A könyv történeti fejlődése. (continued 2)

Az általános műveltség és felvilágosítás terjesztésére nagy kihatással vannak a népkönyvtárak, amelyeket az újabb időben erősen felkaroltak. A népkönyvtárak eszméje Amerikából jött el hozzánk Európába s ma már itt kitünőbb eredményeket érnek el, mint eredeti hazájában. A népkönyvtárról a «Kincses Kalendárium» 1913. évi folyamában a következőket olvassuk: «A népkönyvtár nem törődhetik a szigorúan tudományos elvekkel. Nem bolygatja a múltat és nem kiván örökéletű alkotások gyűjtésével foglalkozni. Az ő munkája csak a jelené. Nem exkluziv természetű, a művelthez és a műveletlenhez egyformán szól, felnőtté és ifjúságé. Az iskolát akarja kiegészíteni és befejezni. Megedzeni akar az élet küzdelmeire, erőssé és szilárdabbá teszi azt, amit az iskola nyújtott. Megnemesíti a pihenést és szebbé teszi a mindennapi munkát. Eltereli figyelmünket a köznapiról és megismertet bennünket a szellemi élet örökké maradandó alkotásaival. De ami benne egészen új és eddig ismeretlen, az, hogy ő nem várja míg az olvasó hozzásiet, amig felkeresi. Ha a régi tudományos könyvtár fenntartója a tudásnak, ha ő képviseli azt a forrást, amelyből meríteni akarnak, úgy ez az új, bármennyire különös a hasonlat, úgyszólva a vízvezetéke az eleven, friss, bugyogó víznek, amely fölüdíti a szomjuhozót. Nem tántorodik el céljától, semmi fáradtság nem riasztja vissza attól, hogy célt érjen, hogy híven szolgálja az emberiséget. Minden eszközt felhasznál, mindent megkísért, hogy minél szélesebb és nagyobb rétegben terjessze a tudást. A népet mindenféle fajtájú kedvezménnyel csalogatja, minden városnegyedben jobbnál-jobb külön előadásokkal kecsegteti hallgatóit, benn a könyvtárban és a vándorkönyvtár megteremtésével ép olyan nagyarányú, mint akármelyik nagyhírű könyvtár. Mozgalmas, élénk, mindenütt ott van, ahol a szükség megkívánja és rohamos fejlődése és fejlődésének iránya megfelel annak az életszükségletnek, amely életre hívta és nem tagadja meg hazáját, ahonnan származott, ahol a népkönyvtár bölcsője ringott».

A «British Múzeum» könyvtárának egyik könyvterme.

A budapesti egyetemi könyvtár könyvterme.

Ma már Európa minden országában vannak népkönyvtárak és ilyenek felállításához mindenhol az állam is hozzájárul. Magyarországon jelenleg több mint 4000 népkönyvtár működik és ezeknek száma idővel bizonyára még növekedni fog.

Végül röviden megemlékezünk a könyvkedvelésről, amely a XIX. század folyamán nagy lendületet vett. Ezen a téren, mint korszakalkotó esemény, a híres «Roxburgh-Egyesület» alapítása (London, 1812 július 13-án) tüntethető fel. Érdekes véletlen, hogy ez az egyesület épen azon az emlékezetes napon alapíttatott, amelyen Boccaccio «Dekameron»-ját oly drágán eladták. Ez az egyesület, amelynek a legelőkelőbb angolok köréből előbb 31, majd 40 tagja volt, nemcsak a régi értékes könyvek növekedését mozdította elő, hanem egyszersmind példáját is adta számos más egyesület alapításának, ha nem is ugyanolyan, de legalább hasonló törekvésekkel. Külföldi egyesületek is, mint a «Socièté des Bibliophiles» és az «Amis des livres» Párisban, keletkezésüket szintén az ez oldalról jött buzdításnak köszönhetik. Amíg azonban a francia könyvkedvelők különösen a ritka kiadásokat hajszolták s mindenekelőtt a fényes kötésekre s a jó illusztrációkra fektettek súlyt, addig az angol könyvkedvelők kevésbbé voltak válogatósak és szívesen adtak magas árakat, ha ritka könyveket megszerezhettek. Az olasz könyvkedvelők már nem annyira a ritkaság, mint inkább a szép kiállítás szempontjából nézték a könyveket. A német könyvkedvelők pedig csak az olyan könyvek megszerzésére törekedtek, amelyek tanulmányaikra előnyösek voltak.

A «Magyar Nemzeti Múzeum» könyvtárának könyvtermei.

Franciaországban a régi és ritkább könyvekre Brunet, a tudós könyvkedvelő hívta fel a könyvkedvelők figyelmét. Ugyanis nagy műve előszavában a következőket mondja: «Kutatásaim eredménye, hogy megóvtam a megsemmisüléstől sok olyan könyvet, amely a haszontalan papirok sorsában részesül, ha az általam jelzett érték a tulajdonosok figyelmét fel nem ébreszti; hogy megakadályoztam az idegenek által potom áron való széthordásukat s hogy végre rábírtam a könyvek kedvelőit, hogy bizonyos fényüzéssel köttessék könyveiket, ami azután hosszú időre biztosítja azok fennmaradását.» Ennek közzétételével természetesen a régi könyvek árát nagyon felemelte. Ez a XIX. század első felében tartott könyvárveréseken érezhető is volt. Elsősorban is a latin és görög klasszikusokért fizettek magas árakat. Az inkunabulák, Aldinák és Elzevirek ára is rohamosan emelkedett. Minden könyvkedvelő ezeket kereste és csakhamar eltüntek a forgalomból. Ez azonban nem tartott sokáig, mert Franciaországban mindig kedvelték a változatosságot. Íme egy példa. Olaszországban egy 1886-ban megtartott könyvárverésen Horáciusz 1501-iki kiadásának árát 1200 frankban állapították meg s ugyanakkor a francia könyvárveréseken az ugyanazon időből és könyvkiadótól eredő Vergiliusz, Katullusz, Tibullusz stb. kiadásokat már 25–30 frankért kínálták. Csak Francis Greppe könyvkereskedő tette Horáciusz Elzevirnél megjelent kiadásának árát 300 frankra; de ő is csak azért, mert a kérdéses példány Richelieu bíbornok tulajdona volt. Egyébként a klasszikusok kiadásai igen olcsón keltek el.

A francia könyvkedvelők újabb érdeklődése a régi krónikák, a lovagregények és a XIV. Lajos korabeli költők felé irányult. Molière eredeti kiadásai a XVIII. század végén még számba se jöttek, de már a XIX. század első felében a könyvkedvelők legnagyobb része már ezeknek a megszerzésére törekedett. Így például a «Precieuses ridicules» című műve (megjelent 1660-ban Párisban Guillaume de Luyne-nél) 1650 és az «Ecole des femmes» című műve (megjelent ugyanott 1663-ban) 1500 frankért kelt el. Fontaine párisi könyvkereskedő Molière műveinek 22 kis kötetéért, egyszerre véve, nem kevesebb, mint 28,550 frankot kért. Hasonló arányban emelkedett Racine, La Fontaine és más egykorú francia írók első kiadásainak értéke is. Francis Greppe könyvjegyzékében La Fontaine verses elbeszéléseinek Didot által 1795-ben közrebocsátott kiadása 1500 frankkal szerepel és Racine műveinek kétkötetes kiadásáért (megjelent 1697-ben Párisban Claude Barbin-nél) Durel könyvkereskedő 600 frankot kért. A francia költőkön kívül az olaszokat is kedvelték. Dante, Boccaccio és Artino műveinek első kiadásai époly magas árakon keltek el, mint a francia költők művei. Amint azonban megállapítható, a legtöbb könyvkedvelő Boccaccioért rajongott s így egy 1527-iki firencei kiadása, a híres «ventiszettana», 1200 frankon túl emelkedett. Sőt a Pasinellonál Velencében 1729-ben megjelent hamisított kiadásért is magas árakat adtak és pedig azért, mert a példányok – mindössze 300-at nyomtattak – hamarosan elkeltek.

Az angol könyvárverésekről a következő kimutatás nyújt érdekes képet, amely néhány híres könyvkedvelő könyvtárának eladási árát a beszerzési árral együtt tünteti fel. A kimutatás szerint Duke of Roxburghe könyvtárának beszerzési ára 5000, eladási ára 23,397 font sterling volt, W. Bekford könyvtára 30,000 és 73,551, J. S. Turner könyvtára 20,000 és 30,000, Earl of Hohburnham könyvtára 36,000 és 62,712, H. Huth könyvtára 120,000 és 80,990, R. Hoe könyvtára 100,000 font volt és 338,826 fonton kelt el. Amint látjuk, sem a Huth-, sem a Hoe-gyüjtemény ára nem végleges, mivel ezek csak részben keltek el. Persze az értéknövekedés itt megállapított szabálya nincs kivétel nélkül. Heber Rikárd könyvtárának beszerzésére 80,000 fontot költött s elárverezése csupán 57,000 fontot eredményezett. Megjegyzendő azonban, hogy e veszteség annak tulajdonítható, hogy az árverés igen kedvezőtlen időben (1834–1836) történt; kétségtelen, hogy ha napjainkban kerül e gyüjtemény eladásra, a Heber-könyvtárért befolyt összeg megközelítette volna a negyedmillió font sterlinget.

Ausztriában a ritka könyvek első árverését 1838-ban Bécsben, Németországban pedig 1843-ban Lipcsében tartották. Árveréseket, könyvjegyzék nélkül, Németországban különben már korábban is tartottak.

A magyar könyvkedvelők a ritka könyvek és nemzeti költők első kiadásai iránt sohasem tanusítottak valami nagy érdeklődést. Az ilyeneknek vevői csak a nagy nyilvános könyvtárak voltak. Magyarországon különben a XIX. század második felében a ritka régi magyar könyveket igen olcsó áron lehetett megszerezni, ha valaki fáradságot vett magának azokat felkutatni. Így például gróf Apponyi Sándor Révai Leónak Pesti Gábor Ezopus-fordításáért (megjelent 1536-ban Bécsben), amely a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, 900 koronát adott. Az újabb időből származó könyveknek pedig alig volt árfolyama. Csak Ipolyi Arnold «Mitológiá»-járól tudjuk, hogy ára a nyolcvanas években 100 koronára szökkent fel, de az is csak azért, mert azt hiresztelték róla, hogy a szerző összeszedte és elégette az összes megszerezhető példányokat. A legújabb időben azonban már jobban értékelik a ritka magyar könyveket s hogy ezek értéke megállapíttatott, azt elsősorban Révai Leónak és Horovitz Lajosnak (mind a kettő tudományos antiquáriummal foglalkozott) köszönhetjük, jelenleg pedig Ranschburg Gusztávnak.

Nemrégiben Dodd H., a ritka könyvek nagy szakértője, kimutatást állított össze arról, hogy a földkerekségnek melyik a tíz legdrágább könyve. Nézete szerint első helyen Gutenberg Jánosnak első kiadású bibliája áll, amely Mainzban készült. Hogy mi az ára ma e ritkaságnak, azt nehéz megállapítani, mert évek óta egy példány sem került forgalomba, pedig az áruk minden eladás alkalmával emelkedett. Londonban egy példányt 1884-ben 78,000 koronáért adtak el, 1897-ben 80,000 koronáért. Hoe-nak, az elhunyt könyvkedvelőnek az volt a feltevése, hogy ha mostanában eladásra kerülne ilyen biblia, legalább 200,000 korona lenne az ára. Második helyre azt a pszalteriumot teszi, amely 1457-ben jelent meg. Árát szintén 200,000 koronára teszik. Ennek egy példánya, de 1459-es kelettel, az elhunyt Quwitsch tulajdona volt. Hagyatékából Irving Tivadar vette meg és az ő révén került Pierpont Morgan könyvtárába. Harmadik helyre a «Híradás Prága ostromáról» című mű került. Az első angol nyelven írt mű ez, az első angol könyvnyomtató, Caxton Vilmos készítette 1469-től 1471-ig. Igen kevés példány maradt belőle és ezek legtöbbje is csonka. Chaucer «Canterbury Tales» című műve, amelyet 1478 táján nyomtattak, épen olyan ritka, mint az 1485-ből származó «Morte d’Arthur», Malery Thomas műve és ezek mellé sorakozik Shakespeare műveinek első foliókiadása. Az első Shakespeare-foliókiadást a londoni Van-Antverp árverésen egy amerikai 72,000 koronáért vette meg. Igen nagy értéke van az első Amerikában nyomtatott törvénykönyvnek is. Ebből ezideig csak egyetlen példányt sikerült felfedezni. Tulajdonosa a brooklyni Church, értékét 100,000 koronára becsülik. Massachusettsben, Cambridge-ben nyomtatták 1648-ban. Ugyanott hat évvel korábban egy pszalteriumot is nyomtattak. Ebből tíz példányt ismernek. A teljeseknek értékét megbecsülni sem tudják, mert évtizedek óta múzeumok a tulajdonosaik. Vanderbilt a maga idejében 5000 koronát fizetett egy példányért, de ma 50,000 koronát is megérne. Végül rendkívül nagy értéke van Shakespeare «Venus és Adonis» című műve első kiadásából megmaradt egyetlen ép példánynak. Ez egyúttal Shakespeare első nyilvánosság előtt megjelent műve.