XLVIII. AZ IRÁSTUDÓ SZEGÉNY FIU.

Volt egy szegény ember, kinek sok gyermekei voltak, és kenyere kevés. Az öregbik fia oskolába járt; már jól tudott olvasni, és okosabb is volt mint a többi, azért hogy látta a nyomorúságokat, azt mondá az apjának: Édes apám, mink igen szegény módon élünk, azért én azt gondoltam, hogy elmegyek szolgálni, majd a mit keresek, haza hozom, hogy könnyebben élhessünk. Az apja mondá neki: No fiam, csak menj el, és keress szolgálatot. A legényke elmegy egy nagy erdőbe, eleibe jön egy zöld vadász, és mondá neki: Mit fáradozol szegény legény? Felel neki a gyermek: Én szolgálatot keresek, ha valaki megfogadna. Kérdi a vadász: Tudsz-e olvasni? Felel a gyermek: Nem tudok, mert szegény szüléktül való vagyok, nem taníttathattak. Felel a vadász, ki az ördög volt: No épen ilyen kell nekem, megfogadlak szolgának és jó bért adok. És akkor elvitte a házához, és a szobájában az ágyat megmutatta, és mondá neki: Most az lesz a dolgod, hogy az én ágyamat mindennap föl kell vetned, és a szemetet kisöpröd mindennap. A legény híven szolgált, amit neki az ura mondott, azt mind végben vitte; az ura csak ritkán volt oda haza, s mivel a legénynek dolga sok nem volt, azért a könyveit forgatta, hanem egy sem tetszett neki; végtére egy rongyost legalól kihúzott, és olvasta, az megtetszett neki, mert minden ördöngösség benne megtaláltatott. Azért hogyha az ura odahaza nem volt, mindig abbul tanult, és végtére jobban megtanulta, mint az ördög maga tudta; vigyázott is jól, hogy el ne felejtse az ördögi tudományt. Mikor az esztendeje kitelt volna, az ördög kifizette amiben megegyezett vele, azután elvitte oda vissza, ahol megfogadta. Azután egymástul elváltak, s a legény haza ment az apjához.

Míg a pénziben tartott, addig jól éltek, de mikor elfogyott, akkor megint csak szegény módon kellett nekik élni. Mivel pedig már tudott magán segíteni, az apjának mondá: Tudod édes apjám, hogy megint szegénységgel kell élnünk; azért én majd egy nagy ökör leszek, akkor te hajts el engem a vásárra, és adj el száz forintért, hanem a kötelet oda ne add, ha mindjárt száz forintot adnak is érte. Az apja más nap a fiát elhajtotta a vásárra, egy nagy szép kövér ökör lett belőle. Mikor már a vásárba értek, mindjárt sok kérői voltak, hanem hogy száz forinton alul nem adta, nem vehette meg senki is, utóljára egy fiatal mészáros jött hozzá, aki remekelni akart, az megfogta, el akarta vezetni; az ember pedig mondá: Uram, a kötelet el nem adtam, mert az nekem oda haza kell. A mészáros egy forintot akart neki adni, de az ember mondá: Uram, száz forintért sem adom a kötelet. A mészáros megharagudt, visszavetette neki és újat vett, s rá kötötte, és haza vezette, az istállóba bekötötte, maga pedig a szobába ment enni. A legényeinek azt mondá: Menjetek, adjatok szénát annak az ökörnek. A legények szénát vittek neki, hát az ökör megszólamlott hozzájok, és mond: Nekem széna nem kell, hanem pecsenye és jó bor. A legények megijedtek hogy az ökör szól, és kiszaladtak, a gazdának megbeszélték, hogy az ökör emberi nyelven szól. Erre a gazda szalad, kapja a fejszét és kést, le akarja vágni, de mire a mészáros oda ment, az ökör elszaladt, és mire az apja haza ment, már a fia a szobába fütyölt, min az apja mód nélkül megörűlt.

Azután megint jól éltek míg a pénzben tartott; és mikor a pénz elfogyott, az apjának azt mondá: No most egy szép paripa leszek, aztán ülj rám, és alább ne adj mint három száz forinton. Az apja úgy cselekedett mint a fia parancsolta. Más nap egy igen szép paripa lett belőle, az apja reá ült, s a vásárba vezette. Az ördög, akinél tanulta a mesterséget, megtudta, hogy oly igen megtanulta, az is elment a vásárra, és az emberhez megy, és kérdi, hogy mire tartja a lovát? Felel az ember: Három száz forinton. Az ördög mindjárt ezüst pénzzel kifizette, az ember pedig elfelejtette a kantárt kivenni a fejibül, mivel a pénz igen szép volt, azért elment haza; az ördög pedig felült a legénybül lett paripára, és hegyeken völgyeken ment mint a szél. Egyszer egy korcsmába teként be, tehát sok részeg ember volt ott, s káromkodtak. Ez megtetszett az ördögnek, a lovat megkötötte egy fához, maga pedig bement a korcsmába, a szegény legény ló képibe búsúlt, de el nem szabadulhatott; arra megy egy gyermek, mondja neki a legénybűl lett ló: Te gyermek! gyere szabadíts meg, ezt az állam alatt való szíjat kapcsold ki; a gyermek megijedt, elszaladt tűle. Azután egy leányka ment arra, annak is mondta, az oda ment és kihúzta a kantárt a fejibül, és az én paripám vissza szalad nagy messzi. Az ördög ezt észre vette, utána szaladt, már el is érte volna, hanem a legény egérré lett, és egy lyukba bújt; az ördög pedig macskává vált, és a lyuknál leste, hanem hogy sokáig elől nem jött, a macska elaludt; az egér a lyukbul kijött, és galambbá változott, és elröpűlt nagy messzi, úgy hogy mikor az ördög felébredt, és észbe vette, már jó messzi volt. Akkor csakhamar tikölő kányává változott az ördög, utána röpűlt, már el is kapta volna, de a galamb egy király udvarába röpűlt, és a király leánya épen a folyosón sétált, eleibe röpűlt, és aranygyűrővé vált; a királyleány látta a galambot és a gyűrőt, azt gondolta, hogy a szentlélek hozta neki, s az ujjába dugta a gyűrőt. Erre az ördög a királyba bújt, és annyira kínozta, hogy majd csaknem meghalt, az ágyban meg sem tudott mozdúlni. Orvosokat hívatott tehát, hanem senki sem tudta meggyógyítani; hát az ördög kiment belőle, és doktornak adta ki magát, s a királyhoz ment. Azt mondta neki, hogy mit fizet neki? ő meggyógyítja; felel a király: Én neked adom valamit a világon kivánsz; felel a doktor: Én csak azt a gyűrőt kivánom a mely a leányod ujján vagyon. A király megigérte. Akkor egy kis üvegből adott neki inni, mindjárt meggyógyult. Azonközben a gyűrő megszólamlott a leányhoz, és monda: Lásd az a doktor nem más, hanem az ördög, engem el akar vinni, azért hogyha az atyád parancsolja, adj oda, de a kezibe ne adj, hanem ejts a földre, majd én köles leszek. Mikor a király fölkelt az ágybul, a doktorral együtt a leányhoz megy, és mondja a leányának: Édes leányom, ez az úr engem meggyógyított, hanem a gyűrődet kivánja, add neki. Felel a leány: Én a gyűrőmet neki nem adom; és siránkozott; az atyja pedig parancsolta, hogy adja neki; a leány tehát oda dobta neki a földre, és a gyűrő kölessé vált, a doktor pedig egy csunya kakas lett, a kölest ette, hanem azt, aki a padlás közé szorúlt, nem ehette meg, a kakas pedig azt gondolta, hogy mind megette, azzal elröpült pokolba, a köles pedig, aki a padlás közé szorúlt, fölemelkedett, s egy szép legény lett belőle. A királyleány elcsudálkozott rajta, és hogy igen szép legény volt, megszerette, és az atyjának könyörgött hogy legyen az a legény az ő ura, a király megengedte, és öszveházasodtak, így a szegény legénybül király lett, még pedig most is élnek, hogyha meg nem haltak.