TEMETŐ

KALOTASZEGI TEMETŐ. (XIX. tb.)

(M.-VALKÓ, M.-GY.-VÁSÁRHELY, KIS-PETRI.) FEJFÁK.

Kalotaszegen, a mult század elején még, a temető békésen megfért a templom körül s az volt a cinterem, a «cintrum»; régi sirok ma is vannak még a templom körül az egyházfinak termő gyümölcsfák közt, a hatvanas években oda temették még a papot s a presbitereket, de a temető – nyilván a modern egészségügyi rendszabályok folytán – lassankint kiszorult a falu alá a lejtőkbe vagy a falu fölé, a szelid hajlású domboldalokra s nem szomorú hely az. Oh, dehogy szomorú! A magyar paraszt nem fél a haláltól. Bölcs józansággal tudja: az a vége az életnek s bizony, sokszor még jutalom, mert megpihenés a tenger fáradalom után. Ezt bizonyítják a sírföliratok, ezt bizonyítja, hogy akárhány helyt ott a házban, a pitarban a sírkő vagy a fejfa, amire majd szükség lészen.

Egy erdélyi öreg paraszt oktatott bennünket, ilyenformán:

– A halál!… Nem baj az, instállom. Dehogy baj! Apránkint szokik abba az ember. Elsőbb a foga potyog ki az embernek, aztán a szeme romlik, utóbb az inaink roskadnak meg, oda lesz a gyomrunk, mint az elnyűtt bocskor, szertemállunk, mire elérkezünk odáig. A halálig. A végin már áldás, olyan jól esik meghalni. Mintha aludni mennénk. Lám, a gyerek, az bezzeg nem szeret lefeküdni esténkint. Inkább rí, mer’ a’ még mindegyre élni akar. De aztán, amikor munka alá kerül, a napi robot után jól esik az esti megpihenés. Ötven-hatvan esztendős korunkban, nincs más, csak az ágy!… Úgy gondolom én azt, instállom, mindig, hogy amíg élünk, mind csak a halálhoz szokunk. Este, amikor lefekszünk, meghalunk egy-egy kicsit, minden áldott nap. Egyszer aztán, a legvégin, amikor úgyis nehéz már a fölkelés reggel: elkövetkezik a nagy lefekvés, megpihenünk mindenkorra, a jó Isten áldott földjiben. Ebbe a jó földbe, aki a verejtékünkért kenyérrel szógál, amíg élünk…

A SZTÁNAI TEMETŐ. (383)

Nem szomorú Kalotaszegen, színes, festői a temető is. Elköltözött kedveseik kertje, ahol az elhunyt leányzó sírján ott leng a színes fejkeszkenő, ott lobognak a hajfonat színes pántlikái (Keleten, a leánysírokon az egész hajfonatot márványba, kőbe faragja a mohamedán) s a fejfába bokréta van dugva, virágból, tollúból; piros, kék föstés a gombfákon – és a jóságos természet betakargatja pázsittal, behinti mezei virággal hazatért hű gyermekei kertjét. És ahány sír, a kelő nap felé tekint valamennyi, hogy a hajnali sugár első csókja a halott orcáját érje. És együtt vannak a sírokban, ketten, hárman, négyen is, együtt a halálban is, akik az életben egymáséi voltak. Az eltemetett feleség sírkövén s viszont, ott a férj neve, születési dátuma, csak az évszámot kell utána róni, amikor béteszik majd elköltözött párja mellé a földbe.

A temetés közügy, felebaráti kötelesség, böcsület és vallás.

RAVATAL, NYÁRSZÓN. (382)

AZ INAKTELKI TEMETŐ. (384)

Három rúd és két temetési tábla (385.) évente másnál, az utca elüljárónál áll. Temetéskor, jó reggel, elindítják a két táblát, egyet a jobb-, mást a balszomszédságba s adják tovább, házról házra, a hagyományos üzenettel: «Pengő forint bírsággal mindenki harangszóra hallgasson, a temetkezésre menjen, X. y. házához.» Harangszóra, tartozó kötelessége szerint asszony s ember, a halottasházhoz bégyűl az utca, – a tanító énekel s viszik a koporsót a cinterembe. A pap elbúcsuztatja, imádkoznak s az utcabéliek, a szomszédok viszik, lebocsátják a sírba. Sírhantolása után a szószólló mond köszöntőt. (Híres szószólló volt a hunyadi harangozó, Juhász András Gyi Bandi.) Temetés után torozás, a sírásóknak egy kis kolláció a legszegényebb helyről is dukál. Fiatal leányt, fiatal legényt bandaszóval temetnek, – a leányok rúdra kötik gyöngyös pártáikat, pántlikáikat, legszebb színes kendőiket s úgy kisérik utolsó útján társukat.

B.-HUNYADI TEMETÉSI TÁBLA. (385)

(Négyszeres kissebbités.)

Népművészeti szempontból nagyon érdekes, mert ősi, a máig is alkalmazott fejfa, a «fából való gombfa», a «fűtül való fa», amit így hívnak, még ha kőből van is («fűtül való fa kőbül»). A jobbára református kalotaszegi nép nem állít keresztet a sír fölibe (csak a bácsi és jegenyei katolikusok (386.) s a románok), hanem fatönköt, amelyeknek faragott diszítése gazdag és változatos. Bár a mult századból maradt síremlékek kőből vannak, az ősibb forma a fa, csakhogy a régiek elkorhadtak, míg a kő jobban állja az időt. Bánffy-Hunyadon már múlik a régi fejfa állítás szokása, kivált amióta temetkezési vállalat is megtelepedett az erősen városiasodó nagy faluban, – temetőjében nincsen már egyetlen ősi formájú ép fejfa se, a síremlék gyárilag készül. A többi falvakban maga a nép készíti a fejfákat, hagyományos régi formákhoz alkalmazkodva.

Szerkezetileg öt részt lehet megkülönböztetnünk a fejfákon (a fejfák formáit utánzó sírköveken ez az öt nincs ilyen határozottan hangsúlyozva): a felfelé végződés kifejezése a legfelső faragott rész; a fejfa homloka, ahová a díszítés kerül; az eresz, valami párkány módra kiugró rész, mely esőtől védi a fejfa fölírását; a törzs, amelyen a fölírás foglal helyet és a földbe ásott láb.

A négy felső rész közül el-el marad egyik vagy másik, de az eresz nem hiányzik a fejfáról soha, sőt a legegyszerűbbeken éppen az eresz képezi az egyedüli tagozást (388., 389.) A felső faragott rész elemei: a tulipán, a csillag (két egymást átható tetræder) s a gomb, mely a kocka négy vízszintes élének legömbölyítéséből keletkezik úgy, hogy a függélyes élek többé-kevésbé megmaradnak s megmarad a függélyes lapok középső része is, mint keskeny szegély vagy él; lesimítják azonban e függélyes éleket is, így új lapot kapva, keletkezik a sokszögű gomb. Ha a lemetszések fönt s alant találkoznak, két alsó lapjukkal egymás felé fordított csonka gula jő létre, amely néha egész vékony lappá változik. Szerepelnek a hasábkocka s a kimetszésök révén megmaradt mértani formák is. Ezeket az elemeket kombinálják a fejfákon, illetve, ezek az elemek egymással váltakozva sorakoznak egymás fölé, csak a tulipán marad érintetlenül a fejfa csúcsán, de kerülhet csillag vagy gomb is a helyébe. Homlokán egész szélességében marad meg a fejfa és a díszités felvételére alkalmas frizszerű tagozást nyer. Az eresz ugyan gyakran kiugrik párkányszerűleg a homlok síkjából (389.), de az írást mégis védelmezi.

Ezektől eltérő, érdekes formája a fejfának, az «S»-alakú lófejre emlékeztető bevégződés, amely néha az előbbiekkel kombinálva is előfordul, de egészen (390.) egyszerű alakjában a leggyakoribb.

Előfordul, bár ritkábban, a törzs jobb és bal oldala vonaldíszesen is, míg a kevésbbé művészies, esztergált formák gyérek. (391., 392.)

FEJFA (DARÓC, BOGÁRTELKE, GENYE); BÁCSI SIRKÖVEK. (386)

M.-BIKAL. (389)

1. Nagy-Almási fejfa, beégetett díszítéssel. 2–3. Nagy-Almási fejfák. 4–5. Magyar-Gyerő-Vásárhelyi fejfák. 6. Nagy-Petrii fejfa. 7. Kalota-Szent-Királyi fejfa. 8. Nagy-Kapusi fejfa. 9. Sztánai fejfa. 10. Körösfői fejfa. 11–12. Inaktelki sirkövek. (388)

MAGYAR-VALKÓ. (387)

1. JÁKÓTELKE. 2–3. DAMOS. (390)

M.-BIKAL. (391)

1–2. SÁRVÁSÁR. 3–7. M.-GYERŐ-VÁSÁRHELY. (393)

1–2. M.-VALKÓ. 3. KÖRÖSFŐ. 4–8. SÁRVÁSÁR. (392)

Változatos a felső végződés tulipánja; rendesen négyágú és mértani szegletes alakú vagy elgömbölyített, de lehet lapos háromágú is. Érdekes az az ereszre épült, nagy, tulipánféle végződés, amiből a négy ág további osztásával lesz nyolc aljtő. (393–406.)

A gomb végződés is több változatot mutat; néha fenyő tobozra emlékeztet néha pedig kockából legömbölyített négyszögű gombot mutat. (407.)

MAGYARÓKEREKE. (395)

MAGYAR-VALKÓ. (394)

Gyakoribb a csillag végződés (két tetræder áthúzásából képzett idom), amit kockából faragnak ki oly módon, hogy a kocka szabadon álló lapjain meghúzzák a keresztező átlókat s az éleket bemetszik mindaddig, míg az átlók felezési pontjait összeköthetik egy egyenessel, mely oly két háromszög közös alapját képezi, amelynek másik két oldalát az átlók fele része alkotja. E könnyű teknikai megoldás magyarázza, hogy e dísz alkalmazása oly gyakori; gazdag lévén sík felületekben, saját és vésett árnyékával igen hatásos diszítés.

MAGYARÓKEREKE. (396)

1. JÁKÓTELKE. 2–5. DAMOS. 6. MAGYARÓKEREKE. (397)

1–2. DAMOS. 3–5. ZSOBOK. (398)

M.-BIKAL. (399)

1. FARNOS. 2. SZUCSÁK. 3–5. MAGYARÓKEREKE. (400)

1. KALOTA-SZENT-KIRÁLY. 2–4. M.-GY.-VÁSÁRHELY. (401)

M.-BIKAL. (402)

M.-BIKAL. (403)

FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK (NAGY-PETRI). (404)

KÖVETUTÁNZÓ ZSOBOKI FEJFA. (405)

Érdekesek a török síremlékekhez hasonló turbános fejfák (408–9.); a gombokon többszörös vízszintes vonaltagozás van s a gomb tetején egy kisebb gomb ül.

E néhány elemnek egymásra építése s változtatása sokféle kiképzésre ád alkalmat, mint azt képeink mutatják; e tulipán-gomb-csillagdísznek kettős-hármas halmozása is gyakran előfordul. A laposabb fejfákon néha ívekből összetett profilokra is akadunk s találunk csupa egymás alá helyezett laposabb és magasabb csillag alakokat is, de akadunk egészen különös alakuakra is, amelyen csillagokból áttört formák vannak. (410–16).

A fejfa homlokán sokszor megtaláljuk a már többször említett református virágvázát gazdag, színes változatokban. (406)

A fejfa diszítések mértani változatai az utcaajtókról ismert körosztásból származnak. A homlokra felvésik az elhunyt foglalkozását jellemző szerszámokat is, a csizmadia dikicsét, az ács szekercéjét, fürészt, baltát, a földmíves ekevasát, a cigány hegedűvonóját, az asszonyok orsóját, vetélőjét s egyéb szimbolumokat; leány nyugszik a sírban, ha alul nyílott koszorú van a fejfa homlokára vésve. (387)

B.-HUNYAD. (406)

Az eresz rendesen két tagozású, szélén fürészes, rovátkos a dísz; e diszítés különben egyebütt is szokásos, szívesen alkalmazzák ott, ahol egyenes vonalakat kell lágyabbá, változatosabbá tenni. Az eresz síkjára kerül legtöbbször a dátum is.

Az eresz alatt kezdődik a fejfa törzse s ezen a megható naivsággal fogalmazott felírás tipikus rímekbe szedve; hol magát az elhunytat beszéltetik első személyben, hol harmadik személyé a mondóka, vagy vegyesen.

Ime néhány jellemző formája a Kalotaszegen szokásos sírfelírásoknak:

FEJFA, «HÁROMÁG»-GAL S ENGEM NE FELEJTS KOSZORÚVAL; FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK (SZTANA). (408)

M.-BIKAL. (407)

M.-BIKAL. (409)

M.-BIKAL. (410)

MAGYAR-VALKÓ. (411)

KÖRÖSFŐ. (412)

MAGYAR-BIKAL. (413)

MAGYARÓKEREKE. (414)

MAGYAR-BIKAL. (415)

JÁKÓTELKE. (416)

SÍRKŐ, INAKTELKÉN. (417)

SZTÁNA. (418)

M.-GY.-VÁSÁRHELY. (419)

ZSOBOK. (420)

M.-GY.-VÁSÁRHELY. (421)

FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SÍRKŐ (KÉK-FEHÉR-PIROS) M.-GY.-VÁSÁRHELYT. (422)

FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SÍRKŐ, INAKTELKÉN. (423)

«HÁROMTOLLÚ» A FARMOSI TEMETŐBŐL; ZSOBOKI FEJFÁK. (425)

DAMOS M.-BIKAL. (424)

DARÓC. (426)

SZTÁNA. (426)

SÍRKÖVEK A DARÓCI TEMETŐBEN. (428)

ZSOBOK. (427)

SÍRKÖVEK A ZSOBOKI TEMETŐBŐL. (429)

FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK ZENTELKÉRŐL. (430)

Egy nemzet címeres sírkövön:

A sírfelírások betűinek rajza korántsem olyan ügyes, mint a diszítések faragása; a betük kezdetlegesek s gyakran, régi módisan, egymásba vannak helyezve.

A férfi fejfák egy része színes, főleg a gyermekfejfák gombját szokták kiszinezni s előszeretettel használják az erős kék, vörös és zöld színeket. Néha váltakozva jelennek meg e színben a csillagok és gombok, máskor a csillagok belső síkjai vannak egyenlő színnel mázolva, míg a többi részre egyéb szín kerül; néha csak az éleket színezik.

Említettük, hogy a fejfának és a sírkőnek élesen elválasztható karaktere van; a kettő közt mutatkozó eltérést a kő megmunkálásának teknikai természete magyarázza; míg ugyanis a fejfáknál a fa anyaga, mély bemetszésekkel, vékony keskeny formákra utal, kősíremlék ilyen megmunkálása ritkább, inkább a gömbölyű összefüggő formák uralkodnak s helyesen, mert ez kőszerűbb és időbíróbb. Az a parasztművész érzi a két anyag karakterében rejlő különbséget és nem utánozza értelem nélkül a fához oly jól illő csillag, tulipán s gombdíszt a kövön is; bármily gyakori és jellemző ezeknek egymásra építése, változtatgatása a fejfáknál, a kősíremlékeken nem igen találunk ilyesmit. Ahol a nép át is vesz valamit a fejfákról, ott is erőteljes, vaskosabb formában cselekszi, megmaradván a kő megmunkálhatás keretén belül. Inkább előfordul, itt-ott, hogy a fejfa utánozza a sírkövek formáját és díszét (427).

CINTEREM BEJÁRÁS, SZTÁNÁN. (431)

CINTEREM BEJÁRÁS, NAGY-KAPUSON, 1755-BŐL. (432)

A kőfaragó leginkább az eresz kiképzésére szorítkozik, mely a felírást védi s fölfelé keskenyedő alakjaival fejezi ki a bevégződést, amit különböző ívekből szerkeszt össze. Tanulságosak a sírkövek profiljai. Barokra emlékeztető, rendesen egy domború és két homorú ívből összetett végződés képezi magát az ereszt is, valamivel előre szökvén a felírás síkjától. Néha futó diszítés van rajta, néha kettős tagozású itt is az eresz és az alsó tagozást apró lapos gombformák töltik ki (429). Az eresz íve alá kerül a dísz, koszorú, levélfüzér, mértani formák s egyebek. Ez alatt van a fölírásra szánt hely, amit többnyire egész hosszában két egyenlő részre oszt egy fölfelé tulipán vagy levéllel végződő plasztikus vonal. E tér olykor csak részben van kitöltve, hely marad, mint a fejfákon, újabb fölírásnak; nem ritka, hogy még életében elkészítteti egyik-másik jobb módú ember a sírkövét s nevét is rávéseti, helyet hagyván a halálozás dátumának. Föstik, színezik a sírköveket is, erőteljes tiszta színekkel. Sajnos, a városi tucatmunka hatása, éppen a sírkövek révén, meglátszik már a temetőben is. Empire hatás, barokk hatás látszik itt-ott; az inaktelki sírköveken leggazdagabb a tagolás.

A fejfákra három ágú «engem ne felejts»-nek is nevezett bokrétát illesztenek, télen pedig fehér tollbokrétát libegő szalagdíszszel; legény sírokon, sok helyt kedvesük kendője lobog a fejfa mellett magas lécre szegezve, átlyuggatva a gyász jeléül. (383., 388., 408., 425.) Eredeti a koszorút helyettesítő három ágú fa, a villa, amelyet a sírlábához szúrnak le vagy a gombfa hegyébe tűznek; leány síron a fejfát a leány kedves fejkeszkenőjével takarják le. (387.)

A temető előtt, kivált ha templomudvaron van a temető, szép kapu áll, így Sztánán (431) s Nagy-Kapuson (432.). Ez utóbbi igen régi (1755-ből) jól megmaradt fakapu, szép és eredeti rajta a csigagombból kiinduló ág s az ágon a levelek és a tulipán.

JEGENYE HATÁRA.