← Table of contents
Tanulmányok

Note 1) — SHAKESPEARE KISEBB KÖLTEMÉNYEI.1)

Reading edition

Budapesti Szemle 1879.

2) Budapesti Szemle. 1904.

3) Többször lesz alkalmunk hivatkozni Deák Ferencz Beszédeire, melyeknek első három kötete most jelent meg második kiadásban. (Kiadta Kónyi Manó, Franklin-Társulat 1903, IV–VI. kötetek 1897–1898-ban jelentek meg.) Azért itt néhány szót akarunk szólni e kiadásról. Sokkal többet nyújt, mint a mennyit czíme igér. Kónyi a kiadott és többnyire kiadatlan levelek, naplók, okiratok s czikkek gazdag gyűjteményével világítja meg Magyarország legújabb történetét, különösen e tetemesen bővített második kiadásban. Deák Ferencz pályája a középpont s e körül csoportosulnak az események. Kónyit e munkára értékes kiadói tulajdonságok tették hivatottá: érzék az események lényege iránt, ritka értelmiség s kegyeletes ragaszkodás hősének emlékéhez. Tájékoztató bevezetései példásak tárgyilagosság és alaposság tekintetében. Nem a maga nézetét közli, hanem a tényeket, az iratokat s a hiteles tanukat beszélteti. A szerkesztés módja oly czélszerű s a közlött anyag annyira becses, hogy e hat kötetet nemcsak Deák életrajzírója, hanem e korszak történetírója is mint elsőrangú forrásművet fogja fölhasználni.

4) Kónyi VI. 44. l.

5) U. o. 6. l.

6) Kónyi II. 114. l.

7) Kónyi VI. 153. l.

8) Kónyi, IV. 452. l.

9) Kónyi V. 453. l.

10) Budapesti Hirlap 1903 szeptember 22. és Magyar Nyelvőr 1903. VIII.

11) A törvényczikk 2. §-a: ut quæ cumque exequenda contigerint, ex mandato S. Mtis, vel serenissimi ejus filii primum, deinde etiam ex consilio, mutuaque intelligentia cæterorum capitaneorum, quos S. M. secum in exercitu habuerit, per Hungaros capitaneos non per externos eis committantur, a Franklin-Társulat Törvénytárában így van fordítva: «Hogyha bármiféle dolognak végrehajtása fordulna elő, az elsőbben az ő felségének s az ő fens. fiának a parancsolatjából, annakutána ő felsége mellett a hadseregben lévő több kapitányoknak a tanácsából és különös egyetértéséből ne az idegen, hanem a magyar kapitányok megbizásából történjék.» E kiemelt szavak nem felelnek meg az eredetinek.

12) Illésházy följegyzései, közli Kazinczy Gábor (Magyar Tört. Eml. II. O. VII. k.), Fraknói: Magyar Országgyűlési Emlékek VI.

13) 1867 január 30, hatvanhetes bizottságban; Kónyi IV. 256. l.

14) Heltai Ferencz: A magyarság érvényesülése a hadseregben. Budapest, 1903. 15. l. E. nemrég megjelent és már is sokszor idézett mű nyomtatott s kiadatlan források alapján igen tanulságosan ismerteti a hadsereg magyarosítására vonatkozó törekvéseket 1715–1840-ig. Heltai most inkább csak anyagot közöl s aránylag kevés megjegyzést fűz hozzá. Az egész tárgyat bővebben fogja kidolgozni. Nagyobb munkáját érdekkel várjuk, de egyelőre e kisebbnek is jó hasznát vehetjük.

15) Lásd Éble Gábor: Gróf Károlyi Ferencz és kora I. k. Budapest, 1893. 218–9. s a parancsszavakat a függelékben. V. ö. még Oesterreichischer Erbfolgekrieg Bd. I. Wien, 1896. 377. l.

16) U. o. 8–9. l.

17) Magyarorsz. Tört. II. József korában III. 111. l.

18) Heltai 28. l.

19) Márki Sándor czikke a Pester Lloyd 1903 május 2-iki számában.

20) Heltai 28–54. ll.

21) Kónyi, V. 453. l.

22) Heltai 60–95. ll.

23) Heltai, 97–168.

24) Kónyi, V. 453. l.

25) Ferenczi Zoltán: Petőfi föllépte Vörösmarty ellen 1848-ban Petőfi-Muzeum 1891. 3. sz. E czikkben az 1848-iki országgyűlés katonai vitáinak igen jó áttekintését találjuk.

26) Asbóth János: A magyar királyi honvédelmi ministerium fejlődése. Budapest, 1873.

27) Kónyi. I. 293. l.

28) Kónyi, I. 496. l.

29) U. o. II. 300. l.

30) U. o. II. 529. l.

31) Kónyi, IV. 450. l.

32) U. o. V. 454. l.

33) Kónyi, VI. 309. l.

34) Olcsó Könyvtár. Szerk. Gyulai Pál. 261. sz. 30. l.

35) Kónyi, III. 694. l.

36) Lederer: Andrássy beszédei I. 329., 342. ll.

37) Pest 1865. 80. l.

38) Budapesti Hirlap 1903 okt. 24.

39) Kónyi, IV. 452. l.

40) Az összehasonlítás kedvéért álljon itt a törvénybe iktatott 11. szakasz: «Ő Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai következtében mindaz, a mi az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének, egységes vezérletére és belszervezetére vonatkozik, ő Felsége által intézendőnek ismertetik el.»

41) Kónyi, III. 694–701. ll.

42) Kónyi, IV. 171–176. ll.

43) U. o. I. 103. l.

44) Gróf Zichy Jenő beszéde.

45) Kónyi, V. 276. l.

46) Kónyi, V. 331. l.

47) Kónyi V. 415. l.

48) Kónyi, VI. 43. l.

49) Kónyi, VI. 309–311. ll.

50) Észrevételek, 88–90. ll.

51) A Székesfehérvári Lövész Társulatnak 1868 márczius 4. Kónyi VI. 352. l. és u. o. I. 419. l.

52) Kónyi, I. 139., 321. ll.

53) U. o. I. 408–409. ll.

54) Kónyi, 552.

55) U. o. II. 247. l.

56) U. o. III. 102., 203. ll.

57) Kónyi, III. 310. l.

58) U. o. IV. 20. l.

59) Kónyi, IV. 139. l.

60) U. o. 312. l.

61) Kónyi, VI. 4. l.

62) U. o. VI. 62. l.

63) Kónyi, I. 364. l.

64) Budapesti Szemle 1907.

65) 38. l.

66) 174. l. Akad. kiadás.

67) Lovakrul 1828. 208. l.

68) Hunnia. 1858. 157 l.

69) Eszme Töredékek a Tiszavölgy rendezését illetőleg. 26. l.

70) Töredék gróf Széchenyi István Irataiból. Pest, 1860. 13. l.

71) Pesti por és sár. 1866. 27. l.

72) U. o.

73) Világ, 166., 167. ll. (Akad. kiad.)

74) U. o. 81. l.

75) Lovakrul, 6. l.

76) Hirlapi czikkek, II. 21. l.

77) Hunnia, 200. l.

78) Hitel, 148. l.

79) Hunnia, 198. l.

80) Hirlapi czikkek, I. 229. l.

81) Hunnia, 200. l.

82) Kelet Népe, 7. l.

83) Hitel, 148. l.

84) Stadium, 27. l. (Akad. kiadás.)

85) Beszédek, 512. l.

86) 220. l.

87) 158. l.

88) 49. l.

89) Hitel. 149. l.

90) 215. l.

91) 20. l.

92) Néhány Szó a Lóverseny körül. 77. l.

93) Eszmetöredékek, különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg 27. l.

94) Hunnia, 106. l.

95) Stadium, 22. l.

96) Eszmetöredékek, különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg. 73. l.

97) Széchenyi nemzeti érzésének korai ébredéséről találóan ír Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet XI. k. 392. l.

98) Így írja abban a jegyzetben, melyet az Üdvleldéhez csatolt. (322. l.)

99) Széchenyi mint író. (Széch. Munkái Akad. Kiadás. I. K. VII. l.)

100) Kemény szerint Széchenyi plagizálta Benthamot. Bentham rajzát Szent Lajos és XIV. Lajos koráról átvitte Nagy Lajos és Mátyás korára. Beöthy Ákos is hangoztatja ezt a nélkül, hogy utánajárt volna a dolognak. Pedig a franczia történeti korrajz, melyre itt Kemény czéloz, nem is található Bentham munkáiban és így a Hitelben sem. Kemény előtt Széchenyinek néhány Bentham reminiscentiája lebeghetett és emlékezetének határozatlan adataiból formálta az idézett állítást.

101) Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve. Budapest 1889. I. k. 39/40. l.

102) 52. l. Akad. kiadás.

103) The History of the Decline and Fall of the Roman Empire I. London 1783. 70. l. Széchenyi nagy érdekkel olvasta Gibbont és így jogunk van föltenni, hogy a Gibbonból idézett tételnek hatása volt Széchenyi egészen hasonló s annyira kedvelt gondolatának formulázására.

104) Világ 137. l.

105) Hunnia. 38/9. l.

106) Néhány szó a lóverseny körül. 203., 214. l.

107) Gibbon id. m. IV. kötetének 341. l a «szittyákról, vagy tatárokról» irván így kezdi: «the savage Tribes of mankind, as they approach nearer to the condition of animals.» Ugyan e kötet 363. lapján olvassuk, «The Tartars consider their own women as the instruments of domestic labour.» Az I. kötet 342. lapján arról van szó, hogy az európai haditudomány soha sem haladt előre jelentékenyen keleten, «They trusted more to their numbers than to their courage.» U. o. a 357. lapon Gibbon a régi germánok indolentiájáról beszél, «nyugalmában – úgymond – a germán harczos consumed his days and nights in the animal gratifications of sleep and food.» Ez a hely magyarázza meg Széchenyi idézett soraiban a régi Teuto és Scytha kapcsolatát.

108) Levelek I. 152. (1830 márcz. 17.)

109) Néhány szó a lóverseny körül, id. helyen.

110) Hirlapi czikkek, I. 462. l.

111) Hirlapi czikkek, I. 480/1. l. Beszédek 513. l.

112) Hunnia, 93. l.

113) Beszédek, 187. (1840 ápr. 22.)

114) Hitel, 235. l.

115) U. o. 26. l.

116) Napló 1832 okt.

117) Hunnia 38., 142. l.

118) Hirlapi czikkek II. 185. l.

119) Beszédek (1840 április 11.).

120) Kelet népe 226. l.

121) Hitel 12., 26. l.

122) Világ 53. l.

123) Világ 284. l.

124) Politikai Programmtöredékek 46.

125) Politikai Programmtöredékek 69/70.

126) Napló 1830 jún. 27.

127) Stadium 177.

128) Hidjelentés 65. l.

129) Hirlapi czikkek II. 176., 642. l.

130) 110. l.

131) Világ, 330. l.

132) Hirl. cz., II. 677

133) Világ. 284. Hirl. cz. I. 522. és Polit. Programmtöredékek, 31. l.

134) Hitel, 66. l. Beszédek, 1833 márczius.

135) Világ, 233. Hunnia, 44/5.

136) Hunnia, 163.

137) Stadium, 137. l.

138) Világ, 72. l.

139) Hirlapi czikkek. I. 346.

140) U. o. 29. l. s másutt is.

141) Napló, 1830 október.

142) Hirlapi czikkek, II. 398. (1844.)

143) Levelek, II. 80/81.

144) Hirlapi czikkek. 226/7.

145) Kovács Lajos id. m. II. 216., 225. l.

146) Hitel, 26. l. V. ö. Beszédek, 1833 június 22.

147) Hunnia, 165. l.

148) Világ, 175. l.

149) Hunnia, 45. l.

150) Kelet népe, 772 V. ö. Hunnia, 164., 166. l.

151) Hirlapi czikkek, II. 600/1. l.

152) Hunnia, 166. l.

153) Hirlapi czikkek, II. 406. l.

154) Világ, 329.

155) U. o. 13. l.

156) Stadium, 19. l.

157) Hunnia, 4. l.

158) Stadium, 38. l.

159) Hunnia, 237. l.

160) Kelet Népe, 3. l.

161) Hunnia, 146. l.

162) U. o. 166. l.

163) Levelek, II. 164. l.

164) Hirlapi czikkek, II. 563.

165) Hunnia, 124.

166) Gaal J.: Gróf Széchenyi István Nemzeti Politikája, II. 3. l.

167) Hirlapi czikkek, II. 600. l. Széchenyi politikáját már kortársai is a nemzet nevelésének jellemezték. Pl. Eötvös: Kelet Népe és Pesti Hirlap (Összes Munkái XI. 85 l.) s azóta többen. Hogy Széchenyi a történetet a nemzeti önismeret fejlesztésére kívánta felhasználni, azt úgy tudjuk, először Imre Sándor emelte ki: Gróf Széchenyi István nézetei a nevelésről. Budapest, 1904. 158. l.

168) Világ, 127. s 163. V. ö. Beszédek, 361. l. s másutt is.

169) Levelek, II. 164/5. s másutt is.

170) Politikai Programmtöredékek 50. l.

171) U, o, 53. l.

172) 22. l. Voltaire mondja (az Essai sur les moeurs Gotha 1785. III. kötetében); Il n’y a guère d’États, qui n’aient eu un temps de grandeur et d’éclat, après lequel ils dégénèrent. (400. l.)

173) Az új Magyarország. Budapest, 1890. 479–523. ll.

174) A Magyar Államiság Fejlődése, Küzdelmei II. Rész. 162–186. ll.

175) Felelet Gróf Széchenyi Istvánnak. Pest, 1841. 223. l.

176) Napló 1825 október.

177) Napló 1826 május.

178) Id. m. I. 193. l.

179) Napló, 1825 okt., 1826 márcz. 7., szeptember 2. és 9.

180) Napló, 1831 május, június.

181) Levelek, I. 205. l.

182) Napló 1836 október 9., november 25., deczember 21., 22.

183) Napló, 1835 febr. 6., márcz. 5., május 2.

184) U. o. június 28., szept. 12.

185) U. o. 1836 július 19., augusztus 17.

186) Napló 1837 március 6., május 8.

187) U. o. 1839 márczius 23.

188) U. o. 1839 május 24., 25.

189) Beszédek 185., 186. ll. E helyre czéloz Kossuth id. munkájában.

190) Kelet Népe, 30., 31., ll.

191) Napló 1840 október 28., 30. Hirlapi Czikkek I. 287., 291. ll. és Zichy Antal bevezető jegyzete u. o. 282. l.

192) Napló 1830 deczember 15., Horváth Mihály: Huszonöt év. Genf, 1864. I. 264. és Concha Győző: A Kilenczvenes Évek Reformeszméi (Olcsó Könyvtár 195. sz. 121. l.).

193) Napló 1831 október 25.

194) Levelek, I. 203., 204. Wesselényihez 1821 november 8.

195) Napló, 1832 április 26.

196) 30. és 38. ll.

197) Napló, 1839 február 19.

198) U. o. 1826 január 24. V. ö. Gaál Jenő id. m. I. 187. l.

199) 237., 238. ll.

200) 248., 253. ll.

201) 262., 266. ll.

202) Napló, 1842 június 27.

203) E sorokat 1843-ban írja Üdvlelde 20. l.

204) Hirlapi Czikkek, I. 555. l.

205) Hirlapi Czikkek, II. 210. l.

206) Levelek, III. 169. l.

207) Hirlapi Czikkek, II. 453., 454. ll.

208) U. o. 553. l.

209) 28., 29. ll.

210) 31. l.

211) 35. l.

212) 68., 75., 114. ll.

213) Beszédek, 428. l.

214) Beszédek 231. Jól mondja Zsilinszky Mihály: «ha a magyar államférfiak többsége úgy fogta volna fel a magyar nemzet hivatását és más nyelvű népekhez való viszonyát, mint Széchenyi, akkor 1848-ben nem került volna összeütközésre a dolog.» (Akadémiai Értesítő 1894.)

215) Felelet Gróf Széchenyi Istvánnak. 1841. 44., 53., 69. ll.

216) Id. m. I. 95. l.

217) Ballagi Géza: A nemzeti államalkotás kora. Budapest, 1897. 148. l.

218) Historisch-Politische Blätter. Dr. Gustav Turba közleménye. 1905. 32. 38. ll.

219) X. Y. Z. könyv gr. Dessewffy Auréltól 1841. 38-59 ll.

220) Kelet Népe 109. l.

221) 145. l.

222) Hirlapi Czikkek, I. 385. l.

223) Beöthy Ákos: A Magyar Államiság Fejlődése, Küzdelmei II. Rész. 142-162. ll.

224) Akadémiai Értesítő IV. 1893. Széchenyi és a magyar költészet. 73., 81. ll.

225) Napló 1828 július 26., 1829 márczius 8., 1832 augusztus 30., 1836 november 8., 1841 április 28., november 21., 1843 április 29., 1844 június 1. Péterfy Jenő Széchenyi munkáiról írt czikkeiben szépen jellemzi Széchenyi Hamletszerű viseletét. (Összegyűjtött munkái III. k.)

226) Beöthy Ákossal szemben Berzeviczy Albertnek találó megjegyzése van a Hamlet-féle vádról abban a tartalmas essayben, mely a Magyar Remekírók Széchenyi kötetének bevezetése.

227) Napló 1832 július 27. és 1844 január 10.

228) Lovakrul 19. és Blick 157., 283. ll.

229) Id. m. I. 171–173.

230) A fent idézett sorok Montesquieu Parrelle-féle (1826) kiadásának I. kötete 20. és 299. l.

231) De la Littérature considérée dans ses rapports avec les institutions sociales. Paris 8. T. II. l.

232) Zsilinszky id. h. 361. l.

233) J. B Say: Traité d’Économie Politique. Bruxelles 1827. T. II 292. A munka első kiadása 1803-ban jelent meg

234) Gaál Jenő: Gróf Széchenyi István Nemzeti Politikája és Jövőnk. Budapest 1903. 2., 37. ll.

235) Friedrich v. Bärenbach: Herder als Vorgänger Darwins Berlin 1877.

236) Auguste Comte: Cours de philosophie positive. Tome V. Paris 1869. 178. l. «Mon illustre prédécesseur, Condorcet»… stb.

237) Gaál most id. m. 47., 68–69. l.

238) Gaál. 57. l.

239) Gaál 64., 65. l.

240) First Principles. London 1870. 517. l.

241) Esquisse d’un tableau historique des progrès de l’esprit humain A. Gènes. 1798. 340. l.

242) Génie du Christianisme (Oeuvres Complètes T. XI.) Paris, 1826., 148. l.

243) Kant Vermischte Schriften II. és III. (Egy 1784-iki s egy 1798-iki értekezés.)

244) Eötvös összes munkái. Budapest 1902 XV. k. 99., 103. ll.

245) Mommsen: Römische Geschichte V. Bd. 4.,. 5. ll.

246) Ranke: Über die Epochen der neueren Geschichte herausg. von Alfred Dove. Leipzig 1888.

247) Lotze: Mikrokosmos. Zweite Aufl. Leipzig 1869., 1872. II. 345., 346. ll. III. 21., 29., 180., 182. ll.

248) Az ember származása I. kötetében,

249) Wundt: Logik. (I. kiad.) II. 547. l.

250) Burckhardt: Weltgeschichtliche Betrachtungen. Herausg. von Jakob Oeri, Berlin u. Stuttgart, 1905. 64–68., bővebben 256-tól végig.

251) Fessler: Geschichte der Ungarn II. 388. l. Gr. Dessewffy: Hitel Taglalatja 137. l.

252) Id. m. 33. l.

253) Annaeus Florus Epitome Rerum Romanarum Lemaire kiadása. Paris 1827.

254) Zinkeisen idézi a Geschichte des Osm. Reiches czímű művében.

255) Lasaulx idézi: Neuer Versuch einer Philosophie der Geschichte, München 1857. 30. l.

256) Faguet: Politiques et Moralistes du XIX. Siècle II. Série. V. Edit. Paris 1903. 24., 25. ll.

257) Hegel Werke. II. Auflage. Bd IX. Berlin 1840. 124–134. l.

258) Sur l’homme Bruxelles 1836 II. 285., 342. ll.

259) Goldfriedrich: Die historiche Ideenlehre in Deutschland. Berlin 1902.

260) Pott, Ungleichheit der Racen 1856. 81. l.

261) Lasaulx id. m. 140 l. E könyvre Kautz Gyula figyelmeztette a magyar olvasóközönséget Széchenyi akadémiai kiadásához írt gazdag tartalmu előszavaiban.

262) History of England I. 46. (Tauchnitz.)

263) Id. h. 14. l.

264) Budapesti Szemle 1906 június 347. l. (A Fülöp szigetcsoport lakóiról írva.)

265) Angol tipusok III (Az Ujság 1906 augusztus 19.)

266) E vonatkozásokat szépen tárgyalják irodalmunkban Pulszky Ágost (A Jog- és Állambölcsészet Alaptanai Bpest 1885. 79. l. s tovább) és Concha Győző: (Politika I. 219.)

267) 1911. Magyar Figyelő.

268) Szemere Bertalan 1852-iki Naplója, Összegyüjtött munkái I. k. 151. l. Szemere éles szemmel, bár feltünő elfogultsággal bírálgatja Telekit.

269) Pulszky: Életem és korom II. 256. l. Kónyi Manó is hallotta e történetet gróf Andrássytól.

270) Pulszky u. o. 250. és 313. ll.

271) L. Teleki Leveleit Klapka György Emlékeimből czímű munkájának függelékében.

272) Kossuth: Irataim az Emigráczióból. I. 333. l.

273) Az emigraczióra s Teleki működésére és reményeire vonatkozó adatokat Kossuth id. művének első három kötetéből vettük át.

274) Kossuth: Irataim II. 500.

275) L. Podmaniczky: Naplótöredékek III. 107.

276) Az adatokra nézve követtük eddig Teleki levelét Jósikához, melyet Kónyi Manó fölvett gyűjteményébe és Kossuth is lenyomatott. A három feltételre nézve inkább a Wiener Zeitung közleményét követtük. Ez megjelent a Pesti Napló 1861 január 4-iki számában, hol a fogadtatásról több más hiteles részlet is található. A Napló e közleményeit Kossuth átvette Irataiba. A kihallgatásról és Teleki haláláról igen jó megjegyzései vannak Kecskeméthy Aurélnak. (Vázlatok egy év történetéből. Pest, 1862.)

277) Kossuth: Irataim III. 289. l.

278) Lukács Móricz össz. Munkái. Kiadta Gyulai P. II. k. 445. s. kk.

279) Pesti Napló 1861. február 26.

280) Kónyi Manó beszéli Deák Ferencz Beszédeiben III. k. 109. l.

281) L. két beszédét Pesti Napló 1861 március 30. és május 15-iki számaiban.

Return to SHAKESPEARE KISEBB KÖLTEMÉNYEI.1)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to DEÁK FERENCZ EMLÉKE ÉS A KATONAI KÉRDÉS.2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN TÖRTÉNETI ESZMÉI.64) (continued 2)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)Return to TELEKI LÁSZLÓ ÖNGYILKOSSÁGA.267)
Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings