Note 258) — MÁSODIK RÉSZ A lemondás

Ekkor gondolt Michelangelo összegyüjtött költeményeinek kiadására, amire barátai, Luigi del Riccio és Donato Giannotti beszélték reá. Addig nem nagy jelentőséget tulajdonított annak, amit írt. Giannotti foglalkozott e kiadványnyal, 1545 táján. A Michelangelo által kiválasztott költeményeket barátai lemásolták. De Riccio halála, 1546-ban és Vittoriáé, 1547-ben eltérítette e szándékától, amely immár hiúságnak tünt fel előtte. Költeményeit nem is adták ki az ő életében, nehányat kivéve, amelyek Varchi, Giannotti, Vasari munkáiban jelentek meg, de másolatokban kézről-kézre jártak. A legnagyobb zeneszerzők, Archadelt, Tromboncino, Consilium, Costanzo Festa zenésítették meg őket. A szonettek egyikét Varchi olvasta fel és magyarázta 1546-ban a firenzei akadémia előtt. „Dante klasszikus tisztaságát és gondolatainak gazdagságát“ találta meg benne.

Dante teljesen áthatotta Michelangelót. „Senki sem ismerte jobban“ – mondja Giannotti – „és senki sem sajátította el tökéletesebben az ő művét.“ Senki sem hódolt neki nagyszerübben, mint Michelangelo a „Dal ciel discese…“ (Költemények, CIX, 37) kezdetű szép szonettel. – Nem kevésbbé ismerte Petrarcát, Cavalcantit, Cino da Pistoját és az olasz költészet klasszikusait. Azokon edződött stilusa, de a mindent megelevenítő érzés izzó platói idealizmusa volt.