CHARIVARI.

Életképek.

1848. Martius 23.

1.

Egy úgynevezett feketesereg is alakult e napokban fekete zászlóval, halálfő a közepén. Itt vonult össze a néhai aristocratiának vert maradványa. Hadd gyászolja mindenki a maga halottjait, ki fehérben, ki feketében.

Már most csak az a kérdés, hogy szin-e a fekete? Az optica azt mondja, hogy az a szinek hiánya. Egy szóval olyan neutralis valami.

2.

Azt beszélik, hogy Metternich itt van valahol Pesten. Sokan már azt is tudják, hogy boltot akar nyitni az életében összevásárolt lelkekkel kereskedendő. Hagyja abba: jó bornak nem kell czégér; becsületes ember, ha el akarja a lelkét adni, mindig talál vevőre.

3.

Két angol utazó érkezett mart. 15-kén városunkba.

Ezek Palermoban voltak, mikor ott a forradalom kiütött; békeszerető lordok lévén, onnan rögtön eltisztultak Mailandba. A mint oda érnek, kiüt a forradalom. Innen szintén odább kelve, utaznak Párisba. Alig vannak ott egy hétig, kiüt a forradalom. Itt ismét felpakolnak, mennek Münchenbe: alig szállnak le a kocsiról, kiüt a forradalom. Rohannak Bécsbe: itt végig se mennek még a városon, már áll a forradalom. Végre is Pestre kergeti őket a sors: s a mint lábukat a partra teszik, itt is kiüt a forradalom. Igy ezek mindenütt magukkal vitték a forradalmat. – Csak odább-odább még mylordok! Itt meg ne állapodjanak, menjenek, járják be az egész világot.

4.

A huszár-nemzetőrség is erősen verbuvál, száma túlhaladja már a háromszázat, mind gyönyörű válogatott szép hazafiak, az egyenruha alig kerül többe háromszáz forintnál. – Tegnap odamegy közibök egy zsiros suhancz, gyönyörűen kitisztítva, mintha sasokkal küzdött s kéményen bujt volna keresztül, s be akarja magát iratni. Kérdik, hogy kicsoda? – Alföldi nemes ember. – (Alföldinek elég alföldi, hanem nemes embernek kissé nagyon ittas volt a fiu.) – De ló kell ám majd ide! – Hiszen ha csak ló kell! (mondaná Bandi a «Csikós»-ban).

5.

Hogy fejlődék a jellem a forradalomban: többeknek a nép szónokai közül a forradalom alatt kalapja, pálczája vagy köpenye tévedt el, s másnap a nép fölkereste őket: hogy kezükbe szolgáltathassa elvesztett tulajdonaikat.

6.

Hir szerint Angliában is köztársaság van már. Az ördög nem alszik, mondja az egyik fél. Nem rövidült meg az isten keze, mondja a másik.

7.

Kecskeméten is kitűzetett a városházára a forradalmi lobogó. Ezt a tanodai fiatalság követelte, mondván: ha a tanács ki nem tűzi, majd kitűzzük mi.

A helybeli katonaságnak megizené a helyhatóság, hogy szépen viselje magát. Fölösleges volt. Azok azt felelték: csak minket ne bántsanak, mi nem bántunk senkit. Nem is volna tréfa, ha a kecskeméti húszezer vasvillás nationalgarde nekitámadna egy mélyen tisztelt lovasezrednek, két óra mulva nem lehetne megismerni: melyik volt az ember, melyik volt a ló?

Hanem a kőrösiek maig sem hisznek semmit. Azt mondják: Schneiderribillió az egész. Aludjunk még egy kicsit.

8.

Egy mélyen tisztelt főbiró úr, a mint a helytartó-tanács rendeletét vette a censura eltörlése felől, ilyenformán irt alispánjának: «a helybeli censort felfüggesztettem s a sajtótörvények kidolgoztatásáig magam vettem által a censori hivatalt.»

9.

Mi lesz már most ezekből a szegény censorokból? (csakhogy már egyszer megértük, hogy sajnálhatjuk őket!) Kovácsmesterek nem lehetnek, mert ők csak békókat tanultak csinálni s ezekre szükség többé nincsen. – Kertészek nem lehetnek, mert ők a virágokat gyomlálnák ki s a maszlagokat tennék üvegházba. – Szabók nem lehetnek, mert az ő ollójuk szabása után a carbonari köpönyegből is gályarab kámzsa támadna. – Ha molnárok lennének, ott igen értenének a vámoláshoz. Legjobb lenne nekik most lapszerkesztőkké lenni s mind azon dolgokat, miket egykor más lapokból kitörültek, egyenkint kiadogatni. Ebből gyönyörű ragout kerekednék s alkalmasint eltartana ebben a században.

10.

Pesti írók nejei egy szépen himzett zászlóval fogják megajándékozni a nemzetőrséget. Ily kedves kezektől varrott zászló alatt aztán öröm lesz csatázni a hazáért. Petőfi ezelőtt két hónappal megirta azon verset, melynek refrainje ez: varrd meg azt a zászlót, feleségem! A költők a világesemények látnokai.

11.

Lajos Fülöpnek a párizsi proletárok collecta útján alamizsnát szándékoznak küldeni. Szegény még útiköltséget is elfelejtett magával vinni. Az volna még szép, ha mint Abdolonymus király, földművelésre szorulna az egykor rettegett monarcha: hogy éhen ne haljon.

12.

Pestmegye rendei közgyülésileg elhatározák, hogy ezentúl minden czímeket megszünteknek fognak tekinteni. Semmi nagyságos, semmi méltóságos, tekintetes, nemes nemzetes urak és asszonyságok többé. Az egyszerű «polgártárs» és «polgártársnő» czimzetek foglalandnak helyet a törvényes nyelvben is. A közéletben eddig is széltére divatoznak már. A chinai falak a szellem egy lehelletétől leomlottak. Több tekintetes nemes vármegyék táblabirái bámulva kérdezik: hát minket hogyan fognak ezentúl titulálni?

13.

Pesten hölgy-nemzetőrsereg van alakulóban; nem volna rossz gondolat. Ha ránk bizná valaki, tudnánk mi oly bataillont összeválogatni, mely előtt lerakná az egész armádia a fegyvert. Egy ilyen amazoni tekintettel több ellenséget le tudnánk győzni, mint valamennyi rozsdás karabinnal, miket méltóságos báró Lederer főhadikormányzó ő excellentiája számunkra kiválogattatott. Mint illenék a szép fürtökre a kócsagos kalap lengő tollaival, a karcsú derékra a bogláros kardkötő: s a fehér kezekbe a még ragyogóbb aczél. Föl, szép amazonaink, a haza mindnyájunké. Víjjuk ki az egri nevet! Adjunk példát a férfiaknak, mutassuk meg nekik, hogy a nők sem félnek az egyenruhától.

14.

Bon soir citoyen Széhenyi! mond valaki a nemes grófnak. – Bon nuit citoyen sansculotte – felelt rá a nemes gróf.

15.

Egy bonmot hallottunk jelszavainkra mondatni s minthogy a tréfa talpra esett, mielőtt elleneink közül valaki elmondaná, magunk teszszük közzé.

Egy citoyen sansculotte neki esik a másiknak s azt hátba üti, mondván: «szabadság!» a másik visszafordul: detto hátba üti és azt mondja: «egyenlőség!» ezzel kibékülnek, kezet nyújtanak és összeölelkezve mondják: «testvériség».

16.

Az országgyülés hozott sajtótörvényeket. Ezek is oly formán ütöttek ki, mind mikor a földműves esőért imádkozik, aztán jégesőt kap. Köszönjük mi az ilyen sajtószabadságot. 10 ezer pengőt kell készpénzben biztosítékul lefizetni annak, ki martius 20. óta divatlapot, 20 ezeret a ki napi lapot ad ki; ki ezt nem tette, egy évi fogságra büntettetik. E szerint mi valamennyien, kiknek azóta lapja megjelent, ingyen szállást kapnánk egy esztendeig. Nem volna rossz gondolat, így igen jól kijátszhatnók a háziurakat. Kisebb-nagyobb vétségekért egy naptól fogva négy évi börtönt remélhetnek az illető írók. Honoráriumnak elég bőkezüen van osztva. Nem szabad megsérteni a törvényhozó testületet. Ez legmulatságosabb.

Vajjon mikor a tens rendek a váltótörvényeket hozták, miért nem kötötték ki, hogy a törvényhozó-testület tagjait nem szabad exequálni? Könnyű volna így törvényeket hozni, hogy maga a törvényhozó-testület kivétel legyen alóla. Csak a mi az Istenhez megy és az Istentől jön, az a szent; a többi megbiráltatik. Önök el látszanak felejteni: hogy önök nem urai a népnek, hanem csak küldöttei. Megsérteni senkit sem szabad a sajtónak, de megmondani az igazat mindenkinek szabad és kötelesség.

17.

Van itt körülünk egy (talán több is) újdonan sült nemes ember, ki tavaly vásárolta a nemességet, persze nem vérén, mint Árpád alatt bejött ősapáink, hanem jó pénzen, mint sok más egyéb megvásárolható dolgokat; most ez azt kérdi: hogy hát ő neki ki adja vissza a pénzét, a mit a czímeért adott? – A kutyabőr így hangzik: «birja pedig ő és az ő maradékai mind ezen jogokat örökkön örökké tartandó időkig.» Ennek is furcsa fogalmai támadhatnak az örökkévalóságról.

18.

– Nem értem én ezt, – mond egyik communista a másiknak, – ha mindent egyenlően felosztunk egymás közt s te holnap a te részedet mind beiszod, mi lesz akkor?

– Ujra osztozunk!

April 2.

19.

Édes öcsém, te is azt mondod, a többi is azt mondja: utolsó csepp vérünket a szabadságért! Szeretném már azt is látni, a ki az első csepp vérét felajánlaná!

20.

– Kaptál «Ferencz-emlék-pénzt? Kérdi egyik bécsi a másikat?

– Nem én.

– Nesze, adok én egyet. S ezzel kezébe nyom egy – két garasost a harmincz krajczár felirattal.

21.

Egy püspöknek a szivét holta után bebalzsamozták. Testét eltemették a k*i sírboltba, szivét a sz*ibe. A teste fölé ily sírfeliratot tőnek: «itt fekszik egy szivtelen ember». A szive fölé pedig ezt: «itt fekszik egy embertelen sziv».

22.

Egy censor nem tudott francziául s ezért minden franczia szót kitörült, a mi elébe akadt, irgalom nélkül. Azt mondta, hogy őtet nem lehet azáltal megcsalni, hogy az ember dolgokat ír, miket ő nem ért. – Egy másik pedig nem értette az új szavakat, s ezért mindent a párizpápaiban keresett utána. Egyszer Döbrentei egy kéziratát birálta. Látja e szót: «kontár». Quid hoc est? Non intelligo. Posui ipsi «kantár». Másutt látja e szót: «erény». Nem érti. Teszi helyette «remény» stb.

23.

Az elhatározó percz itt van. Midőn e sorokat irjuk, éjfél van, a szabadság tere tömve van néppel, mely rivallja: fegyverre! fegyverre! Fáklyavilágnál olvassák föl a ministerek a királyi kegyelmes leiratot, mely tudtunkra adja: hogy a király adott szavát nem akarja beváltani. A nép rivallja: Megcsaltak bennünket, fegyverre, fegyverre! A harangokat félre akarják verni. – Most vagy soha! ezen szavakkal végzi beszédét az egyik minister. Ki kell hirdetni az országban: hogy a haza veszélyben van. Itt vannak késedelmeskedésünk keserü gyümölcsei. Mindennap hinni, mindennap megcsalatni és mégis mindennap ujra reményleni! A végső perczre jutottunk. Ki fog a polgárvérről felelni, mely a vakhit miatt omolni talál? Egyetlen reményünket még a nádorban helyezzük. Kívüle csak az Isten és a kétségbeesés velünk. – Szegény hazám, szegény hazám! – – –

Ápr. 1. Vége az aggodalmaknak. A király mindenbe beleegyezett. A ministerium fel van állítva. Egy óra óta mindenütt béke és rend.

*

Az országgyűlés eloszlik. Ez nem nagy baj, ennél nagyobb szerencsétlenség is történt már Pannoniában. Azzal rágalmazzák a haza aranygombos atyjait, hogy félnek hazamenni. Félnek? Ugyan miért? Nem féltek akkor, mikor minden diæta végével ujnál-ujabb terheket vittek haza a népek nyakába, s félnek most, midőn a szabadság hírével térnek haza? Most félnek a hazameneteltől?

Tán még jobban félnek az ismét el nem jöveteltől?

Könnyen megeshetik. A jövő országgyűlésnek alkalmasint más arcza lesz, mint az eddigieknek. Ezt megjövendölheti az ember, a nélkül, hogy Sybilla volna.

24.

X. lap szerkesztője megköveti a tens nemes vármegyét: hogy adják vissza neki a censorát, mert ő nem akar senki fiáért felelős lenni. Bizony pedig már Oroszországban is el van törülve a censura, a mennyiben tudniillik semmit sem szabad nyomatni.

April 9.

25.

A pesti polgárság szörnyen haragszik a vörös szinre. Azt hiszi, hogy ez mindjárt guillotint jelent. Az «egyenlőségi» század bajnokainak ismertető jele vörös szalag lévén, szombaton délután ezek közül nehánynak osztattak ki a legelső forradalmi ütlegek; szalagaik letépetvén karjaikról. Sőt annyira ment a vörös szín elleni harag s a nemzeti szín iránti szeretet, hogy a kocsmárosoknak megizentetett: mikép a paprika tartó mellé só és majoránna-tartót is tegyenek, s ezentúl minden veres-szakallú ember zöldet, fehéret tartozik a szakállában viselni; különben botba fut.

26.

N. K… i atyánkfiainak körülbelől ilyen dictionariumot adtak a kezébe illető hatósági vezéreik, mikből aztán nagyot érthet a ki akar; de nem az igazit.

Szabadsajtó: Ugy mint szabad lesz szüretkor minden embernek bort mérni.

Reform: Minden ember református fog lenni, azaz: kálvinista.

Egyenlőség: Kinek mije van, azon megosztozunk.

Szabadság: Üthetjük már a zsidót; senki sem bánt érte.

Nemzeti őrsereg: Igy akarják a szegény embert beverbuválni a katonaságba, elvinni Muszkaországba. Köszönjük akkor az estáncziát!

Közteherviselés: Nem fizetünk többet a papnak.

Urbéri viszonyok megszüntetése: Ezentúl a földesúr szántja a jobbágy földjét.

Esküdtszék: Kikergetjük a senatorokat a városból.

27.

A nemesség megszüntetése. Hát nem lesz többé haute-volée bál? Hát a parasztnak is be szabad jönni a casinóba? Hát a leeresztett hajú leány-asszonynak is le szabad ülni arra a padra, hol a kalapos kisasszony ül? Hát a varga leánynak is szabad lesz már parazolt hordani? Hát a kékbeli ember semmivel sem lesz alábbvaló, mint a zöldbeli ember? Hát civis lesz már most minden ember? Hát nem lesz már most a theatrumban sem első hely, sem kakasülő? Hát nem csapjuk meg már a parasztot többet? – Eh, hisz ez égbekiáltó!

28. Nemzetőrség.

– Jobbra kanyarodj!

– Mit gondol szomszéd, komám uram, nem jobb volna balra kanyarodni?

Ápril 16.

29.

Mi hir Kis-Ázsiában? Kis-Ázsiában annyira divatba jöttek a fáklyás-zenék, hogy jelenleg egy kölcsön-fáklyás-zenét-adó-társulat látta jónak a világra jövetelt, mely által minden részvényes tag sorshúzás útján részesülni fog e megtiszteltetés nemében. Ha a társaság például 365 tagból álland, mindennap egynek neve kihuzatik s az, fáklyás-zene kiséret mellett, körülbelől ilyenforma dictióval fog felköszöntetni: «Tekintetes táblabiró úr! Önnek érdemei elszámlálhatatlanok, nem szűkség őket hosszasan felemlítenem, de nem is czélszerű, mert a fáklya drága, s pedig holnapra is kell; elég legyen ön magasztalására annyit felhoznom, hogy ön a részvényét pontosan lefizette, minélfogva van szerencsénk önnek háza elejét szurokfüsttel megdicsőíteni; éljen!» A fáklyák pedig ott helyben rögtön eloltatnak, s gazdálkodás tekintetéből másnapra eltétetnek s ez így megyen, míg az év lejár, minden istenáldott éjjel.

