A Versekből

Bölcső előtt Erre ringó, arra ringó Kicsi bimbó, rózsabimbó Aludj fiam, édes – Szívom ajkad rád omolva, Mintha apád ajka volna, Ez is olyan édes. Szőke pillád hogyha lebben, Ismerősöm a szemedben Az a kék igézet: Benne csillog már a színe, Benne villog már a bűne, Ahogy apád nézett. Fogsz-e, mint ő, széles vállal, Büszke fővel, biztos lábbal E világon járni? Síma szóval, józan ésszel, Hideg szivvel, forró kézzel Martalékra várni? Fogsz-e kérni, fogsz-e ríni, Esküvéssel istent híni, Esdeni, szavalni, Erre nézni, arra nézni, Gyenge szívet megigézni, Balga asszonyt csalni? Fog-e az az asszony akkor Reggel, este, virradatkor Teutánad sirni, Minden bűnt és csalfaságot, Minden gúnyt és minden átkot Temiattad türni? Értted halni, értted élni, Megcsalódva is reméllni Lesz-e olyan édes? Erre ringó, arra ringó Kicsi bimbó, rózsabimbó Aludj fiam, édes!

Mater Dolorosa Csillag beragyogta világ megváltóját, Pásztorok elhozták a magok adóját, Jöttek azonközben a három királyok: Szomorúan nézett Mária reájok. Szomorú sejtéssel teljes vala lelke, Kicsi Jézuskáját karjára emelte, Kis feje pihéjét simogatta félve, Ugy zokogott, sirván, a csillagos éjbe. “De hamar is jönnek eljegyezni téged, Alig hogy hallgattam első gügyögésed, Édes anyád keblén alig tapad ajkad, Máris a világnak féltő szeme rajtad. Nem hagynak örülni, nem hagynak pihenni, Sietsz a latornak megváltója lenni, Várnak a vámosok, a halászok lesnek – Alig hogy megjöttél, máris tovavisznek. “Im, alom a párnád, bölcsőd ez a jászol: Sohse mosolyogsz majd és sohase játszol; Hajladoz a pálma, nyilnak a virágok: Te csak a koponyák köves utját járod; Másnak erős borral habzik teli serleg: A te poharad majd csak ürömmel tel meg, S amikor más forró szerelemtől reszket: Teneked ácsolják a hideg keresztet! “A fiam mért lettél, én anya mért lettem, Hogyha, amit nyertem, máris elvesztettem? Az enyim mért lettél, közibünk mért jöttél, Hogyha nem embernek, istennek születtél? Siető mentőre, rád a világ számol, Csak édes anyádnak nem léssz soha gyámol, Te adod, én adom világ büne árát – Ebből az életből csak a halál vár rád! “Fulladna bár inkább egész világ bünbe, Csak értted anyádnak remegése tünne, Éhezzen a koldus, vesszen el az árva, Csak az én fiamat ne vigyék halálra…“ … Csillag beragyogta világ megváltóját, Pásztorok letették a magok adóját, Halkan könyörögtek a három királyok, Szomorúan nézett Mária reájok…

Szerelem Eszembe jut, amit felejtett, Fölemelem, amit elejtett, Megőrzöm, amit eltapos, Vigasztalom, ha bánatos, Nem búsitom, mikor nevet, Azt emlitem, akit szeret, A kiskabátját rásegítem, Nem szenvedélylyel, de szelíden, Hozzá csak ujjhegygyel sem érek, Szerelmet tőle sohse kérek És nem is vallok sohasem – Ó milyen forrón szeretem!

Ha te ugy szeretnél… Ha te ugy szeretnél Ahogy én szeretlek, De sohase volna Nevető jókedved! Nyugodatlan szivvel Párnádra omolva, Se napod, sem éjed – Nyugtod sohse volna, Fejed lehajolna Csüggetegen, árván, Mindig érttem sirnál, Mindig engem várnál!