← Table of contents
Pascal gondolatai

Note 1) — PASCAL.

Gyula Béri translation

Itt született Pascal Balázs 1623 június 19-én.

2) Atyja eleinte nem akart mennyiségtani könyvet a kezébe adni s egy ízben meglepve őt szobájában, csodálkozva látta, hogy egyes mennyiségtani tételekre önmagától jött rá s mintegy újra felfedezte e tudomány egyes alaptételeit, melyeket a nagy tudósok csak fokozatosan alkottak meg.

3) Demogeot: Histoire de la littérature française. Paris. Hachette 1878. 392–399. lap.

4) E helyütt Blaise Pascal összes Gondolatait közöljük, melyek ily czímen a legtöbb kiadásban megjelentek; s e részben több kiadás egybevetésével a lehető legnagyobb teljességre törekedtünk. Az első kiadásoknak a vallásra vonatkozó részeit is közöljük itt, kivéve egy rövid fejezetet, mely a vallás gyakorlásáról szól s Isten létezését, – mint Voltaire mondja – még gyerekes és a tárgy komolyságához nem méltó módon akarja bizonyítani. Mellőzhetőnek véltük még az első kiadásokból egy másik rövid befejezetlen rész közlését is, melyben Pascal egy vitatkozása alkalmával Montaignet és Epictetest jellemzi.

A Discours sur les passions d’amour czímű fejezetet, melyet legelőször Cousin közölt a Revue des deux mondesban s azután Faugère vett fel kiadásába, szintén közöljük e helyen. E Discours kétségkívül egyike a legszebbeknek s leginkább jellemzi Pascal rokonszenves egyéniségét. – Pascal Gondolatait egyes kiadók különféle biráló megjegyzésekkel kisérik, melyeket mi nagyrészt mellőztünk, s a hol itt-ott más kiválóbb irók, mint Voltaire és Condorcet megjegyzéseit közöljük, ezt nem birálatképen teszszük, hanem mivel érdekesnek hiszszük Pascal nézeteit összehasonlítani más nagy szellemek nézeteivel. Pascal bölcsészete nem alakulhatott meg teljesen; s azt, mint befejezett rendszeres egészet nem is lehet bírálat tárgyává tenni. A tudományos világnak minden esetre pótolhatlan vesztesége marad az mindig, hogy e nagy szellem kora halála miatt be nem fejezhette bölcsészetének rendszerét.

5) A mozgás nem csupán mozgási képesség, hanem a képesség eredményezte cselekvés.

6) Pascal itt egyesíti magában mindazon előnyöket és hibákat, a melyek az emberi tudást tagadó bölcsészettel járnak. Pascal az ő tudományával, a mennyiségtannal hasonlítva össze a társadalmi tudományokat, könnyen eshetett itt tulzásba, midőn nem lelhetett itt oly megdönthetlen, világos tételekre, mint a minőket a mennyiségtan tud felmutatni.

7) Itt Voltaire megjegyzi, hogy Pascal e gondolatában némi téves van, mivel a «tudatlanságnak» kétféle értelmet ad, pedig ettől másutt Pascal maga is óva int. A ki, mondja Voltaire, nem tud irni és olvasni, az tudatlan; de oly tudós, a ki a mennyiségtan törvényeit alaposan érti, azért, mert más rejtélyeit a természetnek nem fejtheti meg, nem mondható tudatlannak. Newton nem tudta megmagyarázni, mért birjuk a karjainkat mozgatni; de azért nem volt tudatlan. A ki nem érti a héber nyelvet, de tud latinul, már tudományos ember azzal szemben, a ki csak francziául tud.

