak kisebb körnek volt szánva. A lovakról szólt; a lóverseny-egyesület mágnástagjainak fejtette ki a lónemesítéssel elérhető gazdasági előnyöket és ezekből a magyar lótenyésztésre váró világsikert.

Figyelmet keltett vele. De nyilvános titok volt, hogy Széchenyi egy új, nagy munkán dolgozik, melyben le fogja rakni politikai programjához a vezérlő gondolatokat. Feszült várakozással nézett a dolgozat elé minden párt, osztály és felekezet, fenn a kormány, legfelül az udvar is. Melyikükhöz fog Széchenyi szítani vagy csatlakozni, melyiküknek izen hadat, vagy kínál békét és mily feltételek mellett: erre voltak mind kíváncsiak.

Egy esztendőn át dolgozott rajta, 1828 decembertől 1829 végéig. Végre 1830 őszén megjelenhetett alapvető műve: a Hitel.

Minden várakozást felülmúlt, noha mindenki csalódott benne, mert nem azt kapták, amit vártak tőle. Nem volt tudományos könyv, sem politikai irat. De magában foglalta mindazt, ami közviszonyainkról elmondható volt.

A nemzet egyeteméhez írta, azért ajánlotta »honunk szebb lelkű asszonyainak«, mert könyve minden családhoz, minden háztartásnak szólt.

A nemzeti kaszinó épülete Széchenyi korában

Ferenc király élete utolsó éveiben

Lefesti az országot, mely a hitel áldásai nélkül tengődni kénytelen és hogy megáldassák vele, ahhoz érdemben szűkölködő. Szól a birtokosról, kinek dúsan terem a föld, mégis koldus, mert javait nem válthatja pénzzé. Szól az uraságról, kire ősei milliókig felbecsülhető értékeket hagytak, de becse még sincs, mert a pénzforgalom erei elkerülik és ha segítni akar magán, uzsorásra szorul. Szól gazdaságunkról, mely elavult és tunya.

Hitelképességünk hiányáért erkölcsi fogyatkozásunkat okozza. Nemcsak a rend és takarékosság hiányzik belőlünk, hanem a mérséklet és a fegyelem is, mely mulató és préda hajlamainkat megfékezhetné. Pedig azzal az erővel, ami könnyedén rámegy a világbaélésre, sokkal szebb világot teremthetnénk magunknak, amelyben érdemesebb is volna élnünk. De minket ilyenné tett a közszokás, a környezet példája, a család, melyben élünk, és az a másik, melyet alapítani fogunk. Elhanyagoljuk kötelességeinket, fölszínes a képzettségünk, igéretünk be nem válik, tartozást fizetni nem szeretünk és a bajból kimászván, nem javulunk. Innen származik elmaradtságunk, az országnyomor, a nemzet elernyedése, jövőnk veszedelme.

Aztán az orvosláshoz lát és ellenszer gyanánt megjelöli a hitelt és hitelképességet. Szól a módról is, ahogy ez a gyógyszer közéletünk reformjával mindenki számára megszerezhető. Odapillant a »maradiakhoz«, akik azt mondják, hogy az ország így is megél, sőt tán boldogabb más országoknál. Szemébe néz az »elégületleneknek«, kik minden bajért a bécsi kormányt okozzák és azt feleli nekik, hogy a nemzeti munkát magunknak kell elvégeznünk, más azt el nem végzi helyettünk. »A kisded makkból—írja—magas tölgyfa lesz, míg a tök soha nem emelheti fel magát a földről.«

A Hitel első kiadásának címlapja

Új feladatok egész sorozatára irányozza az érdeklődést. Anglia felé mutat, mely nem pénzbőséggel kezdte, hanem munkával. Széchenyi erőteljesebb munkát sürget az egész vonalon. Termeljünk sokkal többet és belső fogyasztásunk is legyen sokkal kiadósabb. Sürgősnek vallja forgalmi utaink kiépítését, a közigazgatás egyszerűsítését és intézkedéseket kíván a kereskedelem fennakadásai ellen, a határvámok körül, jutalmakat a több és jobb termelésre és a kivitelre, nemzeti bankot vagy legalább földhitel-intézetet a hitelszükség fedezésére és hiteltörvényeket (a váltójog szabályozásával) a tartozások biztosítására.

Dessewffy József gróf, aki a maradiak nevében tiltakozott Széchenyi újító gondolatai ellen.

A dolgozaton átsugárzó szellemet mutatja a könyv első és záró mondata. »Nem fogok én—így kezdi—hazám dicsérője lenni, mert arra nem szorult, és mert oly szoros kapcsolatban látom magam vele, mintha rokonomat vagy önszemélyemet dicsérném. Csak a gyönge dicséri önmagát; az erős nemzeteket hordoz szívében.« Szállóigévé lett végszavai pedig ezek: »Sokan azt gondolják, Magyarország volt; én inkább azt szeretném hinni: lesz!«

Széchenyi István gróf ifjúkori aláírása

Ezek a szavak forradalmilag hatottak a közönségre. Általán az egész mű fölért egy nagyszerű cselekedettel. Mint irodalmi siker szinte példátlan volt. Több kiadást ért és napirenden volt évekig. Foglalkoztak vele Bécsben a császári udvarban, Budán a nádori udvarnál, az összes kancelláriákon, minden kastélyban, a legtöbb nemesi kúrián, a főiskolákon és a külföldi ujságokban.

El lehet mondani, hogy közvéleményt csinált. Tanításait a nádor és Metternich főkancellár helybenhagyták, a vármegyei nemesség tapssal fogadta. Széchenyi a nemzet vezéréből a helyzet urává lett, mert győztek az eszméi.

Fenn állt a pártok fölött és erről a semleges helyről irányozhatta a nemzeti újjászervezés munkáját.

Bécsben úgy gondolták: hadd kísérletezzen, sokkal kisebb eredményre jut, semhogy az ő terveiket zavarhassa. De Széchenyi érezte, hogy csöndes fejlesztő politikájával végső célokban nagy és független Magyarországot nevel!

A Hitel fölött csak egy bíráló ítélt kárhoztatóan elleniratában. Ez Dessewffy József gróf híres Taglalat-a. A régi rendhez ragaszkodó uraknak, a maradiak pártjának vezére volt Dessewffy. Ő vállalkozott Széchenyi könyvének szétbontására, taglalására: azért adta az iratának is a »Taglalat« címet. Ebben az iratban a régi Magyarország ódon szelleme szólalt meg az agg hazafi ódon tollával. Az ő rajongó hite a hagyományokhoz és vak hitetlensége minden újítás iránt, állta Széchenyi útját, megfeddi őt vakmerőségeért, hogy tapasztalat nélkül támadott az ősi hagyományok ellen és idegen mintáktól elkápráztatottan, hiú elméleteknek feláldozza a kegyeletet, amivel nyolcszáz éves fejlődésnek tartoznék. A régi szellem hamvadó tüze lobbant fel így—utólszor.

(Folytatjuk)

Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon 108—84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása