Note 370) — MÁSODIK RÉSZ A lemondás

Mindig elég kevés figyelemben részesítette a természetet, amaz évek ellenére, amelyeket a várostól távol Carrarában vagy Seravezzában töltött. A tájkép elenyésző szerepet játszik művészetében; nehány összevont, majdnem schematikus jelzésre szorítkozik a Sixtus-kápolna freskóiban. Ebben Michelangelo távol áll kortársaitól: Ráfaeltől, Tizianótól, Peruginótól, Franciától, Leonardo da Vincitől. Megvetette a flamand művészek tájképeit, amelyek akkor igen divatosak voltak: „rongyok – mondá –, falak, fáktól árnyékolt élénk zöld mezők, folyók és hidak, – ezeket nevezik tájképeknek és bennük sok elszórt alak.“ (Francisco d’Ollanda. Beszélgetések).