8) Condorcet itt védelmébe veszi a stoikusokat a következőket jegyezve meg: A stoikusok bölcselkedése az emberi természetre van alapítva, noha ezt épen gyakran megtámadja. Ezek szerint a heves szenvedélyek, a lelkesedés nemcsak hogy erőt adnak az embernek a fájdalom elviselhetésére, hanem ez iránt gyakran érzéketlenné is teszik. És mivel a fájdalmak nagy tömegét eszünk segélyével sem el nem viselhetjük, sem meg nem akadályozhatjuk, de sőt általa meg sem vigasztalódhatunk: s mivel a fájdalomtól való félelem sokszor az az eszköz, a melylyel a zsarnokok igába hajtják az alattvalókat: a stoikusok észszerüen mondhatták, hogy a természet által reánk rótt bajok ellen a legbiztosabb gyógyszer az, ha lelkünkben bizonyos emelkedettséget őrzünk meg, a tartós lelkesedés lángját keltjük életre, a mely együtt növekedvén a fájdalommal, ennek elviselésére erőt ad, sőt iránta érzéketlenné tesz; e lelkesedés, ez emelkedettsége a léleknek hatalmas erővé válik, másrészt pedig meghagyja az egyes lelki képességek működését. A stoikus azt mondja: A fájdalom ellen edzve vagyok, az nem képez rosszat számomra; s nem is fogja azt érezni. És ez által épen úgy meg van a gyógyszerök a testi, mint a lelki szenvedések ellen. A lélek emelkedettsége mellett semmi bántalom, semmi igazságtalanság nem hat reájok. Boldogságukat a lelki nagyság érzete okozta s így azt csakis a bűn s az erkölcsi gyengeség zavarhatta meg. Az istenséghez igyekeztek közeledni, jót tévén embertársaikkal; s ha már más menedék nem volt hátra, tudtak meghalni is.

Ha tehát, így fejezi be Condorcet, Pascal említett birálója, megjegyzését, ha túlhajtott lelkesedést vethetünk is szemökre e bölcsészeti elv követőinek, el kell ismernünk ez elvek alkotójának szellemét s finom lelkületét.

9) Itt Voltaire a következő megjegyzést teszi: Sajátszerű, hogy Pascal, a ki azt állította, hogy eszünk az eredendő bűnt is képes velünk megértetni, itt azt mondja nekünk, hogy az ész által Istent meg nem ismerhetjük. Bizonyára Pascal sorainak olvasása késztette Hardouint arra, hogy Pascalt egészen tévesen az atheisták közé sorozza. Pascal ezt kétségkívül a leghatározottabban visszautasította volna, mint a hogy az atheistákat sokszor kíméletlenül meg is támadta.

10) Ime ismét! – jegyzi meg Voltaire. – Lehetséges volna az, hogy Pascal az, a ki így beszél, hogy ő ne érezze magát elég erősnek az Isten létezésének bebizonyítására.

11) A mit kiváncsiságból megtudtak, azt önhittségből figyelmen kívül hagyják.

12) Az erkölcsi és jogi elvek megkülönböztetése még hiányzik Pascalnál.

13) Épen semmi sem a mi sajátunk a mit annak tartunk; a tanács- és néphatározatok folytán űzik a bűnt; miként egykor bűneinkben, úgy most törvényeinkben rejlik a baj.

14) A jog legridegebb alkalmazása e legridegebb igazságtalanságra vezet.

15) Hobbes tétele.

16) Condorcet itt megjegyzi, hogy Pascal e gondolatával Hobbes irányához látszik közeledni; és így Pascal, századának legvallásosabb bölcsésze, az igazság fogalmára nézve ugyanazon véleményben van, mint ugyanezen század legvallástalanabb bölcsésze.

17) Plato szerint azok a legjobb törvények, a melyeket a polgárok életüknél is jobban szeretnek; a törvényhozók legnagyobb művészetét az képezi, hogy a polgárokkal megszerettessék hazájok törvényeit. Mily nagy a távolság Athén bölcsésze és a Faubourg Saint-Jaques bölcsésze között! (Condorcet megjegyzése.)

18) Minthogy az igazságot, mely által szabaddá tehetné magát, nem ismeri: rászolgál arra, hogy rászedjék őt

19) E fejezet az atheisták ellen intézett támadások egyikének töredékét foglalja magában. Velök szemben Pascal, mint a Lettres Provinciales-ban a jezsuiták ellen is, mindenkor szokatlanul szenvedélyes, ingerült hangot használ; egyenes lelke kerüli a tartózkodást, irtózik minden szépítéstől s nyiltan kifejezi ellenszenvét; inkább túlzásba esik, csakhogy ne kelljen leplezgetnie.

20) Erre nézve Condorcet megjegyzi, hogy itt Pascal okoskodásaiban bizonyára némi tévedés van. Mert igaz, hogy érthetetlen az, ha valaki oly dolgot, melyet megtudhatna, s a melynek megtudása rá nézve végtelenül fontos, nem igyekszik kutatni. De ha valaki meg van arról győződve, hogy e részben nem tudhat meg semmi bizonyosat, hogy az emberi szellem oda eljutni nem képes: akkor bátran maradhat továbbra is a kétkedés állapotában a nélkül, hogy esztelennek tünnék fel ezért. Maradhat nyugodtan a bizonytalanságban, ha hiszi azt, hogy az igazságos Isten nem teheti függővé az emberek túlvilági állapotát annak a megtudásától, a mit úgy sem tudhatnak meg. Ha az az ember, a ki tömlöczébe zárva, nem tudja, vajon halálos ítéletét kimondták-e már, de ártatlanságát érzi, s számít biráinak igazságszeretetére, s e mellett nincs is módjában megtudni, mit határoznak felette: nyugodtan várhatja a következendőket s bizonyára helyesen teszi ezt. Azzal kellett volna tehát Pascalnak okoskodásait megkezdeni, hogy bebizonyította volna, miszerint nem lehetetlen az embernek a jövő élet felől némi ismereteket szerezni.

21) Itt Condorcet ismét megjegyzi, hogy tulajdonképen azt kellett volna Pascalnak bebizonyítania, hogy a lélek halhatatlansága igaz-e, nem pedig, hogy a ki hisz benne, vagy kutatja, emelkedettebb szellemű-e, mint az, a ki közönyös iránta. E nagy igazságot, a lélek halhatatlanságát azért kell elhinni, mert be van bizonyítva, nem pedig azért, mert az abban való hit irántunk másokban több bizalmat kelt. Mert a Pascal okoskodása téves következtetésre juttathat bennünket. Hiszen nem a szerint kell bíznunk valakiben, a mint hisz, vagy nem hisz a lélek halhatatlanságában, hanem inkább a szerint, a milyen a jelleme. Itt példákat hoz fel aztán Condorcet a történelemből, a mely nem igazolja Pascal állítását.

22) Az emberi gyarlóságoknak alább következő remek rajzát Pascal Gondolatainak egyes kiadói megjegyzésekkel kisérik, melyekben példákkal akarják kimutatni, hogy az emberi természet nem oly gyarló, mint azt Pascal kissé sötét színekkel festi. Mi e megjegyzéseket szándékosan mellőzzük, mivel Pascal is csupán csak a nagy tömegre alkalmazza az emberi gyengeségek e rajzát; s egyáltalában nem akarja azt mondani, hogy ez emberi félszegségektől a művelt lélek, az erkölcsi finomság s a nemes kedély ne tudna többé-kevésbé szabadulni. Pascal maga is eléggé megmutatta, mily keveset törődik mások elismerésével; és ha megismerjük Pascal műveiből gondolkodásmódját, vagyis jobban mondva: őt magát, akkor önkénytelenül is arra kell gondolnunk, hogy az alább következő mesteri kézzel festett emberi gyengeségek közül Pascalban keveset találhatunk fel. Arra nézve, hogy az emberi gyarlóságokon nagy részt felül lehet emelkedni, ne hozzunk fel példákat a történelemből; mert erre nézve legjobb bizonyságot nyerhetünk akkor, ha Pascal műveit elolvassuk: az emberi gondolkodás gyarló voltának legfényesebb czáfolatát Pascal szellemes, ragyogó gondolatai képezik.

23) Condorcet, Pascal e gondolatát magyarázva, azt mondja, hogy Pascal e fejezetben azt bizonyítja, hogy a nép előítéletei s közvéleménye a józan észen alapszanak; de hogy ez nem jelenti azt, mintha a népnek esze volna ahhoz, hogy az előítéleteket elfogadja. Az előítéletek ellenkeznek a nép eszével, de ez azokat önkénytelenül mégis magáévá teszi.

24) Voltaire itt megjegyzi, hogy Pascal itt túlzásba esett. Hiszen senki sem kivánja a néptől, a nagy tömegtől, hogy érzéke legyen a finomabb, nemesebb élvezetek iránt! Nem; a kinek az izlése köznapias, az keressen oly élvezetet, a mely lelkét nem foglalja el, s a kinek finomabb izlése van, az keressen lelki élvezetet. Végre is, mindenkinek kell élni!

25) Voltaire itt megjegyzi, hogy Pascal e gondolatot Montaigne-tól vette át; csakhogy Montaigne máskép értelmezi ezt a gondolatot és kifejti jobban. A mi különféle akarataink nem ellentmondások; mert sokféle érzékünk van s ha ezek közül csak egyik is meg van támadva, agyunk működése s ezzel együtt felfogásunk is szükségképen módosulni fog. Igaz, hogy majd szomoruak, majd vidámak vagyunk, de ez természetes következménye ama helyzetnek, melybe jutunk. Az állat is különfélekép fog érezni ura iránt, ha ez őt simogatja és eteti, vagy pedig ha kínozza és meg akarja ölni. Nincs bennünk ellenmondás, sőt akkor volna, ha különböző helyzetekben egyformák maradnánk. A kik azt mondják, hogy két lelkünk van, ép úgy mondhatnák, hogy harmincz vagy negyven lelkünk van; mert hiszen különböző lelki állapotokban ugyanazon dologról harmincz- vagy negyvenféleképen is vélekedhetünk. Ez a «kettős lélek» feltevése metaphysikai képtelenség; épen úgy lehetne mondani, hogy a kutya is kettős alakban jelenik meg, mivel harap és nyalogat is; a tyúk is, mivel kis csirkéit előbb gondozza, majd elhagyja és később fel sem ismeri többé; a tükör is, mivel minden tárgyat nem mutat egyformán, hanem a benne levő képek az előtte levő tárgy szerint alakulnak; a fa is, mivel majd lombos, majd pedig csupaszok az ágai!

26) Voltaire megjegyzi, hogy Pascal ez okoskodása téves és veszélyes úton halad; mert már Prometheus és Pandora meséje, Plato Androgynái, az ős egyptomiak és Zoroaster tanai is kifejtik e látszólagos ellentmondások okait. A keresztyén vallás nem volna kevésbbé helyes akkor sem, ha tanaiból e szellemes következtetéseket le nem vonnók, melyek különben is nem egyebek, mint csak a lángész csillogtatásai. Az igazi vallás lényeges kelléke az, hogy emelkedett legyen, de az nem, hogy az említett állítólagos ellentétekről számot adjon; nem szükséges az, hogy a vallás a metaphysikára tanítson, mint a hogy nem szükséges az sem, hogy a csillagászatra oktasson.

27) Voltaire megjegyzi, hogy az nem igaz, hogy a zsidók törvénye a legrégibb, mivel még Mózes kora előtt Egyptomban tartózkodtak a zsidók, a hol már akkor bölcs törvények uralkodtak. Az is téves állítás, hogy a «törvény» szót csak Homér után ismerték; mert már Homér is szól Odysseájában Minos törvényeiről. Hesiodban is feltaláljuk e szót; de ha sem itt, sem Homérban nem is fordulna elő e szó, az nem bizonyítana semmit sem. A hol királyság, király és nép volt, ott mindenütt volt már törvény is. China törvényei korábbiak a Mózeséinél. Téves az az állítás is, hogy a görögök és rómaiak a zsidóktól vettek volna át törvényeket. Köztársaságaik kezdetén nem tehették ezt, mert hiszen akkor még nem ismerték a zsidókat s később nem tehették ezt azért, mert akkor, mint általában ismeretes, gyűlölték e barbárokat. Gondoljunk csak arra, hogy emlékezik meg Cicero Jeruzsálemnek Pompejus által való elfoglalásáról szólva. Philon, e zsidó író, kit Pascal itt alapul vett, maga is beismeri, hogy a zsidók törvényeit a Septuaginta lefordítása előtt más nép nem ismerte.

28) Voltaire megjegyzi, hogy ez őszinteségre mindenütt találunk példát s hogy az az emberi természetből folyik. A zsidók önhittsége elhiteti velök, hogy nem az ő kárhozatos politikájok, nem a művészetekben való járatlanságuk s nem csiszolatlanságuk tette őket tönkre, hanem az Isten haragja bünteti őket; elégtétel érzetével gondolnak arra, hogy az Isten haragját semmiképen sem háríthatták volna el s hogy mégis csak ők az Isten kiválasztott, dédelgetett népe. Ha valamely egyházi szónok így szól hozzánk, francziákhoz: «Nyomorultak, tehetetlenek vagytok; azért vertek meg titeket Hochstedt-nél és Ramillies-nél, mert nem tudtatok jól védekezni», a hallgatók meg fogják őt kövezni; de ha azt mondja nekünk: «Ti vagytok Isten szeretett népe; csakhogy büneitek miatt azzal büntetett Isten, hogy Hochstedt-nél és Ramillies-nél kiszolgáltatott ellenségeiteknek. De mivel ismét visszatértetek hozzá, kegyelmébe vett és megengedte, hogy Derain-nél legyőzzétek ellenségeiteket», a szónok e szavai a hallgatóságban rokonszenvet keltenek.

29) L. a bevezetést.

30) L. a bevezetést.

31) E gondolatot Bossuet vette fel legelőször.

32) Boileau Pascaltól vette ezt a gondolatot, midőn egy ifjúnak ezt mondta: «Mindenre megtanítottak téged, csak arra nem, hogyan kell másoknak tetszened. És te mégis ezt tudod legjobban.»

33) A 107 és 108-ik gondolat Périer Margit emlékiratai után van felvéve.

34) Töredék.

35) A jansenismus, mint követői mondták, nem lépett fel uj tanokkal, hanem épen a keresztyénség eredeti tanait akarta visszaállítani.

Return to PASCAL.Return to PASCAL.Return to PASCAL.Return to PASCAL.Return to A BIZONYÍTÁS ÉS ELŐADÁS MÓDSZERÉRŐL.Return to ISMERETEINK BIZONYTALANSÁGÁRÓL.6)Return to ISMERETEINK BIZONYTALANSÁGÁRÓL.6)Return to ISMERETEINK BIZONYTALANSÁGÁRÓL.6)Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to AZ ISTENSÉGRŐL ÉS AZ ERKÖLCSI ELVEKRŐL.Return to A JÖVŐ ÉLET ESZMÉJÉVEL VALÓ FOGLALKOZÁS SZÜKSÉGÉRŐL.19)Return to A JÖVŐ ÉLET ESZMÉJÉVEL VALÓ FOGLALKOZÁS SZÜKSÉGÉRŐL.19)Return to A JÖVŐ ÉLET ESZMÉJÉVEL VALÓ FOGLALKOZÁS SZÜKSÉGÉRŐL.19)Return to AZ EMBERI NAGYSÁGRÓL ÉS GYARLÓSÁGRÓL.Return to A NÉP ELŐÍTÉLETEIRŐL ÉS A KÖZVÉLEMÉNYRŐL.Return to A NÉP ELŐÍTÉLETEIRŐL ÉS A KÖZVÉLEMÉNYRŐL.Return to AZ EMBERNEK SZÜKSÉGE VAN A VALLÁSRA.Return to A KERESZTYÉN VALLÁS HELYESSÉGÉRŐL.Return to A KERESZTYÉN VALLÁS HELYESSÉGÉRŐL.Return to A KERESZTYÉN VALLÁS HELYESSÉGÉRŐL.Return to KÜLÖNFÉLE GONDOLATOK.Return to KÜLÖNFÉLE GONDOLATOK.Return to KÜLÖNFÉLE GONDOLATOK.Return to KÜLÖNFÉLE GONDOLATOK.Return to KÜLÖNFÉLE GONDOLATOK.Return to IRÓI TEKINTÉLY A BÖLCSELET TERÉN.34)Return to IRÓI TEKINTÉLY A BÖLCSELET TERÉN.34)
Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings