← Table of contents
Az igazi humoristák

Note 1) — HUMOR AZ UTCÁN.

Reading edition

Cukrász-boltajtón. Fagylalt értendő alatta.

2) A megyei statutum szerint ugyanis a szolgabirák nem voltak kénytelenek a falujokbeli ember ügyében itéletet hozni, nehogy ellenségeikké tegyék szomszédjukat s boszuállásra ingereljék. Találóan jellemzi ez a táblabirói „hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon“-féle igazságszolgáltatást.

3) Lásd Nógrádmegye tiszti orvosának jelentését a „Nógrádi Lapok“-ban, 1873. évi folyam.

4) Már maga az eléggé illusztrálja izlésünket, hogy az adoma eppigrammai élét „bunkónak“ nevezzük.

5) Jelen sorok irójának egy nővére van eltemetve a sz..i katholikus temetőben, kinek 1867-ben emlékkövet állitottak, de az odavaló plébános ezt a lutheranus halottnak csak azon esetre vélte megengedhetőnek, ha kereszt lesz rajta. De már ezt meg a család nem engedhette semmi áron s a dolog pörre került. A biró az eklézsia javára döntött azon indokból, hogy a felekezeti temetőben joga van a plébánosnak a felekezeti jelleg kitüntetését követelni. Nem volt egyéb tehát hátra, mint akarva nem akarva: föltenni a keresztet. Hanem hát nem volt benne köszönet. A pervesztett család egy lyukat furatott a másfél öl magas gránitkő tetejébe s minthogy a simbolum nagysága nem volt az itéletben meghatározva, akkora keresztet tétetett a lyukba, mint két egymásra fektetett varrótü. Nagyitó üveggel is bajosan láthatta emberi szem.

6) Somogymegye bort nem termelő vidéke.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings