KARÁCSONYFAPIAC

A KARÁCSONYFA MEGÉRKEZIK. Mögötte elmaradt a nagyhavas, Mögötte elmaradt a rengeteg, A piacon most megállnak vele A nagy utat járt, csendes szekerek. Vizsgálgatják növését, termetét, Az emberek közt kézről-kézre jár. Az óriás lemetszett, csonka karja, A kis fenyőfa: karácsonyfa már. Csodálkozva tekintget szerteszét És fájón leheli ki illatát. Egyben ünnepre felszenteltnek is, Halálraszántnak is érzi magát.

A KARÁCSONYFA PANASZKODIK. El-elnézlek, ti hontalan fenyők, Ti erdő-testből kitépett tagok. Hányan mondhatják el ma veletek: Ó én is, én is hontalan vagyok! Piacra vitték a testem, s a lelkem És alkusznak az életem felett. És fehér vattát aggatnak reám: Mű-zuzmarát a zuzmara helyett. Tudom: elszárad a levágott kar, Tudom: én vissza nem jutok soha Az ősrengeteg anyakebelére. Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe, S a végtelen helyett egy szűk szoba.

A KARÁCSONYFA ÉNEKEL. Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba! A szűk szobában is terem öröm, Gyúl apró gyertya inség éjjelén, Ó csak ne legyen sorsom bús közöny, Ó csak legyek a fény forrása én, Apró gyermekek bálványozott fája, Én az idegen, én a jövevény. Égő fenyőfa, égő áldozat, Akit az Isten ősi otthonából Emberek örömére elhozat. Csak rajzolódjék mélabús árnyékom S imbolyogjon a szűk szobák falán. Mindegy, hogy mi lesz velem azután.