Note 1) — BORDALOK.
Reading edition
Atyamester: a zsidó.
2) N. N alatt valamellyik legény neve értetik.
3) Most a lány nevét említik, ki a fenebb énekelt legénynek mátkája szokott lenni.
4) Értsd a legényt.
5) A beküldő sár hajó alatt sárga hajót vél, de inkább sárga haju Magyar Ilona, s igy mindenütt a hajó helyett haj értessék.
6) Tündér és több más Ilonáról emlékezik a köznép, ime itt Magyar Ilonát említ.
7) Megint csak többnyire legény neve.
8) Érthetlen: ha csak felhőjén-t nem teszünk a felköltjén helyett, mikor a föllegeken ülő Mária értetnék, a festők után.
9) Jegyzet. Közlöm e töredékes éneket a beküldő Kelecsényi Pálnak eme jegyzetével: „A szent Iván tüzét, melly a római vesztatüzzel egy eredetü lehet, leányok szokták rakni és átugrani. Ki mikép ugorja át, abból következtetik: mikor megy férjhez. – Erre vonatkozik már az ének kezdete: Tüzét megrakoljuk stb.“ – Igy levén a szokás Kolonyban (Nyitra megye), szent Iván éneke alatt lehetlen mást érteni, mint valami házassági vagy házasságszerzö ünnepek vagy szertartások alkalmával mondatni szokott éneket, melly hoszu lehet, mint a példabeszéd mondja, kivált ha minden eladó leány neve megénekeltetik benne. Egyébiránt az ének igy a mint van, érthetlen; de azért méltó arra, hogy olvastassék.
Szerk.
10) Jegyzet. A monda értelmen ifj. Almási Sámuel, beküldő, szerint a népnél ez: Déva várát tizenkét kőmives építé, de a fal mit dél előtt emelének, minden dél után leomlott. Az a balvélemény uralkodván abban az időben, hogy azon fal legállandóbb, mellybe embert raknak be: tehát az első kőmives azt inditványozza, miszerint azon kőmivesnőt, ki az ebédvékát leghamarább kiviendi, rakják a kőfalba, hogy igy állandósítsák munkájokat. A balsors épen saját nejét vezérlé ki legelsőben, kit kőmives társai megfogván falba raktak – s így vár fala többé nem omladozék.
11) Jegyzet. Az egésznek ez a története: Szolnokban szeretett egy legény valamelly leányt, kit a biróénak mondanak; ennek néjét Sárinak hivták, innen a Sári biróék nevezet, de a leány nem szerette viszont; ezért a legény boszuból egy lakadalom alkalmával halálig tánczoltatta, t. i. a leány megszakadt; a mint ezt egy pór leánykától kivehettem.
Pécsi István.
12) Savanyú.
13) Baranyai tájszó: pendel.
14) A szij ostor vastagabb, nagyobb mint a suhogó, azért mondatik a suhogó bátyjának.
Szerk.