Note 1) — BEVEZETÉS.

A logika rendszere VI. k. VII–XII. f.

2) Comte, V. 2. ed. 294–355. p.

3) Ezzel még nem akarjuk azt mondani, hogy minden kényszer szabályszerű. A továbbiakban majd visszatérünk erre a kérdésre.

4) Az öngyilkosságot nem minden korban követik el, és gyakorisága nem minden korban egyenlő.

5) Látjuk, hogy a társadalmi ténynek ez a meghatározása mennyire eltér attól, amelyen Tarde elmés rendszere alapszik. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy kutatásaink semmiképen sem igazolják az utánzásnak azt a túlnyomó befolyását, mit ennek Tarde a kollektiv tények eredetében tulajdonít. Azonkívül az előbbi meghatározásból, mely nem elmélet, hanem csak egyszerű összefoglalása annak, amit a megfigyelés közvetlenül nyujt, az is következik, hogy az utánzás nemcsak hogy nem fejezi ki mindig, de nem is foglalja magában sohasem azt, ami a társadalmi tényben lényeges és jellemző. Kétségtelen, hogy minden társadalmi tény utánzás, s mint már megjegyeztük, megvan benne a törekvés, hogy általános legyen, de ez azért van, mert társadalmi, más szóval: kötelező. A terjedésre való képesség nem oka, hanem következménye társadalmi karakterének. Ha a társadalmi tények ezt a hatást egyedül létesítenék, az utánzásnak csak az a haszna volna, hogy ha nem is fejthetnénk ki őket, legalább is meg tudnák határozni. De az egyéni állapot, ha utánzás is, nem szűnik meg egyéninek lenni. Azonkívül azt a kérdést is felvethetjük, hogy az utánzás szó alkalmas-e arra, hogy egy kényszerítő befolyással bíró folyamatot jelöljünk vele. Ezzel a kifejezéssel összezavarunk nagyon különböző jelenségeket, amelyeket el kellene különíteni.

6) Ezt a közeli rokonságot az élet és a struktura, a szervezet és a funkció között a szociológiában könnyen meg lehet állapítani, mert a két szélső határ között a közvetlenül megfigyelhető közbeeső tagoknak egész sora van, s ez megmutatja a kapcsolatot közöttük. A biológiának nincs meg ez a segédeszköze. De hihető, hogy ezek közül az elsőnek indukciói alkalmazhatók a másikra és hogy a szervezetben éppúgy, mint a társadalomban a tények e két fajában csak fokozati különbség van.

7) Novum organum, I, 26.

8) Novum organum, I, 17.

9) U. o. I, 36.

10) Sociol. (francia ford.) III, 331, 332.

11) U. o. III, 332.

12) Ez a felfogás különben vitás. (L. Division du travail social, II, 2, 4. §.)

13) «Kooperáció tehát nem lehet társadalom nélkül és ez a társadalom létének célja.» (A szociol. alapelvei, III, 332.)

14) A logika rendszere III. f.

15) Ez az eljárás a nemzetgazdasági írók terminológiájából következik. Folyton az eszmékről, a takarékosság, a haszon, a járadék, a költség eszméjéről van szó (L. Gide, Principes d’économie politique, III. k. I. f. 1. §; II. f. 1. §; III. f. 1. §.).

16) Igaz, hogy a társadalmi tények összetettsége ezt a tudományt nagyon nehézzé teszi. De a szociológia kárpótlásul, épen azért, mert a legifjabb, hasznot húzhat minden alsóbbrendű tudomány eredményéből és iskoláikban tanul. Az elért eredményeknek ez a hasznosítása csak siettetni fogja fejlődését.

17) Darmesteter, Les prophètes d’Israël, 9. l.

18) A gyakorlatban mindig a közismert fogalomból és szóból indulnak ki. Azt kutatják, hogy azok közt a dolgok közt, amit ez a szó homályosan megjelöl, nincs-e olyan, melynek közös külső tulajdonságai vannak. Ha ilyenek akadnak és ha a rokon tények csoportja által formált fogalom egybevág a közönséges fogalommal, ha nem is teljesen (ami ritka), de legalább is nagyrészben, akkor az elsőt ugyanazzal a szóval jelölhetjük, amivel a másodikat és a tudományban megtarthatjuk a közönséges beszédben használt kifejezést. De ha nagy a különbség és ha a közönséges fogalom különböző nagyszámú fogalmat kever össze, új és külön kifejezéseket kell alkotni.

19) A meghatározás hiánya néha már arra az állításra vezetett, hogy a demokrácia éppúgy megtalálható a történelmi fejlődés kezdetén, mint végén. Az igazság az, hogy a kezdetleges és a mai demokrácia egymástól nagyon különbözik.

20) L. Lubbock, Les orignes de la civilisation, VIII. f. – Még általánosabb az a nem kevésbbé hamis állítás, hogy a régi vallások vagy erkölcsnélküliek, vagy erkölcstelenek. Az igazság az, hogy megvan nekik a saját erkölcsük.

21) Ha pl. okunk van feltételezni, hogy a jog bizonyos adott esetben a társadalmi viszonyoknak nem valódi állapotát fejezi ki és így ez az eljárás nem helyes.

22) L. Division du travail social, I. k.

23) V. ö. a Bevezetés a család szociológiájába c. értekezésünket, Annales de la Faculté des lettres de Bordeaux, 1889. évf.

24) Itt el lehet különítenünk a betegséget a monstrozitástól. Ez csak a térben való kivétel. Csak a faj átlagában fordul elő. De ahol előfordul, az egyének egész életén keresztül tart. Látható, hogy a tények e két rendje csak fokozatban különbözik és lényegében ugyanazon természetű. A határok közöttük nagyon határozatlanok, mert a betegség nem lehet állandó, a monstrozitás pedig nem alakulhat át. Akkor sem lehet őket teljesen elválasztani, amikor már meghatároztuk. A különbség köztük nem lehet kategórikusabb, mint a morfológia és a fiziológia között, mert végeredményben a beteg fiziológiailag abnormális és a korcsszülött anatómiailag abnormális.

25) Például a vadember az egészséges civilizált ember elfinomult emésztőszerveivel és fejlett idegrendszerével a saját környezetében beteg lenne.

26) Fejtegetésünknek ezt a részét megrövidítjük; mert itt a társadalmi tényekre vonatkozólag csak azt ismételhetjük, amit már más helyen az erkölcsi tényeknek normális és abnormálisra való megkülönböztetésénél mondottunk. (L. Division du travail social, 33–39. l.).

27) Igaz, hogy Garofalo megpróbálta a betegest az abnormistól megkülönböztetni (Criminologia 109–110. l.). De a két bizonyíték, amelyre e megkülönböztetést alapítja, a következő: 1. A betegség szó mindig olyan állapotot jelent, amely a szervezet egész vagy részleges lerombolására törekszik; ha rombolás nincs, van gyógyulás, soha sincs állandóság, mint legtöbb anomáliánál. De láttuk, hogy a rendellenes is az esetek átlagában az életet fenyegető veszedelem. Igaz, hogy nem mindig van így; de a betegséget magában foglaló veszély az esetek legnagyobb részénél fellép. Ami pedig a beteget megkülönböztető állandóság hiányát illeti, itt nem vették figyelembe a krónikus betegségeket és elkülönítették a rendellenest a pathológikustól. A korcsképződmények állandók. 2. A rendes és rendellenes fajok szerint változnak – mondják –, míg a különbség a fiziológikus és pathológikus között az egész genus homo-ra érvényes. Kimutattuk az ellenkezőjét: hogy ami betegség a vadnál, nem az a civilizáltnál. Az egészség fizikai feltételei környezetek szerint változnak.

28) Igaz, hogy fel lehetne vetni azt a kérdést, hogy egy jelenség nem azért hasznos-e, mert szükségképen az általános életfeltételekből ered. Ezt a filozófiai kérdést nem tárgyalhatjuk, de az alábbiakban érinteni fogjuk.

29) Erre nézve l. azt a megjegyzést, melyet a Revue philosophiqueban a szocializmus meghatározásáról tettünk közé (1893, novemberi szám).

30) A segmentaire társadalmak, nevezetesen a territoriális alapon levő segmentaire társadalmak azok, amelyeknél a tulajdonképeni tagozódás megfelel a területi beosztásnak. (L. Division du travail social 189–210. l.)

31) Bizonyos esetekben kissé eltérőleg járhatunk el és megállapíthatjuk, hogy vajjon egy ténynél, amelynek normális jellege kétséges, igazolt-e ez a kétség, vagy nem, és közben kimutatjuk, hogy közvetlenül hozzákapcsolódik a megfigyelt társadalmi típusnak belső fejlődéséhez, sőt még az egyetemes társadalmi fejlődéshez is, vagy ellenkezőleg, egyiknek is másiknak is ellentmond. Ilyen módon be tudtuk bizonyítani, hogy a vallásos hiedelmeknek, vagy általánosabban szólva, a kollektiv érzelmeknek kollektiv tartalommal való együttes hanyatlása, csak normális. Kimutattuk, hogy ez a hanyatlás mindinkább növekszik abban a mértékben, amint a társadalmak a mai típushoz közelednek és másrészről amint ez a típus mindinkább fejlődik (Division du travail social 73–182. l.). Alapjában ez a módszer csak egyes esete az előbbinek. Mert ha ennek a jelenségnek normális volta ilyen módon megállapítható, akkor azonnal világos, hogy kapcsolatban van kollektiv életünk legáltalánosabb feltételeivel. Ha a vallásos tudat visszafejlődése annál erősebb, minél határozottabb a mi társadalmunk alkata, önként következik, hogy ez nem véletlen, hanem a mi társadalmi környezetünk alkatából következik és minthogy ez utóbbinak egyes jellemvonásai ma bizonyára fejlettebbek, mint egykor, csupán csak normális, hogy a tőle függő jelenségek is intenzivebbek. Ez a módszer az előbbitől csak abban különbözik, hogy azok a feltételek, amelyek a jelenség általánosságát megfejtik és igazolják, következtetések és nem közvetlen megfigyelések. Tudjuk, hogy ez a társadalmi környezet természetéből származik, anélkül, hogy tudnánk, hogy hogyan és mi módon.

32) Azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy a normális típus megalkotása nem az elérhető legfőbb cél s hogy ezt figyelmen kívül hagyhassuk, a tudományt is figyelmen kívül kell hagynunk. Ezt a kérdést itt ex professo nem tárgyalhatván, csak a következőket jegyezzük meg: 1. ez csak elméleti, mert a valóságban a normális típus, az egészséges állapot oly nehezen valósítható meg és érhető el, hogy a képzeletnek nem kell azon fáradni, hogy valami jobbat keressen; 2. hogy ezek javítások, objektive előnyösebbek ugyan, de subjektive nem kívánatosabbak. S mivelhogy semmiféle szemmel nem látható, vagy jelenlegi célnak nem felelnek meg, semmiben sem járulnak hozzá a boldogsághoz, és ha valamely célnak megfelelnek, ez azért van, mert a normális típus megvalósíthatatlan; 3. végre, hogy a normális típuson javíthassunk, meg kell ismernünk. Mindenesetre csak akkor hagyhatjuk figyelmen kívül a tudományt, ha erre támaszkodunk.

33) Hogy a bűn normális szociológiai jelenség, abból nem következik, hogy a bűnöző biológiai vagy lélektani szempontból normálisan alkotott egyén. Ez a két kérdés függetler egymástól. Ezt az össze nem függést jobban meg fogjuk érteni, ha később kimutatjuk a különbséget a lélektani és szociológiai tények között.

34) Rágalom, becsületsértés, meggyalázás, csalás stb.

35) Mi magunk is elkövettük ezt a tévedést, hogy bűnösről beszélünk, nem alkalmazván saját szabályunkat (Division du travail social. 395–396. l.).

36) Abból, hogy a bűn normális szociológiai jelenség, nem következik, hogy az ember ne irtózzék tőle. A fájdalom éppen ilyen kevéssé kívánatos; az egyes ember éppúgy gyűlöli a bűnt, mint a társadalom, mégis a normális pszichológiából ered. Nemcsak szükségképen az élőlény alkatában gyökerezik, hanem fontos szerepe is van az életben, s ebben nem gátolható. Gondolatunk félremagyarázása volna azt úgy venni, mint a bűnnek védelmét. Nem is gondolnánk arra, hogy az ilyen magyarázat ellen tiltakozzunk, ha nem tudnánk, hogy milyen különös vádaknak, félreértéseknek teszi ki magát az ember, ha az erkölcsi tények tárgyilagos vizsgálatára vállalkozik és ha erről nem a mindennapi nyelven beszél.

37) L. Garofalo, Criminologia, 229. l.

38) Ebben a fejezetben kifejtett elméletből néha azt lehetne következtetni, hogy a kriminalítás emelkedése a XIX. sz. folyamán szerintünk normális jelenség. Semmi sincs távolabb ettől a gondolattól. Több tény, melyeket már az öngyilkosság tárgyalásakor (L. Suicide 420 és köv. l.) is felhoztunk, arra a felfogásra tesz hajlandókká bennünket, hogy ez a növekedés kóros tünet. Mindenkor lehetséges, hogy a kriminalitás bizonyos formáinak bizonyos növekedése normális, mert a civilizáció minden állapotának megvan a maga kriminalitása. De erre nézve csak hipotézisek állíthatók fel.

39) Így nevezem, mert így fordul elő gyakran a történetíróknál, s nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegyiknél megtalálható.

40) Cours de philos pos., IV, 263.

41) Sociologie, II, 135.

42) «Nem tudjuk mindig pontosan megmondani, mi alkotja az egyszerű társadalmat» (u. o. 135, 136.).

43) Sociologie, 136.

44) Division du travail social, 189. l.

45) Mindenesetre valószínű, hogy a társadalmak alkotó részei között nem lehet igen nagy a különbség; különben semmi erkölcsi közösség nem lehetne közöttük.

46) Ez a római császárság esete, melyre nincs analog eset a történelemben.

47) Mikor e munka első kiadásának ez a fejezete íródott, semmit sem említettünk arról a módszerről, mely a társadalmakat művelődésük állapota szerint osztályozza. Akkor valóban nem is volt még hivatásos szociológustól származó ilyenféle osztályozás, hacsak tán a már kétségkívül elavult Comte-félét nem tekintjük. Azóta már megjelent több ilyen irányú értekezés, nevezetesen Vierkandt-é (Die Kulturtypen der Menschheit, Archiv f. Anthropologie, 1898), Sutherland-é (The Origin and Growth of the Moral Instinct) és Steinmetz-é (Classification des types sociaux, Année sociologique, III. 43–147. l.). Mindazonáltal nem akarjuk megvitatásukkal tölteni az időt, mert nem egyeztethetők össze az ebben a fejezetben kifejtett problémával. Ők nem a társadalmi fajokat osztályozzák, hanem – ami meglehetős különbség – a történelmi alakulatokat. Franciaország kezdete óta a civilizációnak legkülönbözőbb formáin ment át. Kezdődött mint agrárország, majd átment a kisiparba és kiskereskedelembe, azután a kézműiparba, végre a nagyiparba. Lehetetlenség elfogadni, hogy ugyanaz a kollektiv egyéniség saját faját háromszor vagy négyszer változtatni tudja. A fajt a legállandóbb jellemvonásoknak kell meghatározniok. A gazdaság és technika állapota sokkal kevésbbé állandó és sokkal inkább összetett jelenségek, semhogy az osztályozás alapjául szolgálhatnának. Sőt nagyon lehetséges, hogy ugyanaz az ipari, tudományos és művészeti civilizáció azokban a társadalmakban fordul elő, melyeknek összetétele nagyon különböző. Japán átveheti a mi művészetünket, iparunkat, sőt politikai szervezetünket is, de azért más társadalmi fajhoz tartozik, mint Franciaország és Németország. Hozzátesszük még, hogy ezek a kísérletek ámbár hivatásos szociológusoktól származnak, csak bizonytalan, vitás és hasznavehetetlen eredményeket nyujtanak.

48) Cours de philos. pos., IV, 262.

49) Sociologie, III, 336.

50) Division du travail, II. könyv. III. és IV. f.

51) Nem szándékunk itt általános filozófiai kérdéseket fejtegetni, melyeknek itt nincs helyük. Mégis megjegyezzük, hogy, ha alaposabban utána nézünk, az oknak és okozatnak ez a reciprocitása módot nyujthatna a tudományos mechanizmusnak a finalizmussal való összeegyeztetésére, amely a létet, de főleg az élet fenntartását foglalja magában.

52) Division du travail social, II. k. II. f., főleg a 105. és köv. l.

53) Division du travail social, 52, 53.

54) Division du travail social, 301. és köv.

55) Cours de philos. pos., IV, 333.

56) U. o., 345.

57) U. o., 346.

58) Cours de philos. pos., 346.

59) Principles of Sociology I, 14, 15.

60) U. o., I, 583.

61) U. o., 582.

62) A társadalom a tagok hasznáért van, de a tagok nem a társadalom hasznáért vannak… A politikai szervezet jogai semmik magukban véve. Azért létesültek, hogy az azt alkotó egyének jogait képviseljék. (U. o., II, 20.)

63) Most már látjuk, hogy milyen értelemben lehet és kell az egyéni öntudattól különböző kollektiv öntudatról beszélni. E különbség igazolására nem szükséges feltételezni az elsőt. Ez külön dolog és külön szóval kell jelölni, mert azok a körülmények, melyek alkotják, specifikusan eltérnek azoktól, melyek az egyes öntudatot alkotják. Specifikus karakterük onnan származik, hogy nem ugyanazokból az elemekből jöttek létre. Az egyik rész a külön vett organicopsychikus tény természetéből ered, a másik ebbe a nembe tartozó több lénynek egyesüléséből. Az eredőknél nem maradhat el a különbség, mert az összetevők különböznek ezen a ponton. A társadalmi tényről szóló meghatározásunk különben csak más módon jelölte meg ezt a határvonalat.

64) Annál inkább, mert a társadalmi élet előtt is megvan. L. Espinas, Sociétés animales, 474.

65) Division du travail social, II. k., I. f.

66) A lelki jelenségeknek csak akkor lehetnek társadalmi következményeik, amikor a társadalmi jelenségekkel bensőleg egyesültek annyira, hogy egyiknek a hatása a másikéval szükségképen összeolvad. Ez bizonyos socio-psychikus tény esete. Így a hivatalnok szociális szerv, de egyúttal egyén is. Ebből következik, hogy ő a társadalmi hatalmat, mellyel rendelkezik, abban az értelemben használja, amelyet az ő egyéni természete határoz meg, s ily módon befolyást gyakorolhat a társadalom szervezetére. Így van ez az államférfiaknál és még nagyobb általánosságban a kiváló embereknél. Ezek még ha nem töltenek is be társadalmi funkciót, a kollektiv érzelmekből, melyeknek ők tárgyai, tekintélyt merítenek, amely szintén társadalmi erő és ezt bizonyos mértékben saját eszméik szolgálatára fordíthatják. De, mint látjuk, ezek nyilvánvalóan csak egyéni esetlegességek és nem érinthetik a társadalom konstitutiv vonásait, melyek egyedüli tárgyai a tudománynak. A fentebb említett elv megszorítása tehát nem nagyjelentőségű a szociológusra nézve.

67) Nem volt igazunk, mikor a munka megosztásáról szóló munkánkban az anyagi sűrűséget, mint a dynamikai sűrűség biztos kifejezőjét tüntettük fel. Az előbbinek a másodikkal való helyettesítése mindenesetre teljesen jogosult mindarra nézve, ami ennek gazdasági hatását foglalja magában, pl. a munkamegosztás mint pusztán gazdasági tény.

68) Comtenak e kérdésben való álláspontja elég kétértelmű eklekticizmus.

69) Ez az oka, miért nem normális minden kényszer. Mert ez a megjelölés csak arra vonatkozik, ami a társadalmi felsőbbségnek megfelel, más szóval értelmi és erkölcsi. De egyik egyén gyakorolja a másikra azért, mert erősebb, mert gazdagabb, főleg ha ez a gazdagság nem foglalja magában társadalmi értéket, akkor rendellenes és csak erőszakkal tartható fenn.

70) Elméletünk még nagyobb ellentétben van Hobbes-éval, mint a természetjogi elmélettel. Mert az utóbbi tan hívei szerint a kollektiv élet csak annyiban természetes, amennyiben az egyéni természetből levezethető. Szigorúan a társadalmi szervezetnek csak legáltalánosabb formáit lehet ebből az eredetből származtatni. Ami a részleteket illeti, ezek olyannyira távol vannak a lélektani tulajdonságok szélső általánosságától, hogy nem lehet kapcsolatot találni. Ez tehát ez előtt az iskola előtt ép olyan mesterségesnek látszik, mint ellenfelei előtt. Szerintünk ellenben minden természetes, még a legsajátságosabb berendezkedések is, mert a társadalom természetén alapulnak.

71) Cours de philos. pos. IV. 328.

72) A logika rendszere, II, 478.

73) Division du travail social 87. l.

74) A különbségi módszer esetében az ok hiánya kizárja az okozat lehetőségét.

75) Tehát nagyon helytelenül nyilvánították a mi módszerünket materialisztikusnak.