Note 326) — MÁSODIK RÉSZ A lemondás

Kétségtelen, hogy legkevesebb barátja a művészek közt akadt, kivéve élete végén, midőn tanítványok vették körül, akik bálványozták őt. – A legtöbbet közülök nem kedvelte és ezt nem is titkolta előttük. Igen rossz viszonyban volt Leonardo da Vincivel, Franciával, Peruginóval, Signorellivel, Ráfaellel, Bramantéval, Sangallóval. „Legyen átkozott a nap, midőn jót mondott valakiről!“ – írta neki Jacopo Sansovino 1517 junius 30.-án. Ez azonban nem akadályozta meg Michelangelót abban, hogy utóbb (1524-ben) Sansovinónak szivességet ne tegyen, amint sok másnak is. De szelleme sokkal szenvedélyesebb volt, semhogy a magáén kívül más ideált szerethessen és sokkal őszintébb volt, semhogy szeretetet színlelt volna, midőn nem szeretett. Tiziano iránt különben igen udvarias volt, midőn az 1545-ben Rómában járt. – Általában jobban szerette az írók és a tett embereinek társaságát, mint a művészekét, akiknek műveltsége gyakran fogyatékos volt.