Note 266) — MÁSODIK RÉSZ A lemondás
László Éber translation
Michelangelo barátsága Vittoria Colonna iránt nem zárt ki egyéb érzéseket. Nem töltötte be egészen lelkét. Óvakodtak ezt kimondani, mert azt hitték, hogy Michelangelót „idealizálni“ kell. Mintha Michelangelónak szüksége lett volna reá, hogy „idealizálják!“ – Vittoriával való barátsága idején, 1535 és 1546 között. Michelangelo szeretett egy „szép és kegyetlen“ nőt, donna aspra e bella (Költ., CIX, 89), – lucente e fera stella, iniqua e fella, dolce pieta con dispietato core (CIX. 9). – cruda e fera stella (CIX. 14). – belezza e gratia equalmente infinita (CIX. 3), – „ellenséges hölgyem“ la donna mia nemica (CIX, 54), ahogy nevezi. – Szenvedélyesen szerette, megalázkodott előtte, majdnem feláldozta volna neki örök üdvösségét:
Godo gl’inganni d’una donna bella… (CIX, 90)
Porgo umilmente al’aspro giogo il colla… (CIX, 54)
Dolce mi saria l’inferno teco… (CIX, 55)
Ez a szerelem gyötörte őt. Hölgye mulatott rajta:
Oly csintalan s merész a kedvesem, Meggyilkol engem s hozzá még kacsint, Sok jót igérve, ád is valamit, Holott tőrétől vérzik még sebem. (CIX, 15).
Féltékenységet keltett benne és másokkal kacérkodott. Michelangelo végül is meggyülölte. Kérte a sorsot, bár lenne kedvese csunya és szeresse őt, – míg ő már nem szeretné és igy megtorolná a szenvedéseket, amelyeket neki okozott:
Ámor, miért is engeded, Hogy a te legnagyobb kegyed Kegyetlen szépség elragadja Attól, aki méltó lehet S jutalmul a bambáknak adja? Bár volna Ámor akaratja, Hogy lenne rút s szerelmes ő belém S nem kéne nékem, – mint most néki én. (Költemények, CIX, 63.)