CHARIVARI. (continued 2)

114.

Azt beszélik, hogy a király lemondott koronájáról Ferencz herczeg javára.

Szegény öreg.

Biz azt hiszi, hogy még van, a ki hallgat a szavára.

Okoskodhatol te már édes jó királyom, hallottuk gyalázatos hitszegő szavadat, hallottuk ágyúid dörgését, mindkettőt megszoktuk immár s nem félünk és nem szeretünk többé.

Akár lemondasz, akár nem mondasz, semmit sem mondasz vele.

Szent voltál addig míg kétszázezer zsoldos hirdette igéidet, szeretett, a ki félt tőled, most szerencséd elhagyott, ember vagy, még annál is rosszabb s kaczag fölötted, a ki nem gyűlöl.

Vagy eszed, vagy szíved hiányzik, de annyi bizonyos: hogy koronádat elkártyáztad.

115.

A császár fölgyujtatta saját palotáját.

Hol fog most szegény kitelelni?

Az idő ide s tova télre válik s ő födél nélkül maradt, talán tűzkármentesítve sem volt a háza s a nagy sietségben meglehet, hogy még téli kaputot sem vitt magával. Még meg találja magát hűteni.

Igaz ugyan: hogy Lombardiában s ha isten úgy akarja, nálunk is keményen be fognak neki fűteni, de mikor azok a rézkályhák oly iszonyúan füstölnek; – az ember inkább fázik, minthogy az ilyen tűznél melegedjék.

Aztán télen az a szokása a fáknak: hogy gyümölcsöt nem teremnek, kivéve ezúttal az akasztófákat. Szegény császár, mit eszik a télen? hol alszik a télen? házát felgyujtatta, kincseit beledobáltatta a sárba, zsoldosoknak fizette.

Hát azután: ha egyszer kitelik a conventiója, micsoda mesterségre fogja adni magát?

Sorra fogja járni birodalmait, országról-országra, ide is bebukkant, oda is bebukkant, kérdezve: hogy kinek kell császár? mindenütt el fogják utasítani. Egyik azt mondandja:

«Menjen kend isten hirével, szűk idő van, nem tarthatunk annyi cselédet.»

A másik: «hittuk kendet, de kendnek nem tetszett, most tetszenék, de nekünk nem tetszik.»

A harmadik: «Poslovenszki? ha nem poslovenszki, ott kinn tágasabb.»

A császár-mesterség nagyon meg fog csökkenni.

A bandioknak, metallikoknak, érdemkereszteknek, sorsjegyeknek, titulusoknak, nemességeknek s több efféle császári iparczikkeknek nem akad vevője. A sok összevásárlott lelkiismeret mind a nyakán marad, a koronára a zsidók nem contóznak többé, és a zsiványok nem lopnak többé a császár számára, hanem kiki magának, a mint illik.

Fölséges uram, az ebugattát, valami mesterség után kell látni, mert felkopik az állunk.

Vegyük elő: mit tanultunk? mit tudunk? mihez értünk?

Kovácsmesterség? Bilincseket csinálni? Ez a galanteria czikk kiment a divatból.

Szabó mesterség? Jó magyar katonáknak fecskefrakkot szabni? nem mód ruha. Nem ér semmit.

Mészáros mesterség? Békességes népeknek háborút csinálni? Ah – az emberek nem állatok többé s a hentesseregek szét vannak üzetve.

Alchymista mesterség? Papirosból pénzt csinálni? Minden nép maga készíti azt magának, a mennyi elég a napi szükségeire.

Mindennek kijövünk a gyakorlatából, fölséges uram.

A könyvnyomtatás elvette a szépírók kenyerét, a gőzhajó a fuvarosokét, a reformátió a pápákét a szabadság elveendi a királyokét.

Elavultunk, kijöttünk a divatból s koronáink és királyi pálczánk ide s tova ott fognak állani a múzeumokban, hol a régi paizsok és kézíjjak állanak, miket a puskapor hasztalanokká tett.

Ámen.

116.

A király leköszönt.

A koronaörökös is leköszönt.

Nolunt acerbam sumere.

A koronákat és a státus adósságokat örökölte Ferencz József.

Josephus sine terra.

A kedves kis fiú.

Még alig tudja a nyakravalóját megkötni s kapja magát: császár lesz.

Hjaj fiatal barátom, míg az ember a császárságot megtanulja, sok szép víz lefolyik addig a Dunán.

Nagyot kell még magának addig nőni, míg azt mind megeszi, a mit urabátyja megevett.

Tudja-e maga, mi az a diplomatika? Tud-e maga csalni, lopni, hazudni s mind ezekhez szent képeket vágni?

Tudja-e maga, mi az az entente cordiale? Tudja-e maga, hogy mikor az egyik császár tolvaj, akkor a másik császárnak orgazdának kell lenni?

Tudja-e maga, mi az a népszeretet? Tudja-e maga, mire valók a hóhérok, a katonák, az akasztófák, ágyúk és a börtönök?

Tudja-e maga, mi az a politica?

Tud-e maga mindent igérni, mikor meg van szorulva, azzal a szent szándékkal: hogy semmit sem fog megadni?

Tudja-e maga, mi az a heraldica? Tud-e maga hamisan esküdni koronájára, czímerére, evangeliumára s azt mondani: hogy mikor esküdött, nem volt esze?

Tudja-e maga, mi az a jus gentium? Össze tudja-e ön veszteni a népeket, tud-e ön polgárháborút csinálni, falvakat égetni, népfajokat írtani?

Tudja-e maga, mi az a tactica? Egy néptől mindenét ajándékba elvenni s aztán háladatosságból meggyilkolni?

Tudja-e maga, mi az a sanctió pragmatica? Törvényeket csinálni s azokat meg nem tartani?

Tudja-e maga, mi az a státus œconomia? Tud-e maga adósságokat csinálni s azokat soha ki nem fizetni.

Tudja-e maga, mi az az alchimia? Tud-e maga papirosból aranyat és ezüstöt csinálni?

Tudja-e maga, mik azok a Flankenbewegungok? Tud-e ön ildomosan szökni, futni, retirálni és dispercalni, mikor a státus érdeke úgy kivánja?

Míg maga, fiatal barátom, mindezen tudományokból az exament le nem teszi, addig ne neveztesse ki magát császárnak.

117.

Elég komoly lehet az ember, mikor aluszik s lesz ideje hallgatni: ha meghal, de mi szemébe nevetünk a halálnak, míg szemünket le nem csukja.

Most ugyan látkörünkbe nem sok nevetni való kép téved. De azért ne legyen rajtunk az ördögnek azon diadala, hogy bennünket egy perczig szomorúknak lásson.

Féljetek a nevető arcztól! Ki a csata előtt kaczagni tud, az nem hátrál a golyók előtt.

Ki az ágyúgolyót kigúnyolja, attól megszégyenli magát a golyó és kikerüli.

118.

E lapok utolsó számával szerkesztőségem ideje letelt.

Ha hazám istene komolyabb gondokat nem rakott volna rám, tán soha sem váltam volna meg e tértől.

Ha voltak e lapnak érdemei, azoknak legkisebb része az enyim, az által, hogy én eltávozom tőle, e lap nem változik, sőt hiszem, hogy jobb leend.

Két hibámat kell közönségem előtt bevallanom.

Egyik az: hogy ama fenséges nevet bitorló rabszolgaléleknek arczképét kiadtam.

Pirulva kell megvallanom: hogy ez embertől én egy időben hazám boldogítását vártam.

Csalódtam, mint velem együtt milliók s most pirulva kell kérnem azokat, kiknél még az arczkép megvan: hogy azt égessék el.

Másik az: hogy e félév elején egy beszélyt kezdtem el közleni, melynek végét nem adtam ki.

Oka volt az: hogy benne a história eseményeihez híven azon kegyetlenkedések voltak előadva: miket 1831-ben a felsőmegyei szláv ajkuak követtek el.

A dolgok úgy találtak fordulni: hogy jelen időinkben épen e szláv testvéreink buzganak legerősebben szabadságunk igaz ügye mellett minden idegen ajkú hontársaink között. Ezek ellen izgatni, most a legnagyobb eszélytelenség volna. Kénytelen voltam tulajdon művemnek censora lenni. Beszélyemnek egész második részét kitörültem.

Inkább magam itéltem el tulajdon műveimet, minthogy azokat más itélje el.

Én megbocsátok magamnak ez itéletért s reménylem: hogy olvasóim is meg fognak bocsátani.

Munkatársaimnak ezennel megköszönöm szorgalmas működésüket s kérem, irántam tanusított szivességeiket utódommal is éreztessék.

Utódomat pedig közönségünknek e lapok szerkesztőivel évek során át éreztetett kegyeibe ajánlom.

Üdv minden igaznak, áldás a hazára!