30.

Az erdélyi kormányzó ilyen szép atyai szavakkal nyugtatá meg a petitiót benyujtó népet: «hallottam: majd meglátom; most pedig takarodjanak önök haza.» Nem hosszú, de szép!

31.

Egy nógrádmegyei faluban kérdi a földművelő nép a paptól: ki adta nekünk a szabadságot? A pap felelé: a császár, a ti apátok! Elmentek azután a zsidóhoz, a ki pálinkát mér, kérdik tőle ugyanazt, ez azt felelé: a nemes urak adták e jókat. Melyik mondott már most igazat? Kérdik végre a szolgabirótól. Ez is azt felelé: hogy a kaputos urak voltak olyan jók. «Na, mond erre a falu szája, ha ez így van, nem kell nekünk a pap; hanem a zsidót megteszszük a jövő restellatión esküdtnek.

32. Insurrectionalus jelenet.

Jön az éjjeli őrvonal. A laktanya előtt nadrágbadugott kézzel pipázik a strázsa és nem mozdul. Kérdé a patrouille-vezér: hogy mért nem kiált queraust? Van eszem, felel a táblabiró-silbak rendületlen phlegmával, mikor azok odabenn a meleg szobában makaóznak, ordíthatok én, a meddig tetszik, még sem jönnek elő.

April 23.

33.

Párisnak egy városnegyedében már nem fizetnek házbért. A zsellérek a communismus elveihez csatlakoztak, a háziurak ki vannak barricadozva. A minapi népgyűlésen a pestiek is gyakorlatba akarták hozni e nemadózási rendszert. Persze, ha voksolásra kerülne a dolog, a háziurak iszonyú kisebbségben maradnának. Annyival is inkább, mert az okoskodás nagyon is gubára ragadó. A háziurak az ő zselléreiknek zsarnokai: mind meg annyi Lajos Fülöp en miniature. Egy orosz czár mindegyik külön.

A háziuraság eszméje egy az absolutismussal, egy a zsarnoksággal.

Mert:

1. A zsarnokokat nem a nép választja, a háziurakat sem. Maguk teszik magukat háziurakká.

2. A zsarnokok a népet szertelen adóval szokták terhelni; a háziurak szintén.

3. A háziurak még csak nem is «Isten kegyelméből» uralkodók, mint ezt a királyok szokták neveik után irni.

4. A háziurak a világosságnak esküdt ellenségei, bízonyítja ezt Budapesten minden lépcső és folyosó.

5. A háziurak csupán megvesztegethető ministereket tartanak, kiket a köznapi világ házmestereknek nevez.

6. A háziurak egytől-egyig absolut monarchák, dalai lámák, orosz czárok, török sultánok, Nérók, Caligulák és Dsingiszkánok, házmestereik mindmegannyi Guizot, Metternich, Paskevics, Apponyi, Radeczky, török basák, mandarinok, hetmanok és administrátorok!

Minthogy pedig republikánus országban ejusdem farinæ urak számára nincsen türelem többé, azért Párisban a háziurak ünnepélyesen detronizáltattak.

Csak hogy ne ebben kezdjétek Párist utánozni, kedves magyarjaim.

34.

A mult napokban ismét nagy rakétás ünnep volt: az ablakok jól ki voltak világitva, a görögtüz is meglehetősen sikerült, sok helyütt olajos papirosra festett képek látszottak. A nép bámulta őket.

A többek között legnevezetesebb volt egy tömlöcz ablaka a megye házában, ez is ki volt világitva. A benne lakó raboknak mart. 15-kén kellett volna a magok évnegyedes huszonöt pálczaütését fölvenni. A forradalom napjai róluk is elvonták a baromi büntetést. Utolsó garasaikat tették össze, hogy tömlöczük ablakát e nagy nap emlékére illően kivilágíthassák.

35.

A vidéken egy zsidó-árendás megfogad egy nemes legényt kocsisnak. A nemes legény teljes életében illő büszkeséggel utálván a dolgozást, a mint hallja, hogy nincs többé robot, fut a gazdájához, kezébe nyomja az ostort s búcsúzik tőle, mondván: «megjött a szabadság, Iczik gazda; nem dolgozom én kendnek többet.» – A zsidó megérti a dolgot s azt mondja: «no János, ez ugyan nagyon jól van; még eddig nem mertem kendnek megmondani; de már most, ha eljött a szabadság, én is meg mondom kendnek, hogy kend egy semmirekellő lusta filkó. Isten megáldja János.

April 30.

36.

A miniszteriumhoz ez ideig 1642 folyamodvány nyujtatott be. Mind hivatalt kérnek, de egyik sem mondja meg, hogy mifélét? Magyar ember természetesen universalgenie szokott lenni, kivált ha még táblabiró fajta. Kilencz iskola padjába belefaragta a nevét s mikor a tizedikből kimenekül, ott van, hogy mindent tud a világon, a mire szüksége nincsen. Ilyenkor aztán csak az a kérdés, hogy cserzővarga legyen-e, vagy miniszter? Mindkét pályára egyenlő előkészletei vannak. Mikor magyar nemes ember a fiát iskolába küldi, azt mondja neki: «tanulj fiam; tebelőled még palatinus is lehet.» S az aztán szörnyű baj, mikor egynehány százezer ember egyebet nem tanul, mint minek csak palatinus korában vehetné hasznát.

37.

A minap oda megy egy német Klauzál miniszterhez, mint sok más német.

– Karsamadiner! – Jó napot, polgártárs!

– Ah, excellenz, nem ismer engem?

– Nincs szerencsém, polgártárs.

– Én vagyok az a friseur, a ki ő excellentiájához a premier miniszterhez jártam tavaly országgyülés előtt.

– Ah! nagyon szép! mivel szolgálhatok önnek polgártárs?

– Nagyon furcsa körülmény hajtott ide excellentiádhoz, magam sem tudom, hogy kezdjem? de nem volt máshoz bizodalmam. Eddig az volt a czímerem egyik felére felirva, hogy «friseur» a másik felére pedig az hogy:» coiffeur», jobb lett volna ugyan azt irni helyette, hogy: «perruquier», mert ez szebb is, nobelabb is és legalább magyarul van; hanem már most meg akarom változtatni a feliratom a miniszterium tiszteletére s e végett bátorkodtam folyamodni, vajjon méltóztatik-e beleegyezni, hogy így irjam «fodrász?» vagy pedig igy, hogy «hajfodrász?» Én a miniszter úr ő excellentiája válaszában tökéletesen meg fogok nyugodni.

Képzeljük már most e kérdéshez Klauzálnak elpusztíthatatlan türelmű szelid képét, melylyel ő a folyamodónak egész türelmesen felelé: legjobb lesz, irja ön igy: «hajfodrász!»

Milyen huszonötöt csapatott volna erre egy torontálmegyei szolgabiró!

Május 7.

38.

Egy sógor-lap csunyán kifakadt ellenünk. Azt mondja, hogy köszönik a németek a mi csókjainkat, ha mi pénzt meg katonát nem adunk nekik Olaszország ellen.

Hát te azért jöttél ide csókolózni, mert azt hitted, hogy ez a jó bolond magyar neked minden csókért kád aranyat ajándékoz?

Tiz milliót egy csókért! Te! Hisz ennyit Cleopatra sem kapott. Nálunk becsületes magyar ember, ha valakit megcsókol, tartja tisztességnek, s a ki itt pénzt kér a csókért, annak nem szabad nappal járni az utczán.

39.

A dicsőségesen elmult fáklyás-zenék egyikénél egy budapesti nemzetőrkapitány kirendelte a századját – fáklyát vinni. Vajjon nem fognak bennünket majdan kukoriczafosztásra és hajtóvadászatra st. eff. is kirendelni?

Nem értjük mi egymást.

A nemzetőrség eszméje pogányul el van sántítva.

A nemzetőr nem silbak. A nemzetőrnek nem kell prezentirozni tudni, nem is szabad.

A nemzetőr nem drabant. A nemzetőr nem arravaló, hogy éjjel a korcsmákat vizsgálja, s a proletáriusokat pórázra szedje.

A nemzetőr nem bakter. A nemzetőr nem azért van a világon: hogy a tisztelt házi urak nyugodtan fekhessenek az ő füleiken.

A nemzetőr nem díszpolgár. A nemzetőrnek nem az a dolga, hogy tarka ruháját és fényes fegyvereit parádézni hordja, mikor nagyuraknak kell gyönyörűséget szerezni.

A nemzetőr tisztán bajnok, semmi más. A nemzetőr kötelessége víni, lőni, hadakozni, farkas-szemet nézni az ellenséggel, barricadokat csinálni, s béke idején e műtételekben magát gyakorolni. A strázsát-állás, patrouillozás, prezentirozás maradjon a tisztelt bakter uraknak, katonauraknak és aranymentés uraknak; ők arra valók.

40.

Az erdélyhoni oláhoknál ilyen jó színben állanak mozgalmaink:

«A szerecsen császár háborút izent a magyar királynak. Ennek oka az: hogy miután Szerecsenországban minden férfinak tíz feleséget kell tartani, hát a szerecsen császár most a szomszédból hordatja össze az asszonyokat. E végett mind Magyarországban, – mely Szerecsenországhoz legközelebb esik, – mind Erdélyben össze fogják szedni a nők közül a barnákat s odaadják a szerecseneknek.

De már ezt nem engedjük!»

41.

Valahol már megint nagy ünnepély készül. Sütnek, főznek, borokat fejtenek. Érzem a rántás szagot. Azt mondják, hogy az orosz követeket várják. Ők is el akarják fogadni a pesti tizenkét pontot s nekik is felelős miniszterium kell, – olyan mint a mienk.

Isten neki. Megosztjuk velök is, a mink nincsen.

Kell pénz barátaim? Itt van, vigyétek! van nekünk annyi mint a polyva; hozzatok zsákot, hordókat, kádakat, szapullókat; a mi csak van. Adunk mink, a mennyi kell, örülünk, hogy szabadulhatunk tőle.

Itt van mindjárt Bécsnek tiz millió esztendőnkint. – Tessék! – Aranyban, ezüstben.

Itt van Lengyelországnak másik tiz millió. Csak kocsit kell érte küldeni.

Szerbiának – no ennek elég lesz hat millió. Ha több kell, csak szóljanak.

Moldáviának, még nem tudjuk, hogy mennyi kell? Előlegesen tessék a három millió. Ezért interest sem kérünk.

Olaszországnak – ah ennek kell küldeni husz milliót! Legalább! Mi az nekünk?

Csehországnak detto tiz millió. Azok is jó emberek.

Törökország – te is gyere elő. Szólj: mennyi kell? A magyar nemzet nem tud hová lenni nagylelkűségében, megful a maga zsirjában. Segítsetek rajta!

Tessék, tessék.

Kell katona? Azt is adunk. Kinek volna az, ha nekünk nem! Annyi van, hogy mint midőn Xerxes felállt egy hegyre, onnan nem látta a katonái sorának végét: azonképen mi is, ha egy hegyre felállunk, hát egyet sem látunk.

42.

Egy gazdag táblabiró, ki mint kiszolgált hadastyán, szintén kapott oly rézpecsétet, a milyet a katonák szoktak a gyomrukon hordani, s a mit Isten tudja miféle érdemekért osztogat a császár, – hát azt a pecsétet elvesztette.

Másnap kihirdetteti, hogy a ki ezt az elvesztett érdemdísz-rendjelt neki megtalálja és haza viszi, kap jutalmul öt forintot, persze fekete bankóban.

Nagyon szerette a pecsétjét, büszke volt rá; hát nem lehet csodálni, hogy oly feligért érte.

Harmadnap (abban a városban történetesen sok katona volt) kilenczvenhat ilyen érdemdísz-rendjelt vittek a nyakára, darabját öt forintjával. Egyecskét vesztett el s kilenczvenhatot találtak neki harmadnapra.

43.

A városháznál megint dictióznak a zsidók és a magyarok ellen. Aesopus meséiben a barmok beszélnek úgy mint az emberek; itt megfordítva kezd lenni a dolog.

44.

Istentelen világ!

Képzeljétek csak minden világ keresztyén népei: Pesten husvét első napján a magyar szinházban játszottak!

Oh te Szodoma és Gomora, te Ninivé, te Babylon! Te bűnnek leánya: Husvét első napján bűnös világi mulatságnak nyitni meg a comédiaházat! nem félsz, hogy elsülyedsz?

Nem, nem, sokáig nem állhat a világ. Az özönviz már nem messze van. Én megyek, váltok jó előre jegyet a Noé bárkájára.

45.

E napokban jött közénk egy pár lengyel, kik egyenesen Krakkóból szöknek.

Egyiknek meg volt lőve a lába.

Ott is szép dolgok történtek.

A kormány megengedte nekik a national convent összehivását.

S mikor szépen együtt voltak, akkor elkezdte őket kartácscsal lövetni. Nem rossz módja a capacitatiónak. Az ilyen véleményre persze nem lehet másképen, mint barricadokkal felelni.

Szegényeket azonban szétverték onnan is, s most már igazán földönfutók.

Tépjétek le az égről Sobieski paizsát s dobjátok a kútba.

Ha ti egykor e paizszsal meg nem véditek Bécset, most ennek a Bécsnek kövein a kecskék legelnek s a denevérek készítenek fészket és ti szabadok vagytok.

Nem gyilkolt volna meg benneteket – hálából, a miért megszabadítátok, midőn a halál szeplői kiverték, midőn patkányait kezdte már megenni.

46.

Quod nova testa capit, etc. A ki egyszer táblabirónak születék stb. Kimondtuk, hogy nincsenek többé titulusok s alig számolunk hatot, megint benne vagyunk a titulusokban.

Most már mindenki oda teszi a neve után: N. N. nemzetőr, X. Y. közlegény a XX. nemzetőrszázadban I. A. a XVI. század nemzetőrség felcserje. O. J. hadifőjegyző. Q. Q. nemzetőr-ezredes. Csak kitörik a szeg a zsákból. Elhagytuk a «tekintetest» s behoztuk a «citoyent.»

A titulus nem azért titulus, mert czifraság; hanem: mert erre a kérdésre, hogy: kicsoda? azt feleli, hogy: micsoda?

Május 14.

47.

Sopronmegyében egy falu jobbágysága föl akarta osztani a földes ur jószágát.

Szerencsére a katonaság jókor közbejött s a lázadók kegyesen megszeppenve oldalogtak haza.

Nehányan a falu bölcsei közül, tartva attól, hogy e kudarczot vallott revolutiónak még következései is lehetnek, megkérdezték a notáriust, hogy mi bajuk történhetik ezért?

A notárius tanult ember levén, azt mondá:

«Ezért kigyelmetek közül ötöt hatot felakasztanak, a többit elviszik katonának.»

«Uram, notárus uram, nem jól lesz az, segitsen fejünkön!»

«Bizony nem segithetek én, édes atyámfiai, ha csak kentek magok meg nem előzik a statariumot, s az egész faluban mindenkit, a ki csak résztvett a nyugtalankodásban, huszonötig nem csapnak.

Ezeknek sem kellett több, mentek rögtön a biróhoz.

«Biró uram ne sajnáljon ránk huszonötöt csapatni.»

A birónak mit volt mit tenni? előhuzatta a derest, lekapatta sorba, betűrendbe s huszonötig csapatta az egész falut.

Akkor aztán magát a birót hasaltatták neki. Mit volt mit tennie? kiállta ő is az ő huszonötjét s már most áldják mindnyájan az ég urát: hogy ily szépen megszabadultak a véres büntetéstől.

48.

Egyszer Mária Terézia alatt felzendült Bécs legalsóbb osztályú népe.

Kérdi a királyné: hogy mi baja a canaillenak?

– Nincsen kenyerük szegényeknek, – felelék neki.

– Minő finyáskodás! – szól erre méltó indignatióval a királyné, – ha nincs kenyerük, hát mért nem esznek zsemlyét?

49.

Ferenc király egykor egy feldmarsalával ferblizett a táborban.

A király beszerelt, a marsal aussizott: azután gustirozott mind a kettő.

Ekkor a király ijeszteni akart s hivott két huszast, a marsal megadta és visszavágott még hatot s kérdezte mije van?

A király kivágta:

– Három király, magam vagyok a negyedik. – S nyult a cassa után.

A marsal legkevésbbé se jött erre konfusióba, ő is kivágta a magáét:

– Három disznó, magam vagyok a negyedik. S beseperte a cassát.

Május 18.

50.

Kérdés. Miben különbözik a franczia forradalom a magyar forradalomtól?

Felelet. Abban: hogy a francziák el akarták kergetni a királyukat s ez nekik sikerült; a magyarok pedig örömest haza hozták volna a királyukat s ez meg nekik nem sikerült.

51.

Kérdés. Micsoda titkos jelentéseik vannak az érdemjeleknek, miket a királyok osztogatnak?

Felelet. A kereszt azt jelenti: «ime te is segitettél a népek megváltóit keresztre feszíteni, viseld érdemed jelét a nyakadra kötve.»

Az aranykulcs: «hű tömlöcztartója voltál a szabadságnak; viseld porkolábi érdemeid diszjelét magadon.»

Az aranyláncz: «engedelmes igavonója voltál a te uradnak, legyen megaranyozva a láncz, melylyel zsámolyához vagy kötve.»

Az arany sarkantyú: – «első voltál ott, a hol futni kellett, legyen mivel sarkantyúznod a lovadat, ha háborúba mégy.»

Az arany gyapjú: – «jámbor birkája voltál a te uradnak: viseld tulajdon bőrödet.»

A térdkötő: – «köszönd e harisnyakötőt azon érdemeidnek, miket magadnak az udvarhölgyek körül szereztél.»

A tárcza végre ilyenformát jelenthet: – «tömted a gazdád tárczáját a nemzet pénzével, már most emlékül tartsd meg magadnak a bugyillárist.»

52.

Kérdés. Mit csinálnál te Jellacsicssal, ha te volnál a nagy mogul?

Felelet. Először szép szóval kérném meg: hogy ne sajnálja magát fölakasztani.

Kérdés. S ha szót nem fogadna?

Felelet. Akkor iszonyú chriát irnék neki számtalan periodus quadrimembrisekkel, phrasisokkal, similitudokkal, citatumokkal, syllogismus catenatusokkal, flosculusokkal, locus topicusokkal, emblémákkal, chronostichonokkal s mindennemű rhetoricai figurákkal felfegyverkezve, melynek prologusában a haza boldogságáról, epilogusában pedig azon édes kötelességről szólanék, melyben részesülni fog, ha e chria folytán magát rögtön felakasztja. Adnectálván a ministeriális ferman mellé egyúttal a szolgálattevő selyemzsinórt.

Kérdés. S ha még akkor sem akarna engedelmeskedni?

Felelet. Akkor elküldeném neki a magyar tudós társaság szótárát, azzal a világos fenyegetéssel, hogy ha periodusaimnak rögtön nem enged, nem marad e szótárban egy ige, melyet ellene nem küldök, szabályozott glédába állított hadi rendben. Kérdés. S ha még ekkor is megbicsakolná magát? Felelet. Na – akkor elővenném nagylelkűségemet és megkegyelmeznék neki.

53.

Azt beszélik, hogy ministereink egyike, midőn Párisban járt, meglátogatta Madame Lenormand-ot, azt a világhírű jósló nőt.

E hölgy négy jóslatot tett neki, melyek mindegyike képtelenség volt azon időben.

I. Megszünik gazdag lenni. (Családja egyike volt a legtehetősebbeknek Magyarországon.) Ez beteljesült.

II. Egy nemesnek lesz sógora, s egy köznemesnek veje. (Apja zászlós úr volt és magas aristocrata.) Ez is megtörtént.

III. Magyar minister leend. (Akkor még ily hivatalnak a czíme sem létezett.) Ez is beteljesült.

IV. Le fogják nyakazni, – (őrizze magát feketeruhás környezőitől!)

Ha az egész mese nem volna, még megijesztené az embert.13)

Május 21.

54.

Legújabb hir szerint Bécsben nagy lázadás van; a király eltávozott Bécsből, s Innsbruckba ment.

Miért nem jő egyenesen közénk? Sehol biztosabb nem leendene, mint a magyar nép közepett.

Félisten lehetne itt! A magyar nemzet minden pártu, ajkú és színezetű osztályai egyesülnének körülötte s megvédnék, mint megvédték ősét Máriát az egész világ ellen.

Mit ezelőtt egy héttel jövendőlénk, az korábban kezd beteljesülni, mint gondoltuk vala.

V. Ferdinándnak nem marad egyéb hátra, mint Magyarhon karjai közé vetni magát, s e karok csodákat fognának kivinni érte!

55.

Kedv látni az önkénytes hadfogadást.14)

A nép töri magát fegyvert ragadhatni a hazáért. Ifjak, vének, szegények és gazdagok.

Egy apa, tehetős földesúr, hozta oda egyetlen fiát:

«Ime én is átadom egyetlen fiam a hon védelmére.»

A fiú jó kedvvel állt be, alig volt tizennyolcz esztendős.

Három ügyvéd, öt jogász, több tanuló, művész és kereskedő iratta be magát a bajnokok soraiba.

Fölcsapott egy nagy kereskedő fia is: gyönyörű tisztaarczú dívatos legényke. Mondták neki: hogy addig is, mig társai e felében szennyes zsiros alföldi legények, napszámosok, kocsisok, proletáriusok, csinosabb alakká mosakodtak, lakjék odahaza, ne az őr tanyán.

«Nincsen többé úr és szegény között különbség,» felelt meg a derék fiú s összeölelte bajtársait, kiknek barátsága többet fog érni majd a lőporfüst közt, mint az illatos dandyké idehaza.

Május 28.

56.

Együnk, igyunk, vigadjunk. Hisz holnap úgyis meghalunk. Imádlak magyar nép! mikor küszöbödön a baj, akkor van legszélesebb kedved, tánczolva mégy a halál elé s szemébe nevetsz a töltött ágyunak… Sokáig élj!

Meghaltál nem egyszer, föltámadtál mindannyiszor, kutyába se vetted a halált; ha megvertek ma, nagyot aludtál rá s holnap kiheverted; ha mindened elvették, borod, búzád maradt s eb volt, a ki búsult; te sirva is tudtál vigadni… Sokáig élj!

Körüled ég a világ, alattad reng a föld, mit bánod te azt? ha házad leég, terem nád elég, újra fölépíted; ha reng a föld, jó tánczolni rajta, nem érzi az ember. Körüled minden nép küzd azért, a mije nincs; vérét ontja, gyötri, fárasztja magát; bánod is te! Neked mindened van. Lesz jó termés, lesz jó szüret, s ha egyszer kedve van az embernek, mért ne tánczolhatna a vulkán tetején?… Sokáig élj!

Nem félsz te senkitől, van neked jó széles tenyered, bele híres fokosod; ha ellenség kerülget, ajtót sem zársz előle; azt mondod: hadd jöjjön! ha baja van veled, majd meglássuk, melyikünk eszi meg a másikat? de te ugyan kocsit nem küldesz érte, sem helyébe nem mégy; legalább ha helyedbe jő, neki is lesz mit enni, s ha egyébről nem, arról megemleget, s ha jól lakott, majd megúnja magát és odább megy… Sokáig élj!

Imádom a philosophiádat!

57.

Egy úri dáma itt Pesten azt felelte az önkénytes hadfogadási segélygyüjtőknek:

– Ejh, mit bolondoznak az urak? «én bizony semmit sem adok; én nem szeretem a háborút.»

Bizony más sem szereti azt.

Egyébiránt nincs attól mit félni nagysádnak. Nem olyan irtózatos dolog ám az a háború.

Egy reggel, mikor fölébred nagyságod, hallani fog egy kis ágyú-durrogatást messziről, arra felsétál a muzeumba, onnét opernguckeren szerte néz, s látni fog távolról négy falut szép romantice égni; onnét haza megy. Ebédnél meghallja, hogy a muszka megverte a magyar ármádiát, s estére betoppan nagysádhoz egy pár meglehetősen szakállas és bajuszos kozákhadnagy, egész illedelmesen meghajtja magát, kezet csókol és tudtára adandja nagysádnak, hogy huszad magával oda van kvártélyozva.

Nagysád meghívja őket ozsonnára. A közkatonák salonban, a tisztek a kabinetben, a közkatonák pálinkát, a tisztek theát kapnak, s ez így tart vagy hat hétig, azután a regement odább vonul; a közkatonák a salonból egyet-mást elvisznek, a tisztek pedig a boudoirban egyet-mást ott hagynak, nagysád pedig egy este meg tudja: hogy férje ki van nevezve orosz statustitkárnak.

Ilyen lesz – nagysádkám – az a háború.

Nem kell azoktól a katonáktól úgy félni.

Mióta be van bizonyítva: hogy a nők is emberek, azóta a katona csupa emberszeretet.

58.

Petőfi mult szerdán könyvtárát árverezteté el s a begyült összeget a hadfogadási költségek pénztárának ajándékozta.

Korponai hadi érdemeiért nyert érdem-pénzét, mely harmincz aranyat nyom, ajándékozá ugyan e czélra.

Széchenyi és Batthyányi grófok minden ezüstnéműiket tevék a haza oltárára. Zichy Manó gróf öt mázsa ezüstjét küldte a pénzverdébe.

A Károlyi család több mázsa ezüstneműit küldte el a nemzeti bank alapjához.

A miniszterek egy évi fizetésöket adták vissza a nemzet pénztárának.

A nemzeti kaszinó minden ezüst készletét és 20 ezer ftnyi összeget adott át.

Czegléd város a felszólítás előtt 9600 p. ftig járult az önkénytes adakozásokhoz.

Önkényteseink serege naponként szaporodik.

Tömérdeken, a legszegényebb fiúk, a husz forintot, melyet beállásukkal kapnak, nehány garas levonásával rögtön visszaadják.

Egy fiatal ember mostanában kapta ki tizezer forintnyi osztályrészét, s azt rögtön átadta a nemzeti kincstárnak, maga pedig önkénytesnek állt be. A rendes katonaság közül is számtalanan ide soroztatták be magukat.

A nemzeti szinház tagjai négyezer pforintot adtak át a hazának. Wodjaner másfél mázsa ezüstöt. (Akkor sem kellett hozzá commentár. J. M.)

59.

Horvátország május 10-dikén hadat üzent Magyarországnak. Reménylem: hogy nem fogjuk őket helyünkbe várni. Megyünk: mindenki elmegy. Ilyenkor nem tudom, azt kell-e bámulnom inkább, a ki elmegy, mint azt, a ki itthon marad?

Ez utóbbi határos volna a vakmerőséggel.

Hah, mily dicső lesz!

Az őrtűz körül letelepedve véres papirrongyokra dobhátán irni csodás jeleneteket, a minőkről a mai kor gyermekeinek sejtelme sem lehet. Látni a halált teljes pompájában s lefesteni arczát Hallani a csaták rivalgását s leirni szavait.

Vinni a zászlót előre, hol legsűrűbben hull a golyó, küzdeni érte, kicsavarni az ellen kezéből, megcsóválni a levegőben, és meghalni érte. Hah mint fog tántorogni a lerészegült föld, a vérrel itatott föld, s a gyávákat, kik házaikból nem mernek kijönni, mint temetendi téglafalai közé! Mint fog megnyilni, hogy a holtak kijöhessenek sirjaikból!

Újra fogják látni egy Hunyadi arczát, Kinizsit, Rákóczyt, Lehelt és Botondot, az ős István király szentelt koronáját, Kapistrán barátot, Dobót az egri hőst, a hét magyar vezért, Zrinyi Ilonkát, egri asszonyokat! ők mind fel fognak támadni újra, föltámadnak unokáik unokáiban, s föltámad velök a hajdani magyar dicsőség!

Magyarország földjét újra el kell foglalnunk. Karddal és tűzzel mutatni meg, hogy a magyar nép életet érdemel. Karddal és tűzzel bizonyítani be, hogy e hazában csak egy Isten lehet úr, a magyarok istene.

Ezt tenni fogjuk. Úgy áldjon meg az ég!

60.

Egy reformált gyülekezet minden ezüst és arany edényeit felküldte a hadi-kincstárba. Rajtunk a sor catholica szentegyházak! Ha most áldoztok, elveszthetitek ezüst szentjeiteket; de megmenthetitek a catholicismust; ha fösvénykedtek, majd a muszka ezüstjeiteket is elviszi s tetejében még görögöt is csinál belőletek.15)

61. Bécsi forradalmi jelenet.

– Nyissatok utat a barricádon. A minister parancsolja.

– Bizony nem nyitunk mi!!! otthon parancsoljon a minister.

– Nyissatok utat! Itt a placatumok.

– Csak azért sem nyitunk. Süsd meg a placatumodat.

– Nyissatok utat! Jönnek az ágyúk!

– Állunk elibök!

– Le a barricáddal! A sörhordó szekér nem mehet keresztül.

Erre a szóra hanyat dőlt a barricád.

62.

Vannak, kik egy nagy Ráczországról álmadoznak, melynek határa Kecskemétig terjedne.

No, no! Ominosus hely ti nektek ez a Kecskemét! Emlékeztek-e még rá, mikor a ráczok egy éjjel hadastul rajtamentek Kecskemétre, azt felgyújtották s a szép magyar nőket szőrkötelen hurczolták el lovaik mellé hurkolva?

A kecskeméti biró azonban hirtelen összegyűjtötte a fegyverfogható férfiakat s lóra kaptak, utána eredtek a rabló csordának. Solt körül utolérték s ott a lápságnak szorítva, egyig levágták az egész rácz tábort. Hirmondó sem ment közülök haza.

A szekér maig is embercsontokon jár ott.

Megvan ám még az a nép; mely e csontokkal a földet behintette.

Ez a nép atyafinak nagyon jó atyafi, de ellenségnek nagyon rossz ellenség.

63.

Eljött hát a várvavárt ünnepélyes alkalom!

A katonaság, miután azokat, kik felesküdni nem akartak, elküldték Komáromba – csakugyan felesküdött az alkotmányra.

Azaz: hogy új esküformájában benne van ez a szó is: «alkotmány,» olyformán, mint mikor Aesopusnak meghagyta a gazdája, hogy főzzön neki lencsét, ez aztán főzött neki egy szem lencsét egy nagy tálban.

Ez ünnepélyes alkalommal, midőn e szavakat kellett volna a katonaságnak utánmondani: «esküszünk hűséget első Ferdinánd ausztriai császárnak», az olasz katonaság egy torokkal kiáltá: «no – no!» (nem!) s nem esküdött addig, míg így nem mondaték neki: «Ötödik Ferdinánd, magyar királynak.»

64. Nostradamus jövendölése a XIX. század közepéről.

Az egész földön egyszerre fog kezdődni a tavasz. A Vezuvius kitör. Olaszország lángba borul.

Asszonyok fognak hadakozni, gyermekek a piaczon szónokolni, holtak támadnak fel sírjaikból.

A kakas háromszor kukorít.

Új, soha nem látott nap jön fel az égre, mely soha le nem megyen, sugáraitól az egész világ új színbe öltözik.

A sárga hold a fekete égen elhalványul, elvész, a szivárvány lejön az emberek keblére.

A kutyák elhagyják gazdáikat s a farkasok föltámadnak a sasok ellen.

Nem fognak lánczok készíttetni többé. A börtön neve meg lesz átkozva és elfelejtetik.

Nem fog senki kardot hordani többé. A vérontás meg lesz átkozva és elfelejtetik.

Megszünik a gyűlölet, a félelem, a kevélység; szeretet lesz úr a világon.

A pénz elmúlik, nem lesz különbség gazdag és szegény közt. Munkálkodni fog mindenki és boldog leend.

Az isten maga fogja kormányozni a világot, maga tanítandja a népeket s kik e dolgokat helyette végezték, elmúlnak.

A férfi nem fog úr lenni a nő felett. Mindkettő egyenlő joggal fog bírni az isten előtt.

Addig pedig sok anya fogja halálkínok közt szülni fiait és álmaiban véres képeket látand, és a föld megmozduland előérzetében.

A holdban látni fogjátok a véres foltokat s éjjel tiszta égben menydörgés fog hallatni.

A népeket éh- és döghalál látogatandja meg. A templomokban imádkozás közben sokan fölkaczagnak s az ebek vonítani fognak a várak és paloták kapui előtt.

Éjenként magától megszólamlik a tornyokban a halálcsengetyű s nagy fekete pillangók repkednek a levegőben, miknek hátára halálfej van festve.

Ha ezek elmúlnak, az ördög leviszi családját a föld alá s az emberek nem fognak szarvakat viselni sem aranyból, sem ezüstből.

Junius 18.

65. Egy bukott pecsovics lapszerkesztő licitálja lelkiismeretét.16)

«A ki vesz, annak lesz, ki ád többet érte?»

Tessék, tessék szép tarka lelkiismeret, fele fehér, fele fekete, ha kifordítom balkézre való, ha befordítom jobb kézre való, ki ád többet érte?

Voltunk mi dühös hazafiak, lettünk hidegvérű hazaárulók, most ismét gazda nélkül vagyunk, ajánljuk magunkat a többet igérőnek.

Kell haragos szabadsághős? itt vagyunk mi. Kell alattomos jezsuita? Nálunknál jobb nem akad. Kell republicanus? communista? oda esküszünk.

Kell áruló, szentségtörő? parancsoljatok velünk. Ez a bőr nyúlik szépen, s minthogy goromba és fekete, nem igen piszkolódik.

Ki ád többet érte?

Mi készek vagyunk összeveszni az egész világgal, vagy hizelkedni az egész világnak, a mint parancsoltatik nekünk.

Akarnak az előfizetők lapunkban egymással összeveszni? Tessék. Akarnak saját magunk képére mászni? Tessék. Mi nyilt tért engedünk mindenkinek minden kigondolható gorombaságokra.

Haragszik valakire a közönség, haragszunk mi is. Szeret valakit, azt mi is szeretjük.

Kinek tetszik szép fiókos lelkiismeret? Rejtek-ajtós, csappantyús, dupla fenekű lelkiismeret? Ki ád többet érte?

Nem tetszik a közönségnek nevünk? keresztnevünk? vezetéknevünk? prædicatumunk? Tessék bennünket újra keresztelni, újra bérmálni. Tessék lapunk nevét újra megváltoztatni. Mi minden indítványt elfogadunk, minden előfizetőnknek van joga egy tetszése szerinti nevet adni a lapnak. Mi mind elfogadjuk és e neveket mind kinyomatjuk a lap homlokára egyiket nagyobb betűvel, mint a másikat. Akár egész lapban egyebet se adjunk, mint csupa czímet.

Vannak igen szép kalendáriomi nevek, mik nagyon ránk illenek, például: Köpönyegforgató. – Hazugságok tárháza. – Herkules csizmája. – Nappali denevér. – Herostrat fáklyája. – Sötétség temploma. – Dupla mákvirág. – Mindenki szolgája. – Irodalmi bravó. – Cosmopolitikus csizmadia. – Szalonnatakaró. – Oroszlánbőr idegen háton. – Liliputi hiradó. – Pokróczhelyettes. – Ildomos szélvitorla. – Patriotikus hernyó. – Hopponmaradt renegát. – Surrogatum ipecacuanhaé steff.

Tessék még többeket is ajánlani.

A ki vesz, annak lesz.

Egy forint, két forint? Ki ád többet érte?

66. Egy szomorú éj.

Pünkösd vasárnapja volt; a hon atyjai szépen pipáztak és fagylaltoztak a kioszkban öt órától kilenczig.

A nagy kaszárnyában pedig az önkénytesek verekedtek a sorkatonasággal öt órától kilenczig.

Potomság volt az egész, alig érdemlé a rendőrség figyelmét, egy kicsinyt lármáztak, egy kicsinyt kiabáltak, s kilencz óráig mindössze is alig vertek agyon két embert, egy önkénytest és egy katonát.

Kilencz órakor azonban hirtelen lövések verték fel a várost nyugalmából.

A szinházból kifutott a nép, az utczákon a lármadobot verték, a tornyokon félrebeszéltek a harangok. Irtózatos zavar lett.

Az ünnepien öltözött néptömeg között neki vadult alakok rohantak veszett futásban ordítva: «fegyverre! fegyverre!»

A lövések egyre ropogtak. Szabályszerűen, százával egyszerre parancsszóra. Benn irtózatos volt az ordítás, a fegyvertelen önkénytesek az ablakokból kiáltoztak alá: hogy adjanak nekik fegyvert, mert őket le orgyilkolják. Künn a néptömeg egyre növekedett, egyre nőtt a düh, de a kapuk be voltak zárva, s a sötét ablaksorokból az alant állókra lövöldöztek.

Lassankint szálinkózott össze a nemzetőrség: kinek nem volt puskája, kinek meg lőpora; a legtöbb puskák gyutacsosok voltak, s ilyen egész Pesten nem kapható.

Megjelent a polgárőrség, és a huszárok.

Némelyek a kaszárnyát fel akarták gyujtani, mások fellövöldöztek az ablakokra; a legnagyobb rész nem tudta mit tegyen.

Jöttek elvégre a miniszterek. Bátran mentek a legnagyobb veszély közé és buzdíták a népet.

Jött Szemere, lőport és golyókat osztatott a nemzetőrsegnek. Jött Mészáros, s be akart törni a kaszárnya kapuján. Széchenyi is ott lovagolt az utczákon.

Az összesereglett nép ekkor fejszékkel, dorongokkal esett neki a kapunak, s azt betörte. Mészáros bement.

Gyilkos fegyverropogás fogadta, a mint belépett. Mellette rogyott le halva segédje, báró Haasburg, nyolcz golyótól találva és Galovics kapitány, a kit sziven lőttek. Vissza kellett vonulnia.

Ekkor áthozattak Budáról a granátosok. Jött később a nehéz lovasság, s ezekkel egyesülve a nép élén, másodszor is betört a hadügyminiszter a nyitott kapun. A kaszárnya többi kapui pedig el voltak torlaszolva.

Ez történt éjfél előtt fél órával.

Egész addig mindig zúgtak a harangok, harsogtak a trombiták, üvöltött a nép. Egész addig mindig dultak ott benn, az egymás ellen bőszített önkénytesek és katonák. Emezek töltött fegyverekkel, azok letépett ablakvasakkal, s ellenük puskáiról lefacsart szuronyokkal vaságyaik darabjaival, vagy puszta kézzel.

Künn ezalatt nehány őrt is levertek lábairól.

Az olasz katonák elzárták magukat folyosóik mögé, az önkénytesek segélyére pedig a barricadeurok rohantak fel roppant rézbuzogányokkal.

A tömeg egész reggelig nem tágított az ostromlott kaszárnyától. Szünet nélkül lehetett pörére vetkezett férfiakat látni, izmos fa- és vasdorongokkal, kik az utczákat s a kaszárnya kapuit elállták. Néha egy-egy holtat vagy sebesültet vittek el közülük, a többi meg sem mozdult.

Reggel felé az volt a hír, hogy a katonaság még most sem akarja lerakni a fegyvert. S a hadügyminiszter 8 ágyút szegeztetett a kaszárnya kapujának, déli 12 óra volt határidőül kitűzve, ha akkorra meg nem adják magukat, leágyúztatnak.

Délben lerakták fegyvereiket, s lefegyverzetten két sor nemzetőrség kiséretében a Dunáig kisértettek, onnét gőzhajón Komáromba szállíttattak.

S a nép csak egy szidalmazó kiáltással sem állt boszút a lefegyverzetteken.

A katonák részéről úgy, mint az önkénytesekéről egyenlő számmal vannak a holtak és sebesültek. A nép közé tett lövések pusztításáról nem tudni semmi elhihetőt.

67.

E lázadás nem történt Isten hírével. Az itt működött kezeket meg lehetett ismerni fekete nyomaikról. Ezt királyunk környezői s királyunknak és nemzetünknek ellenségei tevék.

Mi czéljuk volt vele?

Igen sok. Először az, hogy az országban kapjon lábra az olasz és magyar közti gyülölet, hogy Magyarhon küldjön hadat Olaszország ellen.

Az olaszok mi nekünk legjobb barátaink voltak, de tiszteik, kik többnyire illyrek, elhitették velük, hogy mi önkényteseinket az olaszok ellen akarjuk küldeni.

Másodszor az, hogy kitünjék, miszerint Pestnek nincs ereje. Ezzel egyébiránt felsültek, mert a nép kimutatta, hogy van.

Harmadszor az: hogy ország-világ átláthassa: hogy a katonaság miniszteriumunktól megtagadja az engedelmességet, hogy tőlünk függni nem akar. Negyedszer, hogy a királynak oka legyen félni a Pestre jöveteltől.

68.

Már két óra óta járnak-kelnek itt bécsi emissáriusok, kik a nép legalsóbb osztályait a respublica iránti hajlamra bujtogatják. Pokolra veletek! nem republicánusok vagytok ti; hanem reactionariusok.

Tegyétek le e szent álarczot ördög képeitekről; nem rabló csordák alkotmánya a respublica.

A respublica nem földön érik meg, hanem a magasban, nem csinál az zavart magának, hanem világít.

Ne higyjetek nekik! csalnak, midőn azt mondják, meg vagytok rá érve. A respublica Isten ajándéka. S az nem adatik olyan bűnös népnek, mint ti vagytok; azt meg kell először érdemelni. Ahoz republicánus erkölcsök kellenek. Jaj ti nektek, ha hivatlanul akartok templomába lépni! Az áldó istenség helyett a villámok istenét találnátok benne és elvesznétek. A napot nem kell meggyujtani, feljön az magától is. S mielőtt feljönne, a hajnalt küldi maga előtt, nem a lidérczeket.

69.

Azoknak megnyugtatására, kik az ellenségtől tartanak, biztosan állíthatjuk: hogy a pesti fegyver-gyár folyó évi octóber elsején elkezdi működését.

Addig bizhatunk a kalendárium valamennyi szentjeiben.

70.

K… a nemzetőrség fegyvergyakorlat alkalmával szépszámú nézők jelenlétében a kapitánytól úgy comandirozott; balszárny ka-ny-ar-odj; de ne a zsidó leányok felé!

Ne bizony, hanem Horvátország felé!

71.

«Hol volt ön a mult éjjel a kaszárnya ostrom alatt?»

«Én ott voltam kezdetétől végig; puska volt a kezemben.»

«Sehol sem láttam önt, pedig én is ott voltam.»

«Meghiszem; mert én benn voltam a kapu alatt. Épen mellettem lőtték le Masburg bárót, egy golyó a csákómon is keresztül ment. Nagyobb igazság kedvéért az órámat is ellopták.»

Alig mondta ezt el a hős, jön az inasa és hozza az órát.

«Hát megkaptátok? kinél volt?»

«A pinczében volt nagy uram. Ott tetszett az ágy alatt felejteni a mult éjjel.»

72.

«Merre van kérem a rebellió?» kérdi egy mordialiter felpuskázott díszpolgár a másikat.

«Épen egyenesen arra, a merre szaladni méltóztatik.»

«Épen arra? no úgy hát másfelé megyek.»

73.

A zavar óráiban általános volt a panasz: hogy a nemzetőrségnek fegyvere ugyan van; de tölténye nincs.

Szégyen gyalázat arra, a kinek nincs! A ki két garast restel lőporra adni, a ki azt várja: hogy még ilyen alakban is repüljön a szájába a sült galamb.

A rómaiaknál, ha valaki lovának nem viselte gondját, elvették a lovát; ha nemzetőreink fegyvereiknek nem tudják hasznát venni, adják azokat vidéki buzgóbb hazánkfiainak, kik jobban meg fogják azokat becsülni tudni.

Inkább magamnak ne legyen mit enni, mint fegyveremnek. Szeretőm iránt nem tudnék több figyelemmel lenni, mint lőszerem iránt. Még puskáitokat is a miniszterium töltse meg úgy-e?

A fehérvári káptalan önkényt felajánlá a hazának nem csak minden világi értékét, sőt saját tagjait is személyesen a haza védelmére. Megérték a kor sugallatát. Élni fognak.

74. Radicális miatyánk.

Mi királyunk Ferdinánd, ki vagy Innsbrucban; irassék a te neved V-iknek, jőjjön el a te udvarod ide Pestre, teljesüljön a te akaratod, miképen Budán, azonképen Zágrábban is. A mi alkotmányos jogainkat add meg minekünk ma. És engedd el minekünk a statusadóságokat, miképen mi is elengedjük a te őseidnek a devalvatiót, békekötési számadásokat és a só árát. És ne vigy minket Bécsbe többet, de szabadíts meg a te tanácsosaidtól, mert tied Magyarország, Hajdu-Böszörmény17) és a miniszterium. Ámen.

75. Republicánus hiszekegy.

Hiszek egy magyarok Istenében, mindenható atyában, kunoknak és székelyeknek teremtőjében.

Hiszek egy magyar szabadságban, ő egy szülött fiában, minden uraknak urában, ki fogantaték kiomlott szent vérből, született Rákóczy kardjától, szenvede Ausztriának alatta, megfeszítteték és meghala, és eltemetteték a vérpadon. Szálla alá a szegény nép közé. Martius 15-ikén halottaiból feltámada, felmene Bécsbe, üle a császár fejére, onnan lészen eljövendő itélni radicalokat és pecsovicsokat. Hiszek szent népszellemben, hiszek egy közönséges európai respublicában, nemzetek közti egyezséget, háborúk elmulását, régi hírünk feltámadását, Magyarország örök életét. Ámen.

76. Pecsovics hiszekegy.

Hiszek egy császárban, mindenhez látó atyában, bankoknak és lutriknak teremtőjében.

Hiszek a camarillában, ő tudtán kívül született fiában, mi reménységünkben, ki fogantaték Metternichtől, született szűz **tól, szenvede a barricadok alatt, megkövezteték és meghala és nyugdíjaztaték. Szálla alá a poklokra, méltó helyére, egy este a Burgból megszalada, felméne Tirolba, üle a császárnak jobbjára, onnan lészen eljövendő ránczba szedni a magyarokat és németeket.

Hiszek a reactióban, hiszek egy közönséges muszka birodalomban, gazemberek közti egyetértésben, bűneinknek megjutalmaztatásában, a bureaucratia feltámadásában és az örök sötétségben. Ámen.

77. Táblabiró hiszekegy.

Hiszek egy miniszteriumban, mindenható atyában, hivataloknak és püspökségeknek osztogatójában.

És a corpus jurisban. Ő egy szülött fiában, mi urunkban, ki fogantaték Verbőczitől, született szűz vállú nemes táblabiráktól, szenvede sok szolgabirának alatta, megtanultaték Ensel Sándor táblabirától könyv nélkül s meghala és spiritusba téteték. Szálla a zöld asztal alá, harmad napon ismét elő véteték és felméne Budára és üle a sajtótörvények készítőjének jobbjára, onnan lészen eljövendő agyba-főbe verni republicánusokat és vörös tollasokat.

Hiszek a szent pragmatica sanctióban és az arany bullában, hiszek egy közönséges municipalis Eldorádót, kaputusoknak egyességét, urbarialis kármentesítést, testünknek meghizását és a sült galambokat. Ámen.

78.

Szent és nem szent háromságok:

Három szentet imád a magyar. Istent, hazát becsületet.

Hármat utál: a sátánt, a böjtöt, és a portiót.

Három édes van az életben: az anyatej, a bor és a szerelem.

Három keserü: az elválás, az ürömessentia és a halál.

Három ritkaság: fehér holló, kövér poéta és sovány pap.

Három fekete: az ördög, a tinta és a reverenda.

Három emléke van a magyarnak: Sajó, Várna és Mohács.

Három nevezetes királya: Szent István, Mátyás és Dobzse László.

Három nagy hadvezére: Hunyady, Kinizsi és Alvinczy.

Három védszentje: szent István, szent László és a furkósbot.

Háromért haragszik a magyar: ha tótnak mondják, ha a pipáját bántják és ha pénzt kérnek tőle.

Háromszor iszik e magyar: mikor jó kedve van, mikor rossz kedve van és mikor ihatnék.

Három a nemzeti ünnep: Szent István napja, úrszine változása, meg a korhely csütörtök.

Három a magyar találmány: a kulacs, a nadrágszíj, meg a corpus juris.

Háromtól fél a magyar: az üres zsáktól, a nyelves asszonytól, meg a krumpli levestől.

Háromféle adót fizet a magyar: a királynak, a papnak, meg a zsidónak.

Három nemzet ellensége a magyarnak: a tót, a német, meg a pecsovics.

79. Diplomaticus virágnyelv.

Élek-e, halok-e? Hol van a proféta, a ki nekünk megmondja, élünk-e, halunk-e?

Tíz esztendő mulva lesz-e még több magyar? élünk-e, halunk-e?

Kit fog csalogatni a tünde délibáb: élünk-e, halunk-e?

Leszünk-e a földön? vagy a föld lesz rajtunk, élünk-e, halunk-e?

Foghagyma. Szeretitek a hagymát ízeért, gyülölitek szagáért. Szeretitek a zsidót, mikor ő ád pénzt ti nektek, haragusztok rá, mikor visszakéri.

A ki nem akarja, hogy hagymaszagú legyen a szája, ne egyék hagymát.

Manna. Extra Hungariam non est vita. Kár volt annyit emlegetni: hogy itt az Eldoradó; már most megtudták: hogy nálunk sülten repül a galamb s majd magunk kerülünk a juhszélre.

Kender. Termeszszetek kendert. Lesz rá szükség: ruhát a katonának, papirost a könyvnyomtatónak, kötelet az árulónak. Termeszszetek kendert.

Nefelejts kedves német szomszéd!

Emlékezzél reá: hogy neked zsebed volt a mi pénzünkkel tele.

Tiéd marad a zseb, miénk marad a pénz: adjő, isten veled.

Vergissmeinnicht.

Nyelvet adtál nekünk kardunkért cserében, ez osztályt ne feledd.

Kardunk visszavesszük, nyelved visszaadjuk, adjő, isten veled.

Vergissmeinnicht.

Te a magyar népet zsiros bundájáért tudjuk nem sziveled.

Mi meg tégedet nem plundrás bugyogódért, adjő, isten veled.

Vergissmeinnicht.

80.

A tudós társaság pedig mély hallgatásnak hallgatásával pihen vala, és nem szól vala egy szót sem, ha a kerék ki esik is. Egy régi görög példabeszéd azt mondja: «ha okos vagy és hallgatsz, azt nagyon ostobául teszed; de ha ostoba vagy és hallgatsz, azt nagyon okosan teszed.»

Mik volnának tehát az ő dolgai, melyeket cselekedjék ily meleg időkben?

Nehogy mi is okosan cselekedni láttassunk, midőn hallgatunk, elmondjuk iziben.

I. Mindazon tagjait, kik rendes évifizetést húznak a nélkül: hogy egy okos betűvel szaporították volna valaha a tudományok országát, dijmentesen nyugalmazni. Helyettök fejenként tíz katonát állitani a ráczok ellen.

II. Azon szorgalmas tagoknak, kik eddigelé a tudós nevet megérdemlették, számra vagy tizenketten, következő szép foglalatosságokat tenni kötelességükké:

a) A philologiai osztály iparkodjék hasonlatosságokat keresni a magyar, német és franczia nyelvek között, melynél fogva valószinübbé tétessék a nemzetek tervezett coalitiója.

b) A philosophiai osztály iparkodjék Pillersdorf logikájának a nyomára jönni, melynélfogva kimagyarázható legyen: hogy miért kér ő tőlünk tízezer forintot abból a százötvenezer forintból vissza, melyet ellenségeinknek adott; miért nem az egész százötvenezeret?

c) A törvénykezési osztály készítsen egy új közjogi kézikönyvet, egyszersmind disseráljon róla, valjon melyik szilárdabb közigazgatási rendszer? A mogyorófa vagy a kancsuka?

d) A históriai osztály írja meg a mai idők eseményeit a nélkül: hogy valakinek hízelkedjék.

e) A physiologiai osztály határozza meg, vajjon a forró ázsiai magyar vér eltürheti-e a kamtsatkai climát vagy sem?

f) Az archaeologiai osztály keresse fel a magyarok eredetét s ha megtalálja, vigyen magával vagy tizenkét prokátort s indítson successionális pört osztozatlan testvérek között.

g) A mathematikai osztály fejtse meg: hogy ha Ausztria adósságait senki sem fogja fizetni, ki fogja akkor voltaképen fizetni?

h) Az irodalmi és politikai osztály végre, minthogy nem létezik, ne tegyen semmit.

81. Népek tíz parancsolatja.

Én vagyok a te urad: a nemzet; ki téged fölemeltelek.

I. Ne legyenek te neked idegen érdekeid én előttem.

II. Ne csinálj te nekem papiros-pénzeket, se semminemü hasonlatosságokat azoknak formájára, melyek odafenn a bécsi bankban vagy odalenn a fekete bankók alvilágában vannak. Mert én vagyok a te urad, a nemzet, ki megfizettetem az apák adósságait a fiakkal harmad, negyed izíglen, mind azokkal, a kik engem gyűlölnek; de örök életet adok azoknak, a kik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják.

III. A te uradnak, a nemzetnek nyelvét hiába el ne vegyed.

IV. Megemlékezzél martius 15-ről, hogy azt megünnepeljed.

V. Tiszteljed a te atyádat, a nemzetet, és a te anyádat, a hazát, hogy hosszú idejü légy ez országban, melyet a te urad, a nép ád te néked.

VI. Katonáinkat ne vidd idegen háborúba.

VII. Szállítsd le a só árát.

VIII. Gondoskodjál trónörökösről.

IX. Ne mondj részrehajló itéletet.

X. Ne kivánd a te szomszédjaidnak országát, ne kivánd a te alattvalóidnak szabadságát, sem ökrét, sem szamarát, sem semminemü táblabiráit, valamelyek a te alattvalóidé.

82. Muszka tízparancsolat.

Én vagyok a te pápád, a czár, ki téged kivitetlek Sziberiába, a szolgálatnak házába!

I. Ne legyenek te neked idegen pápáid én előttem.

II. Ne csinálj te magadnak képeket a szabadságról, sem semminemü hasonlatosságot azoknak formájára, melyek odafenn Francziaországban, vagy odalenn Magyarországban vannak.

III. Alkotmánynak, respublicának nevét nyelvedre ne vegyed.

IV. Megemlékezzél az adófizetés napjáról. A te uradnak a czárnak vasárnapja van ekkor. Háromszázhatvannégy napokon munkálkodjál; hogy a háromszázhatvanötödiken lefizethesd a mivel tartozol. Háromszázhatvannégy napokon át bőjtölj és koplalj, a háromszázhatvanötödik napon pedig ne egyél semmit, se magad, se fiad, se leányod, mert háromszázhatvannégy nap alatt elkölté a te urad, a czár, az eget és földet, s szüksége van a pénzre.

V. Tiszteljed a kancsukát és akasztófát, melyet a te urad, a czár ad tenéked, hogy hosszú uralkodása legyen e földön.

VI. Ne tarts fegyvert.

VII. Ne lopd el, a mi a czáré.

VIII. Kerüld a vegyes házasságot.

IX. Ne panaszkodjál a czár kegyessége ellen.

X. Ne kivánd azt, a mid nincs. Ne kivánj szabad földet, adóleszállítást, kancsuka-eltörlést; ne kivánj alkotmányt, sajtószabadságot, országgyülést, emberek közti egyenlőséget, sem semminemü szabadságot, valami a szomszéd népeknek vagyon.

83.

A lánczhid utolsó lánczának felhuzása rosszul talált kiütni. A felvonó gépnek egy kereke eltört, s a több ezer mázsás láncz az alatta levő hajó-hidra esett. Mondják: hogy ezen is voltak emberek. Nagyobb szerencsétlenség ez ideig tudva nincs.

Na majd fognak ezen nyargalni a táblabirák.

Lesz hire: hogy a lánczhidon még rajta sem jártak, máris leszakadt; hátha még B. táblabiró rámenne, három mázsás hasával és harminczhárom mázsás irodalmi érdemeivel.

Lesz híre: hogy a lánczhid összedült, fundamentumostúl felfordult, pokolra vált.

Nem akarja a táblabirák istene látni, mint állítják meg a nemes embert, hogy fizessen ezüst krajczárokat, midőn a Dunán keresztül megyen, azon a Dunán, melyet Árpád lóháton úszott át, s örökségbe hagyta azt táblabiró unokáinak.

Milyen jubilaeum lesz erre a hirre, hogy a lánczhid összedült! Ez a szálka a municipiumok szemében, ez a szeplője a nemesi szüzességnek, ez a láncz a privilegiatus nemzet lábain. Ez az ellenséges vár az ország közepében, mely által sarcz vettetik az egész nemzetre, gonoszabb mint a török és tatár, mert az csak a parasztot gyötörte, ez a Bábel tornya elpusztult, beleesett a Dunába, elnyelte a czethal…

Mint fognak összeesküdni a táblabirák: hogy soha rá nem teszik lábaikat ez ördög hidjára, inkább gyalog járnak a vizen, mint compostellai szent Jakab, inkább felkerülnek Esztergomnak, inkább átvitetik magukat azon ladikon, melyen országbiró ő méltósága fogja Charonként átszállítani a kárhozattól rettegőket.

84. A ráczok Magyarországon.

Látványos spectaculum két szakaszban, trombita és dobzenével, ágyuzással, csoportozatokkal, görög tüzekkel és tableux-kal. Irta az öreg ördög: magyarra feketesomázta szent Jakab, macskazenéjét szerezte Jellacsics.

Első szakasz. A minisztertanács.

Személyei:

Absolutismus. Európa koronás fejedelme.

Monarchia. Ennek édes leánya, egy kicsit festi magát.

Aristocratia. Ennek imádottja. Különben inas Absolutismusnál.

Statusadósság. Monarchia kisasszony vétkes szerelmének titkolt magzatja, különben jól felnőtt kamasz.

Jesuitismus. A fejedelem testvére.

Corpus Juris. Nagyhasú tekintély a táblabiró nemzetnél.

Urbarium. Liberiás hajdu ennek szolgálatában.

Censura. Hóhér Absolutismus szolgálatában.

Devalvatio. Hazajáró lélek.

Municipium. Egy csoda, kinek ötvenkét szája van és egy keze sincs.

Respublica. Az új népvándorlás vezére.

Revolutió. A barrikád-csinálás rendes professora.

Constitutió. Egy börtönben tartott fogoly.

Democratia. Egy nyersnyakas paraszt, kivel az urak nem örömest kötnek ki.

Hungaria. Transylvania. ⎫ ⎬ ⎭ Házaspárok, kik nem laknak együtt.

Unio. Veszedelmes házasság-szerző.

Communismus. Egy rongyos léhütő, a ki a máséból szeretne élni.

Sajtószaradság. Egy mennyországi ördög, ki az embereket nem hagyja alunni.

Miniszterek, mint kengyelfutók, királyok és herczegek mint commis voyageurök; fél-negyed és ötödrészmágnások; fekete bankók, veres bankók és régi két garasosak. Főpapok és nagy papok. Farkasok báránybőrbe öltözve. Törvényczikkelyek, decisiók és mandátumok, füstpénzek, dézsmák, kilenczedek, forspontok és robotok és olvasatlan huszonötök, dictiók, oratiók és repræsentatiók, táblabirák, szolgabirák, országbirák, és más egyéb megboldogult lelkek. Barricadeurok, sansculotteok, cocárdák és nemzeti szalagok, házi-adók, közteherviselések, népszabadság, veres tollak, jacobinus sipkák s több gonosz szellemek.

Történik a barrikádok között.

Második szakasz. A trójai fa-ló.

Személyei:

Mammuth Király. A kancsuka birodalom fejedelme.

Absolutismus. Földönfutó száműzött.

Monarchia. Ennek árvája.

Aristocratia. Egy savanyú ábrázat.

Statusadósság. A majorennitás napjaihoz közeledő siheder.

Corpus Juris. Egy bebalzsamozott mumia.

Municipium. Egy ötvenkétlábú csuda, kinek feje nincsen.

Pan Jelasics. Egy «kedves rebellis».

Constitutió. Egy papirosra festett pecsenye.

Sajtószabadság. Damoclesi kard.

Liberalismus. Fordított köpönyeg.

Pragmatica Sanctió. Pápista prædestinatió.

Camarilla. Hajdan kétfejű sas, most hétfejű sárkány.

Radicalismus. Eretnek a hivők és bizalmasok ellenében.

Unió. Örömanya.

Nemzetnagyság Önállóság Szabadság Egyenlőség ⎫ ⎪ ⎪ ⎬ ⎪ ⎪ ⎭ a délibáb gyermekei.

Minoritás. Egy törpe, kinek kezében fullánk Majoritás. Egy óriás, kinek kezében pöröly ⎫ ⎬ ⎭ vagyon.

Kozákok és illirek, bevert fejek, királyi billetdoux-k, ágyuk, kétfejü sasok, tajtékpipák és armálisok, fáklyás-zenék, és népgyülések, sok szavak és kevés kezek; ritka puskák és sűrű paragrafusok. Játék végén a Trójai fa-ló keresztül czipeltetik a színen, csengő helyett egy pár republicanus a kötőfékjén, rajta ül az Absolutismus, kezében olajággal, fehérbe öltözve; a reverenda alól kilátszanak a kecskelábak. A fa-ló belsejében elrejtezve 200 ezer fekete-sárga kokárda a nemzeti katonaság számára, 200 millió statusadósság, háromszáz censor, háromezer pecsovics, harmincz gőzguillotin, háromszázezer gályaláncz, félmillió kancsuka; a lovat huzza 323 táblabiró. A diadalmenetet berekeszti négy zászlót vivő néptömeg. Egyik zászlón van irva: Éljen a szabadság. Ezt követi hatvan lánczra vert republicanus és vagy ötven farkas-guzsba kötött radical ujságiró. Másik zászlón van irva: Éljen az egyenlőség. Ezt követi egy sereg megtépászott zsidó. A harmadikon: Éljen a testvériség. Ezt követi egy pár regement olasz bevert fejekkel. A negyediken: Éljen a békesség. Ezt követi egy legió ágyu és bombavető s más gyönyörű előkészület az olasz és franczia háborura.

Az egészet berekeszti egy pompás görögtűz; fáklyás-zene, törökmuzsika hallik. A «Gott erhalte» megzendül, a fa-ló ünnepélyesen beszenteltetik: egy régi pallossal négyet vágnak a világ négy levegője felé, az alkotmányra egy kicsit rá olvasnak, azután körösztöt vetnek rá; mondanak dictiót, irnak protestatiót, pecsétet ütnek rá; neveznek ki főispánokat, és táblabirákat, s azzal a táblabiró nemzet a feje alá teszi a pragmatica sanctiót s aluszik nyugodtan, mint kinek a ládáját ellopták, de tudja hogy visszahozzák, mert a ládakulcs a zsebében maradt.

S ezzel a comediának vége van.18)

85. Szolnoki mellképek.

à la Lisznyai Kálmán.

86.

A bécsiek is fényes deputatiót lódítottak Innsbrucknak, a pestiek is, felkérendők Ferdinánd ő felségét, hogy menjen közibük lakni. Most válik el: hogy igazán Isten képe-e a király? tud-e egyszerre két helyen lenni?

Kossuth azt mondja: hogy legyen két királyunk. Egyik lakjék ott, a hol maga akarja, a másik lakjék ott, a hol mi akarjuk.

Madarász azt mondta rá: hogy egy is elég.

Mi pedig azt mondjuk rá: hogy mivel a magyar nemzet oly nagy mértékben királysági érzelmű, legyen minden vármegyében egy. Teljék kedvünk. Az ausztriai házból úgy hiszem, kitelik. Ha Németországnak lehetett harminczkilencz királya, miért ne lehetne Magyarországnak ötvenkettő?

Istenem, minő aranyidő következnék Magyarországra!

Ötvenkét ország lenne belőle. Ötvenkétféle politikai harczmezeje ötvenkétféle szinezetű pártnak.

Ötvenkét országgyülés, ötvenkét külön miniszterium (minden ember hivatalba jutna), ötvenkét hivatalos Közlöny, ötvenkét Gyurmán Adolffal.

Ötvenkét vámrendszer, ötvenkét primás (Biharvármegyében persze kálvinista), ötvenkét királyi tábla.

Minden héten királyi névnap, vagy születésünnep, illuminatiók, rakéták, ágyúpuffogások.

Magyarországon, ha van 520 ezer nemes ember, minden tizezredik lenne palatinus, országbiró, főlovászmester, főfütőmester, főszakácsmester, főpinczemester, s több eféle mesterember.

Minden ezredik lenne miniszter, minden századik lenne követ, minden tizedik generális; minden negyedik consiliarus és minden második gróf vagy báró.

És minden monarchiában volna egy residencialis Stadt Ofen, a hol az egész világ németül beszélne és a táblabirák sarkantyus csizmában járnának.

Minő corpus juris teremne ez összes ötvenkét országban!

Rágondolni is gyönyörüség.

87.

A Pesti Hirlap szerint azon hírre, hogy a magyar miniszterium megbukott, Bécsben rögtön felszöktek a statuspapirok a rendes keletárra. Ejnye! be könnyü volna így a németet megcsalni.

A miniszterium egy pár hétre elbujna, azt mondanók: hogy nincs, nem tudjuk hová lett?

Erre a hirre rögtön felmenne a papirosok ára; minden öt pengőst 16 huszassal váltanánk vissza; mi nyakra-főre beváltanók minden papirosainkat s akkor hirtelen előtűnne megint a miniszterium!

Az az egy pár heti pauzálás meg sem látszanék a közügyekben.

88. Lassan járj, tovább érsz.

Már hiszen a mi a lassan járást illeti, nem hiszem: hogy akadjon nemzet a hold alatt, mely a concurrentiát velünk kiállhassa.

S ha a példabeszéd igaz volna, ez óta Magyarországnak meg kellett volna kerülni a földet.

Száz esztendő kellett neki: hogy a misébe bele tanuljon. Ezer esztendő, hogy észrevegye: hogy a világon van. Háromszáz esztendeig tudott tűrni és várta: hogy a német megjavítsa magát, s mikor egy rántással ledobta a nyakáról, négy hónapig egyebet sem tett, mint maga magát bámulta.

De ne menjünk olyan messze: Csak vegyük ezt az elmult négy hónapot.

Tizenkét nap kellett a királynak arra; hogy nevét aláirja, minden betüre 24 óra.

Két hét az országgyülésnek arra, hogy feloszlása után szétoszoljon.

Két hónap a hivatalos lap szerkesztésére.

Három az országgyülés összehivására.

Három a katonaság felesketésére.

Öt a bankók nyomtatására.

Egy hónap verificálásra, másik hónap bizalomszavazásra, harmadik hónap elbucsuzásra.

De már így nem félek: hogy valaha elveszünk. Mert ha az egész világ elpusztul és elvész, nekünk még akkor is hátra kell maradnunk egy pár századdal s hiszem: hogy a föltámadás trombitájára, a ki legutoljára ébred fel, az magyar táblabiró leend és a legelső szó, a mit exeptivául kimond a nagy álomháborító ellen: «mindazonáltal».

89.

Mint lehet jelenleg Pesten öt pengő forintból úri módon élni véghetetlen időkig, úgy hogy utoljára még az embernek az öt forintja is megmaradjon?

Reggel elmégy akármelyik kávéházba, kávézol nyugodtan, pálinkát is kapsz, ha kell: mikor menni akarsz, oda adod a pinczérnek az öt forintod. Az savanyú képet fog csinálni, egy ideig vakarni fogja a fejét, azután kivallja: hogy nincs aprópénze, nem tud váltani; arról te persze nem tehetsz; a kávét megittad, egészségedre vált, az öt forintot elteszed s még te káromkodhatol.

Ugyanígy fogsz tenni, a hol szivart vásárolsz, a vendéglőben, a hol ebédelsz, a fagylaldában, a hol uzsonnázol. Az öt forintodat sehol sem váltják fel. Inkább mindent ingyen adnak.

Másnap ugyanezt a manoeuvret veszed elő, arra vigyázva, hogy soha sem mégy olyan kávéházba, vendéglőbe stb., a hol már egyszer voltál. Mindenütt elengedik a fizetést s még kérni fognak, hogy ne haragudjál.

Egy idő óta oly ritkaság nálunk az ezüst pénz: hogy ha valaki közhelyen többet tud előmutatni négy huszasnál, mindenki otthagy asztalt, biliárdot és őtet rohan bámulni, mintha eleven krokodilust mutogatna.

Még csak egész huszast is csak imitt-amott halászhatni el, többnyire egy huszas fejében kap az ember két ötöst, három greslit, meg egy vastag krajczárt s négy kiadott tizes között, nagyon nagy szerencse, ha három nem lyukas.

90.

A Vasárnapi Ujság azt mondja; hogy tiszteli, becsüli ő a boldogságos szüzet, de még is jobban szeretné, hogy ha a magyar czimert láthatná új huszasainkon.

Lássa ön, tisztelt szerkesztő úr, ez nem lehet.

Nem lehet először, mert akkor itt a földön senki sem fogadná el a magyar ezüst pénzt: mind a nyakunkon maradna.

De hát még odafenn a mennyországban mekkora resensust csinálnánk vele!

A szentek, a martirok, a pápák lelkei, a canonisált királyok, az elevenen mennybe ment próféták, az arkangyalok, és minorum gentium angyalok, egy szóval az egész mennyországi aristocratia, hogy felzendülnének ellenünk!

Azt mondanák: hogy mi még a mennyországba is respublicát és jogegyenlőséget akarunk bevinni, hogy mi még a másvilágon sem akarunk igazhivők és eretnekek között különbséget ismerni, hogy mi azt prédikáljuk: hogy a ki embernek született, ne imádtassa magát emberekkel; s ki Istent akar játszani az emberek között, ne egyék, ne igyék, hanem tömjénfüsttel éljen; pedig lássa ön: ez által sokat vesztenénk. Meglehet: hogy még a jeruzsálemi királyság is oda lenne.

91.

Magyar bankjegyeink végtére valahára megjelentek. Két miniszter készítette, három metsző metszette, hét nyomda dolgozott rajta, három hónapig csinálták; még is lefelejtették róla, a mi meglehetősen lényeges állapot: a kibocsátás határnapját.

92.

E napokban a szeretetreméltó öreg úrnak, kinek neve Osztrák birodalom, vagy lakodalma lesz, vagy halotti tora.27)

Ha férjül megy az uralkodásra termett Germaniához, papucs alá jut.

Ha vonakodik, meghal és száll alá poklokra.

Mind a két eset örömünnep mi ránk nézve, régóta szenvedő mostoha fiaira.

Illő tehát: hogy az örömünnepet régi szokás szerint hét országra szóló lakomával koronázzuk meg s erre mint búcsúlakomára, hijuk meg az öreg tátit, ki bennünket háromszáz esztendeig traktált katzentischliről; hadd lakjék jól utoljára a más emberségéből s azután járjon Isten szent hírével!

Ha tehát meg nem bántom a gyámsága napjai alól kiszabadult nemzetet, elkészítettem volna a Speiszedlit, a mint következik. Ha valaki jobbat tud ajánlani: nem bánom, retirálok.

Levesek.

1. Korhelyleves. (Végy háromszáz külföldön lakó magyar mágnást, detto háromszáz regalistát és absentistát; vágd négy felé.)

2. Zöld leves. (Fogj meg kilencz megyei oratort, hagyd őket beszélni, míg ki nem fáradnak s levesed illendőképen meg nem zöldül tőle.)

3. Muszka leves. (Végy szibériai jéghegyeket, olvaszd fel kiontott lengyel vérben s verj huszonötöt kancsukával a talpára, a kit hozzá ültetsz.)

4. Fekete leves, németül Prügelsuppen. (Végy egy általános néplázadást, főzd össze XVI-ik Lajos emlékével, apríts bele tizenkétezer millió statusadósságot s főzz bele egy kis illuminatiót, hogy nagyon keserü ne legyen annak a ki megissza.)

Assiettek.

Egy tál lefőzött pecsovics: hivatalból kicseppenés mártásában.

Egy tál felsült táblabiró: nemzeti garnirunggal.

Páczolt ökörnyelv: «pártoljuk» és «maradjon» mártásban.

Vastag ételek.

B* táblabiró úrnak egy közkivánatra tartott dictiója, mint boeuf à la mode.

Liberalis árticsóka: phrasis haché faché-val.

Tengeri rákok: táblabiró politicával töltve.

Becsináltak.

Grillirozott birkafejek. (Szedd össze a Jellasichnak fáklyászenézetteket, hitesd el velök: hogy egy rácz megeszik tíz magyart s így tálald fel.)

Kopófülek à la barátfülek: (fogj össze kétszáz polizeispitzlit, vágd le a füleiket s tedd fel a gazdájuk elé).

Intricus libamáj. (Végy egy élemedett udvarhölgyet, engedj neki álmodni egy kicsinyt, páczold be nagyravágyással, hízlald embervérrel, sózd meg népek átkaival s ha meghal, balzsamozd be szivét és gyomrát s építtess neki mauzoleumot.)

Tésztások.

Tiroli rétes, camarilla falatokkal töltve.

Olasz maccaroni. (Küldj negyvenezer katonát Olaszországba s várd meg, míg azokat ott macaronivá aprítják, akkor légy nagylelkü, s kűldj másik negyvenezeret, a kik visszahozzák.)

Fordított kása. (Végy félmillió megtért pecsovicsot, rakd őket hivatalba s vigyázz: hogy meg ne égesse a szádat.)

Barátfülek: (tout à la nature).

Püspökfalat: (papi jószágok elvételének félelmével).

Plumpudding à la monarchie. (Végy kilencz nyomorúságban élő népet, főzd ki a zsirját s hintsd be sötétséggel, rakj fölibe papokat és főrendeket, hints rájuk egy réteg titulust, tedd fejükre a trónt, ültess bele egy mézeskalács-bábot, s támogasd meg szuronyokkal és kötözd meg lánczokkal, hogy el ne düljön.)

Sültek.

Systematicus tekenősbéka. (Süsd meg a táblabiró politikát, tégy hozzá logikát és szerecsendió virágot, rakd körül okos gombával és ne egyél belőle.)

Egy tál fekete sárga császármadár.

Egész bárány lefőzve. (Ezt legjobban tudja készíteni a Martius. Czélzás egy hasonnevű népszónokra.)

Tolnai szarvas czímer à la Alvinczy (nemzeti szalmalángnál megpiritva.)

Foglyok kirántva: (tudniillik: statusfoglyok, kirántva tömlöczeikből.)

Fontolva haladó csigák.

Udvari keresztes dámák: (mint schnepfek.)

Torták.

Keserü mandulatorta: (közteherviselés és jogegyenlőség mintájába öntve.)

Olla potrida à la corpus juris: (összetépett armálisok, elavult privilégiumok, tyukodi fütykösök, diplomák, nemesi czimerek, longae litis pörök stb.)

Végre jön a püspök ital.

És legvégül, mint illik, a fekete leves (l. 4. sz. alatt).

93. Bizalmi hévmérő.

40. fok. Forrpont. Az 1848-dik III. Törv.-czikkely kihirdettetik.

Ünnepélyes proczessiók zászlókkal és fáklyákkal, gratuláló dictiók, népgyülések, kokárdák, vörös tollak és égrevigyorgó boldogságos arczok.

39. fok. Sajtószabadság.

Placatumok minden utcza-szegleten, vörösek, fehérek, zöldek: némelyik nagyon is zöld; proclamatiók tele hadizenéssel, meg nem történt ujságok, kardcsörgető versek, puska-, ágyu-ropogás: papirosra festve. Ellenséget nem találván, mindenfelé győzedelmeskedünk. Vicczek a censorokra.

38. fok. Népszabadság; úrbér-elengedés.

Háromezer földesúr örömtől ragyogó arczczal hirdeti jobbágyainak: hogy többé nem szolgálnak nekik.

Az ajándékot adók igen nagylelkü, az ajándékot kapók pedig igen savanyú képeket csinálnak. Amazok gondolnak a kármentesítésre, emezek pedig nem tudják: hogy a török jön-e, vagy a tatár?

37. fok. Magyar szinek.

A pántlika-árusoknak nagyon jól megy.

36. fok. Lutrik bezáratása.

Mindenki várja, hogy mikor mond a császár kridát?

35. fok. «A miniszterium a hadügy kezelését átveszi.»

A budai várparancsnok eldug 30 mázsa lőport s nem akarja felnyitni az arsenált.

34. fok. A németek lejönnek Bécsből csókolózni.

A nemzeti szinház kivilágíttatik, zászlók adatnak cserébe.

33. fok. A Martius valamit mond.

Harminczezer nemzetőr kiáll a papiroson a miniszterium védelmére.

32. fok. Hivatalok osztogattatnak.

A miniszterelnök kapuja előtt egyik hintó a másikat éri. Vannak elégült és elégületlen arczok.

31. fok. A hadügyminiszter megérkezik Olaszországból.

Jubileum. Mind azt hiszszük: hogy már most magyar hadseregeink is utána jönnek.

30. fok. Király ő felsége megkinálja a hű magyar nemzetet kétszáz millió statusadósággal.

A hirlapok kirántják a papiros kardot, s azt mondják: nem! soha! semmit!

29. fok. Az Unio Erdélyországgal megtörténik.

Te Deum laudamus. Mindenki hiszi: hogy már most olcsóbb lesz a só.

28. fok. Kétszázezer nemzetőr fogadást tesz az utolsó elhulltáig védni a hazát.

Mindenik azt hiszi: azaz utolsó én leszek.

27. fok. Hire támad, hogy a székely katonák már megindultak.

Mindenfelé csak székelyvitézségről hallani anekdotákat.

26. fok. Deputatiók jönnek Bécsből, Párisból és Sztambulból a magyar nemzet rokonszenvét kikérendők.

Deputatiók küldetnek vissza a rokonelvü nemzeteket a magyarok segítségéről biztosítandók.

25. fok. Az olaszok folyvást győzedelmeskednek.

Az ellenzéki körbe IX. Pius pápa rendes tagnak bevétetik. (Valóban így volt. J. M.)

24. fok. A pragmatica sanctio ellen beszédek tartatnak.

Az emberek egymásra néznek s azt kérdik: ki az?

23. fok. A Felséges császár Bécsből elutazik, nem tudni hová.

A jó magyar nemzet kosztot, quartélyt ingyen kinál neki, csak jöjjön ide.

22. fok. Zágrábban valami krawall történik.

A táblabirók azt hiszik, hogy pipaszárral szét lehet verni az egészet.

21. fok. A kétfejű sasok repülni tanulnak.

Szerencsés utat kivánunk nekik.

20. fok. Az Ypsilonok ünnepélyesen kiküszöböltetnek.

Chyky táblabiró áldozatokat tesz a hazáért, de hisz örömest hagyja elvérezni ypsilonjait, mert ez a hon üdveért történik.

19. fok. Az egyenlőség elve polgári és vallási tekintetben kimondatik.

Melynek következtében miniszteri parancsnál fogva csakugyan be is záratnak – Kassán – a zsidó boltok.

18. fok. Pesten elhatároztatik: hogy házbér nem fog fizetődni.

A kormány nem egyez a petitióba. Ez kissé megingatja a bizalmat.

17. fok. A «Budapesti Hiradó» nem tudja hogy mit beszéljen?

Sokan azt hiszik, hogy megtért.

16. fok. A nemzetőrök kirendeltetnek fáklyászenékre fáklyát vinni.

Nemkülönben bizalmat szavazni a hatvani utczában. (A miniszterelnöknek. Ekkor még nagy barátságban voltunk a Martiussal. J. M.)

15. fok. A macskazenék divatba jönnek.

A magyar nép kezdi a nagy nemzetek czivilisált szokásait elsajátítani.

14. fok. Báró Lederer macskazenét kap. (Budai várkormányzó volt. Híres pöreset lett e macskazenéből. J. M.)

Báró Lederer egy pár macskazene-dilettanst agyonveret. A barricadok nem akarnak sikerülni.

13. fok. A katonaság felesküszik az alkotmányra.

Nagy ünnepély, mézeskalácsot árulnak, mindenki hiszi, hogy ezzel meg van mentve a haza.

12. fok. Ő Felsége hosszú levelet ír az ő horvátjaihoz. Jellasichot ünnepélyesen leteszi hivatalából s hazaárulónak nyilatkoztatja.

Magyarországon nincs ember, a ki ne hinné, hogy no most Jellasichnak vége, fejét veszik, felakasztják, a horvátok meg fognak ijedni.

11. fok. Neveztetnek ki számtalan tisztek számtalan zászlóaljakhoz.

Magyar ember szentül hiszi, hogy azok a zászlóaljak csakugyan léteznek valahol.

10. fok. A katonatiszteknek megengedtetik bajuszt ereszteni.

Ez hatalmas coup d’état volt, mondja magában a táblabiró.

9. fok. Magyar pénzek veretnek.

Lesz tehát a miről bennünket megemlegessen a maradék!

8. fok. A Közlöny csatahireket közöl.

Vidéken azt hiszik, a kik a Közlönyben hisznek, hogy a magyarok vasból, a ráczok pedig vajból vannak.

7. fok. Rettenetes sok magány hír kószál.

Elesett tízezer rácz, két annyi elfogatott, három annyi a Tiszába fulladt, Jellasich fogva van; a préda felszámíthatatlan; a magyarok közül a veszteség egy lovas, két gyalog, három sebesült. Egy kapitánynak keresztül lőtték a sisakját. Egyéb baj nem történt. A táblabiró hisz és üdvezül.

6. fok. Az országgyülés pedig összeül.

Könnyebken lélekzik az egész nemzet. Szép szavakban nem lesz fogyatkozás.

5. fok. «A kétszázezer katona és 42 millió adó hevenyében megszavaztatik.

Országos jubilæum. Magyarország boldogsága alá van irva; az édes kedves optimisták azt hiszik, hogy e kétszázezer vitéznek egyéb dolga sem lesz, mint Magyarországot megvédelmezni.

4. fok. A minoritás végképeni eltörpültetése.

A táblabiró mászodszor hisz és idvezül. A táblabiró harmadszor is hisz és idvezül.

3. fok. A király megigéri: hogy Budára jő lakni.

A jólelküek azt hiszik: hogy már építik is számára a királyi lakot.

2. fok. Mészáros Lázár le megy a ráczok ellen.

Mindenki hiszi: hogy addig vissza sem jő, míg őket szét nem veri.

1. fok. Az országgyűlés két nap disserál a pálinkafőzésről.

Ez már aztán a parlament, gondolja magában Bárány táblabiró.

0. fok. Rossz hirek és jó hirek.

A politika rendes kosztosai nem tudják: hogy mit higyjenek. Országos sem ide sem oda.

1. fok. Minus! Zágrábban leteszik a királyt.

Mi a tatár? nem akasztatja fel őket a miniszterium?

2. fok. Megégetik a nádor arczképét.

Ezeket sem akasztatja fel a miniszterium?

3. fok. A ráczok pusztítnak mindenfelé.

Hát már senkit sem akasztat fel a miniszterium? A táblabiró restelkedni kezd.

4. fok. Az olasz ügyben veszt a baloldal.

A jobboldal sem igen látszik dicsekedni a győzelemmel.

5. fok. A katonaság nem akar engedelmeskedni a magyar kormánynak.

A táblabiró nép leereszti fülét farkát, s gondolkodóba esik.

6. fok. A katonaügy nem úgy üt ki, a mint hittük. A fekete-sárga zászlók, a kétfejű sasok, a rexum-linxum, a fehér frakk és mogyoró-pálcza visszajönnek.

A táblabiró kiveri pipáját s azt mondja: hogy de már ez furcsa.

7. fok. A szent-tamási ütközetet elvesztjük, a katonák a nemzetőröket szídják, a nemzetőrök a katonákat: az ujságirók mind a kettőt.

A táblabiró haragszik, de nem meri magának megvallani, hogy kire?

8. fok. A statusadósságok elfogadtatnak.

Országos káromkodás, a nemzet csóválja a fejét. A táblabiró nyugodtan várja: hogy csakugyan teremt-e az Isten semmiből valamit? Magyarország üres ládájából kétszáz millió forintot?

9. fok. A kormány odaengedi a horvátoknak Horvátországot, a ráczoknak a Bánátot, az oláhoknak Erdélyt, a tótoknak Felső-Magyarországot, a németeknek a királyi városokat.

A táblabiró félni kezd: hogy ha ez így megy, egyszer majd előkerülnek a Marahánok és Dákok utódai, s úgy visszakövetelik Kecskemétet és a Kunságot, hogy jobban sem kell.

9. fok. Radeczky minden ujságirót felakasztat, az ártatlan Közlönyét kivéve.

Patrona Hungariæ ora pro nobis!

10. fok. Magyarország alkotmány helyett kap kancsukát, a hivatalok németekkel töltetnek be. Az ország adó alá vettetik, a kaputos emberek fejeire díj szabatik.

Vannak, kik gyanakodni kezdenek, hogy aligha mennek igen jól a dolgok. Azonban még ez csak sejtelem.

11. fok. Kimondatik: hogy ezentul Magyarországot Colonia Sclavának fogják nevezni; Jellasich kineveztetik propreatornak.28)

A táblabiró szeme egyszerre felnyilik, káromkodnék, de nem ér rá. Bújában az egész nemzet elkezd verseket írni, keservesnél keservesebbeket.

12. fok. Következik Sziberia.

Ott pedig hideg van.

94.

Próbáljátok csak az alföldi emberrel elhitetni: hogy jön a rácz; azt fogja rá mondani, hogy ő azt a sipkájával leborítja.

Próbáljátok a kunokkal, hajdukkal elhitetni, hogy bizony bátor legények azok a ráczok is, hogy egy nap alatt sánczot hánynak maguk előtt: hogy igen jól lőnek, s esőt és zivatart és napszurást ki tudnak állani, ti se legyetek hát lusták, hanem keljetek föl; mert az ellenséget nem győzi le a megvetés; meg sem merem mondani, hogy mit kapnátok érte?

Mit tettünk a legveszélyesebb időkben?

Mindig kibeszéltük, a mit tenni akartunk.

S soha sem tettük azt, a mit kibeszéltünk.

Ez aztán nem vers, hanem igaz.

Ha még e philosophiának soká lesz kelete, megérjük, mitől isten és saját jó voltunk őrizzen meg bennünket: hogy

Intra Hungariam non est vita.

95.

Variatiók e théma fölött: a király beteg.29)

A király az Isten képe. Hát az Isten képe beteg?

Ha az Isten beteg volna, a nap elvesztené fényét, a csillagok megfagynának, a föld nem hozna virágot, az ég kék helyett zöld lenne, a hegyek tüzet okádnának, a holdból piros vér folyna, a tejut megfeketülne s égő üstökös csillagok járnák keresztül-kasul a világot. Akkor volna a pokolban drága dolog!

Hátha a földi Isten megbetegszik; ne legyen az is nagyszerű?

Ne érezzék-e a népek keservesen: hogy a király beteg?

Ne folyjon-e a népek szivéből piros vér, szemeikből égő könny? ne legyen-e szabadságok letiporva; mert a király beteg?

Ne érezze-e meg egy egész ország fogcsikorgatással: hogy a király beteg?

Ha egy embernek feje fáj, nyakára tesznek flastromot.

Ha egy nemzetnek feje beteg, a nemzet nyakára tesznek érte jármot.

Ha az embernek a feje fáj, nadályokat raknak keblére, s karján eresztenek vért?

Ha egy nemzetnek a feje fáj, a nemzet keblére kell rakni a nadályokat, a nemzet karján kell eret vágni?

Miért van hát az embernek feje? Azért: hogy legyen a kalapját hová tenni?

Imádkozzatok: hogy a király ne legyen beteg!

Doctor camarilla elkészítette a reczipét: imádkozzatok.

Kétszáz millió statusadósság ezüstben, aranyban, az első orvosság: adjátok meg és imádkozzatok!

Kétszáz ezer katona, frakkban, német lábon, a második orvosság. Adjátok meg és imádkozzatok!

Kétszázezer pecsovics és jezsuita, mint magyar hivatalnok, harmadik orvosság: vegyétek be és imádkozzatok!

Pénz és hadügyi tárczák; negyedik orvosság. Adjátok vissza és imádkozzatok!

Pragmatica sanctio, ötödik orvosság; higyjetek benne és imádkozzatok!

Alkotmányos szabadság, porrá törve és elpárolgatva: felejtsétek és imádkozzatok!

Háromszáz democrata feje, mint hideglelést üző labdacs. Hetedik orvosság. Vágjátok le és imádkozzatok.

Hogy a király gyógyuljon meg! Hogy az Isten képe ne legyen beteg, hogy a nemzet feje ne gyöngélkedjék.

96.

Ezennel közhirré teszszük: hogy ha mi egy tarokkártyát ketté vágunk s arra ráirjuk: hogy egy forint, az azonnal pénz. A ki el nem fogadja, azt felakasztatjuk.

Gaymüller financ.

Báró Jellachich, ia Pannonia királya. (P. H.)

97.

A legelső magyar proclamatiókat a katonasághoz Hajdu János huszár osztotta ki Lembergben.

Ő egy lengyel utastól kapta azokat, oly utasítással: hogy csak magyar katonáknak adjon belőle.

A jó huszárok aztán elvitték egy ősz öreg strázsamesterükhöz a kapott nyomtatványt s kérték, hogy olvassa el nekik; két nap alatt megtanulta mindegyik a mi benne volt könyv nélkül; s harmadnap megszökött Lembergből valamennyi.

Hanem szegény Hajdu Jánost elcsipték, hadi törvényszék elé állították s elitélték tizesztendei fogságra.

Történt azonban, hogy egy transport katonaságnak olasz tisztje meglátta a kezébe adott foglyot s őt maga elé rendelvén kérdezé: hogy hova maradt a regementjétől?

Ő felelé: hogy ezrede Magyarországra ment.

«Hát kend ilyen amolyan adta szedte vette, káromkodék a tiszt, mért nem ment vele? mit eszi kend itt hiába a lengyel kenyeret? takarodjék mindjárt haza! erre amarra teringette!»

Hajdu János uram alig akart hinni s füleinek, s azt felelte: hogy köszöni.

Hát a lova hol van kendnek?

Hát megkövetem, lovon mehetek haza?

Enyje hát még kend azt sem tudja felérni ököllel, hogy a ki huszár, az lovon jár?

Szegény Hajdu János alig tudta magát tartóztatni, hogy kezet ne csókoljon az áldott tisztnek, az pedig még egyszer összeteremtettézte katonái előtt, adott neki egy pár forintot s fegyveres erővel kisértette a határszélig, megparancsolva, hogy vissza ne merjen jönni!

Nem is állt meg a jó ember, míg az ezredéhez nem ért.

Hanem azt az olasz tisztet a hányszor említi, mindannyiszor megemeli a süvegét.

98.

Fiam, ha háborúba mégy, e következendő dolgokra figyelmezz:

Soha se számláld meg az ellenséget, mert az æquatiókat nem a háboru számára találták föl.

Soha se fuss az ellenség elől, mert kimelegedel s tüdőgyuladást kapsz s abban halsz meg.

Soha se fordulj meg a golyóbis előtt, mert annak mindegy, akár hátul talál, akár elől.

Soha se vigy pénzt magaddal a csatába, mert mindig azon lesz az eszed.

Soha se zörgess, ha be van zárva az ajtó, hanem menj be az ablakon.

Soha se kérdezd, hogy miért? ha neked parancsolnak; soha se felelj, hogy miért? ha te parancsolsz másnak.

Soha se egyél magad elébb, mint a lovad; mert te ülsz rajta, nem az te rajtad.

Soha se kérj és soha se adj pardont. Nem vagy te császár, hogy kegyelmet osztogass, ellenfeled sem az.

Soha se bántsd a közkatonát, míg tisztet látsz magad előtt. Csak az arany paszomántra czélozz.

Néma légy, ha sebet kapsz; süket légy, ha sebet adsz.

Így aztán csak megélsz.

99.

Bécsből írják: hogy nagyszombati veszteségünk örömére Jellasics a Burgban tánczestélyt adott.

Ugyanezen levelezőnk megjegyzi, hogy a horvát tisztek igen jól tánczolnak s Jellasics maga nemcsak a walzerben ritkítja párját, de még a hegedűben is virtuoz.

Ugyanis a szünóra alatt felragadva egy hegedűt az orchestrumból, azon a legügyesebben hegedülte el az egész Ernani ouverturet.

Kérték a jelenlevő hölgyek, hogy húzzon egy nemzeti horvát nótát, a pákozdi hős engedett az unszolásnak s húzott egyet, a melyről azt mondták, hogy igen szép.

Jelen volt levelezőnk írja, hogy az nem volt egyéb, mint Egressy Béninek a Tiszaparti csárdása. Alkalmasint nekünk tanulta be a szomszéd s itt Pesten akarta elhegedülni s most Bécsben horvátnak mutatja be.

100.

Rövid időre közönségünktől búcsút veszek.

A csaták végeig s ez úgy hiszem rövid leend.

A hazának szüksége van karom erejére s én nem ismerek előbbrevaló érdeket, mint hazámét.

Ha vissza nem jövendek, lapomat Ludasy Mór fogja az év végéig szerkeszteni.

De hiszem Istenem: hogy látnom kell Magyarország függetlensége kivívását.

Hiszem Istenem: hogy az égbekiáltó gazság nem fog diadalt ütni az igazak elvesztén.

Hiszem Istenem: hogy ama gyülevésznép, mely még rabolni is gyáva, ha szembeszállandunk vele, a vérig bántott nemzet egy kézütésétől földre hulland, mint az őszi légy.

S akkor fölemelt arczczal térendek újra vissza.

Ha ott maradnék, meg ne sirassatok.

Ha elesem s a haza veszt, sirassátok meg a hazát, s azokat, kik benne élnek, ne azokat, a kik meghaltak.

Ha elesem s a haza győz, örüljetek s meg ne bántsátok az Istent a fájdalom könyüivel.

Adjon Isten szebb napokat.30)

101.

A bécsiek 3 tonna aranyat és 15 tonna- ezüstöt küld tek szerb elleneinknek. Azonban Pesten lefoglalták a felfedezett küldeményt.

Valjon megengedi-e a pragmatica sanctió, hogy ha Ausztria-Magyarország ellenségeinek pénzt küld, azt a magyar kormány lefoglalhassa?

Szabad-e ez? illik-e ez? A pragmatica sanctiót így megsérteni?

Mikor ő felsége iszonyú hatrőfös placatumban elmondja: hogy ő hív magyarjait mennyire szereti, az illir mozgalmakat hogyanképen rosszalja, Jellasichot hivatalaiból kirakja s a békességet helyreállítani törekszik; illik-e fölfedezni, hogy ugyanakkor a bécsi kormány ellenségeinket titokban pénzzel és fegyverrel segíti? illik-e kibeszélni, hogy ugyanakkor a kedves rebellis – urunk királyunk fölséges rokonainál theaestélyeken van?

Szégyeld magad, nemes magyar nemzet ily lovagiatlannak lenni. Szégyeld magad, te, ki oly hűséges vagy urad királyod iránt, észrevenni: hogy az ő szavai nem tartatnak meg. A te fő erényed a bizalomszavazás, hivés és engedelmesség. Mit gondolsz, ha meghallaná a világ: hogy te urad királyod szavában kételkedel? A nemes, nagylelkü, bizalmas magyar nemzet kételkedik?

Hogy kerülhetnél más népek szeme elé?

102.

Egy különben derék ember azt mondá: hogy Galiczia is Magyarországhoz tartozik.

Ez is olyanformán jön ki, mint mikor az egyszeri czigánytól kérdezték:

– Kié ez a kilencz meztelen purdé?

A czigány meg azt felelé rá: nyolcz az enyim, a kilenczediket is én ruházom.

103.

Mint lettek az emberek hajdan herczegekké?

Dicsőségesen országlott főkötős királyunk, Mária Terézia, ki uralkodása utolsó éveiben a szó teljes értelmében népek anyja volt, egyszer a prágai várhegyen lefelé kocsikázván, hintajának kerékkötője elszakadt s a hegy lejtőjén aláfelé rohanó hintó már-már semmivé teendő vala a pragmatica sanctiót, midőn egy az útfélen lakozó kovácsmester odaugrott, megragadta izmos kezeivel a republicanus tendentiáju szekeret s eképen a fölséges kezeket és lábakat megmenté az összetöréstől.

Ez a kovácsmester lett később herczeg Kolowrat.

S ha még hozzá teszszük: hogy Kolowratnak egy csinos, termetes, jól kinőtt katonafia volt, kit Mária Terézia udvarában neveltetett, az egész sorsfordulatot senki sem fogja valami bámulatosan természetfölöttinek találni.

104.

Biztos recipe az ellen, hogy az embert a háborúban golyó ne találja.

A mint meglátod, hogy valakit lelőttek, állj a helyére.

Lefebre híres mathematikus kiszámította, hogy úgy áll, mint 11,000 az 1-hez az a valószínüség, hogy oda többet nem fognak lőni.

105.

Egy – nem tudni, mi okból – hazatért nemzetőr hosszasan dicsekvék vele, hogy ő a csatában két rácznak levágta a lábát.

– Mért nem inkább a fejét vágtad le? – kérdék a vitéztől.

– Mert már azt levágta valaki, mire én odajutottam.

106.

Édes apám: kérdi egy kis kecskeméti magyar fiú, háborúba menendő apját: hoznak-e azok a horvátok magukkal kis fiúkat is?

Minek neked azok a kis fiúk, kis szolgám?

Hát én meg majd akkor azokkal a horvát gyerekekkel verekedem.

107.

Meglát egy vidéki atyánkfia egy huszártisztet teljes parádéban. Odamegyen hozzá s bámulja sokáig czifra öltözetét.

Leginkább látszott figyelmét magára vonni a töltéstartó szájára aplikált rézoroszlánpofa. Végtére megszólal.

«Ugy-e bizony kérem ez ő felségének a képe?»

«Az ám; volt a felelet.»

«Ugyancsak megvénült.

108.

A szegedi várbörtönből kiszabadított rejtélyes státusfoglyok (többnyire olaszok), Kossuthnak egy szép faragványt készítettek emlékül. Kossuth a muzeumnak ajándékozá e tiszta szív nyujtotta hálaoltárt.

Szegény emberek, mennyit szenvedtek és mennyi idő óta!

Némelyik azt sem tudja, miért fogatott el s miért kínoztatott éveken keresztül?

Többnyire a legjobb családból való férfiak.

Egy orosz porkolábjuk volt nekik.

Egyszer egy öreg rab azt találta mondani, midőn a silány árpakenyeret kiosztá közöttük.

«Minő ez a kenyér!»

S az a nemember e szavaiért megkötöztette a nyomorultat egy koporsószerű ládában hasra fektette, s úgy tartotta egy fülkében negyvennyolcz óráig.

Mennyi nemét találták fel számukra e kínzásnak!

109. II. Rákóczy Ferencz fogsága.

Négy nap alatt háromszor került e mű szinpadra, a szinház mindannyiszor csordultig tele.

A közönség újra él e darabban.

Minden helyzete, minden szava e műnek hű a multhoz és igaz a jelenhez. Rákóczy Ferencz mint gyermek jezsuiták által jezsuitának nevelteték, körül volt véve a bécsi udvarban fürkésző kémekkel, kik minden szavát, minden pillantását ellesték a rettegett oroszlán-fajzatnak.

És a nyiltszivű magyar megtanulta nevelőitől a tettetést, megcsalta azokat, kik őt meg akarták csalni, s midőn anyja Zrinyi Ilona, buzdítani jő, rég nem látott fiát: hogy ragadjon fegyvert a hazát megmenteni; – Rákóczy, tudva: hogy a falaknak fülei vannak, azt feleli rá:

«Én? a jó császár ellen fegyvert fogjak?»

Hallottátok volna azt a kaczajt, azt a convulsiv vidámságot, melyre e szavak után a közönség rendesen kitör. Minő nevetséges eszme! minő groteszk gondolat! Egy férfi, ki a jó császár ellen fegyvert fogni nem akar!

Az ember nem bír az arczának elég tettetést parancsolni, hogy mégis mindenki meg ne lássa rajta: hogy hisz ez a fiú most tréfál.

Még ha kipiszegték volna azt a mondást, akkor csak volna reménység; de kikaczagták, dörgő hahotával kikaczagták!

És hallottátok volna azt a felzajgó lelkesedést, mit Zrinyi Ilona buzdító szavai idéznek elő; mint mikor a szél lecsap a tengerre s millió hullám veti föl magát, egy szavára letörölve arczáról a maga hazudott ég tükörképét.

Nem a légből vett ideál, nem kicsikart fantomok – hanem a nép lelkéből támadó igazság van itt a költészet élő alakjával felruházva. S végre midőn a távolban a lelkesítő Rákóczy-induló megszólal, a tömeg fölordít, mintha mindenki szivének legérzékenyebb húrján el volna találva, egy kitartó névtelen kiáltás emeli a levegőt, minden arcz ragyog, minden szem sír, minden kéz tapsol vagy oldalához kap s fegyverét keresi.

Szent hivatása az a költőnek – a nép szivében oly szenvedélyeket fölkelteni, mik ha fölébrednek, nem halnak el soha, hanem átszállanak apáról fiúra, s későn vagy korán, lángra gyujtják az életet.

110.

Az angol királynő mégis csak gondoskodik az ő népeiről.

Irlandban nagy az éhség, az emberek hullanak mint a légy őszkor krumplihiány miatt.

Victoria asszony meghallja azt: hogy az ő népei nagy fogyatkozást látnak a krumpliban s rögtön parancsot ad ki szakácsainak: hogy többé krumplit ne merjen főzni a királyi asztalra. Igen helyesen, mentül kevesebb krumplit eszik meg a királyné asszony, annál több marad a szegényeknek.

111. Feladat sakkozók számára.

A partie így áll:

A feketesárga részen van egy király meg egy királyné.

Van egy futó, ez Jellasics.

Van egy bástya, ez Windischgrätz.

Van egy ló, ez Récsei Ádám.

Van két pion, – ezek a ráczok és oláhok.

A három szinű részen – sem király, sem királyné.

Van egy futó, ez – Baldacci.

Van két bástya: ez Perczel és Görgei.

Van egy ló, – ez Teleki Ádám.

Van hat pion, – ezek a magyarok, székelyek, olaszok, bécsiek, lengyelek és tirolok.

Kérdés: hogy lehet a feketesárga királynak és királynénak két húzással mattot adni?

112. Expeditió Simonichiana.

Motto:

Elmentünk mind, le vágtuk mind, haza hoztuk mind, tudniillik a sok semmit. – –

Mentünk mentünk mendegéltünk, – – – az az: hogy dehogy mentünk, felültettek bennünket Pozsonynál háromszáz szekérre, mert azt mondták, hogy a pesti nemzetőrök nem tudnak gyalogolni.

Később azonban kisült, hogy azért ültettek bennünket szekérre: hogy hamarább ott legyünk. – A szekerek elé ökrök voltak fogva, néhol változtatás kedveért bivalyok is.

Így aztán nincs rajta mit csudálni, hogy fél nap alatt egy egész mértföldet utaztunk, még pedig tót mértföldet, következésképen hosszút.

Hogy vigan voltunk, azt tán mondanom sem kell, magyar ember rendesen víg, ha háborúba megy, ha egy kicsinyt német is.

Ha eső esett, káromkodtunk, ha a nap sütött, danoltunk, ha sem nap nem sütött, sem kenyerünk nem volt, lefekhettünk és aludtunk, ki milyen hosszú volt, olyan hosszan az édes haza földén, a csillagos szent ég alatt.

Végtére valahára bebotlottunk fényes Leopold várára. Nem azért, mintha verset akarnék mondani, de ez a vár csakugyan erős vár. Olyan bástyái vannak, mint egy kálvinista asztag, aztán czik-czak erre is amarra is, még ha az ember benne van is eltéved, hátha kívül van rajta!

De ugyan fel is volt ám szerelve ez a rettentő erősség!

Bezzeg ki volt fektetve a sánczra négy, olvasd 4 egész sugár ágyú, három-három fontos mindenik, csak úgy mint az Isten megteremtette, felszerelés, munitió, strázsa és minden egyéb nélkül a világon.

Tán ha ledobta volna az ember a sánczról, agyon is lehetett volna ütni vele vagy két embert, a ki oda állt volna alá.

Vezér biztosunk Thanhoffer (nem kell a nevétől megijedni, egy szót se tud németül, se tótul) előhivatja a várnagyot és kérdi: hogy hol a munitió?

A várnagy azt feleli: hogy van minden ágyúhoz három golyóbis, ha belefér; két ágyútisztító mind a négyhez, meg egy kananér.

Thanhoffer azt felelte erre a feleletre: hogy ha Simonics ezt a várat beveszi, nyugodjék meg abban a várnagy úr, hogy legelőször őtet akasztatja föl.

A várnagy úr igen megörült ennek a szép igéretnek s egy óra mulva visszajő csodálkozó képpel Thanhofferhez:

«Gondolja csak, milyen csoda történt? Hát lemegyek a kaszamatákba, ott találok hordókat: megkoczogtatom a pálczámmal, hát tele vannak, hát mi van bennük? Hát ágyú, puskapor és golyóbis és más mindenféle vagy két ezer lövésre való.»

Ejnye be jó, hogy az a várnagy megnézte: hogy mi van azokban a hordókban? Rögtön felrántottunk vagy harmincz ágyút oda a bástyákra. Két nap alatt betatanulták embereink az ágyúkkal való bánást s már most nem volt egyéb hátra: minthogy jőjjön Simonics és hagyjon magába lőni.

De volt annak esze. Látva: hogy az ember egy csizmába mind a két lábát bele nem dughatja, ott hagyott bennünket s elment a széles világba.

Mi pedig azalatt vigadtunk jó Leopold várában.

Első nap volt: serünk, borunk, pálinkánk.

Második nap: bor és pálinka.

Harmadik nap: pálinka.

Negyedik nap: igen jó víz. Sokszor a mennyországból is kaptunk hozzá zulagot.

Egyszer aztán híre futamodott; hogy a mai szent napon Simonics-csal fogunk verekedni Jabloniczánál.

Utczu erre lóra kaptunk – na de először elmondom: hogy miként kaptunk lóra?

Hát lovunk persze nem volt; de ez se baj, ott volt gróf yné asszonyság ő méltósága.

Tehát el ment hozzá egy hadnagy, egy tizedes, meg tiz jó legény lovat kérni.

A tisztelt grófnő igen magas tonushoz lévén szokva, a mit még akkor tanult, mikor Bécsben pogácsát és más egyebet is árult, tehát a hadnagy igen megbecsülte s kérte tőle a lovakat jó pénzért.

Van a grófnénál egy sárgaképű, feketefogú obester, mit csinál ott, mit nem csinál, az nem ide tartozik, hanem úgy látszott: hogy ezúttal ő volt a tolmács.

«Bizony nincs lovunk uraim, a ménesen van valamennyi és mind igen szilaj, nem lehet megfogni.»

«Köszönjük azt, a mit nem lehet megfogni, de majd megnézem én előbb az istállót»! mond a hadnagy.

«Soha se fáraszsza magát, nincs ott két strupirt parádégaulnál egyéb.»

De biz a hadnagy lefárasztotta magát s utána fáradt a Herr Obester s hát az istállóban száz darab szebbnél szebb lóra akadtak.

A hadnagy válogatni kezdett. Az obester az elsőre azt mondta: ezt nem lehet, a másodikra: azt sem lehet.

«Nem lehet, kiált a hadnagy: tizedes! meg vannak-e töltve a fegyverek»? Meg! kiáltá tizenegy torok.

Ekkor aztán mindjárt lehetett.

Ötven lovat kiválogattunk. Utalványoztuk négyszáz pengővel darabját, s ott hagytuk az ötvenet, meg a vén Obestert. Lovagolhat rajtuk a grófné még eleget.

Reggeli tiz órakor kiállítottak bennünket s délután háromkor indítottak el. Ez alatt vezérőrnagyunk Galgóczra jár s az alatt Simonics kiszökött az orrunk elől.

Mi aztán egész nap ütöttük a nyomát, egész nap masiroztunk, mindig láttunk magunk előtt félig fekete, félig fehér alakokat: az ott Simonics! azok a svalisérek! s mire oda értünk, asszonyok voltak, kik a felső viganójukat a fejökre terítve portyáztak, a falun kívül. Hallottuk is: hogy az oldalunk mellett a hegyen túl szörnyen ágyúztak. Sejtettük, hogy ott aligha nem lövöldöznek.

Siettünk aztán, toltuk az ágyúkat mi is, hogy el ne maradjunk a requiemtől, s két órai dühös gyaloglás után kibukkanunk a sikra, hát egy falu előtt ott áll a nagy sereg, megakadva egy lerontott híd előtt, melyen az ágyúkat nem tudta átszállítani.

Neki rugtatunk tehát a nagy seregnek mi is bátran és elszántan, kivált miután láttuk, hogy az tulajdon seregünk, mely hátulról támadta meg Simonicsot, míg mi nekünk elébe kellett volna kerülnünk.

Az már akkor túl volt az operenczián.

Na de igazán mondom, mikor rábukkantunk a táborra, azt gondoltuk, hogy az az ellenség s azzal a jó szándékkal mentünk rá: hogy közébe puskázunk.

Egész ellenkezően járt velünk vagy tizenhat polyák katona, az meg tulajdon seregének nézett bennünket s közibénk jött s alig hitte: hogy nem abba a companiába tartozik, míg nyakon nem ragadtuk.

Ezeket az eleven trophæumokat el is hoztuk magunkkal. Jól jártak szegények.

A magyaroknál a hadi foglyoknak jobban van dolguk, mint Simonicsnál a kapitányoknak.

Így végződött a híres kimenetelű Leopoldvári expeditió.

Mi nyugodt lélekkel térhetünk haza; senkit sem öltünk meg, minket sem ölt meg senki.

113.

Komárom leégett.

A kedves szép város a két Duna közt, melyet ártatlan tréfáink annyi előszeretettel kerestek fel mindig s melyet most könnyező szemeink fognak megtalálni, szomorúan, lerontva, elhamvadva.

Több mint ezer ház, a város legszebb helyei, a főutczák, a piaczok, a városház-tere, a legszebb templomok, a nagyszerű megyeház, mind, mind gyászszal behúzva, melyet a pusztulás hagyott maga után, feketén, mintha rajtuk száradt volna az éjszaka, mely semmivé tette.

Szegény, szegény szülötte földem, milyen szomorú lehet a te arczod! Hová ha mentem, minden ház egy édes emlék, minden arcz egy vidám mosoly volt számomra, most minden rom egy bánatos siremlék, minden arcz egy könnyeiből kifogyott kép.

Hát a födél, mely alatt születtem? Hát a rokonok, kikkel annyi évet töltöttem együtt? s kiket még csak siratnom sem szabad?…

Szegény becsületes nép. Így adóztál hazádhozi ragaszkodásodért.

Büntetést kap az erény, jutalmat az árulás…

De él még az Isten az égben, ki az ártatlanok könnyei és vérének hullását számlálja odafenn s ki előtt a megolajozott homlok nem tesz kivételt az emberek közül, ki itéletet mond koldus és király fölött.

Él még az Isten! S ti földi istenek egykor sápadtan, koronátlanul fogtok előtte állani s a milyen magasan voltatok egykor az emberek fölött, oly mélyen fogtok hullani az elitéltek sorai közé.

Ti, kiknek neve vihar és pusztulás a földön, kiknek étvágya éhhalála a népnek, kiknek betegsége döghalál az országon, nem féltek-e: hogy az a szellem, kinek képmásává hazudott benneteket az ezredéves sötétség, felemeli világító karját s oly példát szolgáltat rajtatok a világnak, minőt emberi szív kigondolni nem bír.

Ti, kik koldusok és hazátlanok üldözésében örökítétek meg neveiteket, nem féltek-e: hogy jöhet idő, mikor senki sem vár reá, mely titeket látand idegen ház küszöbén koldulni, hazátlanul, senkitől nem félve, senkitől nem szeretve?

Átkozott leend, ki ha fáradtak lesztek, házába befogad, ha fáztok, tűzhelyéhez bocsát, ha meghaltok, eltemet. Átkozott leend a sír, mely hantjaitok benyeli, átkozott a fű, mely azon megterem, és áldott az, mely palotáitok küszöbét fogja lepni.