← Table of contents
Kenyér

VASKRAJCÁR

Reading edition

Azt adtak ma valahol, vaskrajcárt. Egy boltban adták, mikor visszaadtak. Olyan nehezen akar az ember emlékezni estefele arra, ami délben volt. Mintha folyton üzné s tagadná az ember a jelent. Hamarabb és világosabban emlékszünk olyan dolgokra, melyek három esztendős korunkban adódtak elő, mint például világraszóló eseményekre, melyek tavaly történtek meg tavalyelőtt. Igaz, hogy a világraszóló nagy dolgok nem valami őszintén érdeklik az egyént. Mi az a világ? Ki az? Hol van az? A filozófusok könyveikben tárgyalnak arról, hogy a memória kezesebb a régen mult dolgokkal szemben, legjobban viselkedik pedig akkor, mikor a gyermekkort kérjük tőle számon. Talán mert a gyermekkort a legjobban kedveli az önző emlékezet. És a nevezetes komoly férfiak, a bölcsészek is, amint törvénybe igtatták ezen észrevételt, a maguk életére gondoltak és szivükre szoritották a gyermekkor emlékeit, amelyek halovány rózsaszinüek, mint a bogáncskóró virágja.

A vaskrajcárnak, annak a szinéről vágytam szólni, mert el fog szaladni róla, mint ez a nap elszalad. Egy kevés nikkelcsillogás van rajta, egy kis hideg fény, mint a novemberi napsütés. Valami gyönge ünnepélye van rajta annak, hogy uj, hogy most jött, egy bizonyos hiu mosoly, mert megnézi mindenki, akinek először kerül a kezébe s fáradt és kábult eszméletében jelzi magának, hogy: nini, vaskrajcár. A segéd, aki visszaadta, az is üdült az ujságon, azt mondta: Vaskétfilléres, tetszett már látni?

Micsoda öröm, micsoda meglepetés az ilyesmi, micsoda élmény? Isten tudja. A gyermek ocsudik fel ilyenkor az emberekben egy pillanatra, az ártatlanság tér magához, ami játékszert lát ebben a gonosz portékában és valami kedves közösség fut el az embereken, ami tiz éves korunkban elhagyott bennünket. A vaskrajcár, fölösleges soraim tárgya, igen kicsi pénzdarab, primitivebb, mint a bronzkrajcár volt és a 2-es számot pártoló koszoru rajza makacsul egyszerü s nem hasonlit semmiféle valódi növényalakulathoz. E szegénysorsu józan kicsi pénz ugy néz ki, mintha törvényesiteni akarná azt a kifejezést, hogy a krajcár az „egy vas“. A krajcárból csakugyan egy vas lett. Ha azt mondják valamire, hogy egy vasat se ér, hát itt van, ez az a vas.

Most még nem fogdosták le róla a körmöcbányai fényt a kalauznék kezei. Bizonyára történik vele egypár visszaélés, a csalafinta szegények elsütik itt-ott tizfilléres gyanánt az első napokban. Isten bocsássa meg ezeket a kicsi bünöket, mert az emberek csak a nagy bünöket bocsájtják meg. Egy-két nap mulva elvesztik már a szinüket a vaskrajcárok, sötétszürkék lesznek, mint a vashatosok, egyformák lesznek, mint az emberek, akikről ugyancsak leszed ez az idő minden külön fényt, sajátságot, mindent, amit pepecselt rajtuk az élet, mig volt élet.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings